Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-10 / 82. szám

10 i9'27, április iO. SPORT. Ny'/VE—NyK/SE. Biró: Nagy Dániel, Bethlen-utca délután 4 órakor. Két csapat kerül holnap egymás­sal szembe, két olyan csapat, ame­lyeknek küzdelme őszig eldönti azt, hogy megőriztem a Nytve he" gemóniáját, revansot fog-e tudni venni a tavalyi vereségért, vagy pedig átadja-e helyét a hatalmas iramban dolgozó fiatalabb, lelkes egyesületnek, a Nykisének. De emellett eldönti azt is, hogy me­lyik csapatunk van hivatva arra, hogy nemcsak a bajnoki küzdel­mekkel elégedjen meg, hanem, hogy küzdjön a bajnokság ebő helyéért, hogy végre Nyíregyháza is büszkélkedhessen egy megérde­melt futball-bajnokság elérésével. Szokásunktól eltérően ez alkalom­mal nem bocsátkozunk jóslásokba, tippelésekbe, mert hiszen ez ennél a mérkőzésnél úgyis minden alapot nélkülözne, hanem csak arra szorít­kozunk, hogy ismertessük a hol­napi két csapatot és végül átadjuk a szót az egyesületek egy-egy \eze" tőjének. Az összeállítások a kö­vetkezők lesznek: Nytve: Milotay, Miskolczy, To­masovszky, Qoldstein, Brenner, Sí­pos, Négyessy, Tárkányi, Gutt­raann, Eőrdógh, Kurz. Nykise: Barth, Fehér, Papp, Veres, Timár, Szmiku, Benke, Haj­dú, Arthaber, Rozsáli, Palicz. Az intézőktől nyert értesülésünk szerint ezeken az összeállításokon nem igen lesz változás, bár még sokféle kombinációról és meglepe­tésekről suttognak, ezeknek azon­ban legnagyobb része csak kitalá­lásokon alapul. A Nytve csapatában azonnal fel­tűnik Vay centerhalf hiánya, aki a vasárnapi mérkőzést sínyli még, helyette Brenner fog játszani, emiatt azonban a csatársor fog tar­talékosán felállani. A közvetlen vé­delem változatlan, a halfsortól az előbb emiitett változtatás dacára is a legtöbbet várnak a Nytve hi­vők. A csatársor jobboldala kép­viseli a nagyobb klasszist, és a baloldalnak ugyancsak igyekezni kell, hogy a hires csatárlánc egy­séges lehessen. * A Nykise közvetlen védelme há _­rom fiatal, de igen tehetséges, erő­teljes játékosból áll, akiknek a Deac elleni játéka is a legkelleme­sebb meglepetés volt. A halfsor a csapat Achilles sarka. Itt fog el­dőlni a mérkőzés sorsa és ameny­nyiben ez a triász megfogja állani a helyét, ugy végig egyenlő erők küzdelmét fogjuk látni. A csatár­sor egységes, erős fizikuma gyors játékosokból áll. Láthatjuk tehát a két csapai ösz­szeállitását, mindenki tippelhet sa­ját belátása és saját .érzése sze­rint, mi a magunk r'é&éről csak annak a reményünknek szeretnénk hangot adni, hogy a Ny tve—Ny kise találkozása ugy a játék, mint a sportszerűség és fegyelem tekinte­tében is igazi derby mérkőzés lesz. Végül két nyilatkozatot közlünk azok közül, akik a legjobban érde­kelve vannak. Liszkay Béla a Nytve futballin­tézője: Elvből nem szeretek nyi­ratkozni, különösen helyi csapata­ink találkozásánál, hogy azonban mégis a legnagyobb reményemnek adok .kifejezést csapatom holnapi szereplését illetőleg, annak oka az hogy láttam multhéten a Buse el­len, milyen stílusosan és lelkesen játszott mind a tizenegy ember és ha tekintetbe vesszük még e heti erős tréninget is, ugy minden el­bizakodás nélkül jelenthetem ki, Iiogy küzdelem után, de biztos győr zelmünket várom. Földes Miklós a Nykise főtit­kára: A magam részéről a legfon­tosabbnak tartom, hogy a mérkő­zés keretei a legmegfelelőbbek le­gyenek, azért a legszigorúbb rend­szabályokat fogjuk életbe léptetni, hogy a huszonkét fiu küzdelmét a pályán kívül Ízléstelen közbeszó­lásokkal és izgatással ne zavar­hassák. Teljes mértékben bizom a csapatom javuló formájában és hatalmas küzdelem után győzelmet várok. A mérkőzés délután 4 órakor kez­dődik és előtte is érdekes pro­gramúiról gondoskodott a rendező egyesület. Fél 3 órai kezdettel a Nykise ifjúsági csapata fogja az Ilsz döntő mérkőzését lejátszani a DTE ifj. együttesével. ' ^lIHIIllllllllllliiiillillHltHilMiililllliMIHIUMfflAk. Föi fi fehérnemfiekben tavaszi újdonságok Erdélyi és Pázmányinál — Német tanfolyam. Felvertnek E egész iskolai éven át kezdők és ha­j ladók, tetszésszerint egyénenkénti, j vagy együttes oktatásban, alapos j módszerrel. Heti 2 lecke tandija • havonként 8 pengő (Virág-utca 8. ; Udvari lakás.) Szönyeoek nagy vflaazkékban érkeztek Krefrlor Simon utódai cégnél. Tafcarckp*­hfe. 12x — UJ NYÍREGYHÁZI TELE­FONNÉVSOR VAN A SZABOL­CSI CÍMTÁRBAN. Kapható mái­dén könyvkereskedésben és a Jóba-nyomdában • Autó és Rádió Áccuniulator töltés és javítás Liskány fiái Zrínyi llona-u. 4. Telefon 470. 6681—1 | Sóstó fürdőtől 2 percnyire fekvő villa, 2 szoba. 5 konyha, speiz, pince, istálló épületek legjobb karban, mintegy 2Va hold t elsőrendűen kezelt kitűnően letrá­gyázott szőllővel és gyümlcsössel, lakás azonnal elfoglalható azonnal eladó. Értekezhetni: i Schachter Aladár adásvételi irodájában, Nyíregyháza, 2053—1 (Takarékpalota.) A betegségeket terjesztő baktériumok terjesztője a por! Hogy egészségesek legyünk, állandóan portalanítani kell laká­sunkat. — E célra pompásan beváltott a legújabb francia PORSZÍVÓ GÉP melyet, hogy bevezesse, — pengőért «9.en'7.flftmft ala«n árnn • " ^^ h®Z forgalomba * 1885 szenzációs elásó áron: DOKUPIL GYULA g.-raérnök, Budapest, Üli* út 1. PENSION CENTRAL LAURANi 1. ! ISTRfA, ITALIA J Előkelő polgári családi, minden kényelemmel berendezett magyar ház, Kellemes fekvéssel a város központjában. Egy perc távolságra a hajó kikötési állomástól. — Egész éven át nyitva. — Kitűnő magyar konyha. Levél- is sürgönyeim: Centralpension. Tulajdonosnő: Schimek Józsefné síül. Móricz Gizella. Teljes napi penzió 25-40 Líra. — A penzió áll a következőkből: Reggeli: tejeskávé vagy tea. csokoládé, kakaó vagy tej, vaj, 2 sütemény. — Ebéd : leves, előétel, pecsenye két körettel és sülttészta. — Vacsora : pecsenye két körettel és dessert. Gyermekeknél egyezés szerint. — Kisérő nélküli fiatal leányok elhelyezése előnyös feltételek mellett. Hajóközlekedés: Laurana, Abbazia Fiúméval naponta3-5-ször Prospektus díjtalan . 348 Futó és nagy mii lÉi t irol rendkívül olcsón 6687 Zöldhelyi Sándornál Bethlen ucca 2., az Ujságbolttal szemben. Telefon: 99. Üzeműnk rationálása és tökéletesítése folytán STEY SéőneTmoSt 8^ új árakat ajánl Type VII. 6/30 I. e. 6 hengeres, öt akroncscsal Type XII. Double Phaeton üléses . . 9.220'— P Double-Phaeton felsőrésszel . 10.200 — P Belső kormányzású kocsi . 10.750 - P Veymann rendsz 5. üléses SZEMÉLYKOCSIK. 12/59 I. t. 6 henger, öt abroncscsal. Double-Phaeton 14 985 — P Limousíne ragy Coupé de ville 17.185'— P Allvetter-kocsi fi 8.185'— P Belső kormányzású kocsi . 19.935'— P Az összes typusok sebességmérővel, érával, olajmutatóval, armatúra lámpával, villamoskürttel, automatikus üvegtörlővel és két lökhárítóval. Taherkocsik. Type XII. N. 6/30 i. e. 6 henger, 6 abroncscsal Alváz 7 600 P Platókocsi 8.800— P Magyar Steyr Automobil R.-T. aSSI; Körlet képviselet: Szabolcs-, Szatmár-, Ung- és Beregvármegyék részére a nyíregyházi CementárU­ipar R.-T. autógarage is javítóműhely telepén Nyíregyháza, Széchenyi-út 31. — Tetefonszáia : 104. Ugyanott bemutató kocsi megtekinthető. 2019-2

Next

/
Thumbnails
Contents