Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-24 / 190. szám

JSÍYÍRYIDÉK. ményben részesült, a hazai ipar pártolását, vagyis hazai gyártmá­nyú gépkocsi beszerzését kivánja meg. Ennek dacára még mindig ta­nasztalható, hogy a személyszál­lítási vagy árufuvarozási engedé­lyért folyamodók az engedély el­nyerése, illetve még a kérvény be­nyújtása előtt a használni kivánt gépkocsit megveszik, sőt Iegtöbb­nyire külföldi gyártmányú kocsit szereznek be. Minthogy előreláthatólag a ke­reskedelemügyi miniszter ur fent­jelzett álláspontjától azáltal sem en­gedi Ietérittetni magát, hogy a kérvényezők az autóbeszerzésre mint "befejezett tényre hivatkoznak kérelmükben, figyelmezteti a ka­mara érdekeltségét, hogy ugy a személyszállításra, mint az árufu­varozásra alkalmas autók beszerzé­sétől mindaddig tartózkodjanak, mig a megfelelő iparengedélyt el nem nyerték. A vasárnapi Ferencváros­Bocskay bajnoki mérkőzés nyitja meg az 1927 28. évi proíibajnokságot. Nyíregyházáról is nagyszámban rándulnak át Debrecenbe a profi­bajnok játékára kíváncsi rajongók. Kellő számú jelen;kező eseten a Máv. Menet jegy iroda különvonatot Indít. Az a körülmény, hogy a Bocs­kay együttese feljutott az I. ligá­ba, megnyitotta az utat Nyíregy­háza sportközönsége előtt is ahhoz, hogy a mindeddig csak a sportúj­ságok hasábjain dicsőitett fővá­rosi profifutball legkiválóbb kép­viselőit, mint a labdamüvészet vi­lágszerte elismert, hívatott műve­lőit, a zöld gyepen is megláthas­sa. A sorsolás folytán mindjárt a legélvezetesebb sportcsemege kí­nálkozik az érdeklődőknek. A Fe­renczváros csapata, az első magyar profibajnok, jutott a Bocskainak ellenfelül s ezt a ritkaságszamba menő sporteseményt, amely a baj­noki pontokért folyó küzdelem­ben hatványozott értéket nyer, — mindenfelé szorongó várakozás ki­séri. A Bocskay most teszi le a tüzpróbát az első ligában és a vi­déki futball ereiének megmutatá­sára a legméltóbb ellenféllel szem­ben van alkalma, hiszen tudvale­vő, hogy a Ferenczváros ma Kö­zépeurópa legjobb csapata, melv legkomplexebb csapatával áll ki el­ső bajnoki mérkőzésére. A MÁV hivatalos Menetjegy­iroda abban az esetben, ha kellő számú jelentkező akad, olcsó kü­lönvonatot indit vasárnap délután fél 3 órakor Debreczenbe és visz­sza és a vasúti jeggyel kombinálva kedvezményes belépőjegyet is nyújt, amely együttesen 5.50 P­be fog kerülni. Ez okból ezúttal is felhívja az érdeklődőket, hogy amennyiben ezen társas és rend­kívül előnyös utazásban résztvenni akarnak, ebbeli szándékukat leg­később szerda este hat óráig közöl­jék a MÁV Hivatalos Menetjegy­irodájával (Zrínyi Ilona-utca 7., telefon 112.) f Nyíregyháza közismerten sport­szerető közönségének ugy a Bocs­kay vezetősége, mint a MÁV igen tekintélyes kedvezményeket nyújt, ugy hogy ezen ritka sportattrakció megtekintéséhez olcsón juthatnak hozzá. Szabolcsban nem le­hetnek burgonya­kartelek. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Megírta a Nyirvidék, hogy Dréhr Imre államtitkár Szabolcsba készül az itteni burgOnyakartellek ellenőrzésére. Ezzel kapcsolatban hangsúlyoztuk, hogy burgonyakar­teilek nincsenek. A Georgicon c. szaklap a következőkben erősitj meg közleményünket: «A krumplikartell volt a mult heti pesti sajtó nagy szenzációja, aki csak egy kissé ismeri — épen a burgonyában — a te rmelési vi­szonyokat Magyarországón, az tud­ja csak megítélni ennek a felte­vésnek az abszurditását. Mikor Sza­bolcsban az elmúlt évben annyi burgonya rohadt eí — értékesítés^ lehetőség hiányában, — arneny­nyi elég- lett volna Budapest egy évi élelmezésésére, — ott lehet drá­gitási szándékkal kartellt alakítani? Egyben azonban tanulságos pél­daja ez az eset annak, hogy milyen szakértelem honol a legtöbb redak­cióban. A Georgikon már hetek­kel ezelőtt megirta, hogy a vásár­csarnok igazgatóságának erősza­kos beavatkozna a burgonya árfej­lődésébe, feltétlenül kellemetlen reakciót szül és meg fog szűnni a felhozatal, mert 10 filléren alul ] ebben az időben már nem rentábi­lis a burgonyát kiszedni. A cse­kély kínálatnak azonban egyik legj­főbb o.ka a betakarítási és csép­lési munkálatok voltak, amelyek el­vonták a gazdákat a burgbnyasze­déstől, miután a betakarítás ha­lasztása sokkal nagyobb kárral járna, mint, amennyit a gazda a mai nyomott árakon a burgonyán kereshet. Meg a tikkasztó száraz­ság is akadályozta a kiszedést, hisz olyan kemény volt 'a talaj, hogy a kapa beletört. Egyébként a felhozatal e héten már annyira ja­vult, hogy az árak megint'12—14 fillérre estek a másodkéznél. — Ugyanez az oka a makói hagyma elmaradásának, ami egyébként még ma is csak nagyon kis mennyi­ségben látható». Üti jegyzetek. V. A falu postája. — Egy dunammíi járás Nyíregyházát dicséri. Azt az élénk kereskedelmet, iame­lyet a hajók biztosítanak a duna­menti falvaknak, minden vonatko­zásban kitűnő 'oósta és távírda közlekedés támogatja. A nyíregyhá­ziak betekintést nyertek az uszódi postahivatal működésébe, amely közvtelen közelről olyan tanulsá­gos egy csepp, amelyben a vidéki magyar pósta élete tükröződik. — Mindjárt az első napokban meg­lepődve láttuk ,hogy a délutáni órákban nemcsak pesti újságjaink jöttek meg, de már a kezünkben volt a Nyirvidék tegnapi száma, ami szinte csodának tünt fel. Tul a Tiszán, a Duna-Tisza közén, vasút állomás nélkül csendesedő faluban vasárnap délután már olvashattuk mi történt szombaton a messze — Nyírségen, odahaza. Ha elgondol­juk, hogy közvetlen a Nyíregyháza közelében fekvő falvakban sem jut el "hamarább az újság, a levél, minden okunk megvan a csodálko­zásra. Uszódna a Kalocsáról induló postakocsi hozza a küldeményeket Foktő, Úszód, Szent Benedek, Gé­derlak az állomásai. A géderlakiak 1827. augusztus 24 Finomított Yacuum Olajok Kereskedelmi r.-t. kizárólagos nyírségi vezérügynöksége Szabolcs-, csonka Szatmár-, Bereg-, Ugocsa- és Zemplénvármegyék területére a r Szabolcsi Áruforgalmi és Kereskedelmi R.-T. Nyíregyháza, Bocskay-utca 4. szám alatt. TE LEFONSZÁM 506. Világhírű finomított Vacuum gépolaj, gépzsir, kocsi­kenőcs, benzin és petróleum a legkitűnőbb minő­ségben és a legszolidabb áron nagyban és kicsiny­ben kapható. Nagybani megrendeléseknél, telefon hívásra is, saját autónkon és költségünkön mérnökünk kiszáll a gazdaságokba és ott az olajfélék minősége és a gépek helyes kezelésére vonatkozólag díjmentesen szak­szerű tanácsokkal szolgál. Kevesebb mennyiség ez anyagokból kéziraktá runkban azonnal beszerezhető. 4665—6 az útvonalban az' utolsók, ők ad­ják a fuvart és az a hatalmas szál legény, aki a kis postakocsi ülé­séről elénk magasodik, jele, hogy Géderlakon »sok eső jár«, ember­óriások nőnek. Amikor a nyíregy­háziak először néztek be az uszódi pósta titkaiba, amelyek között a gyorsaság okát keres;ék, egy fővá­rosi vállalat igazgatója is meg­jelent ,hogy tisze'ee'é- tegye a pős táskisasszonynak, Bacsó Böskének családjánál. Az igazgató előszava a csodálat és hála kifejezése volt: a telefonon három perc alatt meg­kapta felesége Budapestet s ezt, mint pesti ember nem tudja elégg'é méltányolni. Megelégedéssel állapí­tottuk meg; a vidéki kis postákban elevenség, friss életütem, hivatás­szeretet, lelkes munka van. Milyen jelentős ez, különösen ott, ahol fürdőéletet, nyaralótelepet akarnak létesíteni, állandósítani. A kis uszódi pósta volt egyéb­ként az első hirül adója a nyír­egyháziak érkezésének. Ezen a ma­joránna és paprika-termő, dus vi­déken Nyíregyházáról egy év előtt még alig tudták, most a kalo­csai járás visszhangzik Nyíregy­háza dicséretétől. A Nyirség szép, fiatalosan lendülő, dolgos székváro­sáról, .annak neves polgármesteré­ről, dr. Bencs Kálmánról, gazdái­ról gazdaságairól beszéltek egész nyáron azok a kisgazdák, jegyzők, akik tanulmányútra jöttek ide közénk. Tisztelet, becsülés, egy­mást buzdítás hangján beszélnek városunkról, s jól esett hallanunk a munka dicséretet, a szorgalom­nak, az alkotás kedvének elismeré­lsifit v jól esett annak; a íf-zteletnek fé­nyében járnunk, amellyel körülvet­ted azért, mert nyíregyháziak va­gyunk. Az uszódi gázdák közül Simó Lajosnak, ennek a szeretetre, becsülésre méltó, derék magyar gazdának már itt Nyíregyházán megígértük, hogy felkeressük. ő vitte városunk hírét Úszódra, ahol vasárnaopnként a gazdatársak pi­paszó mellett hallgatták Simó La­jtost, aki a nyíregyházi kisgazdatár­sak szorgalmáról, lelkes hazafisá­gáról, földszeretetéről, Királytelek csodáiról, a modern gazdálkodás uj eredményeiről, Liptay fenő pa­zonyi szőlőjének mesés kincseiről, a nyiri homok titokzatos erejéről beszélt. Egy délelőtt látogatjuk meg a kétszáz jó dunamenti hold gazdáját Gyönyörű portája a du­namenti falvak Jólétére, népének évszázadokon át finomult érzékére vall. Simi bácsi már nem gazdál­kodik. Birtokát bérbe adta. Azért a forró juliusi nap delelőjén is ott találom az aranyszínű Asztag téte­lén. Csak ugy munkaszeretetből, (ösztönösen vTsza'érő vágyakozás hajtására fárad, amint a telt kévé­ket az asztag cs.nosítására Villázza.' Néhány perc múlva már a hüs szobában ülünk. Házi sait, füstölt kolbász .,siller bor. A gazda és fe­lesége, földi javakkal, jóságbs, tisz­ta sziwel, villanó értelemmel áldott fiai az áldott földnek szeretettel fo­gadják a város fiát, aki szemük fé­inyében a magyar géniusz tüzét né­zi áhítattal. — A világhírű Köni f fstein-ks vélpapirok dobozban és mappában kaphatók az Ujságboltban. (*) Villannyal varr ön? A Sin­ger motor megkíméli ónt a fárad­ságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa. Szíveskedjék üzletünkben, Vay Ádám u. 2. a Singer motor bemutatását kérni Vételkényszer nincsen. 2 Kényelmes liatSZ ÖHiel/ ÜB tUr&ftUtÓ megrendelhető Ixsay festéküaletben, — Telefon szám: 2-45.

Next

/
Thumbnails
Contents