Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-27 / 47. szám
1927. február 27. mw Földes Drogéria : Főposta melletti sarok. JsÍYIRYIÜÉK. 11 KÖZGAZDASÁG, i Az edafoiogia a többtermelés szolgálatában. Irta: Velenczey László, oki. gazda. Az edafoiogia, amely lényegében a földfeletti és földalatti mikroszkopikus élettel, az edafom nal foglalkozik, ma még kevésbé közismert, de az emberiséget mégis általánosan érdeklő tudomány, melynek a baktériumokat, főként a talajbaktériumokat tárgyaló része elsősorban mezőgazdáinkat érdekelheti. A baktérium szót jóformán mindenki ismeri s a szóhoz többnyire valami félelmes fogalmat köt, pedig, ha jól szétnézünk közöttük' tömérdek olyan baktériumot tallá- lunk, melyélcnek szorgalmas munkája valóságos áldás nemcsak az agrikulturára, hanem igy közvetve, s azontúl közvetlenül az egész emberiség éleiére is, mert nélkülök magasabbrendü szervezetek léte elképzelhető sem lenne. Hiszen, ha a baktériumok nem gondoskodnának az emberi, állati és növényi hullák és hulladékok eltakarításáról, mely munkájukban egyébként magasabbrendü organizmusok (különféle penészgombák) is segítségükre vannak, — akkor a növényzet nem juthatna táplálékhoz, melyből tovább fejlődhet s mert az álllatok vagy közvetlenül növényekből, vagy közvetve állatokból táplálkoznak, — megszűnne az élet a földön. Nem lehet e helyen részletesen ismertetnem ezeket a kicsi növénykéket, melyek előfordulnak minden elképzelhető helyen: vízben, földben, levegőben; melyek velünk együtt élnek, anélkül, hogy szabad szemmel láthatnánk őket, s melyeknek százezreit hurcoljuk magunkkal testünkön, ruháinkon, sőt az utánunk áramló levegőben is. Ezen parányi lények közül a gazdára nézve legfontosabbak azok, melyek a földben tenyésznek, a fölc&ek életet adnak, az edafon» a tvlajbaktériumok. Talajbaktériumok a talaj felületén aránylag kevés számban találhatók, de lefelé haladva 3—5 cm. mélyen helyenként valósággal hemzsegnek, még mélyebbre haladva számuk állandóan fogy és 3—4 mé.ter mélyen többé már nem találhatók.. Itt a magyarázata annak, hogy a mélyítő szántásoknál miért kell óvatossággal eljárnunk, mert hiszen ahol nincs, vagy csak igen kevés a talajbaktérium, ott — eltekintve a talaj egyéb fizikai tulajdonságaitól — nem élhet meg magasabbrendü' növény. Felmerül itt az a kérdés, hogy miáltal és hogyan teszik magukat hasznossá a talajbaktériumok? Ök bontják meg a földben levő növényi tápanyagokat, ők idéziK elő a talajban levő szerves anyagok korhadását vagy rothadását, ők alakítják át a növények egyik legfontosabb tápanyagát, a nitrogént olyan nitrogén vegyületekké, melyek a növények által felvehetők. Nélkülök tehát a növények nem volnának képesek felhasználni a nitrogént, s megszűnne a növényi élet, a vegetáció. Természeties, hogy mindezeket a baktériumok nem önzetlenül cselekszik, mert mikor fürgén hozzálátnak a talajban levő szerves anyagok elbontásához, ugyanakkor önmagukra nézve is hasznos életfunkciót végeznek: táplálkoznak. Mikor a talajba juttatott szerves anyagok (trágya) a baktériumok életműködése folytán bomlani kezdenek, széntartalmuk szénsavvá* nitrogén tartalmuk ammóniákká lesz s e folyamat alatt azt vesz- szük észre, hogy a trágyául alkalmazott állati és növényi hulladékok lassan elfeketednek és szétmorzsolódnak. Ezeket a fekete részeket melyek még nincsenek ugyan teljesen felbomolva, közönségesen «humuszának nevezzük, melyben nagyszerűen lehet termelni, mert úgy kedvező fizikai tulajdonságokat, mint dus növényi tápanyagokat tartalmaz. A talajbaktériumokat agrikultur szempontból két főcsoportra oszthatjuk: 1. melyek a növények számára nitrogénvegyületeket készítenek, nitrifikálók; 2. melyek a nitrogént vegyüle- teiktől szabaddá teszik, denitrifiká- lók. A nitrifikáló baktériumok azok, melyek a gazda érdekeit szolgálják s melyeket épp ezért elszapori- tan ia gazdának különösen érdekében áll.. Ezek a baktériumok az ammóniák gázokat ammonium sókká, majd salétromsavas sókká s végül egy szövetséges baktérium segítségével salétromsókká alakítják. Ez tulajdonképen az a nitrogénvegyület, melyet a növény immár gyökereivel fel tud venni s igy a benne levő nitrogént erőteljes' gyors fejlődés által a gazda hasznára képes fordítani. Mindezekből tehát kiviláglik, hogy azokon a talajokon, melyekben sok a nitrifikáló baktérium, dusabb és fejlettebb a pövényzet, nagyobb a terméseredmény s igy nagyobb a haszon is. Ma már nem okoz nehézséget ezen baktériumok elszaporitása, mert óriási mennyiségben állítanak elő mesterséges utón nitrifikáló baktériumtenyészeteket, melyek akár a vetőmaggal, akár más módon a talajba kerülve jelentékeny, 20— 40 százalékos terméstöbbletet eredményeznek. Nálunk, Magyarországon jóformán csak az elmúlt gazdasági évben- jött forgalomba ilyen baktériumtenyészet, s számos kisebb- nagyobb gazdaság kísérletezett vele, még pedig a birtokomban levő közlések szerint meglepően jó eredménnyel. Németországban természetesen e baktériumkulturával való trágyázás helyesebben talajoltás a kísérletezés stádiumából már régen a rendszeres gyakorlat terére lépett. E baktériumtenyészetek nemcsak bőségesebb termést eredményeznek, hanem az általuk előidézett jj korai és egyenletes kelés, ugyszin- jj tén a feltűnően gyors és erőteljes f fejlődés következtében növényeink j számtalan betegséget elkerülnek. ■ Kívánatos volna, hogy ha mezőgazdáink a gyors léptekkel haladó tudomány által kezünkbe adott természeti erőket mindenkor felhasználnák s az edafológiának ezt a földművelés számára érlelt gyümölcsét: a mesterséges talajbakté- riumokat, — már most, a tavaszi vetések idején, — úgy a saját maguk, mint a köz érdekében mind szélesebb körben alkalmaznák. A nyíregyházi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 14929—1926. tk. *z. f Árverési hirdetmény kivonat. A Hazai Általános Biztosító R.-T. nyíregyházi főügynöksége végrehaj- tatónak Breznyiczki Mihály végrehajtást szenvedő ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. te. 144., 146. és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 808.500 korona tőkekövetelés, ennek 1925. évi augusztus hó 1. napjától járó 18% kamata, 161.000 korona eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 134.500 korona költség és járulékai behajtása végett a nyíregyházi kir. járásbiróság területén levő, Ujfehérto községben fekvő s az uj fehértói 2983. számú telekkönyvi betétben A. I 1—2. sor, 880.881. helyrajzi szám alatt foglalt Breznyiczki Mihály és neje Ricska Anna nevén álló Í238Q öl területű a Beltelekben fekvő szántóból és 570 ö. i. sz. házból a Breznyiczki Mihály nevén álló l/g rész illetőségre 30,000.000 korona kikiáltási árban. Azután az ujíehértói 3713. számú telekkönyvi betétben A. I. 1 — 3. sor, 3309/2., 3310/2., 3311. helyrajzi szám alatt foglalt Jeles Mihály, Breznyiczki Mihályné szül. Ricska Anna és Breznyiczki Mihály nevén álló, összesen 746Q öl területű Hadházi kertek dűlőben fekvő szántókból és a 726. összeirási számú ház és udvarból a Breznyiczki Mihály nevén álló 1/s rész illetőségre 1.350.000 korona kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Ujfehértó községházánál megtartására 1927. évi március hó 31. napjának délelőtt 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. te. 1501 §a alapján a következőkben állapítja meg : 1. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. ANKER PENSIÓ DEÁK FEREN C-T.É R 6. Gyönyörű szobák ellátással 100.000 kor. Lift. Folyóvíz a szobákban A város centrumában. Bármely gyógyfürdőtől 15 percnyire. TELEFON 119-55. 6584-? wi 55 ” §1 NE VÁSÁROLJON RÁDIÓT és alkatrészeket, csakis megbízható szakembernél. 6981 A rádió vásárlás bizalmi ügy! Kérjen ajánlatot kitűnő készülékéimról, erósitőkről. Fejhallgatók =7 60 P-«*l I felelöisé-mellett Hangszórók: 27' p (8| j felelősség mellett Az összes alkatrészek gyári árakon garantált minőségben. Árjegyzék ingyen! Dokupll Byula cg -mérnök Budapest, Ülldi-út í. XLl. te. 26. §.) 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 %-át készpénzben vagy az 1881. LX. t.c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes érték- papirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek elólegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni (1881. LX. t.-c. 147., 150, 170 §§.; 1908. XLI. t. c. 21. §) 3. A kincstár, valamint a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége mint árvereló bánatpénzt letenni nem köteles. Nem kötelesek bánatpénzt letenni az 1889. XXX. te. 10. §-ának második bekezdése alapján adómentes záloglevelek kibocsátására jogosított és Budapesten székelő részvénytársaságok és szövetkezetek, valamint az 1898. XXIII. te. alapján alakult Központi Hitelszövetkezet, a javukra zálogjoggal megterhelt ingatlan elárverezésénél. Abban az esetben, melyben az árvereló a törvény értelmében a bánatpénzt elveszti, a bánatpénz letétele alól felmentett árvereló a telekkönyvi hatóság felhívásának kézhezvételétől számított nyolc nap alatt a bánatpénznek megfelelő ösz- szeget birói letétbe helyezni köteles. (1908, XLI. 1c. 21. §., 1911. XV. te. 15. §.) 4. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Ha ennek a kötelezettségének eleget nem tesz, igérate figyelmen kivül marad és az árverésben, melyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehet. A bánatpénz letétele alól felmentett árvereló a bánatpénz kiegészítésének megfelelő összeget sem köteles letenni. (1908. XLI. te. 25. §.) Nyíregyháza, 1926. november. 27. Dr. HETEY, s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül : 1068 BENEDEK, kiadó. „Feneavisi“ china rasbor. Orvosilag ajánlva lábadozóknak, vérszegényeknek és sápkórban azenvedökn'-k. Kaphutó az összes gyógyszertárakban. — Főraktár: Kegváltó gyógyszertár, Szeged Ne fogadjou el utánzatot ! HidvégsrlmreJsa a világhírű elektromos és kéziüzemii Woodstock írógépek képviselete. I Használt gépek raktára. Speciális javitó műhely. |Nijiregijháza, Zrínyi Ilona-ntca 3. sz. 1113-1