Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-12 / 8. szám
1927. január 12. rr i i ül ~~~ ii i iiiWMMBBBHi alkalmazása esetén a vasúttársaságok a kötött biztosításokat lényege sen redukálhatják majd és a prémiumokra fordított összegek javarészét beruházásokra fordíthatjákDrach- a találmányt már a többi európai államokban és Amerikában is bejelentette szabadalmazás céljából- | Óriási választék saját készitményü kárpitos é 3 butorárukban, heti I éa havi részletfizetésre, háló, ebédlő, leányzóba uriszoba és iroda berendezések, sezlon, matrac, bőrgarnitúrák, hajlított székek, szőnyeg és sezlontakart k, vas és réz'iutoruk, bz 50 éve ismeretei , Sahanesz" cég ucdmál: A holnapi Bessenyei-hangverseny jegyei már jórészben elfogytak. Nagy sikere lesz a kis Kilényinek. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A holnapi Bessenye-hangverseny iránt, mely az ide iszezon egyetlen bérleten kívüli hangversenye, igen nagy az érdeklődés, amit bizonyít az, hogy a jegyek már jórés,zben elfogytakA kis Kilényi Edvárdnak, Dohiná" nyi Ernő egyetlen tanítványának a jelek szerint nagy sikere leszJegyek még korlátolt -számban kaphatók a Ferenczi-féle. tónyvkereskedésben (Telefon 31871 „Az új országgyűlés felsőháza népképviseleten nyugvó demokratikus intézmény, amelynek nagy szerepe lesz Magyarország alkotmányos fejlődésében" mondotta Megyery Géza, Szabolcsvármegyc megválasztott felsőházi tagja, aki most üli 60 éves jubileumát közéleti szereplésének. bútorgyáros, kárpüos és butoráru i csarnokában. í Telefon : 319. Kállói utca 4. SZÍNHÁZ. Igazgató: Gulyás Menyhért. Heti műsor. Kedd, jan. 11-én: i Dr. Nikodé musz. Szabó István jutalom játéka. Szerda: január 12- János vitéz, Koronkay Rózsi jutalomjátéka. Csüt., január 13-án: A tüzparipa Kászonyi F- József drámájának bemutató élőadása. Koronkay János vitéze. Koronkay Rózsi János vitézé| mint az idei évad gyönyörűségein agyar fináléját várja Nyíregyház közönsége. Ez a közönség Koronkay jutalomjátéka alkalmával megfogja mutatni, hogy az a művészi kvalitás, amelyet Koronkay Rózsi reprezentál országszerte, igenis, meg tudja mozdítani ezt a közönséget, a mai közgazdasági válság napjaiban is. Mert az igaz szépért lelkesedtek itt minden jdőb'.f és lelkesednek ma is. Ilyen mar* dék nélkül való igaz értéket jelei* 1 a nyíregyháziak számára Koronkay Rózsi, a magyar asszonyi szép ségeknek, a sziv és szellem széps6 geinek utolérhetetlen erejű meg szólal tatója. Koronkay azok kö^ a legnagyobbak közé való, akiiina is a nemzeti kulturát szolgálj oapnők, akik a nemzet nagy érti kei. János vitézt ma már mindenki ugy ismeri, mint az iskolába*" beidegződött költeményeket, de miként a nagy klasszikusokkal va« gyünk, amiként egy Chopin N03 turne-t ezerszer is uj lelki mégha tódottsággal hallgatunk, János vitéz is kifogyhatatlan forrása 3 gyönyöröknek. Ezért mutatkozik olyan intenzív érdeklődés ez iránt a csodálatos magyar operett iránt, amelyet most különös érdeklődései azért várnak^ mert fországos viszbnylatban Koronkay Rózsi |a legjobb János vitéz. Lázas, forró, minden izében magyar est lesz 3 szerdai János vitéz-est, tüntető megvallása annak, hogy Nyíregyháza közönsége hü a város tiagp hagyományaihoz, ahhoz, hogy a7 igazi értékeket, odaadással, ha kell, áldozatokkal támogatja. • Nyíregyházi szerző ' darabját próbálja a társulat, Kászonyi F. József Tüzparipa cimü drámájának csütörtöki bemutatójára készülnek. A próbákon nagy (A »Nyirvidék« tudósítójától-) Megírtuk; hogy Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottága tegnap délelőtt tartott közgyűlésén választotta meg a felsőházba küldendő három tagját, köztük Megyery Géza ny. kúriai bírót, volt nyíregyházi törvényszéki elnököt, aki a »Nyirvidék« munkatársának felkérésére a következőket mondotta: Az újonnan életrehivott felsőház nem a régi kasztrendszeren, a felső tizezrek képviseletéből alakult fő rendiház, hanem kiterjesztett, szélesen megalapozott népképviseletén nyugvó, demokratikus intézmény, amelynek nagy szerepe lesz Ma- j gyarország alkotmányos fejlődésében. Csak örvendeni lehet azon, hogy az uj felsőház közjogi konsiker kontúrjai bontakoznak ki és g a csütörtöki premier, könnyen lehet, hogy egy uj magyar drámar iró pályájának kezdete lesz. Még kapható néhány jegy a csütörtöki premierre, amely iránt olyan határozott érdeklődés nyilvánult eddig is, amelyből könnyű következtetnünk a nagy sikerre. Ma este a «Dr- Nikodémusz»-1 adják Szabó István jutalom játékaként a következő szereposztásban.Nikodemusz Lajos, tanár — Szabó Istváf Rehákné — G. Székely René Juliska, a leánya — Salgó Márif Olga, Juliska barátnője — Rózsássy Ágnes Klivényi — Késmárki Károly Küvényiné — Dóczy Emma Kovács Pál, tanár — Csorba Dénef Edith — Koppány Erzsi Az orvos — Bihary László Fogadósné — Gábor Antónia Szolgáló —• Pethő Mária 1. diák — Révész Béla 2. diák — CZombál Lajos 3. diák — Kovács Lajos Pincér — Cser József Történik az I. és III. felvonáf Budapesten, Nikodémusz hónapc? szobájában, a II. felvonás Bélrr váron az ottani egyetlen fogadóban, karácsonytól „Szilveszterig. Mi hír van Soltiról? Az ide itársulat tagjai közül kétségtelen, hogy az egyik legnépszerűbb művész Solty Rezső, a daliás énekes bonvivan, akinek kedvéért a legszomorúbb évadban is megteltek az ülőhelyek- Énekszavának zengő szárnyalása magával ragadta a sziveket, játéka mindig választékos, gondos, mélyen kifejező volt. Solty egyszerre letűnt a színpadról és általános részvéttel hallották a nyíregyháziak, hogy betegségének j gyógykezeltetése vegett kellett el- I strukciójában modern államjogi szempontok szerint épült fel, meghagyva az ősi, nemzeti tradíciókból azt, ami szép és jó, de elhagyva a csökevény, improduktív alkatrészeket. Munkatársunk további érdeklődésére az ősz Megyery Géza még a következőket mondotta: Egyébként most 60 éve, hogy a közigazgatás szolgálatába kerültem. A felsőháznak hárman leszünk olyan tagjai, akik 1846-ban születtünk: Apponyi Albert gróf, Dessewffy Aurél gróf és én. De hármuk közül, a születési hónapok szerint én vagyok a legfiatalabb, mondotta barátságos mosollyal őméltósága, akin igazán nem látszik meg a 60 éves jubileum nyomatávoznia- A hir ebben a formában szerencsére nem fedte a valóságot. Mindössze az történt, hogy a kitűnő énekes a szellős rivaldán meghűlt és könnyebb természetű gégelobot kapott. Orvosai feltétlen nyugalmat ajánlottak a művésznek, aki Sopronba utazott. Itt szülei körében pihent és a gondos, figyelmes ápolás meghozta az eredményt. Solty Rezső tegnap levelet irt a társulatnak, amelyben jókedéllyel értesít mindenkit, hogy egészséges, hangjának tisztaságát teljes mértékben visszanyerte és január 16-án Sopronból egyenesen az uj állomáshelyre, Sátoraljaújhelyre érkezik- A hir nagy örömet keltett, amelybe természetesen egy csepp üröm is vegyül és ez az, hogy a nyíregyházi közönségnek egy időre nem lesz alkalma Solty játékmüvészetében gyönyörködni- Á soproni levél is sajnálkozva emliti, hogy így kell távoznia, de bízik a viszontlátás vidám és szép perceiben és addig is szeretettel köszönti nyíregyházi híveit. (*) A Divat Szalon januári száma megjelent és kapható az Uj.ságboltban. Öz. Forinjánosné bútorüzlete Vay Ádám utca 7. szám. Alapíttatott: 1885. év. Teli hálószobák, politirozott nagy ebédlők, kis ebédlők tömör gőzölt bükkfa hálószobák a legolcsóbb napi árban kaphatók. Tisztviselőknek árengedmény. 50 6 KISSTAPTAB Január 12• Szerda. Róm. kath.. Árkád. Gör. kath. Taciána.. Prot. Ernő. Izr. Sebath 9. Városi Színház: János vitéz, Koronkay Róasi jutalomjátéka (8 órakor). Apolló-Mozgó: Az aranybánya titka, egy bátor férfi hőstettei 6 felv. és A diadalmas férfi, filmregény 7 felv. (5, 7 é$ 9 órakor). Diadal-Mozgó: Az jgazi férfi, attrakció 7 felv. és A hegyek ördöge, kaland 6 felv. (5, 7 éí 9 órakor). Révész Imre dr. debreceni lelkész hitmélyitő előadása fl Bethlen-utcái Kálvineum. rajz termében (4 és fél órakor). Városi gőz- és kádfürdő : nyitva reggel 6 órától A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. A Nytve jégpályája: nyitvaVármegyei Jósa-Muzeum: nyitva. 9—13 óráig. Egész héten át az Osgyáni és Török-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. Vásárok jegyzéke: Január 13-án, csütörtökön: Állatkirakodóvásár: Edelény, Encs, Keszthely (sertésvásár bizonytalanjNagyléta, Szabadszentkirály. Január 14-én, pénteken: Állat- és kirakodóvásár: Derecske (se# tésvásár bizonytalan). Január 15-én, szombaton: Állatvásár: Dévaványa, Hód mezővé sárhely. TUL VILÁGOSON S TUL MOHÁCSON. Mohácson tul, Világoson tul, az örök Sors harangja kondul. 4 \ Az örök Sors üteme árad és szélesebben, mint a bánat. 1 A bánat mély. De elfogy egyszer. Ha verekszel, s ha nem verekszel. Ne tusázz! Csak figyelj a hangra, az életet-jelző harangra. £s értsd szavát, mert ez: az élet. Ereje a Sors erejének. Az eszmélésnek, ébredésnek, a vágynak, teremtésre-késznek. , A hitnek ereje s a tettnek Nem halnak meg, akik születtekNem halnak meg. Átalakulnak. Az egyszer lobbant láng kigyullad. I Csak más lángokban, más tüzekben. De bátrabban, teltebben, szebben. ! í L / S tul Világoson, tul Mohácson fénylik a tüz, sorsot vigyázón. Walter Gyula. —- Kik alakíthatnak ipari szövetkezetet. Az önálló iparosok több izben tiltakoztak az ellen, hogy iparossegédek és egyéb ipari alkalmazottak ipari szövetkezeteket alakítanak és ilymódon konkurrensekül lépnek fel- Ebben a kérdésben hozott első- és másodfokú ítéleteket a kereskedelemügyi miniszter felülbirálat alá vette és határozatot hozott. Ebben megállapítja, hogy a törvényes rendelkezések alapján kialakult régi joggyakorlatból következik, hogy az ipartörvényben, valamint ennek alapján kialakult régi joggyakorlatból kö-