Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-21 / 115. szám

192T. máju s 21. JNfYÍRYIPEK. 7 A bicikli-ügy epilógusa A következő levelet kaptuk : Mélyen tisztelt Szerkesztő ur I Alapos utánajárás után nem túlzás, hanem nyugodt lelkiisme­retű meggyőződés alapján feje­zem ki tizezrek nevében hálás köszönetem a Polgármester ur Őméltóságának a biciklizés ügyé­ben tett azonnali és erélyes in­tézkedéséért. Most vasárnap kimentem az Erzsébet-ligetbe és megszólítottam számtalan — minden rangú — családot és megkérdeztem, mi a véleményük, hogy most már nyu­godtan lehet sétálni. Mindenki valóságos örömét fejezte ki a Polgármester ur intézkedése iránt. Voltak olyanok, akik ezeket a szavakat mondották: Hát kérem vannak olyanok, akik azt mondják, ilyen az a Bencs, olyan az a Bencs, szóval nem szimpatiroznak vele; tessék figyelemmel kisérni, hogy polgár­mestersége alatt mennyi közérdekű dolgot csinált Nyíregyházán. It­ten van ez a bicikli ügy is, pl. mennyire elfajult; már-már szo­morú végzetesség következhetett volna be, ameddig ebben az ügy­ben is a Polgármester ur Őméltó­sága belátó és a közérdeket vé­dőén nem intézkedett. Nem túl­zás kérem, mert az a kis cser­kész, akit a múlt vasárnap d. u. az Erzsébet-ligeti uton az a biciklista elülött, már a követ­kező kedden meg lett operáivá és most is a szanatóriumban fekszik, Isten ments, hogy szo­m»ru következménye legyen. Beszéltem olyan szülőkkel, akik a Kossuth uccan és abban a ke­rületben laknak és gyermekeike­az Erzsébet-ligetbe szokták ki­küldeni ; lehetett látni arcukon az igaz anyai nyugodtságot, hogy nyugodtak lehetnek ezután az Erzsébet-ligetben üdülő gyerme kük helyzete felöl. Figyeltem a sétálókat, voltak olyanok, akik valamelyik villából kihallatszó valami kis csengőre idegesen fordultak hátra, mire a vele sétáló férje n\ugtatta meg, ne félj, most már a ligetben va­vagyunk és nem a Sport-verseny­telepen. Még a kovet'.ező észrevételt hallottam tegnap a Sóstón : Kel­lene, hogy a város épiltessen a Sóstón egy teljesen egyszerű bódészerü félereszt és nagyobb népmulatságok alkalmával, ami­kor tele a Sóstó séta utjai a nagyközönséggel, a biciklisták betegyék oda biciklijüket és mintegy ruhatár formán egy kis jegyet kapnak egy pár fillér meg­őrzési dijért és az alkalomkor befolyt pár fillér esetleg lenne az őrzőé, aki lenne egy szeg ny rokkant. Ez jó lenne a biciklistákra is, mert nem kellene magukkal ci­pelni a biciklit; másrészt kelle­mes volna a közönségre is és nem történne meg olyan, mint hétfőn a Sóstón, a majális alkal­mával, hogy egy fehér ruhás, talán bálra készülő hölgy ruhá­jához nyomódott a sáros, vagy vizes bicikli kerék, mert hogy nézne ki a Sóstó séta utja egy ilyen rendkívüli majális, vagy népünnepély alkalmával, ha 15— .20 biciklista maga mellett vezeti a .biciklijét s örökösen a kitérés teszi kellemetlenné a sétálók hely­zetéi. Ép ugy bevihetné a lovát az az illető, aki lóháton megy ki és a motor biciklista a motor­biciklijét; hogy néz ki egy ilyen seta ut. Ezt értem rendkívüli tö­meg-üonepélyek alkalmával. Egy biciklista ur cikket irt a vasárnapi számban az ezer bi­ciklista érdekében. Kérem szépen igen tisztelt biciklista 15 ös cikk­író ur, bocsásson meg, hogy igy számszerint szólítom, de ön is engem 1 l-esnek szólított és ha a biciklik számozva vannak, igy a bicikli cikkírókat is lehet szá­mozni. Ön azt irta, hogy nem lehet általánosítani, tessék szives lenni elolvasni mégegyszer a 11-iki cikket, ki van világosan és hang­sulival emelve, hogy a cikkem nem a komoly intelligens és fe­gyelmezett biciklista urakra szól, akik a biciklin is ur és ura ma­gának és azt tetszik írni, hogy önök figyelik a fegyelmezetlen bi­ciklistákat, önök nem közügyek és nem személyeskedhetnek lép­ten-nyomon mindenféle fegyelme­zetlen egyénnel, felelősséget még kevésbbé vállalhat sok ösmeret­len biciklistáért. Hogy megvilágítsak 15-ös cikk­író urnák egy példát, hogy saj­nos, még uri emberben is akad magával öntelt, a közüggyel fölé­nyesen elbizakodott egyén, bízó nyitja egy hétfői eset. Amikor hétfő reggel a gyer­mekek vonultak ki a Sóstóra és a Bristol-szállótól a Kossuth ucca sarkáig őrási tömeg vett részt, a bandi játszott, a szülők öröm­könnyek közt gyönyörködtek gyer­mekeikben, ugyanakkor jött a Rákóczi utca felől egy uri kül­sejü biciklista és látva a töme­get, határozottan neki ment a tömegnek és rácsengetett és be­bujt a tömeg közzé és mikor már többen rászólottak, csak akkor szállt le. Ugyanakkor előttem állt egy paraszt igás kocsis és ezeket a szavakat mondotta: Tetszik látni kérem, én fuvaros ember vagyok, nekem minden negyed, vagy félórám pénzbe kerül, de én készséggel álltam meg a fuva­rommal és várom meg, ameddig elvonulnak ezek a drága kis gyermekek. Ehhez mit szól egy jóérzésű biciklista, vagy gyalogos egyén?... Tehát a legerélyesebb szigorítás kell minden járműre, a bicikli is jármű, aki fegyelmezett uri em­ber, azt a nagyközönség is más­kép fogja venni. Egy a százért s száz az egyért. Ha tőlem függne, bizonyos kor, évhez kötném a bicikli engedélyt és előzetes szigorú vizsgához. És hogy arra feleljek még, hogy 15-ös cikkiró ur azt tetszik irni, hogy ha én sport-ember lennék, ilyen kegyetlen szigorú nem len­nék a bicikli-sport iránt. Kérem én a következő sportokat űzöm nem tegnap óta és nem szabály­talanul, hanem mindegyikben a szabályokhoz a legnagyobb mérv­ben ragaszkodom ; Vadászom, vívok, korcsolyázom, csolnaká­zom, űszom, tenniszeztem és bi­cikliztem és ha rövidesen módom lesz, veszek egy biciklit és újra biciklizem és ha alkalmam van, lovaglok, azt hiszem ezek mind nemes, szép sportok, de mindig vigyázok arra, hogy egyikkel sem tegyek senkiben kárt, vagy nem kellemetlenkedem másnak. Végül Nyíregyháza városának van 45.000 lakosa, ezek közül 44.000 nem biciklista, tehát ez a nagyobb része, a^az a lakosság nem tűrhette tovább az ezer, pardon, kivonva a jó pár száz fegyelmezett uri biciklistát, a fe­gyelmezetlen, közönséges, törvényt nem tisztelő pár száz biciklista veszélyeztető viselkedését legalább is a séta utakon, mely üdülésre szolgál. Maid kikövezik a Sóstói-út kö­zepét az erdőn keresztül < és meg lesz oldra a kérdés, addig ott van a régi bicikli út az Ószőllő­űton. Tessék csak egy kicsit mélyen tisztelt 15 ös cikkiró ur velem érezni ós én feltétlen biztosra veszem, hogy egy véleményre tetszik velem térni. Ezeket még óhajtoitam lekö­zölni és most már nem untatom én sem a nagyközönséget a bi­cikli üggyel, része mrőlbefejeztem, rendnek kell lenni és rend lesz Nyíregyházán is és ami az el­hamarkodott és egyoldalú szóra felelendő, a Polgármester ur Őméltósága van olyan nyugodt és meggondolt és körültekintő egyén, i iínM Dr. Imhoff Dr. Imhoff Dr. Imhoff Dr. Imhoff Dr. Imhoff Hans Land Dr. Imhoff megszólal" c. világ­Tk. T 1 Iá* hirü r e9 é nV e 111* 11T» |1 Ali szombat-vasárnap Dr! Imhoff 0 2 ™ Dr. Imhoff Dr. Imhoff Dr. Imhoff Dr. Imhoff Szőke Szakáll Lee Parry Albert Bassermann Szőke Szakáll Lee Parry Albert Bassermann Szőke Szakáll Lee Parry Albert Bassermann Szőke Szakáll Lee Parry Albert Bassermann aki meggondolja mit cselekszik és ugy a többi közérdekű, mint ezen intézkedéséért csak a leg­nagyobb és általános hála elis­merést kapja minden közben. Maradtam ugy a Polgármester ur őméltóságának, Szerkesztő urnák, mint a fegyelmezett, ko­moly biciklista uraknak és a 15 ös cikkiró urnák igaz tiszte­lőjük : Nyíregyháza, 1927. május hó. A 11-es cikkiró. Saját érdekében bt olvassa el! OLCSÓN A LEGJOBB GYÁRTMÁNYÚ ÁRUK! Gyermek tetős kocsik Gyermek sport kocsik Gyermek ülő székek Nyugszékek Utazó táskák RetikülÖK minden színben Apró pénz erszények Napernyők Gyermek ernyők Triciklik Hajtányok Footballok Nyári játékok Férfi ingek Háló ingek Nyakkendők Sport sapkák Zoknik Kemény gallérok stb. stb. Egyedül: Schwarcz Lipót cégnél, Nagy takarék, Vay Ádám ucca 2 811 — 1927. vsz. Árverési hirdetmény kivonata. A nyíregyházi kir. járásbíróságnak P. 2924—1926. sz. alatt kelt kielé­gítési végrehajtást rendelő végzése foly­tán dr Szőllőssy Pál nyíregyházi ügy­véd javára 80 pengő tőke s járulékai erejéig 1927. évi április h« 29. nap­ján végrehajtás utján felülfoglalt és 1024 pengőre becsült ingóságok, u. m.: szobai bútorok, kávéházi berendezés stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 14665/927.'szám alatt kelt árve­rést rendelő végzése következtében Uj­fehértón 1927. évi május hó 30. nap­ján délelőtt 11 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1927. május 14-én. LABAY ANTAL 7039 kir, jbirósági végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents