Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-03 / 148. szám

JSÍYÍRYIDEK. <927 julius 3. IÁI BA nan p lA l é :k cr Nyíregyháza város képviselőtestületének Énekes Jánosi és Paulik Jánost ünneplő dísz­közgyűlése táviratban köszöntötte Rothermere lordot. (A v>Nyirvidék« tudósítójától.) Aki Nyíregyháza sajátos szelle­mét, közéletének páratlanul álló bé­kés tendenciáját'ismeri, á'érezte an­nak az ünneplésnek szimbolikus vonatkozásait, amelynek keretében a város képviselőtestülete két lelki­pásztort ünnepelt lelkes szeretettel Énekes János pSpai prelátust és Paulik János ág. h. ev. lelkészt, az Országos Lelkésziegyesület elnökét. Két felekezet papja állt az ünnep­lés fényében, amely mindkettőnek ugyanazt az erényét ragyogtatta meg: a békét kereső, mindenek fe­lett álló szeretet erényét. A közgyűlésen városunk közéle­tének minden jelentős tényezője ott volt, és a két kiváló polgárnak kitüntetéséről szóló okmányt im­záns, diszes külsőségek között ad­ta át dr. Kállay Miklós főispán. A virágokkal és szőnyeggtel dí­szített lépcsőházban díszruhás haj­dúk fogadták az érkezőket, Kállay Miklós dr. főispánt, Mitte cz István István alispánt, az egyházi, katonai világi élet előkelőségeit. Dr. Bctcs Kálmán kir. kormány­főtanácsos, polgármester a Hi­szekegy imája után megnyitja az ünnepi diszgyiilést, majd küldött­ség hivja meg az 'ünnepelteket a közgyűlés termében. A szerető szi­vek kitörő éneke fogadja a belépő Énekes Jánost és Paulik Jánost, akik az elnöki emelvényen foglal­nak helyet. A kitüntetetteket a kormány képviseletében Kállay Miklós dr. főispán köszöntötte és átnyújtotta neki a polgár érdem­kereszttel való kitüntetés okmányát­Paulik János — mondotta a főis­pán — összeforrt egy nagy eszmé­vel, Szabolcsvármegye, Nyíregyhá­za város boldogitásának, fejlődésé­nek vágyával. Az ősi lutheránus egyház elén állva bele tucfott il­leszkedni a modern életbe. Magá­val hozta a puritánságnak, a haza­szeretetnek, a megértésnek, a bé­kének eszméjét. Büszke vagyok, hogy átadhatom néki őfőméltósága kitüntetését, adja Isten, hogy ez a kitüntetés olyan nagy örömet sze­rezzen neki, amilyen megnyugvást keltett mindnyájunkban. Ezután Émffes Jánoshoz intézi üdvözlő szavait a főispán. Énekes János — mondotta — csaknem egy időben részesült a polgári és az egyházi ktfün re'ésben. Kevés ember mondhatja magáról, hogy minden téren alkot és elismerést, megtiszteltetést szerez. Énekes Já­Énos alkotó munkát fejt ki minden téren. Papi érdemeit, polgári ki­válóságait egyaránt ismertük és a legfelsőbb helyeken minkét kiváló­ságot méltányolták. Mint polgár olyan előkelő szerepet tölt be, olyan munkásságot fejt ki, hogy érdemeit nem is lehet felsorolni. Ha ott látjuk őt a közéleti mun­ka mezején, érezzük, hogy mind­annyiunkért fárad és mindannyiuk szeretete kiséri, működésének min­den mozzanatát? Lelkes éljennel érezieii a dísz­közgyűlés közönsége, hogy a fő­ispán minden szava minden szív tolmácsolása, majd Sasi Sza})ó László dr. emelkedik szólásra ^és Énekes Jánost, Paulik Jánost, mint a polgári erények diadalmas har­cosait köszönti." Mindkettőjükben a polgári eszmét ünnepeljük. Ebben az egyensulyozatlan korban a pol­gári társadalom ellenségei forra­dalmi hóborttal keresik az uj be­rendezkedés megváltó útjait és lehetőségeit. Ebben a korban ne­künk, akik a polgári rend tánto­ríthatatlan hívei vagyunk, büszke­ségünk az a két férfiú, akikben a polgári erények tündökölnek. Az ő példaadásuk kiált a materiális­tákra: Nézzétek ezt a két polgári lelkületű férfiút, akiknek minden energiája fel fog olvadni a má­sokért, a haza, az egyház felvirá­goztatásáért való szünetlen fáradó zásban. Nézzétek ti, akik mindun­talan a jogot hangoztatjátok, ime fcz a két férfiú át tudta tenni éle*­téntek elvét a jogokról a kötelessé­gek magasztos elvére. Róma és Athén polgárai jutnak eszünkbe e két férfiú láttára és méltán mond­hatjuk, addig, amig a polgári" tár­sadalomnak ilyen tündöklő eré­nyekben gazdag polgárai vannak, nincs veszélyben a háromezer éves polgári társadalom? Ezután sasi Szabó László meg­ható közvetlenséggel és szeretettel Köszöni megfáz ünnepelteknek a képviselőtestület, a város közönsé­ge nevében mindazt a sok önzetlen fáradozást, amelyet a közjó érde­APOLLO Szombat 20E0-HÜRÜ Vasárna p báztúznézöh Eljegyzési komédiával egybekötött házassági dráma 7 felvonásban. Várkonyi Mihály, világhiiü magyar szinész legjobb amerikai filmje Gigánirszerelem (Elnémult húrok.) Egy szép asszony és egy cigányprímás sz erelmi regénye 7 fejezetben . Hétfőn Csakis felnőtteknek! Kedden g Jk fekete paradicsom Madge Bellamy és Edmund Lowe grandiózus alakítása, Páris bolondja A két attrakció 13 felv. egy műsorban. Előadások kezdete; Hétköznap V*8 és VélO, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. kében kifejtettek) Az üdvözlő beszédek elhangzá­sa után Paulik János, majd Éne­kes János mondott köszönetet a főispánnak, akit kértek, hogy kö­szönetüket tolmácsolja felsőbb he­lyen. Mindkét kitüntetett nagy ha­tást "keltő szavakban hangoztatta a felekezeti béke ápolásának szük­ségességét. Énekes János prelátus utal arra a hidra, amelynek Pan­nonhalmát Debrecennel kell össze­kötni és amelynek megépítését a Kormányzó őfőméltósága hangoz­tatta. Mindig ennek a hídnak munkásai között volt és a jövőben is ott lesz. A közgyűlés tüntető éljennel kö­szöntötte az ünnepelteket, majd Szítha Sándor dr. nagyhatású in­dítványára kimondotta, hogy Rothermere lordot táviratban kö­szönti. A távirat, amelyet Szo­bor Pál főjegyző ismertetett, a következő: Lord Rothermere London. Nyíregyháza város lakosságának képviselői mély tisztelettel és lán­goló hazaszeretettel üdvözlik a ne­mes lordot, ki először ismerte fel a trianoni békeszerződés nemzet­ölő nagy igazságtalanságát és elsőnek emelte fel hangját a világ Ítélőszéke előtt, hogyí idegen földön élő magyar testvéreink lelkét meg­mentse. Adja az ég, hogy a nemes lord szava beteljesedjék s a jó Isten az angol nemzetet, felséges 'királyát s a nemes lordot igyeke­zetében bőséges áldásával vegye körül. Nyíregyháza város i i ; közönsége. hallatlan olcsó árban vásárolhatja bútorait az 52 év óta ismeretes szakképzett Suhanese cégnél, hol óriási választékban a legfinomabb bútorok és mindenemü lakberendezési cik­kek kerülnek eladásra. bútorgyáros Üzlet: Kállói-utca 4. Műhely: Nádor-utca 11. Telefon: 319. 1890 ~ 1 M MII Hl ||l ||i|i BP. TELEFON: 982-85.1 HÍREK. * KISHAPTAR Julius 3. Vasárnap. Róm. kath. Kornél. Gör. kath. Jácint. — Prot. Kornél. Izr. Thamus 3. Apolló-Mozgó: Zoro és Huru fő szereplésével: A háztüznézök 7 felvonásban és Cigányszerelem Várkonyi Mihály főszereplésé­vel 7 felvonásban (3, 5, 7 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó: A fekete angyal, Bánky Vilma főszereplésével 10 felvonásban és Potíyike el­veszett, burleszk 2 felvonásban (3, 5, 7 és 9 órakor.) Városi Kert-Mozgó: ugyanaz, mint a Diadal-Mozgóban (9 órakor). Rossz idő esetén az előadást a Diadalban tartják meg. Városi gőz- és kádfürdő nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. Vasárnap csak déli 12 óráig van a fürdő üzemben. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum nyitva 9—13 óráig. Szombat estétől vasárnap reg­gelig az Osgyáni és Török­gyógyszertárak, vasárnap dél­től hétfő reggelig pedig a dr. Szopkó és Farkas-gyógyszertá­rak tartanak ügyeleti szolga latot. Julius 3-án. Állat- és kirakodó­vásár : Kistelek, Pilis, Szabad­szállás. Kirakodóvásár : Dtva­ványa. Julius 4-én. Állat- és kirakodó­vásár : Acsa, Bodajk (sertés­vásár bizonytalan), Dombrád, Eger, Felsősegesd (seríésvásár bizonytalan)), Gödöllő, Hajós, Halászi, Hajdúszoboszló, Jász­karajenő, Lepsény (serlésvásár bizonytalan), Pécs, Rétság, — Sásd (serlésvásár bizonytalan), Sá^raljaujhely, Ti;zeszeníimre Villány, Zalabaksa (sertésvá­sár bizonytalan.) Kirakodóvá­sár: Szabadszállás. Julius 4. Hétfő- Róm. kath. Ulrik­Gör. kath. András. Prot. Ulrik Izr. Thamus 4. APolló-Mozgó: A fekete paradi­csom (Csakis felnőtteknek 1) Diadal Mozi Eert Mozi hétköznap 5 és 7 órakor, vasárnap 3,5,7,9 órakor. mindennap 9 órakor. Katonazene kísérettel. Julius hó 1-én és 2-án, pénteken és szombaton (NOSferattl.) — Misztikus filmjáték 5 felvonásban. Chaplin és a nők Burleszk 6 felvonásban. Julius hó 3-án, vasárnap, csak 1 napig! FESKISTJES ANGYAL BÁSÍKY VILMA legszebb filmje 10 felvonásban. Potyíke elveszeti Burleszk 2 felvonásban. A Kert Mozi előadása kedvezőtlen idő esetén a Varos' Színházban lesz megtartva,

Next

/
Thumbnails
Contents