Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)
1927-03-30 / 72. szám
Egy párisi iannimánynt reminiszcenciái. Irta Huszthy Klairik Jolán. XI. Párizstól Milánóig. Végre eljött a szomorú válás napija. Időnk letelt, bucsuznunk kellett a gyönyörű várostól és szerencsésebb társainktól, kik még egy hétig maradtak, hogy aztán londoni utjukra készülődjenek . Érzékeny istenhozzádok, »au revoir«-ok hangzottak el a Qare du Lyonon a milánói express mellett. Már egy órával az indulás előtt fölpakolóztunk a rezervált kocsiba, de újra és újra leszálltunk, hogy még egy-két utolsó szót váltsunk az elmúlt napok alatt szerzett kedves jóbarátainkkal. Mellettünk hordárok szaladgáltak csomagokkal és a Milánóig kibérelt hófehér utivánkosokkal, gyapjuplédekkel és mindez oly furcsa volt az elindulás fátylas, borongó hangulatában . Még egy- utolsó köszöntés, kézszorítás, felugrálunk és vonatunk már is indul. A kendőlebegtető csoport elmarad, mind kisebb és kisebb lesz, már csak Jules botra kötött zsebkendőjét látjuk, végre az is eltűnik az első kanyarodónál. Az éjszaka sötétjében robog vonatunk a svájci határ felé. Lassankint eloszlik meghatottságunk és mire az e lemózsiás batyukat előszedjük, már minden arcon ott csillog a régi jó utikedv. Hamar elfogynak^ a hosszú, kolbászalaku párisi kenyérkék, sajtok, hideg halak, kiürülnek a szőlős és narancsos zacskók és a vidám falatozás után most már bizonyos szakértelemmel látunk hozzá az éjszakai fekvőhelyek elkészítéséhez. Alvásról azonban most sem lehet szó. Hol egyik, hol másik mond valamit, évődések, halk, majd kirobbanó kacajok űzik el a már szundikálók szeméből az álmot. Újra alagutakon robogunk keresztül és amint pitymallik, már a gyönyörű svájci havasokat látjuk. Elrohanunk a Genfi-tó mellett, majd keresztül az óriási Simplonalaguton, melyben jó félóráig pokoli zajjal dübörög vonatunk. Azután következnek a tündéri olasz tavak. A Lago Maggiore hatalmas azurtükre pálmás, narancsfás és hortenziás partjaival. A szőlőlugasokkal körülvont szántóföldek és ré ték, az apró olasz városkák, majd délután két óra felé Milánó hatal" . mas pályaudvara. A hosszú utazástól zugó fejjel, kábultan szálltunk ki iít és érkeztünk a Dóm-téren levő gyönyörű kis szállásunkra, a Bonini-panzióba, hol fehérbóbitás szobalányok vették gondozásba csomagjainkat. Jó félóra beletelt, mig rendbeszedtük magunkat és az ezüsttől csillo gó, felvirágozott ebédlőbe összegyültünk. Itt megismertük a finom olasz konyha remekeit. Percek alatt fogyott el a sajtos rizs, a vajban sült borjuszeletek, a párolt, olajos zöldbab-körités, apró torták, minden izlett, hisz ehesek voltunk szörnyen. A tulajdonosnő mosolyogva nézte hatalmas étvágyunkat és készséggel rendelkezett,amikor látta a gyorsan ürülő tálakat. Ebéd után a várost néztük meg, a világhiró, majd néhány, középkori templomot. Sajnos, Leonardo Da Vinci Utolsó Vacsoráját nem láthattuk, vagy egy félórával azelőtt zárták be a kápolnát, hogy odaértünk. Meg akartuk nézni a temetőt, melynek parkirozottsága, műkincsszámba menő márványszobrai szépségben a genovai temetőével vetekszenek, de itt sem volt szerencsénk. Hat óra lett, mire odaértünk és a kapukat percnyi pontossággal csukták le, éppen az orrunk előtt. Hiába volt minden kérés, borravaló, a libériás őrök hajthatatlanok maradtak. Általában az egész várost szigorú, katonai rend és pontosság jellemzi. A Dóm-téri óriási autó és emberforgalmát pálcás rendőrök irányítják, szinte ütemszerüen, mintha valami hatalmas szimfónia lüktető taktusait dirigálnák. — És a lármás, szeleverdi olasz gyermekes, szófogadó mosollyal áll meg mig elvonulnak szép sorrendben az egyforma, pirosra festett taxik és fogatok. Azután egy másik intésre csendben, fegyelmezett léptekkel szelik át az uttestet a gyalogjárók, hogy a régi, árkádos épületek üzletei előtt folytassák bámész, andalgó, sétájukat. Vacsoránál már a panzió állandó vendégeivel is találkoztunk, a gazdag, finom, estélyiruhás hölgyekkel és néhány tenorista-képü férfival, kiknek halk, zsongó beszédjéből olasz, francia, angol és német szavak hallatszottak hozzánk. Általában valami csöndes, harmonikus * nyugalom áradt el e falak közt, a luxussal berendezett antik bútoros szobákban, melyeknyek kényelme és tisztasága oly jól esett a füstös, kemény és örökké zakatoló vonatfülkék után. Késő éjfél is kint ültem még az erkélyen, küzdve álmossággal és fáradhatatlansággal, csakhogy lássam a holdfénytől megvilágitott csipkeszerü dómot, tetején az aranyozott szobrok százaival, érezzem az olasz éjszaka langyos, selymes simítását arcomon, visszaidézzem a renaissance .ünnepi századát, mikor a nagy Lionardo lelke áradt el e városon, itt hagyva gyönyörű, tragikus sorsú alkotásait. Másnap már a hajnali órákban fent voltunk, hogy tovább folytassuk utunkat Riva felé. Az állomáson a jegyváltó pénztárnál példás rendben, egyenkint egymás háta mögé állva sorakoztak az utasok. Sehol semmi lökdösődés, vagy hangos szó, csak mosolygó, barátságosan bólogató emberek, kik kedvesen intenek felénk mikor a csoport egyik-másik tagján észreveszik a parányi nemzetiszínű szallagot. Mussolini csodát művelt' e néppel. Vezetőnk, ki már többször járt itt, mondta, hogy még pár évvel ezelőtt is koldusok, csirkefogók, maszatos gyerekrajok zsivajogtak mindenfelé. De a koldusok legnagyobb részét menhelyeken és kórhazakban helyezik el, a csirkefogókból és gyerkocökből öntudatos, hazafias polgárokat igyekszik nevelni a fascista szellem. Reggel 9 óra felé érkeztünk el a Garda-tó déli partjára ,hol azonnal hajóra szálltunk. Ez az ut, minden túlzás nélkül tündéri volt, A tó hol kiszélesedett, mint a tenger, ilyenkor mintha az év végtelen azúrjában lebegtünk volna, hol összeszűkült a félelmes, sziklás hegyek közé, melyek komoran, fenyegetően szöktek fel mérhetetlen magasságban a partok mellett. A nap ragyogott, játszott a hullámokon, melyek kékebbek ar égnél, mintha egy selyempalást lágy fodrait tépdeste, túrta volna a hajó, mely rövid időközökben kötött ki hol egyik, hol másik oldalon az apró, vidám fürdővárosoknál. Elhaladtunk a híres Holtak szigete mellett, hol Gabriéle D Annun zio költői kastélya áll. A kis sziget ragyogó, színes", csupa melegiég és káprázat, mint maga az olasz nyár. Az okkersárga kastélyfalakra rózsák kúsznak fel, pálmafák és narancsligetek remegnek a vizillatu friss szellőben, hortenziabokrok ingatják sokszinü, borzas virágfejüket, mintha a hajó felé integetnének. Az "egyik oldal csupa napfény, csupa vidámság. De ahogy az északi oldalhoz kerülünk, egyszerre megváltozik a kép. Sötét pineák és mozdulatlan thuja-bokrok állnak őrt az örök árnyékban, a sárga falak kisérteti rommá változnak, a viz halkan loccsanva verődik a barna sziklákhoz, a tükre sötétzölddé válik, olvan lesz, mint a sűrű olaj. Valóban a csend, a szomorúság és mozdulatlanság tanyája ez, méltó témája Böcklin mélázó borongó ecsetjének. Sokáig visszafordulva néztük a fedélzetről, mig csak bele nem olvadt a tó opálos párafelhőjébe. hallatlan | olcsó árban vásárolhatja bútorait az 52 év óta ismeretes szakképzett Suhanesz cégnél, hol óriási ' választékban a legfinomabb butorak és mindeaemü lakberendezési cikkek kerülnek eladásra. bútorgyáros Üzle*: Kállói-utca 4. Műhely: Nádor-utca 11. telefon: 319^ Rőfös, kötött és rövidáruk legolcsóbban beszerezhetők se&fiWARTz artur eégnél, Kállói ucca 2. 1793 Bővebb ismertetőt küldj:] Eiár és Pollák cég, Nyíregyháza, Besseayei-tér 4.1Telefon: 38. Ugyaaatt kapható príma tavasefbükköny és eroietí észuk-aémet réfamagvak. H9G Mii* **** ^ mffK-irfHtt^tinjMit^ /j giiiHwíKwCTanmmBTO 2—3 exobjfes | elkülönített lakást keresek májusra, verandával, árnyékos udvarral. Magas bért fizetek! Ajánlotok pontos cimmel az Ujságboltba adandók. 1732-i i hmm mim i n iiiii ifim mfinnn ny niHHittHMiHUtttimr HflffitMlHBttUiBlMU^ ^