Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

6 j^YÍRYIDÉK. MKBBMMHi MBMBHBE& RHHH 1927 augusztus 2 Hozzáfognak a hősök szobra talapzatának elkészítéséhez és rendezik a Széchenyi-teret. 111860 kilogramm lesz a Hősök Emlékének sulya. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Idestova elérkezett annak is az ideje, hogy hozzá fogjanak a Hő­sök Emiekének megalapozásához. Erre vonatkozólag a városi mérnöki hivatal már tervezetet is készített, amelyet a képviselőtestület leg­utóbbi közgyűlése elfogadott. . A szobor alapzatának elkészíté­si egyidejűleg rendezni fogják a Széchenyi-teret is. Qránit fejkő burkolattal kövezik ki az egész te­ret, amelynek szintié valamivel ma­gasabbra fog kerülni az eddiginél. A tér négy sarkára egy-egy 1000 gvertyafényü villamos ívlámpa ke­rül, mig a szobormű elé egy 7 és fél méfer átmérőjű aszfaltszigetet öntenek, hogy a szemlélők zavar­talanul gyönyörködhessenek a szo­bor szépségében. A szobor körül kis virágoskert lesz, ízléses és stíl­szerű vasráccsal, amelyen kivül 2 méter szélességű aszfaltjárdát ké­szítenek. Az emlékmű bronzból öntött ré­sze 6500 kilogramm sulyu lesz, a talapzattal együtt pedig 111860 kilogramm. A talaj ezen a helyen kemény agyagos homok, ebbe épí­tik az alapzat alsó részét téglából, amelyet mészhabarcsba raknak, s e fölé kerül kőből készült, látható alapzat. A munkálatokhoz értesülésünk szerint nemsokára hozzá fognak. Egy selyemcsempész asszonyt fogott el Mándokon a vámőrség. Hatvan méter selymet akart Magyarországra csempészni egy mándoki kereskedő állítólagos megbízásából. (A «Nyirvidék» tudósítójától). A cseh-megszállott terület tria­noni határa közelében, Mándokon, a vámőrök elfogták Eszierhaji Já­nosné cseh-megszállott területen lakó pásztor feleségét, aki 60 mé­ter selymet csempészett át a ha­táron. A selyemcsempész asszony ki­hallgatása alkalmával azt adta elő, hogy őt egy mándoki kereskedő bizta meg csempészéssfel. Védeke­zésében előadta, hogy életében most csempészett először mert nagyon szü kös anyagi viszonyok között él s csak a kényszerhelyzet vitte rá, hogy vállalja a kereskedő megbízá­sát. A kereskedő — akit szintén ki­hallgattak, — nem akar tudni sem­mit az egész ügyről, s tagadja, hogy megbízást adott volna azasz­szonynak, akit nem is ismer. Esz­terhaji Jánosnét bekísérték a nyír­egyházi kir. ügyészségre, ahol elő­zetes letartóztatásba helyezték, mi­után külföldi állampo'gár, s meg­szökésétől tartani lehet. — A híres hortobágyi juhíuró egyedelárusitőja a Nyíregyházi «Hangya» Szövetkezet. 6x Menyi lakbért fizetünk az 1927. évi augusztusi, IH-ik negyedben ? A folyó évi augusztusi lakbér­r-gyedben a lakbérek annyiban szenvednek változást a májusi ne­gyedi házbérekhez \viszonyítva, hogy hogy a lakások alapbére utáni tiszta bér a mult negyedi 60 szá­zalék helyett 65 százalék lesz, te­hát az emelkedés egytizenkettfed­résznyi. Az üzemi pótlék és a többi járulék változatlan marad. — Változatlan marad a nem üzleti célra szolgáló (üzletek, műhelyek, raktárak stb.) helyiségek bére is. Egyrészt azért, mert az ily helyisé­gek bére már szabad egyezkedés tár gya általában, másrészt pedig azon üzleti és mühelyhelyiségek, amelyek bérlete továbbra is kötve marad, azoké az 1917. évi alapbér 75 szá" I. táblázat. Azon lakások bérel, amelyekbe sem vízvezeték, sem csa­zalékán felül nem emelhető. Alább adjuk az uj lakbérekre vonatkozó táblázatokat. Ügetek, műhelyek bére. A nem lakások céljára bérelt he­lyiségek általában már szabad egyezség alapján bérel tétnek ugy a városokban, mint a községekben. Téves azonban azon felfogás, hogy most már minden üzleti és műhely helyiség bérmegkötöttsége meg­szűnt. Az üzletek és műhelyek sza­bad forgalmát felszabadító 2840 —926. M. E. számú körrendelet ugyanis több kivételt tesz. Ezen rendelet elég sok megszorítást tesz. Mely üzlet és műhely helyiség bére marad kö_ tornázás nincs bevezetve. 1917. évi alapbér Tiszta lakbér Üzemi pótlék egész negyed az alapbérnek egész negyed 65 | 3 évi Összege százalbka aranykorona P f P f P f 50 12 50 9 43 — 43 9 86 60 15 11 31 — 52 11 83 80 20 15 08 — 70 15 78 100 25 18 85 87 19 72 120 30 22 62 I 04 23 6ti 140 35 26 39 1 23 27 62 150 37 50 28 27 1 33 29 60 160 4u 30 16 1 40 31 56 180 45 3< 91 1 57 35 50 200 50 37 70 1 74 39 44 240 eo 45 24 2 06 47 30 250 62-50 47 12 2 20 49 Sí 300 75 53 55 2 65 59 20 320 80 60 32 2 É0 "3 12 360 90 67 86 3 14 71 — 400 ICO 75 40 3 5G 78 90 480 120 90 48 4 20 94 70 500 125 91 25 4 35 98 60 600 150 113 10 5 21 118 34 700 175 131 95 6 15 138 10 720 1*0 135 72 6 28 142 ­800 200 150 80 7 157 80 900 22Ö 169 65 7 75 177 40 1000 250 188 50 8 70 197 20 'í üzemi pótlékok : Az üzemi pót­Jék összegében általában minden, a bérlők érdekében szükséges költ­se gvagy járulék bennf oglal tátik. A bérlőktől semmiféle más ellenszol­gáltatás (városi szemétdíj, vizdij, kapualjvilágitás, stb.) nem követel­hető. A felmondás. Az üzlethelyiségek és műhelyek felmondása tekintetében a köz­hiedelem az, hogy 1927. május el­seje után teljesen a szabad felmon­dás joga lépett életbe. — Ezzel szemben, amint fentebb felsoroltuk, többrendbeli kivétel van: azonfelül minden felmondás csak bizonyos indokból történhetik és csak akkor érvényesíthető akár peres utón, akár peren kivül, ha a bérlővel kel­lő időben közölt felmondás meg­felelő indokolást tartalmaz. Enélkül a bérlő nem köteles figyelembe venni a felmondást. A felmondási idő az 12CW ko­ronás alapbérü helyiségeknél fél év, az annál magasabb bérüeknél egy év. Ezen időtartamok alatt az 1927 februári, illetve májusi bérnegyed­ben érvényes bérek fizetendők. Befizetés módja. A nehéz anyagi helyzetben levő tölt továbbra is? Ezidő szerint nem mondható fel és nem emelhető az alábbi 3—4. számú táblázat szerinti mértéknél magasabbra : 1. A kisiparosok azon műhelyei és kiskereskedők azon üzlethelyi­ségei, amelyek lakásukkal területi­leg összefüggnek és az üzlet, vagy műhely alapbére 1200 koronánál alacsonyabb. Tehát a mai viszo­nyok között a kisipari műhelyeknek és kiskereskedők üzleteinek bére to­vábbra is kötve marad. 2. Az 1915. január elseje után engedélyezett dohányáruhelyiségek. 3. Az 1920. január elseje után engedélyezett mozgófényképszinház helyiségei. 4. A szabad szellemi foglalko­zást űzőknek e célra szolgáló he­lyiségei, tehát az orvos rendelője, az ügyvéd, ügynök stb. irodája, művészek műterme, magániskolák egyletek, társaskörök helyiségei stb. 5. Gyógyszertárak helyiségei. 6. Közhivatalok, iskolák, vasút és egyéb közintézmények céljaira bérelt" helyiségek. 7. Azon üzleti és mühe]yi helyi­ségek bére is a második táblázat szerint fizetendő, az ügyei befejező jogerős birói határozat meghozataláig, amely helyiségek felszabadultak a megkötöttség alól s vagy felmondattak, vagy nem si­került a háztulajdonosnak és bér­lőnek a bérre nézve megegyezni. Ezeknél a felmondási, illetve a lak­bérmegállapitási per tartama alatt — amelyet a háztulajdonos köteles megindítani — az 1927. februári negyed, illetve a májusi negyedben is érvényes bérek fizetendők. II. táblázat. Oly üzleti, műhely), raktári és más, nem lakás céljaira szol­gálóhelyiségek után, amelyek vízvezetékkel, és csatornázás­sal el nem látott házban vannak. 1917. évi alapbér Tiszta lakbér Üzemi pótlék Fizetendő összesen egész negyed az alap bérnek Fizetendő összesen egész negyed 75 százaléka 3 százaléka Fizetendő összesen é T r e P f. P f. P f. Aranykorona P f. P f. P f. 50 1250 10 87 43 11 30 80 20 17 40 — 70 18 10 100 25 21 76 87 22 63 120 30 26 10 1 04 27 14 140 35 30 45 1 22 31 67 150 37-50 32 62 1 31 33 93 160 40 34 80 1 38 36 18 180 45 39 14 1 56 40 71 200 50 43 47 1 73 45 20 240 60 52 20 2 10 54 30 250 62-50 54 37 2 17 56 54 300 75 65 25 2 63 67 88 320 80 69 60 2 78 72 38 360 90 78 30 3 13 81 43 400 100 87 — 3 48 90 48 480 120 104 40 4 18 108 58 500 125 108 75 4 35 113 10 600 150 130 46 5 22 135 68 700 175 152 24 6 09 158 33 720 180 156 60 6 27 162 87 800 200 174 — 6 96 180 96 900 225 195 75 7 82 203 57 1000 250 ! 217 50 8 70 226 20 bérlők jogosítva vannak a tiszta bért három egyenlő részletben fi­zetni. A részletfizetési kedvezmény azonban csak a tiszta bérre vonat­kozik, de nem vonatkozik egyúttal a járulékokra. Ezek az első hónap­ban az első havi részlettel egyszer­re fizetendők. A részletfizetéshez a második hónapban a teljes hátrálék lután 1 százalék, a harmadik hónap­ban a még hátralékos összeg után után 1 százalék pótdíj fizetendő. Nem fizethetnek részletekben, a köz­alkalmazottak és azon helyiségek bérlői, melyek kötöttsége mar meg­szűnt és a háztulajdonos ragaszko­dik az esedékes negyedévi bér egy­szerre való megfizetéséhez. Bérfizetés ideje. A negyedévi bér minden külön felhívás és levonás nélkül a Ne­gyedév első hónapjának ötödik­napjáig fizetendő. Részletfizetés ese­tén az illető hó 5-éig fizetendő a havi bérösszeg. Vitás esetek. Amennyiben á lakáshivatalok már országszerte megszűntek, min­den vitás kérdés eldöntésére a já­rásbíróság illetékes.

Next

/
Thumbnails
Contents