Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-07 / 178. szám
12 NYÍKYlDÉIt auguvz'us 7 SPORT. MVSC—NyKISE. Bethlen-utcai pálya. — Bíró: Nagy Dáni:I. Az északi kerület igen jó hírnévnek örvendő stiluscsapata a DvtJc mögött, a bajnokság második helyezettje látogat el holnap Nyíregyházára, a Nvkiséhez. A Miskolci Vasutas SC Nyíregyházán js ismert és megbecsülésnek örvendő együttese hosszú szünet után lesz újra városunk vendége, de még emlékezetünkben van annak idején a Nytve-vel vivott küzdelmei, amelyekből egy végtelen szimpatikus, tekintélyes játékerőt képviselő, valóban igazi sportemberekből álló csapatot ismerhettünk meg. Az együttes, bár azóta a professzionizmus bevezetésekor több veszteség ,érte, mégis továbbra is az északi kerület reprezentációs csapata marakt és bizonyos, hogy játékával csak emelni fogja azt a véleményt, amellyel a nyíregyházi sportközönség eddig volt felőle. Ellenfele, a Nykise, nagy előkészületeket tesz, hogy a jövő évi bajnokságot megnyerje és az előjelekből Ítélve, a fiataf egyesületnek minden reménye meg lehet erre. Az egész csapat tréningben van és ha a játékosok megfelelő komolysággal fogják a mérkőzést végigjátszani, ugy vérbeli szezonbeli mérkőzést láthatunk majd, amelynek kell hogy sokat adjon a futbalijáték szépségeiből. Reméljük, hogy a sportközönség kellő számban fog megjelenni az északi és a keleti kerület második helyezettjének küzdelmén, amelybői majd remélhetőleg kedvező összeNytntehasonlitást tehetünk. * bemutató mérkőzését a A mérkőzés a Bethlen-utcai sport | vei. telepen délután 5 órakor kezdődik t Autóbuszjárat 4 órától a Koroés előtte a Nagykállói SE játsza f nától. Kifogták a Tiszából Korokoay István holttestét Szerencsétlenség vagy öngyilkosság? lorolnay Apagyon volt rokonai látogatására és onnan ment a Tiszához. (A »Nyirvidék« tudósítójából.) Csütörtökön délután Tokajon egy idősebb férfi holttestét fogták ki a Tiszából. A holttest zsebében a csendőrök idézést találtak, amely »Koroknay István Nyíregyháza, Közép-u. 31 .sz. a. lakos« nevére szólt. A tokaji elöljáróság 1 telefonon érdeklődött a nyíregyházi államrendőrségen, hogy a holttest zsebében talált irat adatai meg. felelnek-e a valóságnak. A rendőrség megállapította, hogy Koroknay István magánzó valóban a Középutca 31. számú házban lakik. Ezelőtt két hónappal Apagyra utazott, de hogy miként került a Tiszához, arra vonatkozólag eddig nem merült fel adat. A rendőrség értesítette Koroknay Józsefet, az elhunyt fiát, aki tegnap délután Tokajba utazott. Eddig nem tudhatni, hogy szerencsétlenség, vagy öngyilkosság történt-e, de a jelek az utóbbi mellett szólnak. Saáry Sándor-muzeumot nyitni a közönség eléli. A hagyományozó abban a hitben testálta a városra a mú zeiimot, hogy a közönségnek azonnal hozzáférhetővé teszik (A »Nyirvidék« tudósítójától) Magam előtt látom, ugy, ahogyan utoljára láttuk egy télutói napon a nagybeteg Saáry Sándort. Erejefogyottan is megcsillanó szemmel beszélt arról, miként lett műgyűjtő és mi indította arra, hogy gazdag gyűjteményét a városnak testálja. Megéreztük, hogy a hagyoinányozás nemes szelleme nevelői lélekből sugárzik: Saáry Sándor dr közkinccsé akarja tenni muzeumát. Egy pillanatig sem kételkedett hogy a város a hagyaték átvétele után nyomban elhelyezi a gyűjteményt és »Nyiregyháza Város Saáry Sándor Muzeuma« épp ugy rendelkezésére áll a nagyközönségnek, mint a Szabolcsvármegyei Jósa András Múzeum. Már a hagyaték átvételével járó huza-vonák közt vállalták az örökhagyó intenciónak valóra váltását. . Most pedig, amikor a város a pol- i gárnmester erélyes akciójára végre j megkapta az őt megillető nagy muzeális értéket képviselő gyűjteményt nem volt megfelelő és méltó helyi- : ség, ahol a múzeum a közönség rendelkezésére állhatott volna. A gyűjteményt a volt nyomdahelyiségben raktározták ideiglenesen ei. Egyesek nagyon félnek, hogy ezzef az intézkedéssel újra elodázódott a városi múzeum megnyitása, holott ennék a muzeumnak végleges berendezését a gazdag Saáry Sándor gyűjtemény lehetővé teszi. Valóban itt az ideje, hogy a város a Saáry Sándor dr. egész! életét áthevi ő gondolathoz hL ven méltó keretbe helyezze a gyűjteményt. Tudomásunk van róla, hogy Nagy Elek műszaki tanácsos, a centennárium értékes anyagából egész kis muzeumot gyűjtött össze és azóta is annyi gondossággal, lelkesedéssel, hozzáértéssel gyarapította a múzeumi anyagot, hogy a városi múzeum részére már most értékes, nevelői hatású anyag áll rendelkezésére. Meg vagyunk győződve róla, hogy dr. Bencs Kálmán kir. kormányfőtanácsos, polgármesternek kész tervei vannak a városi múzeum megnyitására és az ehhez fűződő nagy kulturális érték tisztánlátásával módot talál a kérdés megoldására is. Saját termésű nyirl és tokaji fehér, vörös, ó- és ujborofcat vagon- és hordó tételekben, továbbá literenként kimérve és címkézett dugaszolt üvegekben reggel 7-től este 8-ig elad Liptay Jenő szőllőbirtokos. Nyíregyháza, Kálvin tér 14. sz. 7675-3 i^^^|l9^HItffS(liIÍII19II113E!IIlIIlll!illitllIIlSlltflffIlClIIII^^#ilfSlliIE!IIiÍliSlIlfIIIIIlIll lIllIilIIIIIIllllllSiillIllIIllIIIIllSIIIlIinilllIIIIIlflIIIIitlIIIIIIIIIIIlilIIHI Iílll1lllllllilllllilllfllillii41!llf lllfllülif IlIIIllIllilIIilflIIIHiElIIIIIIIIlli iIIllEEIIIIIIIIIIillIIf MiértaC Nincs javitás 1 Nincs hengerfurás! Kicserélhető hengsrbetét 1 Hosszú élettartam! Beépített regulator! Olcsó üzemköltség! Minden CORMICK t aktorl üzemét mérnökünk | évenként díjmentesen! felülvizsgálja. | felszánt 1 óra alatt 8" mély szántással középkötött talajon 20 HP 1 magyar holdat. 3626-10 s 30 HP 15 magyar holdat | és elfogyaszt 10 m. b.-kint 70 kg. petróleumot és 2 kg. kenőolajat, | Magyarországi vezérképviselet: | DÉNES B. részvénytársaság Budapest, 1 V. kerület, Vác i-ú t 98. szám. Szabolcs, Szaímar és Bereg vármegye kizárólagos képviselője: MOSKOVITS MÓR gépkereskedő I KÜHNE GÉPGYÁR képviselete és leraknia | Nyíregyháza, | Vay Ádám-utca 9. Telefonszám 342. | 3 MMM—«I ii IIN'IINIW"—MHÍ'T ( n in III»NI««AM" IM I> NRII" MM»MMNIN«mi~FI NUI - 'IN—IMIRT—RWII N WWMIII MI MII HMH II » I/.M-N^ A—T MU. IUJIJL.I Nyotr, iíott jóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházán, \