Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-28 / 194. szám

1927. augusztus 28 BaaEHMMMaBSMBBBm JSfVíRYlDÉK. 11 „Boross-Gárdos" magántanfolyero Budapest, Rákóczi út 57/a. szám. Előkészít szeptemberi vagy decem­beri összevont vizsgákra, érettségire. (Valaszbélyeg. ) 3B44? Szabolcsvármegye alispánja. 24764—1927. K. sz. Hirdetmény. A szabolcsvármegyei kisvárdai közkórház 1928. évi fűtéséhez szükséges 300 mm. porosz szén biztosítása céljából versenytárgya­lást hirdetek, melyre a vállalkozni kívánókat azzal a figyelmeztetés­sel hívom meg, hogy 1 pengő 60 filléres bélyeggel ellátott és 250 pengő azaz Kettőszázötven pengő bánompénz (le nem kötött betéti könyv) vagy óvadékképes értékpapír letételét igazoló vagy m. kir. adóhivatali nyugtával fel­szerelt zárt ajánlataikat, melyek­ben félreérthetetlenül ki kell je lenteniök, hogy a zárt ajánlati versenytárgyalás feltételeit isme­rik s azokat magukra nézve kö­telezőnek fogadják el, a várme­gyei alispáni hivatal iktató helyi­ségébe az 1927. év szeptember hó 20-ának d. e. 12 órájáig an­nál is inkább adják be, mert a netalán később beérkező ajánla­tok tárgyalás alá nem kerülnek és figyelemben egyáltalában nem részesülnek. 1. A zárt borítékba helyezett és lepecsételt ajánlat a következő felírással látandó el. „Ajánlat a szabolcsvármegyei Kisvárdai köz­kórház 1928. évi porosz szén szükségletére." 2. Az ajánlat 300 mm. porosz szén szállítására teendő meg, és pedig ugy, hogy az a szén mennyiség 1927. évi október hó 15-ig a kisvárdai közkórházban a közkórházi igazgató-főorvos által kijelölt helyre elszállítandó és befuvarozandó. 3. Az ajánlati árban a fuvaro­zás és szállítási költség is benne van. 4. A kórházi igazgató-főorvos által kifogásolt szén 8 napon be­lüli kicserélésére, szintén köteles a vállalkozó, ha pedig ezt a kö­telezettséget nem teljesítené, ugy azt a kórház igazgató főorvosa a vállalkozó költségére és veszé­lyére bárhol beszerezheti. 5. A vállalkozó által szállított és átvett szén árát utólagosan fogom a kórház igazgató-főorvosa által igazolt bélyeges számla ellenében elküldeni. 6. A vállalatot elnyert ajánlat­tevő bánompénze visszamarad. 7. A bélyeg- és illetékterheket a vállalkozó viseli. 8. A beérkezett ajánlatok elfo­gadása felett a szabolcsvármegyei kisvárdai közkórház választmánya dönt A szabolcsvármegyei kisvárdai közkórház választmánya fenntartja magának azt a jogot, hogy a be­érkezett ajánlatok közül tekintet nélkül az egységárakra, szabadon választhasson, vagy azok egyikét se fogadja el. Nyíregyháza, 1927. aug. 17. MIKECZ 4961-1 alispán. á nagy melegben 150 százalékkal szökött fel Nyíregyháza közönségének jégszükséglete. A jéggyár nagyobb tételeknél emeli az árat és a vidéki megrendeléseket mai üzeme mellett nem képes teljesíteni. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A szokatlanul meleg idei nyári napokban állandóan fokozódott a város közönséglének jégszükséglete. A jéggyár megfeszített munkával dolgozott, de az igénylések olyan magasra szöktek, hogy a gyár mai •berendezkedése mellett nem képes a már vidékről is jelentkező közön­séget teljesen kielégíteni. Máskor naponta 350 tömb jeget fogyasz­tott a közönség, az utóbbi napok­ban már 800 tömb jeget igényel­tek naponként. A szomszédos na­gyobb községek is a nyíregyházi jéggyárhoz fordultak és ázt kíván­ták, hogy a jéggyár naponta mint­egy 100 tömb jeget szállítson ki a községekbe autóval. De jelent­keztek jégért azok a nagyobb vál­lalatok is, amelyek jégvermet tar­tanak ugyan, de ennek kiürülése után most a jéggyárhoz fordultak. A jéggyár, ha mindig hasonló megrendelést kapna nagyobb üzemektől, megnagyobbítaná gyár­tási kereteit, igy azonban most már nem fokozhatja a napi termelését és hogy az eddig is kifejtett erő­feszítést továbbra is színvonalon tartsa, kénytelen a törmbjég árát az üzemi költségek fokozódásának megfelelően emelni. Az áremelés értesülésünk szerint nem fogja érinteni a kisfogyasztókat, csu­pán azokat, akik igen nagy tétele­ket rendelnek. ésszerű óriási zajjal zuhant a nyiregyházi gyorsvonat elé a vihar által kitépett távíró oszlop. (A Nyirvidék tudósítójától.) Nyíregyháza és Ujfehértó kö­zött a csütörtök délutáni óriási vihar kiszakította az egyik sür­gönyoszlopot amelv magával rántotta a drótokai és puskaropo­gásszerü óriási zajjal zuhant az éppen elrobogó nyíregyházi gyors (*) Elinor Glyn uj regényei. A második Ambrosine és A nagy feladat most jelentek meg. Kapha­tók az Ujságboltban. mozdonya elé. A vonat hatalmas erővel dobta félre az oszlopot, amely a pályatest mellé esett és így kerülte el a gyorsvonat a ki­siklást, amely feltétlen bekövetke­zik, ha az oszlop keresztbe esik a mozdony elé. (*) A Star, Smart, Élite, Junó stb legújabb őszi száma kapható nagy választékban kaphatód az Ujságboltban. Nincsen párja a világhírű traktornak, mert nagy teljesítményű, keveset fogyaszt, egyszerű kezelésű és mivel a legjobb anyagokból van gyártva, hosszú élettartamú. £343 Ára 7904 pengő. Kedvező fizetési feltételek. ATURNÜ Műszaki és Gépkereskedelmi R -T. Dudapest, VI-, • Teréz-körut 40. Mintaterem Teréz körút 60. SíSSSKSSiWI •jfii* a pas2törizált fej és a pasztörizált tejből készült tejtermék. MÉG MA RENDELJE ÍI1EG! TEJIVÓ ÉS TEJCSARNOK a Hangya kezelésében. Széchenyi tér 0. — Telefon: 78. 4979 Kik pályáznak a városi mérnöki állásra A városnál betöltésre kerülő két mérnöki állásra több pályázat ér­kezett Igy pályázott mindenekelőtt Kovács Tibor műszaki tiszt, Sim­kovics Endre mérnök. Pályáztak továbbá Barucha József építész­mérnök, Vass Jenő hajdúnánási városi mérnök és Dankó István gé­pészmérnök. , Debreceni Szemle. Célját a borjiték hátlapján a kö* vetkezőkben mutatja be: A tudoi­tnányos élet minden -ágának mini­den friss hajtását bemutatni. Kör zönséget akar nevelni, amely szá­mára a Tudás nemcsak hatalom, nem lelkiszükségleí, mindennapi ke­nyér. Hasájbjaín a legkiválóbb ma­gyar és külföldi tudósok találkoz­nak a magyar közönséggel. Cikkei­nek tárgyát és súlyát tudósokhoz szabja, érdekességét és művészi for máját a legszélesebbkörű olvasó­táborhoz. Ez az első magyar egve­ter.iCsen tudományos revü. Pá­ratlan hónapokban szellem­tudományi, párosokban természet­tudományi számot ad. Nyíregyháza stb. városok történeti, művészi, könyvészeti érdekeit külön számok­ban adja. Alkot és irányit. Minden tudományágra saját programmja, friss reformterve van. E Szemle min denütt kapható, ahol újságot vagy könyvet árulnak. Havonkint 60 ol­dalas terjedelemben jelenik meg. Előfizetési ára félévre 8 (nyolc) pen gő. Az április—májusi számok mü­mellékletei között ott találjuk Ben­czúr Gyula szülőházát, díszokleve­lét, festőszékét, a »Milleniumi hó­dolás« eredeti vázlatát, melyek Kar­dos István lebilincselő stílusban irt tanulmányának illusztrációi. Ez ér­tékes tanulmányban újszerű átala­kítással, a belső szemléltetés meg­kapó erejével ír a következőkről": A nyiregyházi Benczur-szoba. A szülőház és a Benczúr-család. A mester édesanyja a fiáról. Benczúr diszpolgársága. Az emléktábla le­leplezése. (Idézve egy versszak dr. Vietórisz Józsefnek a mesterhez in­tézett költeményéből.) Benczúr és saz ág. h. evang. egyház. A Benczúr kiállítás és emlékünnep. (Dr. Vie­tórisz József ódájából Benczúr jel­lemző rész.) A Benczúr-Szobor. Za­la készítette modell 1921-ben ké­szült. A legközelebbi jövő feladata lesz a szobor megvalósítása. E részt, mint befejezést dr. Sasi Sza­bó László emlékbeszédének követ­kező szavaival zárja be: »Innen, az ő hálás szülőföldjéről szórunk egy marék nyíri port a mester sírja felé. Innen az akácok hazájából kül dünk egy lehelletnyi édes, szabad magyar levegőt a szolgaföld tájai felé, ahol drága hamvai pihennek!« E tanulmány alá a következőket irta a D. Sz szerkesztője: »Nyinegy­liáza kitűnő kulturtanácsnokának J ez a tanulmánya a D. Sz. egyik fon­tos programmpontjának: a ma­gyar föld és főkép a magyar Alföld kulturális kidolgozásának és egybe­foglalásának megvalósulását kezde­ményezi. Ebben a programúiban előkelő hely illeti meg Nyíregyhá­zát és Szabolcs vármegyék. Egy teherautó mellékkocsival eladó. Kemecsén 20 hold szántó ölcsón eladé Péchy Sándor, Zrínyi llona-u 6. 7858—2

Next

/
Thumbnails
Contents