Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-18 / 13. szám

Nyíregyháza, 19 57. január 18 * Kedd XLYU1. évfolyam. 13 szám Előfizetési árak helyben és vidéken: Cgy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 7-50 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postachaqua 29SS&. Kéziratokat nem adunk vissza. Csütörtökön avatják dísz­doktorrá Bethlen miniszter­elnököt és Klebelsberg minisz­tert a debreceni egyetemen. Debrecen. Bethlen miniszterel­nök és Klebelsberg Kunó gr. kul­tuszminiszter jainűár 20-án Debre­cenbe érkeznek, ahol az egyetem díszdoktorává avatják őket- A mi­niszterelnök ugyanakkor vesszi át a város képviselői mandátumát is. (MTI.) • • • •« A Festi Magyar Kereskedelmi Bank sikkasztója Amerikába menekült. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank sikkasztója, Pekári Sándor, aki tudvalevőleg 3016 darab Nova részvényt tulajdonított el a bank safejéből, az eddig megállapítható jelek szerint Amerikába vette útját. Pekárinak bűntársa is volt. Már korábban megbízást adott Réti Ká­roly cukrászsegédnek, hogy egy bé­csi bank utján 500 darab Nova részvény értékét utalja át egy new­yorki bankba. (MTI.) Heltai Jenőt és Molnár Feren­cet a francia becsületrend lovagjaivá avatták. Az Est írja: A francia követség­hez érkezett hirek szerint a francia külügyminiszter előterjesztésére Heltai jenőt és Molnár Ferencet a francia becsületrend lovagi foko­zatával tüntették ki. (MTI.) Hanzély főhadnagyról utcát neveznek el Szolnokon. ( Az Est írja: Szolnok város pol- [ gármestere indítványt terjesztett be a város képviselőtestületéhez, hogy Hanzély Pal főhadnagv emlé­kének megörökitésére, aki élete fel­áldozásával két szolnoki életet men­tett ki a biztos halálból, egy utcát az ő nevéről nevezzenek el. In­dítványa az egész városban osz­tatlan tetszésre talált. (MTI.) Szterényi lózsef báró felesége meghalt. A Mai Nap irja: Szterényi lózsef báró volt kereskedelemügyi mi­niszter felesége ma éjjel 3 órakor meghalt. Már hónapok óta májrák­ban szenvedett és a legszorgosabb gyógykezeléssel sem tudták meg­menteni az életnek. (MTI.) Meghalt a legidősebb francia f asszony. j A Mai Nap párisi jelentése sze­rint Le Pui francia városkában | tegnap 108 éves korában meghalt j Franciaország legidősebb polgár- • nője, egy kereskedő özvegye, aki­nek keresztapja Napoleon császár volt. (MTI.) Széchenyi Béla grófot halálos szerencsétlenség érte a Semmeringen. A ma reggeli bécsi lapok je­lentése szerint a Semmeringen tar­tózkodó 17 éves Széchenyi Béla gróf tegnap délután súlyos szeren­csétlenség áldozata lett. A fiatal­ember több hónap óta üdült egy ottani pensióban- Tegnap délben hosszabb kirándulásra indult és ed­dig ismeretlen módon lezuhant egy 21 méter magas sziklafalról és ge­rinctörést szenvedett. A környék­beli parasztok már holtan találták ott- Az ifjú Széchenyi Gyula gr. legidősebb fia. (MTI.) A belügyminiszter megrendszabályozza a kávéházi táncot. A rendelet szerint a rögtönzött táncot a közvélemény nem helyesli. A Magyar Távirati Iroda je­lenti: Szcitovszky Béla belügymi­niszter valamennyi alispánhoz a m. kir. államrendőrség valamennyi kerületi főkapitányához és a m. kir. államrendőrség budapesti fő­kapitányához a jelentősebb idegen forgalmat lebonyolító szállodákba az ezeket látogató közönség szóra­koztatására az illető szállodai üzem által kérelmezett és a köztudatban nem egészen helyes rögtönzöttnek nevezett táncok engedélyezése tár­gyában a következő körrendeletet intézte: Minden, úgynevezett rög­tönzött táncra eddig kiadott rend­őrhatósági engedély, amennyiben ennek hatálya előbb meg nem szű­nik, 1927. február hó elsején ha­tályát veszti. A jelen rendelet élet­belépésekor kezdve az úgynevezett rögtönzött tánc feltételeit a követ­kezőkben állapítom meg: A szóban levő táncot csak városokban és a belügyminiszter által évről-évre megállapított számon belül lehet engedélyezni. Ilyen engedélyt egye­dül csak a jelentősebb idegen for­galmat lebonyolító szállodáknak le. het kiadni. Az engedély kiadása az illetékes elsőfokú rendőrhatóság hatáskörébe tartozik. Lym rögtön­zött táncokon csak 18 éven felüli egyének vehetnek részt. A magyar határ közelében felrobbant egy jugoszláv mozdony. A mozdonyvezető és két fűtő életét vesztette. Az Est irja: Szegedről ielentik: Szőreg község közelében a Nagyki­kindáról jövő vonat mozdonya túl­fűtöttség következtében felrob­bant. A szerencsétlenség következ­tében a mozdonyvezető és kétfü­„tő életét vesztette­A robbanás ereje bezúzta a vo­nat összes ablakait is. A szerencsét­lenül jártak részére magyar vasuta­sok vittek első segélyt s egy ma­gyar mozdonnyal behúzták a sze­relvényt a szöregi állomásra­Szöregen nyomban megkezdték a kihallgatásokat is, hogy igy re­konstruálhassák a szerencsétlensé­get s egyben telefonon értesítették a jugoszláv hatóságokat is. A há­rom halott jugoszláv vasutas tete­mét egy mozdony vitte át az első jugoszláv határállomásra, Orosz­lámosra- (MTI. Csernoch János herceg­prímás beteg. Esztergomból jelentik a Magyar Kurírnak: Dr. Csernoch jánosbi­bornok hercegprímás meghűlése miatt napok óta ágyát őrzi és be­tegségének tartama alatt, mely könnyű lefolyásúnak ígérkezik, sen­kit nem fogad- (MTL) •••••• Megszúrta menyasszonya sértegetőjét. A Mfi Nap irja: Mára virradó éjszaka a Cserház-utca egyik háza előtt egy 5 tagu társaság össze­verekedett. w A társaság tagjai ugyanis vacsora után sorra járták a korcsmákat és éjfél után vala­mennyien lerészegedtek- A Cserház­utcában a társaság valamelyik tag­ja megsértette Mu kó István meny­asszonyát s megjegyzéseket tettek rá, mire Mutkó kést rántott s a barátaira rohant. Mind a négy ba­rátját megsebesítette ugy, hogy hármat közülök kórházba kellett vinni Mutkót bevitték a főkapi­tányságra, ahol őrizetbe vették­Newyorkban három embert megölt ajaóvihar. Newyork: Tegnap este hóvihar szakadt Newyorkra- A hóvihar Chicago, maid az Egyesült Államok középső és északi-keleti felének több állama felett haladt el- Min­denütt nagy hótömegeket zúdí­tott a vidékre. A 40 mértföldnyi gyorsasággal száguldó szélvihar mindenütt lehetetlenné tette a köz­lekedést s a vasúti és villamos közlekedést is megbénította- A nagy hózivatarban Newyorkban 3 ember vesztette életét. (MTI.1 A szántógép (traktor) tulajdo nosok országos szövetsége alakuló gyűlést tart január hó 20. délután 4 órakor Budapesten az Omge székházában. Felkérjük a szántógéptulajdono­sokat, hogy az alakuló ülésén saját érdekükben minél nagyobb szám­mal vegyenek részt. A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület. A csőd elől a halálba akart menekülni egy gyárigazgató. Az Est irja: Ma délelőtt 9 óra­kor a Szlamm-féle faárugyár egyik helyiségében eszméletlen állapot­ban találták meg a gyár igazgatóiát Szlamm Ádámot. A kihívott men­tők az igazgatót beszállították a Rókus kórházba, ahol megállapí­tották, hogy lugkőoldattal mér­gezte meg magát. Valószínűnek lát­szik, hogy a gyárigazgató a fenye­gető csőd elől akart a halálba me­nekülni- (MTI.) Bománia nem fogadja el a ve­gyes döntőbíróság illetékes­ségét. Bukarestből jelenti az Erdélyi Hírlap- A román kormány utasí­totta a párisi képviselőjét, hogy felebbezzen a népszövetség taná­csához a párisi vegyes döntőbíró­ság határozata ellen, melyben il­letékesnek mondta ki magát az er­délyi magyarok birtok pereinek ügyében. (MOT.) * • - < * • Az időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban is, mint általában az időjárás borult, kisebb esők cá'ak a nyugati részekai voltak- A hő­mérséklet általában jóval maga­sabb a normálisnál. Időprognozis: Túlnyomórészt borult idő várható, sok helyütt csapadékkal és lényeg­telen hővá]tozassal. (MTI.) - f -a » « * Tőzsde. i A pengő Zürichben nyitáskor 90.625, zárlatkor 90.65 volt . Terménypiac: Készáru: 77 kg. felsőtiszavidéki buza 32.00—32.30, rozs, pestvidéki 25.40—25.60, más származású 25.20—25.60. Határidősök: Buza márciusra zár­lat 32.05—32.10, leszámoló 32.00, áprilisra leszámoló 32.00, májusra zárlat 32.90—32.95, leszámoló 32.80, októberre zárlat 29.05— 29.10, leszámoló 29.00, rozs, már­ciusi zárlat 26.40—26.45, leszá­moló 26.40, áprilisi leszámoló 26.40, októberi zárlat 21.65—21.70, leszámoló 21.60. Valuták: Angol font 27.775— 27.875, cseh korona 16.89—16.97, dollár 569.10—571.50, frank 22.75—23.20, lei 2.98—3".08, lira 24.45—24.0, márka 135.45— 135.95, osztrák korona 80.375— 80.725, svájci frank 110.00— , 110.40. ' i Egyes szám ára 1© fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents