Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-16 / 209. szám
6 JSíVíRYIDÉK. 1927. szeptember 1 6 A haldokló magyar nóta. Száz éve halt meg a Rákócziinduló szerzője, Bihari János, a hires cigánykirály, az utolérhetetlen hegedűművész és az 1809. évi nemesi fölkelés tábori zenekar-vezetője. Április 27-én volt az évforduló, áz Országos Rákóczi Szövetség most október és november hónapban készül Bihari zenei alkotásait egy-egy magyar este keretében bemutatni. A Bihari estéket "Budapesten kivül Pécsett, Szegeden' Debrecenben Nyíregyházán és még több városban is megtartják. E hir elolvasása után az öröm máglyái gyulladnak föl a mai, gondoktól, kínoktól alélt, szomorú magyar lelkünkben. Néhány estére tehát feltámad halottaiból az elátkozott királyleány: a magyar nóta. A modern kor átkozta el ezt a,gyönyörű királyleányt, aki tüneményes szépségével valamikor nemcsak a magyar lelkeket ragadta el, hanem az egész világot áz extázis 'mámoros tapsaira kényszeritette. Isrriét hallani fogunk tehát néhány motidhataflanul szép magyar nótát, hogy aztán tijra azok az ostoba, émelyítő, fülünkét és lelkűnkét borzasztó «dalok» szálljanak a magyar tájakon, amelyek az utóbbi husz évben sértegetik" minden magyar fesztétikai érzését és magyarságát... Minden nemzet lelkének legigazibb tükörképe; a dal. A mi nótáinkéban ott zokog a magyar nép ezeréves szenvedése, dalainkkal kiáltunk ellenségeinknek dacos «eb ura fakó!»-t, ró áiikbán s ivánánylanak álmaink és vágyaink, bennük ragyog' a hitünk: Lesz még szőlő lágy kenyér! Milyen szomorú még rágondolni is, hogy a magyar dalt, amelyet hosszú évszázadok óta a világ' legnagyobb zeneszerzői gyönyörűeknek, az emberi lélek érzéseit a legjobban kifejezőknek találta, megölték azok a kétes exisztenciák, akik magukat nótaszöveg költőknek és zeneszérzőknek hiszik, pedig a legtávolabbi viszonyban sincsenek a magyar dal Múzsájával. Csak a jó Isten tudja, micsoda zülötí agyvelőkből pattanhatnak ki azok a «mü-dalok», «küplék» és ((Sanzonok, amelyeket az utóbbi evekben elkövetnek a pesti flaszter «költői» és «zfeneszerzői». Ezek destruálják a legjobban a fővárosi embert, de ez volna még a kisebbik baj. Budapest lakóinak, sajnos édeskevés magyar érzése van már, — a nagyobbik baj az, hogy a pesti «dalok» pocsolyás patakokként szertefolynak a magyar vidéken és ma már a magyar parasztlegény és parasztleány" is a «Stux ur» és «Az én babám egy fekete nő» cimü borzalmas és förtelmes «slágereket» dalolják. Ma már egyre kevesebb magyar vidéken csengenek fel a «Ne menj rózsám a tarlóra», a «Kaszás csillag jár az égen», a «Hét csillagból van a göncöl szekere» és a többi, remekebbnél remekebb siró és nevető magvar nóta... Mielőtt a pesti álirók és álzeneszerzők teljesen megölnék a szépséges szép magyar nótát, a tanítóknak és papoknak rá kell nyitniok a magyar nép szemét arra, hogy ha nyelvünket és dalainkat nem lengi át teljesen 'a magyar szellem, ugy hamarosan egészen magunkra huzhatjuk a trianoni koporsó födelet... — Német tanfolyam. Német születésű tanárnő alapos oktatást nyújt a- német nyelvből. Elfogad növendékeket 7 éves kortól kezdve, középiskolai tanulókat korrepetál. — Felnőtt haladók részére társalgási órák. Külföldre utazók előkészitese. Könnyű fizetési feltételek. Virág-u. 8. szám. (Udvari lakás.) Rottenbiller áliamtitkár is résztvesz a birák és ügyészek nyíregyházi kongresszusán. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) < A bírák és ügyészek nyíregyházi országbs kongresszusának rendézöi kara teljesen készen várja a nagy napot, szeptember 18-át, amikor több mint háromszáz résztvevő közreműködésével megtartják a biói és ügyészi kar tanácskozásait. A szombati ismerkedési est, továbbá a vasárnap délelőtti közgyűlés és a vasárnap délben a Korona nagytermében tartandó bankéi meg L hívóit már megkapták az érdekeltek és megtörtént az intézkedés a kongresszusra érkező nagyszámú vendégsereg elhelyezésére is. — Wolff Károly, a kongresszus elnöke, Énekes János prelátus kanonok vendége lesz, a kir. kúria elnöke és a koronaügyész szállodai elhelyezést nyernek. Tegnap érkezett a rendezőbizottság elnökéhez Illés Andor dr. kir. főügyészhez a telefonértesítés arról, hogy a nyíregyházi kongresszusra lejön Rottenbiller igazságügyminiszteri államtitkár is, aki legutóbb a fiatalkorúak iskolájának záróvizsgáján jelent meg városunkban. A vasárnapi kongresszus minden vonatkozásban impozánsnak Ígérkezik. Világos nappal törtek be Nyíregyházán egy Eótaji utcai házba, ahonnan aranynemfieket loptak el. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Nyíregyházán tovább garázdálkodnak a betörők, akik közül a legveszedelmesebbet az egymás után nyolc bűncselekményt elkövető Kovács Jánost éppen a napokban tette ártalmatlanná a nyíregyházi rendőrség. Tegnap délután a Kótaji utca 108. sz. házban történt vakmerő betörés. A tettes itt Hunzelyi Ádámné lakásának ablakát nyitotta fel és az ablakon át a (Szobába hatolva, a szekrényeket kifosztotta. Értékes arany ékszereket lopott el a világos nappal garázdálkodó betörő, aki olyankor követte el téttéf, amikor a házbéliek közül senkisem volt otthon. A rendőrség erélyesen nyomoz a nappali betörő után. Szeptember 16-án délután ünnepi megnyitó előadás lesz a Városi Színház Mozgóban, ahol bemutatják Jókai Cigánybáróját a meghívott notabilitásoknak és a sajtó képviselőinek. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Az utcákat piros-fehér-zöld plaJKáok t<6 jk ünr.epi hangulatúvá egy egy közelgő nagy esemény hírével, tegnap a postás elegáns karton meghívót és tiszteletjegyet tartalmazó borítékot adott at a város számos helyén: mindez évadnyitást ielent, azt, hogy a Városi Színház Mozgó szeptember 16-rán, pénteken délután ünnepi keretek között nyitja meg előadásainak sorozatát a nagyszámú meghívott közönség és a sajtó képviselői jelenlétében. Mindéit magyar ember örömmel üdvözli ebből az alkalomból a Városi Mozgó Színház direkcióját, mert kellemesen érint mindnyájunkat, hogy az évadnyitás Jókai Cigánybárójával indul meg. A mesemondás fejedelmének szivárványos fantáziája von szines álomképeket elénk a mesteri filmen, amely méltó a halhatatlan névhez, Jókai nevéhez. Pereg az Élet filmje: Út a boldogulás felé. Riport a volt nyíregyházi diákok, diáklányok pályaválasztásáról. Szeptember közepén csikorogva j nyílnak meg az iskolák kapui, virgonc csapat törtet befelé, de ugyanakkor komoly arcú véndiákok jönnek velük szemben. Apró gyermekek büszke örömmel csapják fejükbe az annyira várt diáksapkát, talán nem kevesebb örömmel teszik le ugyanazt a végzett növendékek. De hogy kinek van több joga örülni, azt egyelőre még a Jövő hétlakata őrzi. v Ha végignézünk az utóbbiak csapatán, tágas színházban érezzük magunkat, ahol az Élet filmjét pergeti a titokzatos gépész, a Sors. A film cime : Ut a boldogulás felé. A szereplőket, kik eddig homályban voltak, hirtelen sugár világítja meg s ezek megzavarodva a számukra ui nyilvánosságtól, tétován mozognak ide-oda. Rögtön látjuk, hogy 'ezek még a nem révbe ért, hatalmas gázsival fizetett sztárok; ők még kezdők a kezdet legkezdetén. Izgulva drukkolunk a fiatal hősnek, vagy hősnőnek, felsziszszenünk, ha elszakad a film, hogy aztán a kidőlt szereplők helyett ui arcokkal érezzünk együtt és lessük a kitartás jutalmát, a boldogító finist. Ilyen, egyelőre még imbolyogva mozgó emberek nagy számát bocsátották útnak ezidén is a nyíregyházi nyolc, illetőleg négy vagy öt felsőbb osztállyal rendelkező középiskolák. S érettségi bizonyitványnyal a kezükben egyesek egyéni hajlamukat követve, mások'' viszont körülményeik Szerint számtalan irányban indulva eveznek a közös cél, a boldogulás felé. Érdekes áttekinteni, hogy városunk ifjúsága hogyan gondolja biztosítani a bizony elég nehéz viszonyok között megélhetését. Elsőnek vesszük az iskolák közül az ág. h. ev. Kossutih Lajos reálgimnáziumot, amely az 1926-^27. tanév végén 51 diákot vértezett fel az élet küzdelmeire. Az alább következő, meglehetősen tarka listán túlnyomó részben vannak azok, akik diplomás pályára indulnak. Nem riadnak vissza az orvosi, jogi pályák tultömöttségétől, titkos önbizalommal törtetnek a Dr. X Y. zománctáblák jelezte kényelmes élet és szép jövedelem felé. De vannak olyanok is, akikin ár most eljegyezték magukat a folytonos küzdéssel és az örök szegénységgel. Mert vannak, akik tanárnak, tanítónak és újságírónak mennek. Megemlíthetjük még, hogy a külföldre távozó egyetemi hallgatók most egyáltalában nem keresik a máskor annyira kultivált olasz egyetemeket. Oka ennek az, hogy a szép Itália kissé messze van s jelenleg igen drága is. Na meg aztan a 18 évig magyar koszton hizlalt diákgyomor joggal irtózik a citromos tengeripóktól, az olajbansült töktől és egyéb olaszföldi nemjóktól. Lássuk tehát a listát: Tizenketten helyezkednek el részben a budapesti és debreceni egyetemek jogi fakultásain s a miskolci esetleg az egri jogakadémián. Ezek természetesen nem lesznek mind praktizáló ügyvédek. Vannak, akik minisztériumban és egy-egy államhivatalban fogják érvényesíteni tudásukat. Orvostanhallgató már csak 4 akad, 1 Budapesten, 3 Bécsben. Gépészmérnök lesz 4, építészmérnök 5, mindnyájan Budapesten. A bécsi egyéves kereskedelmi akadémiát hárman fogják látogatni. A gyógyszerészeti szakra ketten iratkoztak. Az iskolában töltött 8 év ugylátszik megérttette a fiukkal a tánári pálya küzdelmes voltát, mert erre is csak 2 jelentkező akadt. Ugyancsak ketten tették le a vakációban a helybeli tanítóképzőbe,, a különbözetit s ezek 1 év múlva már diplomát is kapnak. Köztisztviselő lesz 2, magánhivatalnok ugyanannyi. Bankba megy 1 növendék. A híres brünni főiskola vegyészmérnöki szakát 1 tanüló fogja elvégezni, ugyanoda készül 1 textilmérnöknek. Az újságírás hálátlan munkájára csak 1 adja magát. Ezek voltak a polgári pályák. Az emiitetteken kívül feltűnő sokan, heten jelentkeztek a kaszárnyai életre. Hogy a hadi dicsőség, vagy ^edig a zsold vohzza-e okét, azt még egyelőre nem árulták el. Hárman vannak, akik nem hagyják cserben azt, amelyből vétetlek. Hárman fognak szántani es vetni s ha Isten segit, aratni is. «Teheti, mert vasuti» — mondja á közmondás s talán ez csábit 1 tanulót a Mávhoz. Végül a változatosság kedvéért, de semmiesetre sem bizarrságból, hanem komoly életfelfogásból 1 softőr zárja le' a listát. Jövőre talán akad egy piló'a, de legalább is egy folyamőr- — Ez utóbbi igazán ajánlható pálya, ha tengernagy nem is, de folyamnagv mindenesetre lehet rajta az emberből. A többi iskolákról legközelebb. fh. í) ZORO-HURU legújabb filmje: A zugbankárok péntek, szombat, vasárnap a Diadalban. MEGBÍZHATÓAN Olcsón BOTOK és kárpitosáru szükségletét SUHANESZ bútorcsarnokában szerezheti be' Nyíregyháza, Kállói ucca 4.