Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-26 / 143. szám

junius 26. JÍYÍRYinÉK. Junius 29-én nagy repülőnap lesz Nyíregyházán (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Tegnap a magyar repülősport előkelő reprezentánsai érkeztek Nyíregyházára, hogy előkészítsék azt a repülőnapot, amely a maga nemében páratlan élményt nyuit a repülés mutatványos produkciói te­kintetében szegényes vidéki város­nak. Itt volt Fáy Zoltán, a Mű­egyetemi Sport Club titkára, Viiéz Heffy Frigyes, a legkiválóbb ma­gyar pilóta, akiket Virányi Sándor vármegyei főjegyző fogadott és ka­lauzolt a Sóstóra, hogy megálla­pítsák, alkalmas-e a városnak ez a területe a repülőgépek leszállására és startolására. A repülősport kiváló képviselői abban állapodtak meg, hogy ju* 29-én Nyíregyházán, a Levente sporttelepen nagyszabású repülő­napot rendeznek, amilyenről ed­dig Nyíregyháza közönségének csak az újságokból van tudomása. Ezen a napon több kétfedelű és egyfedelű gép száll fel Nyíregyhá­zán. Itt lesz Heid Frigyes, a világhírű német repülő, Hinderlich Waldemár ejtőernyős mutatványos repülő, itt lesz a világhírű Kaszala is. A repülők Nyíregyházára ér­kezése óriási érdeklődest keltett és a jelekből biztosra vehető, hogy junius 29-én egész Nyíregyháza ott lesz a repülők felszállásánál. Egy tornyospálcai menyecskét több millió ellopásának gyanúja miatt hoztak be a csend­őrök Nyíregyházára. (A «Nyi'vidék» tudósítójától.) A tornyospálcai csendőrök teg­nap délelőtt egy fiatal menyecs­két kisértek be Nyíregyházára, akit lopással gyanúsítanak. A me­nyecske szomszédságában egy ügyefogyott idősebb ember lakik, akinek 510 pengője volt együtt te­lvenvásárlásra. A pénz eltűnt és a gyanú a szomszédságban lakó fia­tal asszonyra esett. Az 520 pengő­ből 4 millió koronát régi pénzben, a többit pengőben a menyecske házának udvarán az orgonabokrok alatt találták a csendőrök, akik nem tudták elfogadni azt a védekezést, hogy a pénzt ismeretlen tettesek helyezték oda. Azt a hírt terjesztették, hogy a Hadház-zug­ban egy ember kúibaugrott, de a kivonuló tűzoltók és detektívek csaE egy ócska vedret halásztak ki a kút vizéből. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A Hadház-zug egyik házában egy évvel ezelőtt egy fiatalem­ber a kútba esett és megfulladt. A szerencsétlenség ugy történt, hogy a fiatalember aki udvarolga­tott a ház egyik szépségének, vá­rakozás közben a kut peremén ült, ott elaludt és belefordult a kut vizébe. Azóta erre a kútra csak bor­zalommal gondolnak a környék la­kói. A napokban a lakóknak ugy rémlett, hogy a kut vize bugyboré­kol, sőt egyesek jajszót hallottak a kut környékéről. Rémületükben rendőrért futottak. A posztoló rendőr jelentette az esetet a köz­pontba. Detektívek és tűzoltók szálltak ki a helyszínen. Egy tűz­oltó a kútba bocsátott létrán le­szállt a mélységbe és a vasmacs­kával kutatni kezdett a holttest után. A szorgos keresésnek az lett az eredménye, hogy a kut mélyé­rői egy ócska veder került elő, egyéb semmi. Igy vaklármának bi­zonyult a kutbaugrás rémes hire. Nagyhalász mellett egy tanya volt tűzveszélyben a gyermekek játéka miatt. Szalonnasütést játszottak és majd nem felgyújtották az egész tanyát. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A Nagyhalász határában lévő Kecskés-tanyán Farkas Jánosnét vétkes gondatlansággal elkövetett tűzvész miatt helyezték vá alá. — Farkas Jánosné Sándor nevű .öt­éves fia és Simái Jánosnak István nevü négy éves gyermeke szalon­nasütést játszottak Simaiék v ólja mögött. Simái István egy doboz svédgyufát hozott otthonról és a gyufával meggyújtották az ól háta megett felhalmozott szalmarakást, mintha szalonnát akarnának sütni. Mikor a tüzet meglátták elfutottak és így az ólba kaptak a lángok. Az ól teljesen leégett és a tüz nagy rémületet okozott, mert tar­tani lehetett a lángok tovaterjedé­sétől és az egész tanya leégésétől. Az vád alá helyezett szülők azzal védekeznek ,hogy sürgős mezei munkálatok miatt nem vigyázhattak kicsinyeikre. á profiklub megalakítására nemcsak Nyíregy­házának, de egész Szabolcsvármegyének égető szüksége van, tehát a megszervezésének itt is a hatóságoktól keli kiindulnia. Tekintetes Szerkesztőség! A Nyirvidék által felvetett ama kérdésre vonatkozólag, hogy kell-e profisport Nyíregyházának", én, mint a futballsportnak egyik igen jó ismerője, a következőkben van szerencsém a feleletet megadni: Az egész országban egyébről sem lehet hallani, mint arról, hogy itt ís, amott is megalakult egy ujabb profiegyesület. Debrecenben már a második profiegyesület van alakulóban s nálunk még csak ott tartunk, hogy a kérdés tekintetében vitatkozunk. Az én véleményem sze­rint igenis a profiklub megalakítá­sára nemcsak Nyíregyháza városá­nak, hanem egész Szabolcsvárme­gyének égető es sürgős szüksége van, mert, ha ezzel késedelmeske­dünk , akkor az a helyzet fog elő­adódni, hogy még a Il-ik ligában Ön ugy látszik azt akarja, Hogy a szúnyog aggonmarja! A szúnyog nem kínozza Önt tóbbé, ** ha gondoskodik arról, hogy a FLIT kéznél legyen. Fliteléssel néhány perc alatt megtisztít­hatja otthonát a veszedelmes legyektől és szúnyogoktól. A FLIT tiszta, biztos és könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat! FLIT permetezésével elpusztítjuk a po­loskákat, bolhákat, svábbogarakat és hangyákat i?. A FLIT behatol a leg­elrejtettebb lyukakba is, amelyekben a rovarok elbújnak és tenyésznek és ott el is pusztítja ugy a rovarokai, mint tojásaikat. Permetezze a ruhaneműit FLIT-tcl. FLIT megöli a molyokat, lárváikat és petéi­ket, melyek .,lyukat esznek" a textíliák­ban. Sokezer szakvélemény bizonyítja, hogy sem embernek, sem a legkénye­sebb anyagoknak nem árt a FLIT' A valódi tudományos rovarirtó! A rovartan és vegytan legnagyobb tu­dósai kutattak és kísérleteztek évtize­dekig, mielőtt a FLIT végleges össze­tételét megállapították. FLIT feleslegessé tette a régi módszereket, mert az összes rovarokat gyorsan őli. Még ma szerezzen be egy FLIT-kannát és FLIT-permetezőt. Mindenütt kapható 10 pengcértl Ujabb vásárlásnál már csak a 6'50 pengős V> kg-os kannát kell megvenni, minthogy a permetező örökké tart! r • RIGIITMOI , ELPUSZTULNAK A LEGYEK, SZÚNYOGOK, MOLYOK, HANGYAK,POLOSKÁK. BOLHÁK .Sa'rga kanna — TETVEK, SVÁBBOGARAK. ' SiAreíe sávv&P Qyártja ; Standard Oil Co. (Hév Jersey) 26 Broadway, Newyork, U. S. A. Magyarországi központ: PANACE\ Gyógyszervegyészeti Rt. Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 15 sem fogunk helyet találni az -igen erős konkurrencia mellett. A Profiklub megalakítása azon­ban nem abból a szempontból szük­séges, hogy egyesületeink legyen­gültek volna, mert hiszen néhány csalódástól eltekintve a kerületbeli egyesületek felett magasan álla­nak, sőt még országos viszonylat­ban is megállják a helyüket, ha­nem azért, mert a kerületbeli egye­sületek erősebb játékosainak a profialakulatokba való tódulása ál­tal a központban Debrecenben a csapatok teljesítménye ezután előre­láthatólag gyenge nivóiu lesz, hogy az amatőr egyesületek har­ca nálunk úgyszólván minden ér­dekességét nélkülözni fogja s nem elégíti ki a közönség igényeit. Nem mondom, hogy a megalakí­tás nem jár nehézségekkel, azon­ban az egyesületeknek össze kel­lene fogniok a közös cél érdekében és a megszervezés tekintetébén egyenesen a hatóságoktól kellene a kiindulást megtenni Debrecen, Miskolc, Szeged stb. mintájára. Ki kellene bocsatani vagy ^ 1000—2000 darab 20 pengős névértékű rész­vényt ,de, hogy a megalakulás ne szenvedjen késedelmet, meg kelle­ne találni az utját^ annak, hogy leg­alább 8000 pengő megszervezés! költséghez jusson a Profialakulat. Az azután teljesen közömbös, hogy Szabolcs, avagy Bessenyei nevet' vesz-e feí a megalakítandó egye- ' sülét, bár én ez utóbbi elnevezést : tartom szerencsésebbnek. t Nemcsak a sport, hanem a város fejlődése szempontjából iá szüksé­gesnek tartja a profialakulat létesí­tését, mert hiszen tapasztaljuk, hogy az egyes mérkőzéseknél egész különvonatokon utaznak a sportra­jongók a mérkőzés színhelyére és az idegenforgalmat teljes mérték­ben emelik. Abban a reményben, hogy a nyíregyházi Bessenyei vagy Sza­bolcs pár héten belül már működé­sét ís megkezdi és rövidesen már külföldön is hirdeti városunk sport­béli kulturfölényét, maradok a Szerkesztő urnák tel­jes tisztelettel Sz. S­Julius hóban érdekes tárgya­lások lesznek a nyíregyházi kir. törvényszéken. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Julius hóban két nagyobbszabá­su bünpert tárgyalnak a nyíregy­házi kir. törvényszéken. Julius 6-án kerül sorra Stern Hermannak, & Vágó-féle fa és széntelep sikkasztó alkalmazottjának bűnügye, julius 10-én pedig Kristóf fogházőrmes­ter bűnügyét tárgyalják. Kristóf tud valevőleg több milliót sikkasztott a kir. ügyészség kárára. Mindkét tár­gyalás iránt óriási nagy az ér­deklődés városszerte. Nyári cipő slágerek a Hungária Cipőáruházban.

Next

/
Thumbnails
Contents