Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-04 / 100. szám
JNfYÍKYIDSK. 1^27, május 4. 198 ezer Kor. Nói fonott szandal cipő a nagy divat legszebb tarka színekben 15 84 Pengő Hungária Cipőáruházban Nyíregyháza. 2496-6 Intimitások a Ben Húrról. Bemutatja az Apolló és Diadal Az idei szezon legkiemelkedőbb mozieseménye kétségtelenül a „Ben Hur« cimü hatalmas filmprodukció lesz, amelynek előkészületeiről és kulisszatitkairól az amerikai lapok nagyon sok érdekes adatot halmoznak össze. Négy hét alatt épült föl a kaliforniai Culver városka mellett a „Ben Hur'-banszerepló hatalmas antiochíai cirkusz, amelyben a világhírűvé vált kocsiverseny lejátszódik. A cirkusz hossza 500 méter volt, magassága pedig 50 méter. Az aréna két végét két hatalmas gladiátor-szobor mutatta, amelyik mindegyike 12 méter magasra nyúlt. A tizenkét versenyző, akik a hatalmas római kvadrigákat, négyesfogatokat hajtották, négy álló hétig treníroztak a versenyre és a fölvétel napján, amikor százezernyi statiszta ült és állt a cirkusz nézőterén, egész Hollywood és Los Angeles színész serege résztvett a nézők soraiban a fölvételen. A hatalmas fölvételt Fred Nible, a rendező vezette, egy 30 méter magas parancsnoki torony tetejéről, szócsövek, jellobogók és 120 telefonállomás segítségével. A fölvételhez 48 fölvevögépet használtak. Néhány fölvevőgépet a földbe építettek be és onnan vették föl a fölöttük elrohanó foga tokát. A hatalmas színjátékról 20.000 méter negativfölvétel készült. A verseny hatodik körében nagyon veszedelmes össze ütközés és bukás történt, azonban Ramon Novarronak sikerült a szerencsétlenséget vadul száguldó lovaival kikerülni. A finishben Ramon Novarro veszedelmes helyzetbe került, mert négy vadon száguldó telivérrel rohanó kocsiját, rgy előtte felborult kocsinak hajtotta, de végén győzedelmeskedett. * Elismerjük, tudjuk, hogy a nagyhangú és nagydimenzóju jelzőket a mozikommünikék már minden nyelvű sajtóban elkoptattak. A világ kinematográfíájának már számtalan „legnagyobb" filmje került a közönség elé és igy ez a jelző minden hatás nélkül puffog el a közönség fülehallatára. De mi, ekik hivatalból figyelemmel kisérjük, amit nemzetközi kinematográfia termel és produkál, ez alkalommal mégis kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy az országokon keresztül való diadalutjában csütörtökön hozzánk is elérkezik az a film, amelyről a szakemberek és a közönség egyaránt megállapították, hogy a világ leghatalmasabb, leggrandiózusaöb filmje. Nem üres jelzőket akarunk egymásra halmozni e sorokban, hanem röviden néhány adatot akarunk a „Ben Hur"-ról elmondani. A „Ben Hur" minden idők legdrágább filmje, melyért az Apolló és a Diadal olyan horribilis kölcsöndijat kénytelen fizetni, hogy azt külön-külön nem lenne képes egy mozi sem műsorába iktatni, ezért történt az, hogy a „Ben Hur"-t a négy napon egyszerre játsza a Diadal és az Apolló. hallatlan olcsó árban vásárolhatja bútorait az 52 év óta ismeretes szakképzett Suhanesz cégnél, hol óriási választékban a legfinomabb bútorok és mindenemü lakberendezési cikkek kerülnek eladásra. bútorgyáros Üzlet: Kállói-utca 4. Műhely: Nádor-utca 11. telefon: 319. 1890 Rövid hirek. A riffkabilok megtámadtak egy spanyol municiós szállítmányt és a 80" emberből álló kíséretet lemészárolták. Argentínában sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták Korányi Zoltánt, a leghíresebb magyar ejtőernyőugrót. Megreformálják az osztrák házassági törvényt. Az' iparosok erélyesen tiltakoznak az ipartestületek államosítási terve ellen. Uj rendelet szabályozza a postai rövidített táviratcímeket. Debrecenben junius 6-án lesz a központi egyetem alapkőletételi ünnepsége a Kormányzó jelenlétében. Rádión fogják az idén közölni a gazdákkal a piaci árakat. Hősök fasorával ültetnek be több debreceni utat. Megindult a légiposta csomagfor galom Ausztriával, Németországgal és Svájccal. A keresztyén magyar ifjúság hivatalosan is állást foglalt a Páneurópa-mozgalommal szemben. ElKártyázta a feleségét egy jászsági földbirtokos s az asszony csak másnap tudta meg, hogy a kártyacsata után nem a férj, hanem a férj nyertes kártyapartnere tért hozzá »haza«; a bűnvádi eljárás és válóper megindult. A francia frankot a jelenlegi árfolyamán akarják stabilizálni . Az uj biztosítási törvény a jövő héten jelenik meg a hivatalos lapban. Az államháztartás eddigi bevételei 58 millió pengővel haladják meg a tavaly elért eredményeket. Rövidesen elkészül a mezőgazdasági alkalmazottakra vonatkozó törvény. Német—jugoszláv—török szövetség készül. (*) Villannyal varr ön? A Singer motor megkíméli önt a fáradságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa. Szíveskedjék üzletünkben, Vay Ádám u. 2. a Singer motor bemutatását kérnL Vételkényszer nincsen. 2 Szmrecsányi Lajos egri érsek a római zárándoklásban való részvételre bnzditja híveit. Nem kell útlevél a zarándoklás résztvevőinek. (A »Nyirvidék« tudósitójától.) A világ katholikusságát már csak pár hét választja el attól a pillanattól, hogy egyöntetűen adjanak hálát a jó Istennek azért, hogy földi helytartóját, XI. Pius pápát az egész katolicizmusért 70 évig életben tartotta. Ugyanis XI. Pápa má jus 31-én ünnepli a Vatikánban 70 éves születésének évfordulóját. Ebből az alkalomból aa világ minden tájáról, igy Magyarországról is hivatalos zarándokiások keresik fel az örökvárost, hogy a Vatikánban megjelenve, mélységes hódolatteljes tisztelgéssel kösözntsék Ő Szentségét. Magyarországról az Országos Katolikus Szövetség rendezésében indul útnak május 27-én az első hivatalos nemzeti zarándoklás Rómába és Assisibe. Ennek a zanádoklásnak a tagjai május 31-én jelennek meg XI. Pius pápa ő Szentségénél, hogy a magyar katolikusság. nevében" hódolatteljes tisztelgéssel köszöntsék. Ezzel kapcsolatosan Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek most kiadott körlevelében meleghangon emlékszik m^g a zarándoklásról és érseksége alá tartozó lelkipásztorok és hivek figyelmét felhívja a zarándoklásra és felszólítja őket, hogy azon minél nagyobb számban vegyenek részt. A zarándoklást az Országos Katolikus Szövetség (Budapest, IV. Ferenciek tere 7. III. lépcső I. em. 8.) rendezi, amely bárkinek a legnagyobb készséggel ad bővebb felvilágosítást. A zarándoklás részvételi dijai: III/-b. osztályon 160 pengő, Ill/a osztályon 280 pengő és II. osztályon 450 pengő. A jelentkezés legvégső határa május 10-ike. A zarándoklás résztvevőinek útlevél nem kell. Piaci és vásári iparcikk kereskedők piaci és vásári árninak utipodgyászként való szállítása (A Nyirvidék tudósítójától.) A piaci és vásári iparcikk kereskedők piaci és vásári áruinak utipodgyászként való szállításának kedvezménye jövőre csupán az államvasutak által kiállítandó arcképes igazolvány alapján vehetők igénybe. A ma érvényben levő igazolványok érvénye a folyó évi május hó 16-átói kezdve megszűnik és az államvasutak által kiállítandó uj arcképes igazolványok lépnek életbe. Az uj igazolványok kiállítására vonatkozólag a következőket kell tudni: A piaci és vásári iparcikk kereskedők piaci és vásári áruiknak a vasutakon utipodgyászként vató szállítását kizárólag a m. kir. államvasutak budapesti üzletvezetősége által kiállított arcképes igazolvány alapján vehetik igénybe. Az igazolvány kiállítása a m. kir. államvasutak budapesti üzletvezetőségéhez intézett írásbeli kérelem alapján történik. Az igényejogosult tartozik a kérvényén lakóhelyének községi elöljárósága által igazoltatni piaci és vásári (vándorló) kereskedő voltát, valamint azt, hogy az illető községben nyílt üzlete nincs. Ugyanezen adatokat tartozik az »Egyesült Piaci és Vásári Iparcikk Kereskedők Ipartársulata«, a keresztény Piaci és Vásári Kereskedők Oországos Ipartársulata«, a »Kézmüiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége«, vagy valamely hazai kereskedelmi és iparkamara által is igazoltatni. Az így felszerelt kérvényhez csatolni kell 10 és fél cm. hosszú és 6 és fél cm. széles kéregpapiron lévő oly arcképet, mely hasonló igazoló célra még nem szolgált. Az arcképet elsőoldalának alsó részén az igazolvány tulajdonosa teljes névaláírásával (írni nem tudó egyén kézvonásával) ellátni tartozik. Az igazolványt kiállítása után a m. kir. államvasutak budapesti üzletvezetősége kérelmező félnek postán elküldeni. Nyomtatvány, postaköltség és kiállítási illeték fejében összsen 1 pengő 20 fillért kell kifizetni, mely összeg postai bélyegekben a kénelemhez csatolandó. Az igazolvány visszavonásig érvényes. tartozik azonban a tulajdonos amint piaci és vásári kereskedői foglalkozása megszűnik, az igazolványt megsemmisítés végett a kiállító hivatalnak beküldeni. Elveszett igazolványok helyett 1 pengő 20 fillér ellenében ujak; állíthatók ki. Az igazolvány elvesztését a kiállító hivatalnak be kelt jelenfeni. Az igazolványt a podgyász feladása és kiváltása alkalmával f ei kell mutatni. A piaci és vásári árut utipodgyászként feladó utas tartozik azon vonattal utazni, melyhez áruját feladta. Piaci és vásári árut utipodgyászként csakis az arcképes igazolvány tulajdonosa adhat fel s azt az arcképes igazolvány felmutatása mellett csak a tulajdonos válthatja ki. Utólagos elszámolás mellett piaci és vásári áruk utipodgyászként fel nem vétetnek. Szállítási érdekbevaüásnak helye nincs. Érvénytelen igazolványok használása, valamint ezen kedvezménynyel való bármely visszaélés eseten — a vétkes ellen teendő bűnvádi feljelentés fenntartása mellet — az utipodgyászként feladott piaci és vásári áru után a dijszabásszerü expresszáru szállítási dij háromszorosát kelf fizetni. Ily esetekbn az igazolvány elkoboztatik, az illetőtől a kedvezmény elsőizben elkövetett visszaélés esttében a folyó és ezt követő évre* ismétlődés esetében pedig teljesen megvonatik. JL A p aliö Paris! olló csak szerdán