Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-15 / 11. szám
1927, január 15. — Halálozás. Özv. pazonyi Elek Lászlóné szül. lánci Lanczy Emma, folyó hó 13-án, 82 éves korában Demecserben elhunyt. T.metése holnap, 15-én, délután 3 órakor lesz. Az elhunyt családja a következő gyászjelentést adta ki: Fazonyi Eek László és neje: szül. Nagy Ida, pazonyi Elek Anna, pazonyi Elek Ilona, pazonyi Elek János és neje: szül. Chatterley Daisie, pazonyi Elek Márta, mint gyermekei és mennyei, az unokák és dédunokák, valamint az összes rokonok, nevében is megtört szomorú szívvel és mély fájdalommal tudatják hogy forrón szeretett és felejthetetlen édesanyjuk özv. pazony. Elek Lászlóné szül. lánczy Lánczy Emma folyó hó 13-án, életének 82-ik évében, rövid szenveclé; után az Úrban csendesen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait folyó hó 15-én, délután 3 órakor fogjuk a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és ideiglenesen — míg itt a családi sírbolt elkészül — örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmis? áldozat folyó hó 15-én, délelőtt 9 órakor fog a demecseri plébánia templomban a Mindenhatónak fcemutattatni. Demecser, 1927. január hó 13-án. Áldás és béke drága poraira! Pazonyi Elek René, férj. vitéz Bercsényi Lászlóné Szsndrői Török Lenke, férj. László Albertné, Szendrői Török Endre, Pazonyi Elek Erzsébet, Pazonyi Elek Mária unokái, vitéz Bercsényi Miki, vitéz Bercsényi László, László Miki, László Féri, dédunokái. — Református vallásos estély. — A ref. nőegylet január hó lö-án, vasárnap este 6 órakar a ref. templomban vallásos estélyt rendez, melyre híveiket ez uton hívja meg az Elnökség. Műsor: 1. 101. Dics- 1. 2. v. Gyülekezeti ének. 2- Imádkozik: Kónya Gábor ref. hitoktató- 3. Beszédet mond: Fe-renczy Károly, a Kálvineum lelkésze". 4. Szaval: Dobav Sárika. 5- CXXXVIII. Zsolt. Gyülekezeti ének— A nyíregyházi Izr. Nőegylet január 15-iki műsoros tán:e>télye pontban este 9 órakor kezdődik. Az elnökség ezúton hívja fel a bálozó közönség figyelmét arra, tiogy a műsor pontosan 9-kor kezdődik és az egyes számok alatt az ajtók zárva lesznek— A városi gőzfürdő hétfőtől kezdve tovább intézkedésig zárva lesz. Vasárnap még nyitva lesz. 2x — Mi újság az anyakönyvi hivatalban.? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban tegnap a következő bejelentések történtek: Születtek Nádasi István ág. h. ev., Kovács Ilona ág. h. ev., Salamon József ágii -ev., Kovács János Károly ref. Házasságot kötöttek: Kovács Zeleny József földm- ág. h. ev. és • Szucshács |ulianina ág- .h. ev. — Meghaltak: Gerhard Pál ág- h- ev. 4 napos, özv- Bermann _Lipótné szül- Berger Hani izr. 78 éves. — A bécsi nők fogyókúrája nem tetszik a pékeknek. Bécsből jelen ti tudósítónk: A pékmesterek az évvégén hivatalos jelentésben számoltak be az üzleti eredményről és az iparág helyzetéről- Érdekes ennek az évi beszámolónak az a statisztikai kimutatása, amelyben elpanaszolja a pékek szakszervezete, hogy »200-000 bécsi asszony és leány egvál talán nem fogyaszt kenyeret vagy zsemlyét, mert sovány akar íenni-« Szórói-szóra ez MATYÓ 8£-13 HÍMZÉSEKBŐL választékot küldök. Megrendelést elfogadok. Viszonteladókat keresek. Reich Emllné, Mezőkövesd. Válaszbélyeg. olvasható a szomorú jelentésben: »Ha a számítás alapján azt az időt vesszük, mikor még molettek voltak a bécsi nők és minden egyes bécsi asszonyra és leányra naponként csak három darab zsemlyét számítunk, kikerül az a végeredmény, hogy a bécsi pékek vesztesége 6 millió darab zsemle, tehát a bécsi 600 pékmester átlag 10.000 zsemlyével kénytelen kevesebbet sütni, mint a régi jó időkben-« — Gyeíigeelméjüek ,sikítinémák és vakok összeírása- Felkéretnek mindazok, kiknek gyengeelméjü, siketnéma vagy vak hozzátartozójuk van vagy ilyenekről tudomással bírnak, összeírásuk végett jelentkezzenek a Városháza 26- sz. szobájában. — A törvénykezési ts közigazgatási bélye ille ékekről szóló pengős táblás kimutatások (nem könyv alakban) a Danubia Könyvkiadó pécsi ceg kiadásában megjelentek, melyeket dr. Büchler Dávid pécsi ügyvéd szakszerűen állított össze. Előnye ezen táblás kimutatásoknak, bog} 7 az összes törvénykezési illetékek egy helyen táblázatban ösz szeállitva, könnyen áttekinthető formában mindenki részére nélkülözhetetlen, mig a közigazgatási táb lázat betűrendes sorrendben hatóságok, ügyvédek, kereskedők, iparosok és magánosoknak tesz jó szolgálatot és magában foglalja a fokozatos bélyegillelékeket is. Minthogy a számos rendeletben szétszórt bélyegilletékek oly nehezen tekinthetők át, hogy azokban még gyakorlott ember is alig tud eligazodni és ezen táblás kimutatások kai elejét veszi mindenki, hogy súlyos leleteket kelljen fizetni- Minden könyvkereskedésben kaphatóMegrendelhető Pécsett az Egyetemi Könyvkereskedésben, vagy a fenti kiadónál darabonkin t 0.80 P-ért. — Értesítés. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium engedélye alapján szervezett polgári iskolai magán tanfolyam I. félévét a most megtartott vizsgálatokkal lezártuk s folyó hó 17-én a II. félévet megkezdjük. E tanfolyamra beiratkozhatnak bármilyen korú és foglalkozású olyan egyének, akik. a polgári iskola négy osztályát el akarják végezni. Az I. osztályba felveszünk olyan egyéneket, akik az elemi iskola IV. osztályát, a II. osztályba, akik valamely középfokú iskola II- osztályát és a IV. osztályba, akik valamely középfokuu iskola II. osztályát és a IV. osztályba olyan egyéneket, akik valamely középfokú iskola III. osztályát sikeresen elvégezték. A tanfolyamot folyó hó 17-én este 6 órakor kezdjük meg. Beiratkozni lehet a polgári fiúiskolában (Bethlen-utca 20.) naponként délelőtt 8 órától 1 óráig. Bővebb felvilágosítás ugyanakkor ott nyerhető. — Nyíregyháza, 1927. január 13. — Az igazgatóság (*) Pengőszámitási táblázat kapható az Ujságboltban. Komáromyné és Társa debreceni fűzőszalonja nyíregyházi fióküzletét megnagyobbította és Vay Ádátn-u. 7. sz. alól Selyem-utca 15. sz. alá helyezte át. — Utánozhatatlan legújabb, legjobb fűző. haskötő és melltartó modelljei a fiókü'let vezetőjénél, Sz. Fajcsik Júlia fehérnemű varrodájában megtekinthetők. — Ugyanott mérték után rendelés is eszközölhető a legolcsóbb árak mellett. Meghívásra a mintákat személyesen is bemutatja. 561.3 — A sál divatja. A két év előtt hódító sál még mindig uralkodik a divatban s egyre parádésabb leszA modern sál gyakran valóságos remekmű s az előkelő kirakatokban egész festményeket látunk vászon helyett sálakon megjelenniFehér öltözékhez fehérsálat viselnek, amelynek szélei festve, batikolva vagy himezve vannak- Színes ruhához kedvelt a hasonló szinü sál s ezen leggyakoribb az aranysárga minta- Diszi ik a sálat berakott valódi csipkével, applikációval, sőt virággal is- Fekete ruhához bíborvörössel bélelt sált hordalak s ez a sötét ruhákon az egyetlen színfolt ma, a másik színfolt a prémre tűzött rózsák és kaméleák alakjában viselik(*) Hirdetéseket fővárosi lapok részére eredeti tarifa mellett vesz föl az Ujságbolt. (*) Fehér és ajourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen tanítja meg vevőit a Singer-varrógép részvénysaság. . 9x (*) A Divat Szalon januári száma megjelent és kapható az Ujságboltban. (*) Hajat mos Hennával és egyéb s.zerekkel fest, ondolál, mindennemű hajmunkát készit, továbbá parókát, hajfonatot, loknikat, a legmodernebb estélyi (báli) frizurákat. Bubi és babi hajvágásban specialista- Manikűröz, műkedvelői előadásokat alakit (maszkíroz) színházi parókákat kölcsön ad, kivávánatra vidékre is megy- Hullott és vágott hajat vesz, minden munkát a legjutányosabb árban készit Maleskevitz László uri és női fodrász-Nyiregyháza, Zrínyi Ilona-utca 10. Hölgyeknek külön terem. Bejárat az udvar felől- Telefon hivó szám 108- 24x (*) A Magyar Rádióamatőr januári száma újból kapható az Ujságboltban. (*) Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Siiger Varródé? Ré zvé .y á sa-á;?. (*) Szépirodalmi könyvek nagy választékban kaphatók az Újságboltban. ^lllllllllllí!lllllllltiHIII!!l!IIIIIIIIIIIIUIillllinillílilK Öz. Forin Jánosné bútorüzlete Vay Ádám-utca 7. szám. Alapíttatott: 1885. év. Teli hálószobák, politirozott nagy ebédlők, kis ebédlők tömör gőzölt bükkfa hálószobák a legolcsóbb napi árban kaphatók. Tisztviselőknek árengedmény. 50 6 ''lllllllilllllllllllllllllllllllllllillllllllllllililllllllllllir K. 39853/lí26. Hirdetmény. A m. kir. honvédelmi miniszter úr a magyar kir. honvédség létszámában beállott fogyatékok pótlására 1927. évi január hó 9-ével kezdódőleg toborzást rendelt e4. A toborzásra vonatkozó hirdetmény a városháza hirdető tábláján tekinthető meg és a szükséges felvilágosítás a közig tanácsnoknál (Városháza emelet 4 sz. szoba) nyerhető. Nyíregyháza, 1926. december 29. 198 3 Városi tanács G l nev unar Tolnáes az Apollóban szombaton-vasárnap Gunar Tolnáes Karina Bell M aharadzsa gyöngye „Hangya" tagok figyelmébe! Hirdetmény. Értesítjük tagjainkat, hogy az 1926. évi május hó 2-án tartott évi rendes közgyűlésünk a vezetésünk alatt álló Nyíregyházi „Hangya" Szövetkezet üzletrészein ?k névéitékét 2 pengőben állapította meg. — Ezen közgyűlés határozata módot nyújt minden tagunknak arra, hogy korona névértékű üzletrészeit akár összevonás utján, akár készpénz befizetéssel az uj névértékre kikerekíthesse. — Ugyancsak módjában áll minden tagunknak, hogy az 1926. évre kapott vásárlási visszatéiitését — amelynek folyósítása f. évi február hó 2-án veszi kezdetét — az üzletrészek felértékelésének kiegészítésére fordíthassa Minthogy az üzletrészek uj névértékének felülbélyegzésére előbb emiitett közgyűlésünk az 1927. évi május hó 2-át állapította meg határnapul, leikérjük t. tagtársainkat, hogy a tu lajdonában lévő üzletrészkönyvvel (tagsági könyv) Széchenyi tér 9. szám alatti irodánkban az előbb emiitett határnap előtt feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Jövőbeni félreértések elkerülése szempontjából hozzuk tagjaink szives tudomására, hogy vásárlási visszatérítésre csakis azon tagjaink tarthatnak igényt, akik vásárlásaikat szövetkezetünknél eszközlik, —A vásárlási visszatérítés nagysága a tag által szövetkezetünknél teljesített vásárlásának összege után lesz megállapítva. — Uj tagok felvételét — most már korlátlan számban — lehetővé teszi az üzletrészek pengő értékben történt megállapítása Az újonnan belépő tag már a belépés időpontjától kezdódőleg részesül vásárlási visszatérítésben. A befizetett üzletrészek után, osz • talékban szövetkezetünk" minden egyes tagja részesül. A Nyíregyházi „Hangya" Szövetkezet igazgatósága, 124-4 Zöldséges vagy egyéb használatra alkalmas, két kúttal eliátott két hold bekerített egy szobakonyha lakással biró az Arany János utcában az állomás mellett bérbe vagy felibe kiadó. Liptay, Kálvin-tér 14. sz. 271-2