Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-28 / 194. szám
MíRYIDBK. sereglett a közönség a templomba, hol az ünnepély a következőképen folyt le: Fennálló ének- és a CXXII. zsoltár első versének eléneklése után költői szárnyalású imát mondott Kriston Antal gemzsei ref. lelkész, kit — gyülekezeti Közbeének után — Kereszt e ssy Lász ló nyirmadai lelkész követett a szószéken, kedvesen vonzó előadásával és könnyedén átadott szép gondolatokkal kötvén le mindvégig hallgatósága figyelmét. A meggazdagitott lelkeket Boga József gyürei kántortanító bariton szólóéneke csakugyan megpihentette az urnák keblén. Ezután Papp Kálmán mándoki lelkész tartotta meg az uj Urasztalánál alkalmi képeivel és gondolataival elevenen ható felavató beszédét. Kovács Lajos esperes, lakonikusan megáldotta a gyülekezetet, és a CXXII.—2. zsoltár eléneklésével megelégült lélekkel hagyta el a közönség a templomot. Az este beálltával az ifjúsági egyesület nagy erkölcsi és anyagi sikerrel adta elő Csite Károly: »A leánycsel« c. vigjátékát. Ezután a Vendégsereget Kala Ferenc községi főjegyző vendégszerető háza látta szives és gazdag vacsorán, melyen több felköszöntő hangzott el. i. Az elismerés és hála ünnepi hangulata vette körül Kiss Gyula helybeli lelkipásztort, aki a kopócsapáti-i gyülekezetnek ezt a napot szerezte, »amilyen itt még nem volt s talán tjem is lészen«. Az 0 jutalma ö vele vagyon, melyhez sem tenni, sem elvenni belőle nem lehet. Legyen is vele! Terike A Budapesti Belvárosi Színház vezető művészeinek felléptével. A budapesti szezon legkimagaslóbb eseményét Földes Imre »T e~ r :ke« cimü vígjátékainak szkecs változatát sikerült két napra, folyó hó 29—30-ára, hétfőre és keddre az Apollónak horribilis anyagiak árán lekötni. A film és a színművészet páratlan és izgalmas találkozása, amelyről a fővárosi sajtó az elragadtatás eddig nem ismert hangjain emlékezett meg. Sikerült a szkeccset a teljes eredeti szereposztásban: Mészáros Giza, Harsányi Rezső, Ballá Zsuzsi Budapest legújabb kedvenceit, valamint Kálmán Erzsi, Várady Lajos, Boray Lajos hiánytalan együttesével lekötni mindazokkal, akik a budapesti országos siker döntő tényezői voltak. A szokatlan anyagi áldozatok dacára a helyárakat csak mérsékelten emeltük, miután az az intenciónk, hogy a nyíregyházi közönség részére kivétel nélkül mindenkinek hozzáférhetővé tegyük ezt a temek produkciót. Aki ezt látta »az egy életrevaló élménnyel lett gazdagabba Az eső miatt a Kiosz dicsgyőri kirándulását szept. il-re halasztották. szeptember 11 -re, vasárnapra halasztották. Azért nem a jövő vasárnap lesz, mert hétfőn nagyvásár lesz, amitől nem akarja él. vonni a résztvevőket a rendezőség. ^ Széleskörű érdeklődés mellett készül a KIOSz. vezetősége a diósgyőri kirándulásra, amelynek mintegy háromszáz résztvevője vasárnap reggel indult volna a különvonaton. A váratlanul beállott nagy eső miatt a kirándulást álapl Modor igazgató társulata november hónapban gazdag és modern műsorral kesdi meg előadását a nyíregyházi városi színházban (A «Nyirvidék» tudósítójától.') Alapi Nándor, az országosan ismert drámai staggione társulat igazgatója azzal a kérelemmel fordult a város tanácsához, engedjék meg társulatának, hogy Gulyás Menyhért színtársulata működésének megkezdése előtt november hónap folyamán sorozatos előadásokat tartsanak a Városi Színházban. Minthogy Gulyás Menyhért j csak január hó közepén kezdi meg a színi évadot, értesülésünk szerint a város tanácsa nagy rokonszenvvel s a támogatás készségével fogadta a stagjgione társulat igazgatójának a kérelmét, mert az a meggyőződése, hogy igy a város közönsége még sem marad hosszú ideig szinház nélkül. Különösen vonzóvá teszi Alapi Nándorék vállalkozását az a körülmény, hogy programmjukba a legkevésbbé ismert klasszikus drámákat iktatták be, igy előadásra fog kerülni Gárdonyinak Falusi veréb c. vígjátéka, Molnár Ferenc Liliomja, Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéja, Herceg Ferenc több vígjátéka, Moliere Kép zelt betege, Ibsen A tenger asszonya és Shaw több reprezentatív drámája. Alapi Nándor vállalkozása Nyíregyháza irodalmi érdeklődésű köreiben bizonyára a leg5 nagyobb örömmel és érdeklődéssel fog találkozni. Egy siró-rlvó kisbabát találtak a Kiss Ernő utca végéé lévő kukoricásban. Az eddigi jelek szerint a gyermeket egy iegaap délután érkezett debreceni utas tette ki. (A Nyirvidék tudósítójától.) Tegnap délután 6 óra fele a Népkert mellett a Kiss Ernő-utca végén elterülő kukoricásból élés gyermeksivitás hallatszott. A járókelők a kétségbeesett gyermekhang irányába siettek és az úttól mintegy 8 lépésre bent a kukoricásban egy' magára hagyott kis leánykára bukkantak. A kitett gyermekét bevitték a rendőrségre, dr. Konthy Gyula városi tiszti orvos megvizsgálta s megállapította, hogy 2—3 hónapos leltet. Az eddigi nyomok szerint a kis gyermeket egy Debrecen felől Nyíregyházára érkező fiatal nő tette ki. Ez az ismeretien fiő a 4 órai vonattal érkezett .és a legközelebbi vonattal már tovább is utazhatott. A gyermeket a rendőrségről átszállították a debreceni gyermekmenhelyre és a rendőrség ezúton is felhív mindenkit, ak 1 hasonló korú kisleány eltűnéséről) általában a nyiregyházi gyermekleletre vonatkozó adatokról tud, szíveskedjék azt az állam rend őrségen bejelenteni. á föídmiveiésügyi miniszter többtermelési akciója nem várt eredménnyel járt Nyíregyházán, ahol nagymennyiségű szuperíoszíátot rendeltek. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A föídmiveiésügyi miniszter országszerte eredményes akciót indított a többtermelés érdekében. — ségnek, hogy mű trágyarendelés esetén egy éves váltóhitel kölcsönre kaphatnak talajminőségnek megfelelő műtrágyát. A föídmiveiésügyi Tudomására adta a gazdaközön- J miniszter akciója nagy sikerrel '927. augusztus 28 IP. TELEFIi: 982-85. • járt Nyíregyházán is, ahol első izben 251, majd később 185, végül most 64 mázsa szuperfoszfátot rendeltek a kisgazdák. A nyiregyházi határban soha ennyi műtrágya nem került szántóföldeinkbe és ugy látszik, hogy a föídmiveiésügyi miniszter akciója kilendül gazdaközönségünket az eddigi maradiságából s nagy mértékben fokozni fogja Nyíregyháza város földjeinek termési eredményeit. S PO RT. Hatalmas autótáborral vonul át Nyíregyháza sportközönsége a Ferencváros—Bocskay mérkőzésre. Megirta a Nyirvidék, hogy holnap vasárnap hatalmas sportesemény színhelye lesz Debrecen a keleti kerület egyetlen profeszionista csapatának székhelye. Az egész világon kitűnő hírnévnek örvendő első magyar profeszionista bajnokcsapat a Ferencváros játsza le első bajnoki mérkőzését az újdonsült eisőoszíályu Bocskayvalés erre a sporteseményre megmozdul Bihar, Hajdú és Szabolcsvármegyék sportközönsége és ki-ki tehetsége szerint, de minden körülmények között jelen akar lenni a ritkán látható sporteseményen. Nyíregyházán a Máv. menetjegyirodája különvonatot Szándékozott indítani Debrecenbe, sajnos azonban ez nem tudni mi okból meghiusult, pedig mint a jelekből látszik, legalább 150 nyíregyházi sportember lesz holnap Debrecenben. Értesülsünk szerint, az öszszes autótaxik már le vannak foglalva, több erre a célra átalakított teherautó, motorkerékpár sőt, még közönséges bicikli is szállítani fogja városunk sporiközönségét a szép vasutas pályára. A Ferencváros vendégszereplése azonban meg is érdemli ezt a kis áldozatot, ami a mérkőzés megtekintésével jár. A külföldről viszszatért Szedlacsek, valamint a sokszoros válogatott — most szerződtetett — Takács először fog bemutatkozni a zöld fehér színekben, Bukovit, Patakyt, a nagyszerű Kohutot látni bizonyára sokáig emlékezetes esemény lesz mindenki számára. A Bocskay is nagyban készülődik, hogy legelső mérkőzése az elsőosztályban teljes sikerrel járjon és ha győzelemre nem is számit, minden törekvése az lesz, hogy respektábilis eredményt érjen el. A nyiregyházi átrándulóknak ajánlatos a jegyeiket Rottaridesz tőzsdében előre megváltani, mert nem valószínű, hogy a rekord érdeklődés mellett Debrecenben jegyet kapjanak. (*) Angol levélpapír-újdonságok az Ujságboltban. L^iiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiíiiiiiíiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiH Ritka alkalom kínálkozik gazdálkodóknak vadonatúj gépt-.Ket es eszközösei alábbi kiárusitá.si árakon beszerezni: 12 soros vetögépet 13 „ 14 „ ; 5 ,, ,, 16 „ „ 17 ., 18 ,. ' 4C0-— 5-ös ekét talyigával 400--T 6-os ., 480— 7-es „ 436-— 8-as „ „ 516-— 10-es ,, ,, 480 — 6-os kettes ekét . 560'— 7-es „ „ . , 60— 2-tagu rögtörő boronát P 38-— 65-— 3-tagu „ „ „ 52- — 85-- 4-tagu „ „ „ 60"— 92— 3-tagu magtakaró boronát „ 50'— 96-- 4-tagu „ ., „ 58" 106'— kétméteres láncboronát „ 48 — 135'— dobszecskavágót . . . „ 75.répavágót P 48 — tengeri morzsolót . . „ ^8'— . Turul kézidarálót . . . „ 22-— Tuiul erőhajtásu darálót „ 300- lófogatu tengeri darálót . „ 58"— caröoliumozott hadirendszerj gazdasági szekereket . „ 170" — árban. Ezen fentebb felsoroltakon kivül még egyéb mezőgazdasági gépeket és eszközöket is kiárusítunk. Megrendeléseket a leggondosabban eszközöl Mezőgazdasági és Ipari Gépkereskedelmi E.-T. | ^iHffpest, V., Balaton-utca 12. 492 -1 1