Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-10 / 82. szám

JNYÍRYIM1L 1927. április 10. B/ZTQJ ows. SSXSA'Ji A tavaszi építkezések és az építőipari hatás­kör túllépése. Az Építkezések csak most kez­dődnek, azonban szerkesztősé­günkbe érkező panaszok szerint máris megmozdultak az építőipari kontárok, akik szakképesítés nél­kül és adófizetés nélkül vállalják el az egyes építkezéseket, tatarozáso­kat a súlyos adókat és egyéb anya­gi terheket viselő építőiparosokkal szemben. Kontárságot megszüntet­ni csak úgy lehetne, ha az ipa­rosok önmaguk is figyelik és feljelentik a kontárokat. Amilyen panaszokra jogot ad a kontárok működése, éppen úgv sok panasz merül fel az egyes épí­tőipari hatáskör túllépése tekinte­tében is, éppen ezért ismertetjük a kereskedelemügyi miniszter rende­letét az építőiparosok munkaköré­nek szabályozása tárgyában, melv kimondja a következőket: A kőművesmesternek joga van bárhol olyan földszintes lakóháza­zakat és gazdasagi épületeket az építkezés teljes befejezéséhez szük­séges iparosmunkákkal együtt ön­állóan végrehajtani, melyeknél a legszélesebb épületszárny széles­ségmérete _ a két külső felszín­vonal közét mérve — a 15 métert meg nem haladja s amennyiben a legszélesebb traktus, mélység belső fesztávola 6 méternél nem na­gyobb. Ezeknél nagyobb épületek­nél a kőművesmester csak a föld-, kőműves- és elhelyezőmunkát és ezeket is csak építőmester vezetése alatt végezheti. Ácsmester bárhol faszerkezetű házak felépítését (mely alatt a fa­vázas házak is értendők) a kap­csolatos összes más ipari munkák­kal együtt és ezenkívül minden né­ven nevezendő ácsmunkákat ön­állóan végezhet. A kőműves iparos bárhol minden olyan javító- és ta farozómunkát ön­állóan végezhet, mely az épület szerkezeti részét nem érinti és ame­lyekhez földszintnél magasabb áll­ványok felállítása nem szükséges, jogosítva van továbbá nagyközsé­gekben és kisközségekben egyszerű szerkezetű földszintes, azaz egy, legfeljebb két pincenélküli lakóhá­zakon és gazdasági épületeknél, amelyeknél az épület szélessége, vagyis a külső szerkeze i főfalak közötti fesztávolság 6 méternél nem nagyobb, az ácsmunka kivételével a kőműves- és egyéb ipari mun­kát önállóan végezni. Az ácsiparosnak joga van bár­hol az épület szerkezetét nem érin­tő minden javitó és tatarozómun­kát önállóan végezni, azonkívül nagy és kisközségekben oly föld­szintes épületeknél előforduló ács­munkát, amelynek építésére a kőmivesiparos jogosult saját fele­lősségére végrehajtani, végül bár­hol padlókat, kerítéseket, kapukat, ajtókat és ablakfélfákat, sertés- és hasonló ólakat készíteni. .ill»IIHIIIIHIIIIIIIllllllllil!llllülllllllllill!llilUilHimi, Elítélték, mert legényeket akart szerelemre varázsolni. Nyíregyháza. (A »Nyirvidék« tu­dósítójától.) Májercsik Anna ujfehértói leány hűtlen kedvesét vissza akarta csá­bittatni, elment hát a tudós asz­szonyhirében álló Bodnár József­néhez. A varázsló jó pénzért vál­lalta a szerelemre csábítást és min­denféle hókusz-pó kússzál áltatta a leányt. Sok pénz kellett a bűvö­lethez, mert Lina asszony, a va­rázsló véleménye szerint a legény j nagyon erős természetű. Igy csak­nem félmilliót csalt ki Annától és J a legény még sem engedett hűtlen- j ségéből. Egy másik ujfehértói leánynak purgót adott el drága pénzen szeretemre csábító pirula gyanánt. Lassanként azonban ki­derültek a sorozatos csalások és Bodnár Józsefné a vádlottak pad­jára került. A nyiregyházi kir. tör- ­vényszéken tegnap vonták kérdőre i és öt havi börtönre ítélték. Vasárnapi levél az április 11-i ünnepről Tisztelt Szerkesztő Ur! Az iskolában az egyesületekben, társadalmi alakulatokban az idén is szépen megünnepelték március idusát. Az ünnepi szónokok a tör­ténelmi viszonyokhoz vezető állo­más helyekről oly ritkán emlékez­tek meg. .Az ifjúság lobogó lelkesedésii há­rom tagjáról, nemzeti zászlónk hármas szine hordozóiról: a pirosé vérehullásával festette olyanná Vas­vári Pál, a fehéré tiszta szellem­lényével világit nemzetünk ártat­lanságába, Petőfi Sándor, a zöldé, ezeresztendős hitregéiből szőtt gyönyörű reménységet nemzetünk számára, Jókai Mór, megtalálták méltatásukat. Azonban, kedves Szerkesztő Ur> ne felejtsük él, hogy ez a három ifjú lélek virág volt a fán, mely fának fölnevelését hosszas küzde­lem előzte meg. Zrínyi Wesselényi/ Rákóczi, Martinovics, Széchenyi, Batthyány, Kossuth, Deák. Eötvös ott küzdöttek a nemzet és nép ja­vaiért. A XIX. század első felében titáni küzdés jutott nemzetünk fiai­nak osztályrészül. A bécsi katonaállitási rendelet (1821), Metternich adószedési ren­delete jp822), olaj volt a tűzre. Kisfaludy Károly a színpadot foglalja le a nemzeti eszme ápolá­sára. Kölcsey megírja Himnuuszát. Döbrentei, Bajza az elődök érde­meit állítják a nem?et elé követen­dő például. Horvát Endre Árpá­dot dicsőíti. Vörösmarty Zalán fu­tásával megfesti a magyar katona­jellemet. Széchenyi alapját veti meg a magyar tudományos aka­démiának. A rendek tábláján re­formpártot szerveznek gróf Széc­henyivel, Deákkal az élén; pár esz­tendő múlva grróf Batthyányval és báró Eötvössel az élén a felső­táblán alakítják meg az ellenzéki pártot. Vörösmarty megírta Szó­zatát. Az 1839—40. évben Deák Ferenc vezéri szerephez jut. Maga Széchenyi kiált fel: »Félre minden irigységgel hazám fía'i, adjuk meg j Deáknak az elsőséget« j Államférfiaink kiválóbbjainak • megalkuvást nem tűrő akaratereje | érlelte meg az idők méhében nem­! zetí függetlenségünk csodás méretű j sikerét. A pesti ifjúság megnyilatkozása | virág volt a fán, melynek gyümöl­; csét április 11-én élvezte a nem" f zet. E napon született meg az Uj­j Magyarország. E nap jelentette a ; vér nélkül kivívott függetlenséget. ; E nap sikere fájt a kamarillának. 1 E nap védelmében halt hősihalált Vasvari, Petőfi, Perényi, Batthyány az aradi tízenhárom és annyi sok hőshonvéd. Deáknak nagy érdeme volt az | 1848-iki harmincegy törvény meg" ) alkotásában, ö irta a képviselőházi I határozatot az osztrák miniszteri­' umnak amaz átiratára, melyben az ; 1848 íki törvények megyáltoztatárát ' követelte az osztrák minisztérium. Rámutatott Deák itt arra, hogy míg az örökös tartományokban a Habsburgház női ága is uralko­dásra juthat, addig Magyarorszá­gon Károly, József Lipót maradé­kainak kihaltával a nemzetre száll vissza a királyválasztás joga. Nemzetünk történelmi "fegyver­társa nincs eléggé hasznosítva ün­nepeinken. Pe^ig ha volt reá szük­'ség valaha, most igazán itt az i.lő> hogy rabságra jutásunkban azok­kal védekezzünk. Mikor a 48-as törvényeket Bán" ffy Dezső az ötvenedik évfordulón, 1898-ban a királlyal szentesit tette, — sokan zokon vették tőle. Miért? Nem tudni. Ujabb kama­rilla kezdett dolgozni ellene is. Jókai a nagy ifjak vezéralakja, a »Nemzet« c. újságjában, vezer­cikkekberí magasztalta Bánffyt a vívmányért. A negyvennyolcas tör­vényeknek napfényre hozása a mil­lenáris esztendő után igenis nagy­szerű vívmány volt. Bánffy e tény­kedésével nem szakította le a virá­got — a koronás fáról — csak arra törekedett, hogy a nemzet lássa meg és tanulja tisztelni az építés­ben, nemzetvédelemben, munká­ban, becsületben a vértanuságig küzdött nagyjaink emlékét. Aki ebben bünt Iát, nézzen szét a hazában és tanuljon látni. Bánffy ellen ezért a hazafias vív­mányért nagy kár volt obstrukcióra ingerelni a »Tísztelt Házat«. Lue­ger, Bécs polgármestere — sajnos — magyar képvisqfővel szövetke­zett a kormányfő megbuktatására, Mindig kivü'ről szították a perzselő tüzet, hogy az élesztett tűz itthon nemzeti érdekeket hamvasszon. A király szerette Bánffyt, mert a nem­zeti erő éber hordozóját látta ben­ne. Nem a király, a nemzet par­lamentje ejtette el kuruc minisz­terelnökét. Nem Bánffy ellen vét­kezett a parlamenti dobverő játé­kos, hanem a tőrbe ejtett nemzet ellen. Tisztelt Szerkesztő Ur! Ünnep­szenteléseinken nem az erőt, hanem a reményt akarjuk megfogni. Hát nem találunk ebben valamelyes te-* perálni valót? A kisantant szeme akkor hájogosodik, ha mi függet­lenségünk harcának nagyjaival lé­pünk a vonalba. Ha ma sem vesszük elő fegyvertárunk negyven­ketteseit, elnézünk felettök, félünk hozzájok nyúlni, akkor talán nem is lesz számunkra jobb jövő. Mul­tunkban van erőnk, jelenünk kál­váriás utján hívjuk segítségül áz ezer esztendő fénysugaras igazsá­gait. Amit ma látunk magunk kö­rül, trianoni határunkkal: nem más ördögi álnokságnál. A«LECjOBB« . _ STIMULALÓ VETÖMACCXAVAZÓ - SZER* Bővebb ismertetöt küld: Klar és PoSlák cég Nyíregyháza, Bessenyei-tér 4. szám. — Telefon: 33. Ugyanott kapható prima tavasz bükköny és eredeti északnémet répamagvak.

Next

/
Thumbnails
Contents