Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-16 / 135. szám
1327. jnnius 1 f>. jövendő tervei Isten kezében vannak, de hiszem, hogy intézményeink haladni fognak a fejlődés utján és a bennök nevelődő ifjúság önmagán érezze az intézmények áldását, átveszi a mi feladataink fokozottabb teljesítését. Köszönöm ezt a megtiszteltetést £ s kérem adja Isten, hogy egyeli legyünk ugy, amint Jézus Urunk utolsó imájában kérte és az egység által ismét boldog, ismét nagy ismét régi határok között viruló legyen most szomorú szép hazánk. A szegények szónoka Percekig zug ismét a szivek érzésének lelkes tapsa és Konthy Gyula elnök zárószavai után már a "Himnuszba kezd a közönség, ami kor váratlanul a hátsó sorokból egy kopottas ruházatu, szegény ember lép mezei virágokkal elő. Keresetlen szavakkal adja át a virágot a szegényeket jó lélekkel segítő áldott papnak. Szivbemarkoló, megható jelenet. Sokan sírva nézik. Énekes János megindultan fogadja a szegények demonstrá cióját és beszédet intéz az egyszerű emberhez. A szegénység — mondja — a mi jóságunk próbaköve. Az egyház fokozottabb mértékben gyakorolja a karitatív erényeket és segi i a szegénysorsu t estvéreinket. Ezzel a jellemző akkorddal zárul az impozáns ünnep, majd felhangzik a Himnusz, amely egy mélyen érző lelkes közönség szivéből fakad fel 'ffzen a felejthetetlen ünnepen. Este 8 órakor a Korona nagytermében bankét volt, amelyen lelkes köszöntők ünnepelték Énekes János prelátust, az áldott lelkű, igaz papot, aki életével hirdeti a a Szentírást és tetteivel szolgálja letiport hazáját és egyházát, hogy magasra törő lánggal lobogtassa a feltámadás hitét. Varsó—Sanghaj péntek, szombat, vasárnap a Diadal Moziban, szombat, vasárnap a KeH, Mo'iban. HÍREK. ITT&WP *»T A.R Junius 16. Csütörtök. Róm. kath. Űrnapja. Gör. kath. Tikón. Prot. Jusztin. Izr. Sivan 16. Városi Színház: Az Országos Kamara Színház vendégszereplése : Az államtitkár ur (4 órakor). Igazgyöngy (8 órakor). Apolló Mozgó: Artisták, (Lányok és bestiák) dráma 7 felv. és Luftüzlet, burleszk 5 felv. (3, 5, 7 és 9 órakor.) Diadal Mozgó: A reklámfeleség vidám nagyvárosi történet 7 felv. és A detek'ivtáltos 6 felv (3, 5, 7 és 9 órakor.) Városi gőt- és kádfürdő nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő •kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. A fürdő vasárnap csak délig van üzem ben. Strandfürdő: nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr. iszopkó és Gergelyffy-gyógysitertőrak tartanak éjjeli szolgálatot. Junius 17. Péntek. Róm. kath. Rainer. Gör. kath. Manuei. Prot. Laura. Izr. Sivan 17. Városi Színház: Az Országos Kamara Színház vendégszereplése: Három csésze tea (8 órakor.) Diadal Mozgó: Varsó-Sanghai (5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: nyitva reggel 6 órától. Strandfürdő: Nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Vármegyei lósa-Muzeum (nyitva: 9—13 óráig. Vásárok jegyzéke: Nyíregyházán minden szombaton állat- és kirakodóvásár. Junius 16-án, csütörtökön. Nincsen vásár. Junius 17-én, pénteken. AÜatés kirakodóvásár: Böhönye (serlésvásár bizonytalan),Cssn ger, Hahót, Nemesvid (sertésvásár bizonytalan). Marha- és sertésvásár: Békés, Szarvas. BEAJÁNLÓ. A szemem — szomorú nagyon: kopott felirat régi sirkövön". Majd egyszer talán neked adom. Az ajkam — száz bűnöm céda rongya: csóktalan nászok csókos unokája. Dobd el azt is — valaki össze iporta. A homlokom — bus, árva, alázott: hazug álmok pokla mögötte. De engem már senki nem talál ott. A szivem — törött, ócska lom: bitang csillagok sorsára jutott. Megátkoz, akinek adom. A lelkem — Sodorna átka jár vele: soha_ telt kehely. — Terád ürítem, akkor is, ha meghalok bele. Barbarits Lajos. — Személyi hir. Geduly Henrik, a tiszai ág. h. ev. egyházkerület püspöke és Paulik János; a tiszai ev. egyházkerület főjegyzője egyetemes nyugdijintézeti bizottsági ülésre Budapestre utaztak. MI IS JöVüNK...? SZOMBAT—VASÁRNAP AZ APOLLÓBA í — Eljegyzés. Steiner Katalint, Steiner Vilmos Városi Üzemi Részvénytársasági igazgató, ny. őrnagy leányát eljegyezte mezőcsávási Székely Bertalan m. kir. honvédszázados. — Esküvő. Schwartz Ibolyka és Princz Aladár órás és ékszerész (Kossuth Lajos u. 1. sz. nyíregyházi lakosok) f. hó 12-én Budapesten tartották egybekelési ünnepélyüket. MI IS JöVüNK...? SZOMBAT-VASÁRNAP AZ APOLLÓBA — Szombaton nyílik meg a Városi Kertmozgó. A Városi Kertmozgó illetékes helyről nyert értesülésünk szerint szombaton f este nyilik meg. A megnyitóról legközelebbi számunkban részletesen megemlékezünk. — 1922. végzett B) polgári nökendékek 1927. jun. 19 én délután 3 órakor 5 éves találkozón megjelenni szíveskedjenek. Pénztáros. — A Strandon úszást tanít Tóth Bertalan úszómester. 3 MI IS JöVüNK...? SZOMBAT-VASÁRNAP AZ APOLLÓBA hiadalésKert Mozi Junius hó 17-én, 18-án és 19-én, pénteken, szombaton és vasárnap Rudolf Valentinó é. Mae Murray egyetlen együttes vígjátika: A mulató gyöngye Egy huncut kis táncosnő vidám kalandjai 6 felvonásban. Varsó-Sanghai Forrongó Kina legrejtettebb titkainak, a rengeteg testvéri véráldozatot követelő és a mai napig is tartó borzalmas polgárháborúnak eredeti felvételei 5 felvonásban. Előadások kezdete: Diadal mozi: Kert mozi: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, mindennap vasar és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor. V 29 órakor. Kedvezőtlen idő esetén csak a Diadalban tartunk előadást 5, 7 és 9 órakor Diadal Mozi: Páholy P 1-20 Zsöllye szék ,, 1"— Támlás szék ,, — 80 I-ső hely ,, —'50 Ilik hely „ — 130 Helyárak: Kert Mozi: Páholy P 1 "50 Zsöllye „ 1-20 Támlás szék ,, 1'— I só hely „—'60 II ik hely „ — 40 Ezen helyárak a Diadalban junius 20-án, hétfőn, a Kert Moziban junius 18 án, szombaton lépnek érvénybe. A Kert Mozi előadásait a megnyitástól, junius 18., szombattó l k ezdve mindennap katonazenekar kiséri Előzetes jelentés: junius 20 án és 21-én, hétfőn, kedden jCae^nyois Trig^ázxatok! A nemzetközi Leányvédő Egyesület propagandafilmje 7 felvonásban. Főszereplő; Rudolf Klein Rogge. Kis Robinzonok, burleszk 2 felv. — Tim IV., 1 felv. Ezen előadást c-ak 16 évné l idfísebb^knrálietik meg. — A nyíregyházi ág. h. ev. népiskolák évzáró vizsgálatainak sorrendje. Junius 16-án csütörtökön: 8—10-ig Salamonbokor-íanya Mátis Béla tanitó vezetésével, 10—12-ig Antalbokor-tanya Soltész Anna tanítónő vezetésé\el, 2—4-ig Rozsrétbokor-tanya Mikler Sándor tanitó vezetésévei, 4— 6-ig I. Mandabokor-tanya Prékopa József tanitó vezetésével. Junius 17-en, pénteken: 8—10-ig II. Mandabokor-tanya Statkievicz Gy. tanító vezetésével, 10—12-ig Haimosbokor-tanya Piovarcs Gyula tanitó vezetésével, 2—4-ig 1. Felsősós ku tbo ko r- tanya Soltész István tanitó vezetésével, 4—6-ig Ii. Fetsősóskutbokor-tanya Neumaln'n S. tanitó vezetésével. Junius 18-án, szombaton: 8—10-ig I. Kistelekibokor-tanya Péter Irma tanítónő vezetésével, 10—12-ig II. Kistelekibokor-tanya Petrikovics L.. tanító vezetésével, 2—4-ig I. Benkőbokor-tanya Hookné Holik Zs. tanítónő vezetésével, 4—6-ig II. Benkőbokor-tanya Koreny Gyula tanító vezetésével. — Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság a természetes «Ferenc Józseb keserűvíz "használata által rövidesen megszüntethetők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József viz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. — KKapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — A felső kereskedelmi iskola érettségi mulatsága. A kereskedelmi iskola majálisa tudvalévőleg elmaradt a rossz időjárás miatt. Mivel igen sokan szerettek volna a kereskedelmi iskola majálisán mulatni, az iskola igazgatósága elhatározta, hogy az érettségi bankett alkalmából táncmu atságot rendez. Ez a mulatság folyó hó 18-án, szombaton este lesz annak a tornaünnepélynek a befejezése után, amelyről a Nyirvidék tegnapi száma már megemlékezett. A tornaünnepély befejezése után h2t órakor a kereskedelmi iskola ,,dr. Schack Béla" Önképzőköre tartja meg záróünnepélyét. A tornaünnepély is, az önképzőkör ünnepélye is a Sdstőn lesz, mint ahogy ott lesz az érettségi bankett is az önképzőköri ünnepély befejeztével. Az érettségi bankett után táncmulatság lesz reggelig, amelyre az iskola volt növendékeit, jóbarátait és az érdeklődőket ezúton is meghívjuk. Még az esti órákban nagyszabású tüzjátékot rendez az iskola Horthy Miklós kormányzónak születésnapjának alkalmából, ami elsőrangú látványosságot igér. Vegyünk részt minél többen a kereskedelmi iskola mulatságán ! — Varsó—Sanghaj. Az egész város tele van ezzel a két szóval. Az emberek kíváncsian kérdezik, mit jelentenek ezek a táblák, amelyeken ez a két szó áll: VarsóSanghai. Nos hát eláruljuk, ez egy nagyszerű filmriportnak a cime, amelyet pénteken, szombaton és vasárnap mutat be a Diadal Mozgó. Ebből a filmből nemcsak a Varsótól Sanhai-ig terjedő földterületet ismerjük meg tájaival, népeivel, kultúrájával, hanem a bonyolult kinai kérdést is, amely a világpolitikának egyik legaktuálisabb és legégetőbb problémája. A film bemutatója Iránt igen nagy az érdeklődés.