Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)
1927-03-04 / 51. szám
1927. március 10. JSÍYíKYiBKK, — Személyi hir Mikecz Isván alispán szabadságáról roegérke zett és tegnap átvette hivatala vezetését. Megérkezett Budapesten történt tartózkodása után d'. Szcztay Zoltán vármegyei tiszti főügyész is, aki szintén átvette hivatala vezetését. — Az első izb«n összeülő nyíregyházi képviselőtestület. Kedden délután olyan népes volt a város képviselőtestületének közgyűlése, amilyenre évek hosszú sora óta nem volt példa Nyíregyházán. A nagyterem, amelynek hangulatát szinte ünnepivé tette az a nagyszabásuan művészi kiállítás, amelyen egy kiváló fővárosi festőművész, Kövér Gyula mutatkozott be a nyíregyháziaknak, zsúfolásig megtelt. Az érdeklődésnek egyik magyarázója az, hogy ez volt az első idei közgyűlés, amelyen az uj tagok is megjelenhettek, de az érdeklődés erősen közreható oka volt a műsoron szereplő nagy jelentőségű tárgy, a villamossági r. t.-gal kötendő ujabb 25 éves szerződés. örömmel láttuk azt a hatalmas egységet, amelyet a képviselőtestület a modern technikai felkészülést jelentő javaslat mellett tanúsított. Nekünk is az az álláspontunk, hogy a város és a társulat egyaránt nagy fejlődési lehetőség utait nyitotta meg a javaslat elfogadásával. Volt azonban a közgyűlésnek egy szomorú mozzanata is. Amikor az egyik legodaadóbb közéleti férfiú, a közügyek egyik legfáradhatatlanabb munkása ellenzeki álláspontját akarta kifejteni, szinte zavarba ejtő felszinességgel és türelmetlenséggel hallgatták olyanok is (és talán leginkább olyanok) akiket vajmi ritkán látunk a közgyűléseken fáradozni. Ez a legkevésbbé sem nobilis magatartás a felszólaló igen tekintélyes polgártársunk és előkelő egyházi férfiunk önzetlenül fáradó beszéde közben nem kis szépséghibája az egyébként impozáns közgyűlésnek. — Nyíregyházán olyan ritka a higgadt, emelkedett szellemű ellenzéki hang, hogy szinte áhítattal kellene hallgatnunk, ha néha-néha hallunk ilyen hangot is. De különös tisztelettel kell hallgatnunk az ellenzéki felszólalást, bár ha nem is értünk egyet vele. ha olvan helyről hangzik el, mint ezen a közgyűlésen történt, olyan férfiú ajakáról, akit mindenütt ott látunk a város ügyeinek lelkes támogatói között akkor is, amikor a közgyűlésen figyelmet nem tanúsító urak otthon vannak és pihennek. Szőnyegek. nagy választékban és rendkívül olcsón Zöldhelyinél, Bethlen-utca, az Ujságbolttal szemben. — Orvosi előadás a nők számára. A »Nyirvidék« megemlékezett arról az érdekes és értékes előadásról, amelyet a mult hó 20-án dr. Oláh Dániel, debreceni tud. egyetem bőr és nemikórtani klinika tanársegéde tartott férfi hallgatóság számára a Munkásbiztositó pénztárban. A népszerű előadót most sikerült megnyerni arra, hogy a nők részére is tartson egy előadást. Ezt az előadást dr. Oláh Dániel folyó hó 6-án, vasárnap délelőtt 11 órakor fogja megtartani a Munkásbiztositó pénztár székházában (KáUay u. 14.) Előadásának tárgya a fertőző női megbetegedések és az ellenük való védekezés lesz, melyen minden érdeklődő nőt szívesen lát a pénztár. 2x — A Missziótársulat Leánykl ubja március 5-én délután 6 órakor a róm. kath. elemi isk. helyiségében rendes évi választmányi közgyűlését tartja, melyre a tagok szives megjelenését kéri az Elnökség. Fráter Lóránd. „Fráter" — magyarul testvért jelent És testvérek voltunk abban, Hogy bús magyar szivünk Fellángolt a csodás magyar dalban, Mikor Fráter Lóránd hegedűje játszott, Éreztem: hatalom a magyar nóta, Kivívja a magyar igazságot! Meghódítja egyszer a világot. És' akkor ott, hol a ,,Maros kanyarog 1' Tudni fogom, én elűzött árva, Hogy ujra-ujra otthon vagyok. Fráter Lóránd magyar nótájára Ennek a szent reménye ragyog. PUCK. — Kik mentek és mennek férjhez? Véget ért a nem nagyon vidám farsang, a nagy bálák szezonja és megállapíthatjuk, hogy az idei karneváli idő a szeizmográfok pontosságával mutatták a beteg gazdasági helyzetet. Nyíregyházán alig egykét bál sikerült. A farsang a férjhezmenésnek is ősi előkészítő szaka. Ismeretkötések, eljegyzések, esküvők ideje volt vala mikor. Most ? Nem sok jót hozott e tekintetben sem. A házasulni vágyók kategóriája megcsappant, vagy tán ki is veszett. Ezt sokan a lányok túlságos fius nevelésének, a modern táncoknak, a pajzán moderneskedésnek tulajdonítják és azzal érvelnek, hogy a csendben, harmonikusan, leányosan élő, házias és egyszersmind a szó nemesebb értelmében kulturált leányok jutnak ma is elsősorban főkötő alá, legalább is ők kötik a maradandó boldogságot nyújtó házasságokít. Erre az elméletre sok példát hallunk felsorolni. Az egyik fővárosi lapban mostanában érdekes rovat van, amelynek ez a cime: Hogy mentem férjhez. Egy volt hivatalnoknő elmondja benne hogy főnökével együtt szoktak távozni lánykorában a hivatalból egy másik hivatalnoknővel együtt. A fiatal főnök ur esténkint belekarolt a lányokba, amit ő nem engedett meg, míg kolleginája szívesen fogadott. A főnök ur nak az tetszett meg, hogy ő más, mint a többi és feleségül vette. Most boldog házaséletet élnek. Az idei farsangot ebből a kis történetből leszürődő tanulságot láttuk igazolni. A fiatal ? urak nagyon szeretik az eleven I és minél rövidebb szoknyás leánykákat, ám óvakodnak, hogy feleségül is vegyék. Feleségnek már csak azokat a csendes, szelíd leányokat veszik, akikben még él az örök nőiség szépsége. Lezáródott a farsang, a böjt következik, a vezeklés és meggondolás. Talán a jövő farsangban más lesz a divat, más lesz a tánc és mások lesznek a férfiak. —• Hubay Jenő Nyiregy házán is hangversenyez. Hubay Jenő jótékony célt szolgáló vidéki hangversenyeit a napokban kezdi meg. Nyíregyházára is eljön a világhírű hegedűművész éspedig eddigi programmja szerint március 11-én. (*) BJock: Korunk nemi élete. fizetésre is kapható Glück Sándor könyvkeneskedesében, Kállai u. 2. Ára 20 pengő, 4 pengő havi részlet— Nyíregyháza város területén eddig 565 kat hold és 438 négyszögöl területet váltót tmeg az O. F. B. — Uj építészmérnök. Barucha József néhai Barucha Pál építőmester fia, a budapesti Kir. József Műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett. — Előzetes jelentés. Az ág. h. ev. leánygimnázium folyó hó 13-án délután fél 6 órai kezdettel műsoros estét rendez Segitő Egylete javára a Korona nagytermében. Az előadás egyes számait zene, ének, szavalat, tánc, komoly és tréfás jelenetek képezik. Belépőjegyek árai: Ülőhely 2 és 1 P, állóhely 50 fillér, páholy 10 pengő. Jegyek előre válthatók Weiszer Qyula tanárnál a leánygimnázium tanári szobájában. Telefon 467. Részletes műsor légközelebb. — Tanítói közös értekezlet- Folyó hó 5-én délelőtt 10 órakor az ag. ev. központi el. iskola egyik tantermében tartandó együttes értekezletre a kartársakat szeretettel meghívom. Az értekezlet tárgya: Pestalozzi és a tanítási módszer fejlődése. Előadó: Neumann .Albert tanító. Tóth György, elnök . — A Nytve futballszakosztálya ma, csütörtökön este 9 órakor a Korona szálló külön helyiségében ülést tart. A fontos tárgysorozatra való tekintettel kéri a tagok pontos megjelenését a szakosztályi elnök. ..,llilll!!l!lll!lllllliniinil!lllllllllllllll!llll!ll!lllllllllli, Földes Drogéria: Főposta melletti sarok. •^iiiiiiiiniiiiiiiiiiHiiiiiiiKHiiiniiiiHiRiimüHiininr — Akció a hentesárukkal való vásározás ellen. Országos mozgalmat indított a Dunántuli husiparosok szövetsége a hentesárukkal való vásározás ellen. Ebben az országos érdekű mozgalomban csatlakozásra hívta fel a tárrsszövetségeket és a budapesti szakmabeliek ipartestületeit. A memorandumot a jöv őhéten nagyobb küldöttség fogja átnyújtani a kereskedelmi miniszterinek és azt meg fogják küldeni az országgyűlés valamennyi tagjának valamint a törvényhatóságoknak is. — Berúgott tyúkok, melyek pénzt kap?rnak ki. Newyornkból irják nekünk: Egy farmer azt vette észre, hogy tyúkjai több napon át egymásután átmentek a szomszéd tanyára, ahonnan estefelé rendesen berúgva tértek vissza. Utánajárva a furcsa dolognak, rájött, hogy a szomszéd udvarán olyan gabonafélét ettek a tyúkok, amit szeszfőzésre használtak, aztán kiöntötték a szemétdombra. Ebből aztán nem volt nehéz kitalálnia, hogy ahol törköly van, ott szesznek is kell lennie." Följelentette a szomszédját és most követeli az 500 dollár jutalomdijat, amelyet tulajdonképen a tyúkjai kapartak ki neki . Pénzesőm 1 P, 50, 20, 10, 2 és 1 fillérei ércpénzekhez, bámiiyua kis tételben it, kapható a Jóbanyomdában, Széchenyi át az. Telefon: 139. ím — A Nykise vasárnap délután 3 órakor a Bethlen utcai sporttelepen a Postás Sport Egyesülettel játszik barátságos mérkőzést. Az érdekes szezonnyitó mérkőzés elé élénk érdeklődéssel tekint a sportközönség. — Uj órát szerelnek az ág. ev. templom tornyára. A város tűzbiztonságára ügyelő őr az ág. ev. templom tornyában tartózkodik. A toronyra szerelt óra az utóbbi időben inem működik pontosan s ezt az őr jelentette is a yáros tanácsának. Most elhatározta a képviselőtestületi közgyűlés, hogy uj toronyórát szereitett fel. A régi óra 1858-ban készü.lt s már teljesen elkopott. A városnak az ui óra 4250 pengőjébe fog kerülni. A képviselőtestület elé terjesztett javaslat rámutat, hogy a régi róm. kath. templom tornyán lévő órákat is a város szereltette fel annak idején. (*) Mindenki kóstolja meg a Sipos Géza cukrász Briossát és Samoish-ét 12—30 f. árban. 3\' — »B« listások hangversenye március 13-án vasárnap délelőtt 11 órakor a színházban lesz megtartva fővárosi művészek felléptével. Rendezőség. — Nagyobb gonddal őrzik a jövőben a nyíregyházi erdőket. — Az elmúlt évben 371 esetben történt erdőrendészeti kihágás. — Három rendszeresített erdőőr mellett két segéderdőőr működött. Az erdőt ezután még nagyobb szigorral óvják ellenségeitől. Az erdőből az elmúlt évben 167 köbméter haszonfát, 369 köbméter hasábfát, 148 csomó tuskót, 131 csomó galyfát szállítottak be. — A budapesti tenyészállatvásár, ra való utazásra kedvezményes vasúi jstgyek válthatók. A kedvezményre jogosító igazolványokat a Vármegyei Gazdasagi Egyesület titkári hivatalában is megkaphatjuk. — Szőnyegek nagy választékban és rendkívüli olcsón Zöldhelyinél, Bethlen-ulca, az Ujságbolttal szemben. (*) Márciusi menetrend kapható az Ujságboltban. (*) Mindenki szép frizurát viselhet, mert mélyen leszállított áron készíti Maleskevitz László uri és női fodrász. Zrínyi Ilona u. 10. — Hajmosás, hajkorpa eltávolítása, hajhullás megakadályozása, hajgyökér-gomba kurtása tisztítás által 1 pengő, Ondolálás, fésülés 1 pengő. Bubi és babi hajvágás (amelyben kizárólag egyedül specialista) 1 pengő. Hajfestés 4 pengőtől 16 pengőig. Minden munkát mélyen leszállítottam! 7x (*) Angol levélpapír újdonságok az Ujságboltban. levebíteügy. PfW»www ^wvwwwwi Nyíregyháza város testnevelési ügyosztálya felkéri a kereskedő és iparos-mester urakat, jelentsék be sürgősen azon testnevelésre kötelezett tanoncok szüleinek pontos lakáscíméi, akik a városban laknak és tanonc fiaikat saját háztartásukban élelmezik, mert ilyen esetben az ifjaknak a testnevelési foglalkozásokon való megjelenésért a szülők tartoznak felelősséget vállalni. Egyben felkéret«ek arra is, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett a tanoncok és segédek munkaviszonyéban beállott változásokat azonnal jelentsék be az igyosztálynak. 2