Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-26 / 119. szám

jtáfRYIDBE. 1957. Május 25. Egészen a gyökeréig kell felkutatni a klinikák szállítási panamáját, ezt sürgeti a nyugta­lankodó, becsületes magyar köz­vélemény, amely elámulva hallja és olvassa az egyik kellemetlen le­leplezést a másik után. Nem cso­da, ha ez a klinikai panama már a képviselőházban is szóba került, amikor az egyik ellenzéki képviselő felszólította a kormányt a purifi­káló eljárás megindítására minden­re és mindenkire való tekintet nél­kül. A miniszterelnök válasza, ame­lyet erre a felszólításra adott, megnyugtathatja a kadélyeket, mert határozottan kijelentette, hogy a rendőrségi nyomozás lezárása után az ügy a független magyar bíróság elé kerül s a kormány el van szánva, hogy a vizsgálatot vé­gig viszi, bárhová vezet az, és bárkivel szemben is kell eljárni. A miniszterelnök felvetette továb­bá azt a kérdést is, hogy miért lép­tek fel közéletünkben ezek a saj­nálatos jelenségek, amelyek a régi Magyarország idején alig voltak is­meretesek. Az okot a középosztály súlyos gazdasági helyzetében ta­lálta meg, amely melegágya lesz a bűnnek s a kisebb ellenálló ké­pességű egyéneket tisztességtelen vagyonszerzésre ragadja. A közvélemény megnyugszik — ismételjük — a miniszterelnök vá­laszában s főleg meg fog nyugod­ni akkor, ha azt látja, hogy a bün­tetés kérlelhetetlenül lecsap mind­azokra, akik haldoklók és bete­gek élete és egészsége árán jutot­tak illetéktelen hasznokhoz. Igaza miniszterelnöknek az a megállapí­tása, hogy a középosztály súlyos helyzetben van, de csodálatos, hogy a panamák hősei majdnem mindig azok, akik a középosztály | átlag nívójához képest ragyogó I helyzetben vannak s igen sokszor több helyről húznak jelentékeny fizetéseket. Miért nincs meg ép­pen azokban az erkölcsi ellenál­lás, akiknek a helyzete sokkal köny­nyebb s miért van meg azokban, akik iszonyú gondok között töp­rengenek a ma és holnap problé­máin. A helyzet beteg volta sür­gős és kimeletlen beavatkozást igényel, mert kiszámíthatatlan lehet ez az erkölcsi rombolás. Nem akar­juk most névszerint felsorolni az utóbbi esztendők, sőt csak az utób­bi két esztendő rettenetes panamáit, Az utóbbi időben sokat panaszkod­jak a falu és a vidék kötelességtu­dásának és lelkiismereti nívójának romlásáról s ezzel kapcsolatban önkényt felvetődik a kérdés, váj­jon nem az-e az oka a széles nem­zetfenntartó rétegek lanyhaságának, hogy szinte hónapról-hónapraazt • kell olvasniok, hogy piszkos dol- ! gokat követnek el s a büntetés sokszor csak későn csap le a bű­nösökre. Ezt a rákfenét, amely a nem­zet ellenálló erejét pusztítja, ki kell irtani a haza jövőjének érdekében. Magyarországnak nem szabad a panamák melegágyává lesülyedni. Akiben nincs elég ellenálló erő, hogy az ördögi kísértéseknek el­lenálljon, az tűnjék el a becsüle­tes emberek sorából a börtönök fe­nekére. Hiszen könnyen arra ve­zethet bármiféle oda nem való szempontnak az érvényesülése, hogy az emberek lassankint ugy fognak gondolkodni, hogy miért legyek én szegény és becsületes, mikor lám ez ezt és ezt csinálta s olcsó áron menekült meg. Ennek a lehetőségnek gátat kell vetni, ke­rüljön bármibe is s ezt várja és sürgeti a becsületes magyar embe­rek közvéleménye. A gazdák értékesítési akciója nem iránynl a legitim kereskedelem ellen. Kállay főispán elnökölt a mezőgazdasági kamara értékesí­tési ankétjén (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Az Országos Mezőgazdasági Ka­mara kezdeményezésére megindult egy akció, amely célul tűzte ki a mezőgazdasági termények értéke­sítésének uj megszervezését olyan irányban, hogy abban az agrár érdekek az eddiginél nagyobb arányban legyenek képviselve. Az Ország valamennyi Mezőgazdasá­gi Kamarája tartott már e kérdés­ben ankétot és a legutolsó ankétot Debrecenben a Tiszántúli Mező­gazdasági Kamara tartotta meg va­sárnap délután 3 órakor az érde­keltek bevonásával. Az értekezletet Kállay Miklós dr., a Tiszántúli Mezőgazdasági Kama­ra elnöke nyitotta meg. Beszédében utalt arra, "hogy a mezőgazdasági termények értékesítésének ui meg­szervezése azért fontos, hogy a jö­vőben a gazdaérdekek védelmében eredményesebb munkát végezhes­senek. Lehetetlen, — úgymond, — hogy a magunk és a mások mun­kájával, verejtékével termelünk, nem tudni kinek; lehetetlen, hogy a buza, amint kikerül a cséplőgép­ből, idegen kézbe jutva, nem tud­juk mi lesz vele és nem tudjuk út­ját a magunkl érdekében befolyá­solni. Oda kell vinni a gazdát, hogy tájékozva legyen a kereskede­lem útjáról és ne kegyen védtelen. Ez a mozgalom nem irányul a fegitim kereskedelem ellen, ezt én mondom, akt vallom, hogy a kereskedelem szorosan össze van kötve a termelővel és kívánom is, hogy legyen a jövőben is. A szövetkezetek célja, hogy ott le­gyen a gazdaérdekeknél lábhoz tett fegyverrel és csak akkor venni fel a fegyvert, ha a kereskedelem le­térne a legitim útról. Beszéde vé­gén üdvözölte a messze vidékről összegyűlt földbirtokosokat, az ér­dekeltségek képviselőit. Az elnöki megnyitó után Rácz Lajos, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatója tartotta meg be­szédét. A mozgalomról szólva ki­jelentette, hogy csak az őszinte jó­szándék vezeti őket és a rosszin­dulat mondhatja, hogy az akció kereskedelemellenes. Dr. Serbán Miklós az Országos mezőgazdasági Kamara képviseleté­ben beszélt. Mi azt akarjuk elérni, úgymond — hogy megszűnjön a rólunk és nélkülünk való dön­tés az értékesítésnél. Szükséges a gazdák informálása a piaci viszo­nyokról és ellenőrzése a szerződé­sek megkötésének. Mi fel akarjuk fegyverezni a gazdákat, hogy a kereslet és kínálat harcában ne legyenek védtelenek. Szuchányi Ferenc kamarai alel­nök kívánatosnak tartja, hogy- a gazdaérdekeltségek a tőzsdebirás­kodásban képviseletet nyerjenek. Eszenyt Ernő felszólalásában a burgonya, különösen a vetőburgo­nya vasúti szállítási kérdésével, majd a kartellekkel foglalkozott. — Rámutatott arra, hogy a vasút ta­rifapolitikája nem elősegíti, ha­nem gátolja a termelés fejlődését és drágítja a piacot nagy mérték­ben. Indítványozta, mig a tőzsde­A mai női tipns. Irta és a nyíregyházi Mansz knlturestjén előadta dr. Rakovszky Irán volt belügy­miniszter, Nyíregyháza város ország­gyűlési képviselője. II. Vessük össze a különböző vi­lágtörténelmi korszakok örök ne­vet szerzett asszonyainak szere­pét az illető korok műveltségé­vel és világfelfogásával, s azt fog­juk találni, hogy a történelem azoknak a nőkne'k a nevét hagyta ránk, akik koruk kultúrájának ideá­lis elemeit a legtökéletesebben tud­ták megtestesíteni. A görög amü­vészietet tartotta az Istenek leg­nagyobb adományának és ezlért azt a nőt tartotta a legnagyobbra, aki ezen a terrénumon tudott neki leg­többet nyújtani. A római király­ság és köztársaság korának társa­dalma a család egységén épült fel, ezért a legkiválóbb családanyákat vette körül tisztelettel. A római császárság, a tűzzel vassal való absolut imperializmus korszaka, a zsarnoki természetű, hatalmas nő­ket rajongta körül. A keresztény­ség aszkéta első századai az ön­megtartóztató tisztaságot tartotta a nő legideálisabb jellemvonásának. Az újkor tülekedő, küzködő, szét­szakgatott, egymással harcoló népe viszont azt a nőt tekintette nagy­nak, aki ezekben a küzdelmekben eszével, bátorságával és határo­zottságával részt vett. Az utolsó évszázad pedig, amelyik a tudomá­nyok és ismeretek hallatlan mé­retű fejlődésével és terjedésévei te­remtette meg az uj világot, a ne­velés munkájában kiváló nőket ál­lította a legmagasabb piedesztálra. Azt mondhatnánk tehát, hogy egy-egy korszak a nagynak tartott nők jellemén keresztül saját lényét tükrözteti vissza. Nem tudjuk már, — rég letűnt évszázadokról lévén szó, — hogy valóban ezek a nők voltak-e abban a korban a leg­nagyobbak és a legnevezetesebbek. Abból azonban, hogy az ő tetteiket jegyezték fel, az ő nevüket övezték glóriával és őket állították követen­dő példaképen az utódok elé, ab­ból arfa kell következtetnünk, hogy abban a korban éppen az általuk képviselt női tulajdonságo­kat tartották legnagyobbra s ezért lettek ők a legemlegetettebb, a leg­híresebb és ez áltai történelmi alakokká. Most már viszont ha azt tudjuk, hogy bizonyos korokban melyik­volt az ideális nő, akkor bizonyos fokig arra is következtethetünk, hogy a többi nő, ha nem is volt ilyen, de legalább ilyen igyekezett" lenni. Mert, mi tagadás benne, a nőnek akár az ókorban, akár a leg­modernebb századokban még­is csak az lesz a törekvése, hogy tessék. Tetszeni pedig elsősorban azok­kal a tulajdonságokkal lehet, ame­lyeket a közvélemény nagyra tart. Minthogy pedig a nő, ha akar valamit, azt rendesen — ha nem egészen, hát félig — el is éri, való­színű, hogy az asszonyoknak min­denkor sikerült többé-kevésbbé az akkor éppen ideálisnak tartott női jellemhez hasonlóvá lennie. Ha pe­dig sokan főbb vonásokban hason­lítanak egymáshoz, létrejön a tí­pus,. Ha tehát most a^ előbb fel­vetett kérdésre, hogy van-e női tí­pus, válaszolni akarok, bátran ki­merem mondani, hogy minden kor­nak igenis meg volt a női típusa s a női tipus főbb vonásait a tör­ténelem altal 'idealizált női jelle­mek adták meg. Az már más kérdés, vájjon a tipikus nő ütötte-e bélyegét az il­lető korra, vagy a kor teremtette a nőket olyanokká amilyenek vol­tak. A nő állítólag tud alkalmaz­kodni, én tehát hajlandó vagyok elfogadni azt az érvelést, hogy ínem a kor alkalmazkodott a maga női típusához, de a nő alkalmaz­kodott a korhoz. Viszont azonban a nő, - mint tudjuk — rendesen ugy alkalmazkodik, hogy az tör­ténik, amit ő akar. Ezért azután az is lehetséges, hogy ezeknek a koroknak a jellegzetes vonásait mégis valahogy a nők hozták létre ugy, hogy a férfiak nem is tudták» a nők maguk sem voltak tisztában vele. Azzal a 'belső erővel, ameiy­lyei az igazi nő hatni tud, irányí­tották a világot és termékennyé tették a kulturát. Minden kulturkorszak megte­remtette a maga női típusát, de viszont a női típus hozzájárult a kulturkorszak kialakításához is. "Most végre megérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol egyenesen szembe kell néznem azzal a kérdéssel, amellyel felolvasásom foglalkozik. Választ kell adnom arra, hogy mi­lyen a mai női tipus? Az előbbi fejtegetések aiapján, könnyűnek látszik'a felelet. Prak­tikus korban élűink s haj a nő alkal­mazkodik jellemével a korhoz, a jelenkor típusa a praktikus nő. Hiszen manapság minden a prak­tikum körül forog. Az embereket aügJalig aszerint különböztetik meg, hogy mi van bennük, jelle­mükben, szivükben, lelkűkben, de egyszerűen azt kérdezik mit tud­nak két könyökkel, vagy két ököl­lel a társadalmi tülekedésben elérni. Állandó harcban ánunk, me­lyet telefon, autó, motorbicikli, re­pülőgép segítségévei folytatunk és izgatottan lessük az ujabb nagy­szabású találmányokat, amelyek va­lamely uj praktikus eszközzel kur­títják a távolságot és tágítják az időt, hogy még gyorsabban, még többet tudjunk tenni, rohanni, — mind gyakorlati célok szolgálatá­ban. Természetes, hogy ebben a korban a nőnek is a praktikusság és a gyorsaság felé kell törekedni. Mintha ez a praktikusságra való törekvés a külső formákban is meg­nyilatkoznék. A rövid haj és a rö­vid szoknya állítólag szintén a praktikus életnek tett engedmény. Én ugyan emlékszem anyáink ko­rára, amikor aki tehette, annak bokáig ért a haja. Akkor a konty fáradságos felrakása után jelentek meg anyáink a reggeliző asztalnál, reggel 7 órakor. A mai praktikus nő levágatta a haját és előtűnik az öltözőszoba rejtekébői ugy 10 óra körül. Hetenként néhányszor pe­dig a fodrászhoz is el kell menni, hogy elkészüljön a rövid frizura, amelynek állítólag egyedüli célja az idővel való takarékoskodás. Én elismerem, hogy azok a de­rék kis szorgalmas lányok, akik reggelenként sietve szaladnak az egyetemre, vagy az irodájukba' ma csakugyan nagyon hamar el­készülnek a reggeli frizurával. De viszont emlékezzünk vissza arra is, hogy ezek a derék jó kis elfoglalt teremtések, milyen csodálatraméltó villámgyors mozdulattal tudták a kontyukat a fejükre felerősíteni, a férfiak előtt mindig homályosnak maradó okokból a fogaik között elraktározott egy néhány hajtűvel és azután sietni a dolguk után az­előtt is. Ilyen körülmények között alig hiszem, hogy a rövid haj okvetlen a mai női tipus praktikus mivoltá­nak a kifejezője lenne. Becsülete­sen megvallom azonban, hogy én nem vagyok ellensége a növid haj­nak... azoknál, akiknek jól áll. Értsenek belőle azok, akiknek nem áll jól.

Next

/
Thumbnails
Contents