Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-16 / 12. szám

JSftÍEYIDEE 1927. Január 16. Rozoga hidakon.* Lengyel Károly verses könyve. A karácsonyi könyvpiacon eg} uj irónak: Lengyel Károlynak «Ro zoga hidakon» cimü felette ér tékes munkájával ismerkedhettün' meg. Lengyelnek ez az első mun kája, amelyen spontán kiütközik a a zsenialitás és költői íelsőbbren düség, amely az elhivatottság bé lyeget viseli magán. Nevéül ed aig csak szórványosan találkoz­tunk fővárosi folyóiratok hasáb­jain, mig most egyszerre ismertt lett neve, amikor a magyar sajtó komolyan foglalkozik költészeté­vel. Lengyel költészete: a tiszta művészet megérzése, amelyben ér zéskornplexumának templomot eme te tiszta poézis. Nála a költészet lelki szükségszerűség, életének el engedhetetlen velejárója. Az igazi és magábavonult művész eszme­költészete Lengyel poézise, amely] felolvad az emberi érzelmek hul* lámzó színeiben. Az Élet rezo­nanciái, zsolozsmás és heuré'-ás dalai csengenek egy magábaszál lí bölcselőnek, a természettel ölel kező pantheista érzéseivel, amelyet az örök Éther lelki húrjain meg­rezget. Rembrandti színfoltok es dübörgő wagneri harmóniák szél­sőségei között ragyogó szinekbeií pompázik klasszikus nyelve, amely, a dantéi mélységből a biblia leg­magasabb fényköréig zeng. A J>ét véglet között átélt életmesgyék or­szágútjain bandukol. Az asszisziz­mushoz hasonló pantheizmusban, gyökerező énjének tükörképe min­denünnen kiütközik,, amikor rej­tett és meditált érzései vágyba len dűlnek. Mély bölcseletének priz­mája az a zsongó lira, amelyne 1 külső keretéül szabad és egyszeri formát biztosit, amiáltal: legegyé nibb. A színezésben talán a kina Li-Tai-Pó-hoz, mig egynémely fi lozófiai gondolatkörben Lao-Tse­. hez hasonlíthatnék. Érzéskörben é ideológiában inkább Tennysonhoz Az orosz fogságban, a messze Ke leten, Kínában, Japánban, Indiábar és a különböző tengereken irot verseinek exoükuma összeolvad me­leg nyugati pesszimista lírájával amely kétszeres értékűvé emeli. «/ sivatag halottas ágyán», «Hullá­mok ormán», «Áldozás», «Haj^> utján». Nyelvezete mindenhoi szi nes. Szinte megelevenedik a táj oly művészien festi a gondolat hát terét. Kimondottan tisztán szub­jektív lirai verselése elenyészőer csekély és az sem állitható a r<y mantika mellé. «Fojtott hangom Expanzív dinamikájú verselésegon dolatritmusokban gazdag és nö­vekvő krescsendóba kapaszkodó. Néhol, az eszmét kifejező gondo Tatot harsogó himnuszba iveli. Nen a rimek egymásbacsengés- és a ritmusok szimmetriás játéka a do mináns elem nála, hanem a belső ritmus konszonáns elemének ölel kező ereje. Ebben rejlik az a for mai egyéniség és egység, amelj Lengyel költészetére a vérbeli köl tők márkáját üti. Mangold ReZső ') A köcjv megjelent a Pécsi Irodá m és Könyvnyomdái R.-T.-uftl Pécsett, Mun kicsy M,-n. 10. — Orvosi előadások a nyiregy" házi kerületi munkásbízíosííó pénz­tár székházában. (Kállai-u. 14. sz.) A nyíregyházi kerületi munkásbiz­tositö pénztár a tél folyamán az újonnan épült székházában orvosi előadásokat rendez- Az első elő­adást folyó hó 16-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel dr­Ruhmann Kornél orvos fogja tar­tani »Az első segélynyujtás« cím­mel. Az előadáson bárki megjelen­het. Belépődíj nincs. 2x SZÍNHÁZ. Igazgató: GuCyás Menykért. Heti műsor. Szombat, jan. 15: A cigánybáró. Tóth Boriska jutalomjátéka­Vasárnap, jan. 16: Délután: Ma rica grófnő. Koronkay Rózjf felléptével. Este: A cigánybáró. Utolsó előadás. Ma este Strauss János operettjét «A cigánybáróit adjál; Tóth Bo­riska jutalomjátékaként, a követke­ző szereposztásban: Zsupán Kálmán, sertéskereskedő — Gulyás Menyhér Arzéna, leánya — TurcSy Jolán Minna, Arzéna barátnője — Gábor Antónia Mirabella, Arzéna gouvernantja — L. Dóczy Ernmf Ottokár, Mirabella fia — Pattantyús Mihály Gróf Carneró, királybiztos — Endrödy Miklós Cipra, cigányasszony — G. Székely René Saffi, cigányleány — Tóth Boriska Barinfcay Sándor, elzüllött nemes Domokos Ferenc Gábor diák — Bánó Mihály Pali — Csorba Dénes Józsi — Révész Béla Ferke — Visky István Mihály — Faragó Dezső — Egy hírnök — Kendács Andráf \ Szepi, lám pagyu j tóga tó fiu — • Korai Henrit Miska Lajos, legény — Lovass József Egy cigány gyerek — Kállay Rózsika Pista Zsupán szolgája — Pethö Mária Hajóslegények, cigányok, ci­gánynők, cigánygyerekek, hajdúk, huszárok, markotányosnők, néft Történik: az I. felv. a Temesi bán­ságban, a II- felv. egy-cigánvfalu­ban, a III. felv. Bécsben. Idő ma. Holnap, vasárnap délután a «Marica grófnő® megy Koronkay Rózsi fellépésével, este pedig «A cigánybáró*. •nmanBnanmei Komáromyné és Társa debreceni ffizőszaloizja nyíregyházi fióküzletét megnagyob­bitotia és Vay Ádám-u. 7. s?. alél Selyem-utca 15. sz alá helyezte át. — Utánozhatatlan legújabb, leg­jobb fűző. h skötő és melltartó modelljei a fiökii^'et vezetőjénél, Sz. Fajcsik Júlia fehérnemű varrodáj&ban megtekinthetők. — Ugyanott mérték után rendelés is eszközölhető a legolcsóbb árak mezeit, Meghívásra a mintákat személyesen is be^utí,tje. C64.3 w BESgaBSaHSSSiSatKKEBEK uJa w. ii iiu TOMFAFTAm Január 16. Vasárnap. Róm. k Marcell. Gör. kath. Péter lán­ca. Prot. Gusztáv. Izr. Se­bath 13. VároH Színház: Marica grófnq (4 órakor). A cigánybáró (8 órakor). Apolló-Mozgó: A maharadzsa \ gyöngye, egy forró szereleiy "regénye a Napkeleten, 2 rész­ben, 12 felvonásban, Gunnar Tolnaes és Karina Bell fősze replésével (3, 5, 7 Es 9 órar kor). Diadal-Mozgó: A burlingtoni ri­pacSok y vígjáték 8 felv. Glória Swanson főszereplésével és Az autón szerzett mennyasz­szony, egy ördöngös masina és egy ördöngös fickó kaland­jai 7 felv. (3, 5, 7 és 9 órar kor). Városi gőz- és kádfürdő : nyitva reggel 6 órától A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. A Nytve jégpályája: nyitva. Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva 9—13 óráig. Szombat estétől vasárnap regga­lig az Osgyáni és Török­gyógyszertárak , vasárnap déV tői hétfő reggelig pedig a d«­Szopkó és Farkas-gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot A tanitóképzőíntézeti ifjúság rriüsoros előadása II. Rákócf Ferencről a gör. kath. elen,jf iskola emeleti termében (f Január 17. Hétfő. Róm. kath. A» tal. Gör. kath. Antal. Proi Antal. Izr. Sebath 14. Kamara Színház: Alapi Nándor staggione társulatának vendég­játéka: Sámson és De lila, Sven Langa tragikomédiája (8 óra­kor). Diadal-Mozgó: Constantin abbé, Ludovie Halévy színjátéka fil­men 8 felv. és> Rácsos kapu, rá­csos ablak, burleszk 2 felv­(5, 7 és 9 órakor). Apolló Mozgó: Barbara LaMarr a fiatalon elhalt filmművész nő halála évfordulóján A montmartreí nő- Egy élet re­génye 7 felv. Irta: Jules Ma­this. Őfensége a Riviérán, vjp udvari történet 6 felv. Lear Cody, az ünnepelt filmbonv# ván legsikerültebb szerepe. Városi gőzfürdő: záárva. Vármegyei Jósa-Muzeum-' nyitf 9—13 óráig. A Nytve jégpályája: nyitva. Egész héten át a dr- Szopkó §3 .Farkas gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. ANKER PENSIO DEÁK FEREN C-TJÉ R 6. Gyönyörű szobák ellátással 1G0.000 kor. Lift. Folyóvíz a szobákban A város centrumában. Bármely gyógyfürdőtől 15 percnyire. TELEFON 119.35 . 6584-? -a\ n co •-3 M SS I MEGNYÍLT BUDAPESTEN AZ ÜLLŐI-ÚT 1. SZÁM ALATT, KÁLVIN-TÉR SAROK DOKUPIL GYULA gépészmérnök, gép-, elektró- és rádiótechnikai vállalata. Az összes villany világítási és motorikus berendezések anyagjai. Modern bronzcsillárok, izzólámpák. A legújabb rádiók és alkatrészek. — A leg­olcsóbb árakon! Tervezések! Szerelések! Javítások I — Nyíregyháziaknak díjtalan műszaki tanácsok. — Portómentes szállítás! 6981-104 Vásárok jegyzéke: Január 16-án, vasárnapon: Állat­és kirakodóvásár: Jászladány. Ló-, marha- és kirakodóvá sár: Kiskunfélegyháza. Ló- és kirakodóvásár: Debrecen. Január 17-én, hétfőn: Állat- és kirakodóvásár: Egyek Győr, Kőtelek, Nyirbakta, Ocsa, Ör­kény, Rétság, Solt, Szendrő, Szerencs, Verpelét, Állatvásár: Salgótarján. Kirakodóvásár: Özd, Tatabánya, Marhavásár: Debrecen. Január 18-án, kedden: Kirakodó­í vásár: Debrecen. Sertés­kirakodóvásár: Borsodnádas/ Január 19-én, szerdán; Állat­( kirakodóvásár: Csesztreg (sei* tésvásár bizonytalan), Zaíar szentlászló (sertesvásár bizony­talan). Január 20-án, csütörtökön: Állaí és kirakodóvásár: Majs. Rozoga hidakon. Arcomba sugáreik a csillagos éj! Szúette, rozoga hidakon járok . . . Vásott pillérek szakadnak a mélybe, Pállott hasadékok nagy ködbe merednek. Arcomba világol a csillagos éj! Delejezve sugárzik a tűzhorizont, Derengve, zsibongva kigyúlnak a vágyak Lendülve, repülne dalba az élet! Arcomba sugárzik a csillagos éj .. . Horpadt hasadékok mordulnak a mélybe, Bukottan, aléltan hullanak a vágyak, Gyászdalba, sirámba borul el az élet.. Bokros iramukba' loholnak az óráit:, Évezrek bomolva rohannak a ködbe . . . Leszek, ki voltam a mult peremén Bugyogva borultan.. az ember, az ember ! LENGYEL KÁROLY. — Szünet a tanítóképzőben. A nyíregyházi áll- tanítóképző inté­zetben a nagyfokú influenza járvány miatt a tanitás 8 napig szünetel­— Hol lesznek 1927-ben nemzetközi vásárok ? A Keres­kedelmi ,és Iparkamara tudomá­sára adja az érdekeltségnek azt, hogy bárkinek felvilágosítást tud sdai arrdl, bogy 1927. junius 30-ig ho! és mikor fognak nemzet­közi vásárokat tartani. A vásá­rokra vonalkozó egyes tudnivalók szintén megkaphatok — Helyreigazítás. Lapunk f. évi január hó 14-i számában a Tiszt­viselői Dalkör február 1-i álarcos báljával kapcsolatban közöltük, hogy a báli meghívók az Ujságbolt­ban váltandók ki- Ezt akként iga­zítjuk helyre, hogy: jegyek a meg­hívók felmutatása mellett az »Ui­ságbolt«-ban váltandók- A rendező­ségtől nyert értesülésünk szerint a meghívók már szétküldettek. Aki tévedésből meghívót nem kapott, de arra igényt tart, pontos cimét a Magyar Köztisztviselők Szövetkeze­téhez jutassa el. A meghivó kiállí­tása igen csinos. Szövegét olva­sóközönségünk tájékoztatására itt közöljük : A Nviregyhází Tisztviselői Dal­kör 1927. évi február hd 1-én, kedden este fél 9 órakor a ,,Korona" szálló dísztermében zászlóalapja javára álarcos bált rendez, melyre cimzett urat, úr­hölgyet és b. családját tisztelettel meghívja a Rendezőség. Az estélyen bármilyen jelmez és álari viselhető. 9 órakor veszi kezdet* a „Karnevál herceg , (-i pár me/ választása és utána a jelmezes és álarcosok nagy zenés díszf vonulása. Tiszteiettel felkéri rendezőség a résztvevőket, h a díszfelvonulás érdekében f/ órára pontosan megjelenni 1 felvonuláson résztvenni sz"

Next

/
Thumbnails
Contents