Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-29 / 145. szám
: 927. junius 29 JSÍYÍRYIDÉK. Forgács Rózsi Kamaraszínháza. A «Dsdó» és «A zafírgyü:üp>. Nem nagyszámú, de annál előkelőbb közönség gyűlt egybe tegnap este a Városi Szinházban» hogy meghallgassa Forgács Rózsi Kamaraszínházának előadását. A földszint; páholyok arisztokratákkal és a vármegyei előkelőségekkel teltek meg s a nézőtér valósággal fővárosi impressziót keltett az estélyi ruhás hölgyekkel és urakkal akiket egész sor autó szállított a Dessewffy-téri színházba. Az est műsora .Lakatos László egyfelvonásosával «A zafirgyüi'ü»~ vel kezdődött, amelyben Forgács Rózsi csillogtatta ragyogó asszonyiságát, kivételes művészetét, a mellyel brilliánsan oldotta megrezt a sokszólamú, ezier színárnyalatú feladatot. Partnerei: Ro^oz Oszkár és Sala Domokos szintén kitűnőek voltak, de nagyszerű volt 'Radócz Ferenc is az apacs néhány szavas szerepében. A »Dedó adta meg az est hangulatát és színpadi sikerét. Televan pajzán humorral, szatirikus gunynyal ez a kedves darab, amely nagyszerű szereposztásban kerüU előadásra. Nagyon kedvesek voltak a leányszereplők kisleányos ruhájukban : Sikk Teri, Posrány Anna, Ács Rózsi, Oyenes Magda, Hidassy Anni, pompás karikatúra volt Kürthy Teréz az igazgatónő szerepében és fől^g Sala Domokos tetszett a miniszter alakításával. Az első felvonás után szűnni nem akaró tapsok hivták függöny ele a szerzőt es a szereplőket, akik alig győzték megköszönni az ová $Sltat. A »Dedó« előadását ma este megismétlik. * * * Ma este Vándor Kálmán egyfelvonásos vígjátékát, »A garasok«-at' Bukovinszky Péter 2 felvonásos ko .médiáját a >>Dedó«-t és Csehov egy felvonásos bohózatát a »Háztüznéző«-t adják a következő szereposzlásban : A »G«rasok« szereposztása : Tóthkeneszthy Kálmán — Sala D. Dr. Kiss, az ügyvédje — Zólyomi Jenő Tóthkereszthy Kálmánné — Forgács Rózsi Dr. Nagy, az ügyvédje — Radócz Ferenc Dr. Kovács, törvényszéki biró — Ragály Elemér Jegyző — Tiszay Andor. ( * A /Dcdó < szereposztását teghapí számunkban közöltük. i A y>Háztiiznéz5« szereposztása : Csubukov Stepán S'epánovics — Ragályi Elemér Natália Stepánovna, a leánya — Forgács Rózsi Lomov Iván Vasiljics — Rogoz Oszkár. - UTOLSÓ HÉT. A Nyíregyházi Zsidó Kórház sorsjegyeinek h uzása visszavonhatatlanul junius hó 30-án csütörtök délután három órakor l'esz az izr. iskola nagytermében. Sorsjegyek kaphatók a Hitközségi Irodában Szarvasutca 10.) 3x ártfa gyógyfürdő Klimatikus gyógyhely. Vérszegényeknek, nöi bajok ellen, idegeseknek, rheumásoknak és a légzőszervek hurutjainál a legkiválóbb orvosok által javalva. Teljes napi penzió a főszezonban cK 35.— Csehszlovákia legolesőbb fürdőhelye. — Uj csehszlovák menetrend szerint elsőrangú vasúti összeköttetés és visszautazásnál itten 50 százalék vasúti kedvezmény Kérjen prospektust : IGAZGATÓSÁG BARDIQVSKÉ KUPELE (B&rtfa). 27S5-20 Letartóztattak 26 sztrájkoló nyirmártonfaivai arató munkást. (A »Nyirvidék« tudósitójátó!.) Ma délelőtt a városban nagy feltűnést keltett egy huszonhat emberből álló csoport, amint csendőri fedezet mellett gyalogoltak a vasútállomástól a Széchenyi-u on a városba. A szomorú csapat letartóztatott és elitélt aratók csoport.a akiket a nyiracsádi főszolgabíró egy hónapi fogházra itélt kihágás miatt. Az aratók nem akartak munkába állni, pedig szerződésük erre kötelez e. vMunkatársunk illetékes a következő információt kapta a letartóztatott és bekísért aratókról. Huszonnégy nagykorú és két kiskorú aratómunkást hoztak be a Nyirmárionfalvárói aratási sztrájk miatt. Az araíókat az 1898 évi II. t.-c. 38 § alapján Ítélte el a szolgabíró. A munkások március 30-án irták alá az aratási szerződést, amelye: Bieyer Jakab nyirmártonaflva Fancsovács tanyai birtokossal köötteie. ,A később bekövetkezett fagyok nagy mértékben csökkentették ezen a környéken a terméskilátásokat ugy, hogy a környéken mindenütt kárpótlást kértek a munkások. A nyi.mártonfalviak fejenként 20 kiló zsirt kértek Bleyertől, aki azonban ezt nem volt hajlandó megadni. Minthogy az aratok álli-ása szerint £zi a kárpótlást minden földbirtokos megadta munkásainak, kijelentették, hogy nem állanak munkába. Igy történt a szerződésszegés, amely annál sajnálatosabb, mert a legégetőbb munkaidőben kárhoztatja tétlenségre a családfenntartó munkást, akik közül néhánynak magának is aratnivalója van. * '.'.•.>-.^"•fei DRflKULd Chaplin és a nők! pénteken és szombaton j Kert és Diadal Mozi. A legkedveltebb TRAKTOROK s mindenfaj'a nj gazdasági gépek, továbbá használt traktorok, cséplőgépek <"s e e/á (oro< jutányosán besnereihetöí L. Lukács Vilmos gépkereskedésében, Nyíregyházán. Ugyanott a legintenzívebb bérszantás, valamint cséplés is vállaltatik. (*) Nem romlik meg a befőttje, ha az Ujságboltban vásárolt Penészmentes Pergament Papírral kötözi be. biadal Kert ttozi I Szerda 3, 5, 7, 9 órakor, CsUttirtök 5 és 7 órakor. mindennap 9 órakor. Katonazene kísérettel. Junius 29, 30-án, szerdán és csütörtökön A világ korbácsa Egy titokzatos kémszervezet küzdelme egy világraszóló találmány birtokáért. 2 részben 16 felvonásban. Mindkét rész egyszerre kerül bemutatásra. — Főszereplő: Jack Dogerthy. A kertmozi előadása kedvezőtlen idő esetén a Városi Színházban lesz megtartva. Előzetes jelentés: julius hó 1, 2, péntek, szombat: Chaplin és a nők. Pénzt éa időt la karit meg, ha kocsi szükségletét, valamint kocsi javíttatásait Krupánszky Testvérek autócarosseria és kocáigyárában, ^ Nyíregyháza, Yay Aűám ucca 35 szám szerzi be, illetőleg eszközölteti. — Mert elvállalunk uj kocsik készítését, teljes autók carossálását, valamint azok újítását, bárminemű javítását, fényezését a legjobb kivitelben, legrövidebb idő alatt a legolcsóbb árban. — Mielőtt ezirányu szükségletét beszerezné, ugy saját érdekében kérjen árajánlatot, |hogy meggyőződhessék állításaink valódiságáról. Uj kocsikat .és tehercarosseriát megrendelésre már 800 pengőtől és a legmodernebb luxuscarosseriát pedig már 1440 pengőtől fölfelé készítünk. Tegyen próbát s állandó Yeyónk lesz!!! 484—1927. Vsz.. Árverési hirdetmény. Alulírott bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a Farkas és> Löffler csődügyben leltározott könyvkövetelések dr. Murányi László csődtömeggondnok kérelmére Nyiregyházán a kir. ^trásbi" róság árverelő helyiségében 1927évt iulius 2-án azaz másodikán délelőtt 9 órakor el fognak adatni és a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Megjegyeztetik, hogy az elárverezni szándékolt követelések fennállása vagy behajthatóságáról csődtömeggondnok felelősséget nem vállal. Nyíregyháza, 1927. junius 27. Szántó Ármin, 3723 bir. végrehajtó. K: 21301—1927. , HirdetményNyíregyháza város tanácsa közhírre teszi, hogy az Országos Föld birtokrendező Bíróság 53584—925. O. F. B. számú ítéletének XX. §-a alapján a bokorszerű házhelyekhez és mezőgazdasági ingatlanságokhoz juttatottaknak az eljárási költségek befizetésébe folyó évi junius hó 28-ik napjára ki.üzött határidőt folyó évi julius hó 14-ik napjáig bezárólag azzal hoszszabbttja meg, hogy azokkal szemben, akik az eljárási költségeke az ujabban kitűzött határidőn belül sem fizetik be, a felelősséget elhárítja arra az esetre, hogyha ennek következtében földjüknek későbbi kijelölése miatt az őszi szántásból kimaradnának és a juttatott területeket csak a jövő évtavaszán vehetnék mezőgazdasági megművelés alá. Nyíregyháza, 1927. junius 28. 3722-2 A Városi Tanács. — A Beethoven emlékünnepély folyó hó 29"én szerdán este 8 órakor lesz megtartva a Korona nagytermében. Jegyek kaphatók Ferenczi, Szántó és Fábián könyvkereskedésében. Ülőhely 1 pengő, álló és diákhely 50 fillér. Váltható az esteli pénztárnál. 2x Mindazoknak, kik feledhetetlen jó anyánknak, özv. Sztupjár Dánielnénak a temetésén szívesek voltak megjelenni, ez uton mondanak érette köszönetet Gyermekei Mindazoknak, kik feledhetetlen Sándor fiunk végtisztességén megjelentek és részvétükkel fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton ii hálás köszönetet mondunk. Zeba József és családja.