Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-18 / 186. szám

>1927. augusztus 18 7 SPORT. Debrecen—N yiregyháza válogatott 6:4 (5:2). — Bethlen-uti pálya. Biró: Szabó Kálmán. Debrecen: Solténszky, Kerezsi, Rott, Szlamek, Fejér, Leitner, Gu­riga, Boda, Bobák, Deák, Sarok­Nyíregyháza; Milotay, Miskol­czy, Budaváry, Sipos, Friedmann, Timár, Négyesi, Tarkányi, Art­haber, Hajdú, Kurz. Harmadízben találkozott a két rivális város legénysége és bár be­kellett volna bizonyítanunk felső helyezéseink realitását, a mérkő­zést ezúttal is Debrecen nyerte meg, elismerjük: megérdemelten­A debreceniek minden egyes já­tékosa kifogástalan, lelkes játékot produkált, ezzel szemben a nem is eléggé szerencsésen összeváloga­tott nyíregyháziak — három játé­kos kivételével — érthetetlenül mé­lyen furnájukon alul szerepeltek és ez okozta a nem várt vereséget­A győztes csapat szép és ered­ményes játékkal lepte meg a nagy­számú közönséget, csatársorok a jól működő halfsortól támogatva sorra vezette a veszélyes támadá­sokat, a belső csatárok pedig igen gólképeseknek bizonyultak. Min­den emberük egyformán jó volt, mégis ki kell emelnünk Solténszky kapus néhány bravúros védéséi, Fejér kimagasló játékát és a csa­tárlánc tervszerű, technikás akcióit. A hazai csapat nagy csalódást keltett. Hajdú, Arthaber és Sipos a hátvéd poszton tudásuk legja­vát nyújtották, a többiek azonban meg sem közelitették szokott fór­Imájukat. A közvetlen védelem bi­zonytalanságával, a fedezietsor kap­kodásával szerzett rossz perceket a nyíregyháziaknak. Friedmannak -csak fejjátéka sikerült, Tárkányi az I. félidőben sokat rontott, a jobb­szélen elfogadható játékot gyúj­tott. A két szélsőt keveset foglal­koztatták. Arthaber, Hajdú hagy igyekezettel játszottak, Hajdú 3 Arthaber 1 gólt szerzett és csak a fedezetsoron mult, hogy agilis já­tékuk további gólokban nem nyert kifejezést. Különösen Hajdú excel­lált, aki a leggólképesebb csatár­nak bizonyult. Nyíregyháza kezd. Arthaber Kur­cot szökteti, kinek beadása Artha­berhez visszajut, Hajdúhoz pasz­szol és már a második percben gólban a labda. 0:1. Újrakezdés után Debrecen nyomul fel, a 6-ik percben kornert is érnek el, Sarok szép rúgását azonban Fejér mellé fejeli. A debreceniek támadásban vannak, Sarok átadásából Boda lövése alig kerüli el a kaput. A 8-ik percben Deák tiszta labdáját Bobáknak engedi át, aki azt ren­deltetési helyére juttatja. 1:1. Nem soká késik ismét a vezetés megszerzése. Hajdú kiadásával Né­gyessy .lefut, beadásából Hajdú ka­pásból ideális gólt lő. 1:2. Debre­cen újra offenzívába indul, mely a 13-ik percben eredménnyel is jár. Sarok beadását Fejér közelről be­fejeli. 2:2. Közben Boda megsérül és 20 percre kiáll. Debrecen 10 .emberrel is uralja ezután a félidőt Sorozatos támadásokat vezetnek, a csődött mondott nyiregyházi half­sor jóvoltából. A 15-ik percben Bobák egyéni játékkal 3:2-re ja­vítja az eredményt. Két perc mul­vta Sarok tisztára dolgozza magát, de közelről fölé lő. A 19-ik perc­ben Arthaber átdolgozza magát a védelmen, bombáján Tárkányi se­gíteni akár, de ehelyett kiemeli a gólvonalról a labdát. 10 percnyi változatos játék után ismét Deb­recen szerez gólt Boda révén, ki­nek labdáját Milotaynak védeni kellett volna. 4:2. A 35-ik perc­ben Guriga lövését Milotay szé­pen védi, de már egy perc múlva Guriga átadásából Bobák gólt szerez. 5:2. Debrecent felvillanyoz­za a váratlan eredmény, tovább tá­madnak, Boda révén a 42-ik perc­ben ismét gólt érnek el, de a biró sípja közben már offseidot jelzett­A második félidőben Miskolczy sérülése miatt nem szerepelt, he­lyét Sipos foglalta ei, fedezetsorba Négyessy vonult vissza, jobb­szélre Tárkányi, összekötőbe Nagy került, aki azonban gyengének bi zonvult. Az első percek mezőny' játékkal telnek el, változatosságot csak a sérülések hoznak. Deák összeütközik Budaváryval, mire harcképtelenné válik 20 percre­Leitner ezután Budaváryt rúgja meg, aki ugyan a pályán marad, de már csak statisztál. A faultért megítélt szabadrúgást Arthaber adja előre, a labdára Hajdú star­tol és bár erősen nyomják, a nap legszebb gólját lövi. 5:3. 13-ik perc. A közönség erősen biztatja csapatát. Tárkányi többször van frontban ; beadását a 17-ik perc­ben, Hajdú a kapus kezébe lövi. A 25-ik percben Hajdú szökteti Arthabert, aki 20 méterről szép gólt lő. 5:4. Ezután mindenki ki­egyenlítést vár, de a tömörülő védelem a nyíregyházi támadáso­kat menti. A 29-ik percben Sipos kézzel üti le a labdát, a 11-est Sarok mellé helyezi. A 32-ik perc­ben Guriga az előrevonult véde­lem mellett erősen lesállásból in­dul, bekanyarodik és magas lövé­sével bebiztosítja a győzelmet. 6:4. A nyíregyháziak nem adják fel a harcot, a debrecenieken a fáradság jelei mutatkoznak és bár remény volt rá, hogy a lábraka­pott nyíregyháziak az eredményen változtatni tudtak volna, a biró a 36-ik percben a sötétség beállta miatt lefújta a mérkőzést. II. oszt. válogatott Nyiregyháza és az Ifj. válogatott 5:4 (4:1). Beth­len-uti pálya. — Biró: SchickJenő A II. osztály lelkesen játszó válogatottjai megérdemelt győzel­met arattak az elbizakodottan ját­szó ifjúságiak fölött. A vezető gólt a II. oszt. éri el Rácz révén, amit Berky egyenlít ki. Csordás, ismét Berky és Bencur szép játék után négyre szaporítják a gólok szá­mát. A II. félidőben az ifjúsági­ak könnyelműen játszanak, a II­oszt. fizikuma is érvényesül, ugy, hogy Rácz három és Tarczali egy góljával győzelemmel kerülnek Ki a mérkőzésből. A győztes csapat­ban sikeresen szerepelt a négy nagykállói játékos, különösen Rácz összekötő és Berger hátvéd, a nyíregyháziak közül kitűnt Gőcze kapus és Domány Ikozépfedezet. Az ifj. Jegjobb embere Berky volt, aki heroikus munkát végzett. A többiek feltétlenül elítélendők, el­bizakodott és nem ifjúságiakhoz illő lusta játékukért. Jó biró volt Schick. Kátrány, karbolineum, kreolitx legolcsóbban Brftllnól, Telefon: 143. >082 K. 26S27—1927. Hirdetmény. 1927. augusztus hó 20-án szóm­baton ünnep lérén a szokásos heti állatvásár kivételesen az előtte való nap, pénteken 19 én lesz megtartva. Nyíregyháza, 1927. augusztus 12. 4634-4 VÁROSI TANÁCS. Villámhárító, villany­világítás és villamoscsengő szerelést és javitást legjobb minőségű anyagból legolcsóbb árban eszközöl Petrovics Lajos villanyszerelési vállalata Műhely Zrínyi Ilona-u. 3. Lakás Csillag-utca 39. sz. F modern, uj tipusu, kifogás­talan üzemképes állapotban olcsón eladó! Marton és Társa B. T. Nyíregyháza . 4727-2 ^iiiiiiiifiiuiiHiiuiiHHnHiiiHHHimniimiimiRniRw Jósa András- és Arany János­utca sarkon azonnal kiadó. Alkalmas suszter- vagy szabónak. 7776­3 ^flHUMaillllllHlllHIHIllllllllllUUimilllllllllllltr A gróf Dessewffy-féle Hitbizományi Uradalmak tokaji szőllőgazdaságának palackozott borai e héten kerülnek forgalomba. 0*5 literes Ízléses tokaji üvegekben áraik a következők: 1922. évi szamorodni 1 palack 2 20 F 1923. . édes szamorodni 1 „ 2 80 „ 1923 „ 2 puttonos aszú 1 „ 3 20 „ Adók külön számittatnak fel. — Nagyobb rendeléseknél árengedmény. A borok Tokajból kerülnek leszállításra. Rendelések a Nyírség R.-T.-hoz Görögszállásra intézendők. Kérjen árjegyzéket. — Rendeljen egy mintaküldeményt, győződjék meg a borok kitűnő minőségéről. 4695 Finomított Vacuum Olajok Kereskedelmi r.-t. kizárólagos nyírségi vezérügynöksége Szabolcs-, csonka Szatmár-, Bereg-, Ugocsa- és Zemplénvármegyék területére a SZABOLCSI ÁRÜF0RGALMI ÉS KERESKEDELMI R. T. Nyíregyháza, Bocskay-utca 4. szám alatt. TELEFONSZ ÁM 506. • Világhírű finomított Vacuum gépolaj, gépzsir, kocsi­kenőcs, benzin és petróleum a legkitűnőbb minő­ségben és a legszolidabb áron nagyban és kicsiny­ben kapható. Nagybani megrendeléseknél, telefon hivásra is, saját autónkon és költségünkön mérnökünk kiszáll a gazdaságokba és ott az olajfélék minősége és a gépek helyes kezelésére vonatkozólag díjmentesen szak­szerű tanácsokkal szolgál. Kevesebb mennyiség ez anyagokból kéziraktá­runkban azonnal beszerezhető. 4665—6

Next

/
Thumbnails
Contents