Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 273-297. szám)
1926-12-08 / 279. szám
If26. december 8. rJSf?ÍKVJULJÉIC 'K. Kéri továbbá az ifjúságot, hogy lépjen az Országos Ifjúsági Állat- és Madárvédő Ligába Az emléklap ára 1000 (egyezer] korona. Kéri az Egyesület a a madarak és fák napjainak lel kes ünneplését, az állatkínzás megakadályozását, gyűjtést az állatvédelem céljaira, a gyakor lati állatvédelem kultiválását fé szekodvakkal, madáretetőkkel, a Gyermeknaptárnak minél szélesebb körben való terjesztését. A kérelem zárószavaiban jelzi az Egyesület, hogy az „Állatvéde lem" c. folyóirat újra meg fog jelenni Szerkesztője újból Fodor Árpád lesz, ki vissza lett helyezve Budapestre a II. ker. áll. reál iskolához. (Három évig a kispesti áll. r. gimnáziumnál volt) íme mindezekből látszik, hogy dolgoznak az állatvédelem érde kében Dolgoznak, hogy érző szivü tanulóink legyenek. „De — kérdi Fodor Árpád egy állat védőtől — mennyire van a Nyíregyházi Állatvédő Egyesület ? Megindult a mozgalom az egylet felelevenítésére ? Most már lehet valamit kezdeni. Hiszen nem vagyunk már olyan félholtak, mint voltunk." Grimon pedig kérdezteti, miért nem rendeltek a nyíriek az 1926. évi Gyermeknaptárból. Eddig mindig igen szép mennyiséget fogyasztottak el a nyíregyháziak. Az 1927-iki naptárakból Kubacska István 150 darabot már eladott s a második rendelést eszközli. Remélhetőleg Kardos István kulturtanácsnok úr is gondoskodni fog a szegénysorsu tanulókról s amint a hasznossal, ugy a kellemessel is meg fogja lepni őket. — A hajdúnánási országos vásár december 15-én lesz. A kereskedelmi és iparkamara közli érdekeltségével, hogy december 8 iki hajdúnánási országos vásár a választások miatt december 15-én lesz. Diadal ÜKoigó December hó 8-án és 9-én, szerdán 3, 5, 7 és 9 órakor, csütörtökön 5, 7 és 9 órakor Börtöntől a boldogságig A győzelmes igazság regénye 7 felvonásban. Főszereplők: DOROTHY GiSH ós Richárd Barthelmes az , Út a boldogság felé" cimü felejthetetlen film főszereplői. Sheriff gyilkosa Cowboy történet 6 felvonásban. Főszereplő: Pette Morrison. Magyarországon, Budapestet megelőzve, Nyíregyházán először kerül bemutatásra. Előzetes jelentés: December lOén, 11 én és 12-én, pénteken, szombaton és vasárnap: Az éjféli nap Kannibálok országában (*) Választott már egy alkalmas karácsonyi ajándékot felesége vagy leánya részére? Egy Singer varrógép a legkedveltebb és leghatásosabb karácsonyi ajándék- Kizárólag nálunk kapható: Singer-varrógép részvénytársaság, Nyíregyháza Vay Ádám-utca 2(*) Jelmezdivatlap az Ujságboltban kapható. (*) Harisnyáját legolcsóbban, legjobban a »Caritas« (Zöldség-tér 8.) kötődé fejeli, javítja meg. — Ugyanott jutányosán varrnak fe hérnemüt. (*) A Legújabb Divat friss száma megérkezett az Újságból tba(*) Karácsonyra! különleges szép díszek, selyem papírok, stanioiok cukor csomagoló*. boák, gyertyák, gyertyatartók, csiílagszórók, legolcsóbban kaphatók Fábián könyvkeresskedésében és papiráruházában. 12x (*) Barlangi Talpas, a leggyö nyörübb képeskönyv, elszakíthatatlan vastag papírra nyomva ára 19000 korona az Ujságboltban. (*) Legszebb ajándék a könyv! Képeskönyvek, mesekönyvek, ifjúsági iratok, diszmüvek, kaphatók Fábián könyvkereskedésében. Tele fon 361. 12x (*) Borzas Peti képeskönyve 28 ezer korona az Ujságboltban. (*) 65 év őta közkedveltségnek örvendenek köhögésnél, rekedtségnél, torok és légzési szervek működési zavarainál a világhírű Egger féle mellpasztillák. Kapható mindenütt. 3x (*) Robinson, diszkötésben, számtalan képpel 16-250 korona az Ujságboltban. (*) Levéldobozok, albumok, em lékkönyvek, írómappák, hegedűk (feles, háromnegyedes és egész) vonók, hegedütokok, festőszerek, naptárkülönlegességek kaphatók Fábián könyvkereskedésében és papiráruházában. Telefon 361. 12x (*) Cukorkacsomagoló selyempapir rojtozott széllel és ivekben legnagyobb színválasztékban az Ujságboltban kaphatóNyíregyháza r. t város adóhivatalától. ad. 17438—926. adó. Felhívás az 1927. évre szóló hszbérbevallási ivek beadasáral A nyíregyházi m. kir. adóhivataltól kapott rendelet szerint a házbérbevallási ivek beadásának legvégső határideje 1926. december 15. Ezen időpontig mi' den érdekelt háztulajdonos feltétlenül adja be az 1927. évre szóló hazbérbevallási ivet, annál is inkább, mert a későbben beadottak után az 1925. évi 200. P. M. számú rendelet vonatkozó szakasza értelmében 5 illetve 10% os birság lesz kiróva. Nyíregyháza, 1926. december 7. 6669-3 VÁROSI ADÓHIVATAL. Hölgyek figyelmébe! A legszolidabb árak mellett készítem a legelegánsabb télikabátokat, utcai és a legpazarabb kiállítású estélyi ruhákat. Sipkay Zsuzsó nöi szab0, É r" 6648-1 utca 30. szám. I Oberlánder Zsigmond I Alig temettük el a váratlanul elhunyt Kovács Andrást s ismét ujabb szomorú eseményről . kell beszámolnunk. Oberlánder Zsigmond városi házipénztárnok, mindnyájunk kedvelt és szeietett Zsiga bácsija, ma délelőtt örök alomra hunyta le szemét. Oberlánder Zsigmond 1868 május 7-én született Qölnicbányán Iskoláit ott és Eperjesen végezte, ahol 1888.-ban tett érettségi vizs gálatot. Mint anyakönyvvezető kezdte köztisztviselői pályafutását s ebben a minőségben szolgált 1905.-ig, amikor városi házipénztárnoknak választották meg. Ezen idő óta becsülettel,' lelkiismeretesen szolgálta a város érdekeit soha nem volt ellene semmi kifogás, mindenki szerette a derűs kedélyű Zsiga bácsit, aki száraz hivatásában, a pénzszekrények rideg trezorjai közé is életet, me legséget varázsolt. Nem volt olyan lázas munka, amely elvette volna kedvét a tréfától s eltüntette volna ajkáról a mosolyt. Nem volt ha ragosa, ellensége, mert Zsiga bácsi mindenkivel jót tett, akin csak segithetejt, olyan aranyló jó szive volt, hogy nem tudott ellent állni semmiféle indokolt kérésnek baráti szívességnek. A házipénztár kopott, szürke fülkéje megüresedett, a bankjegykötegek között nem látjuk már többé jelegzetes fejét, szeretetreméltó mosolyát. Bohém kedélye nem aranyozza be többé az avult hivatali bútorok hangulatát. Zsiga bácsi elköltözött, itt hagyott bennünket örökre. Isten Veled Zsiga bácsi! Temetése csütörtökön d. u. fél 3 órakor lesz a Bujtos-utca 12. számú gyászházból. Gyárvezetőt keresünk. Szabolcsi Gazdák Szeszfinomitó S/0vetkeze'e, Kisvárdi. — Ajanlatokat bizonyitványmásolatokkal címünkre Kisvárdára kérjük. 6666 2 25 levélpapír, boríték selyembéléssel, Ízléses dobozban 16.000 korona AZ UJSÁGBOLTBAN Állandó alkalmazásra terményvásárláshoz fix fizetéssel és magas IfprpCfínk jutalékkal IV Vl CÖUIIIV megfelelő szakértelemmel rendelkező bevásárlót. Okmányokkal felszerelt ajánlatokat az igények megjelölésével kérünk. — Polgári Hitelszövetkezet, Polgár. 6652-3 Emlékeim ... reményeim... Ez a címe mai tárcánknak, amellyel egy sorozatos cikk indul meg lapunkban. A cikket városunk virágzó és tekintélyes iskolájának^ felső-kereskedelmi iskolának igazgatója, Margócsy Emil irta Ez a széles körben érdeklődéssel találkozó cikk abban a könyvecskében jelent meg, amelyet a nyíregyházi felső-kereskedelmi iskola „Egy szünidő tanulságai" c. adott ki. Ebben a könyvecskében a felső-kereskedelmi iskola tanárai beszámolnak nyári vakációjukban tett külföldi útjok eredményeiről. — Igazi pedagógus -lé.ek sugallta ennek a beszámoló könyvecskének megjelenését, amely a külföldi országokban járt tanárok impresszióit, értékes tapasztalatait szélesebb hullámkörben ter jeszti. A nyolc beszámoló előszava ismerteti a nyíregyházi kereskedelmi iskola tanári karának tanulmányútját, az útak ter veit, költségeit. Mindez nagyon jól hasznosítható mások számára is Az előszó után követ, kezik Margócsy Emil igazgató Emlékeim... reményeim c. meleg tanítói lélekkel, szines tollal, a kiváló szakember és lelkes magyar ember látásai alapján megírt beszámolója, amelyet soroza tos cikkekben közlünk. Domány Sándor Közgazdasági tapasztalatok c. tanulmánya után Bácskay József dr. számol be franciaországi útjának eredményéről Tester Kálmán : A kereskedelmi számtan az osztrák felső-kereskedelmi iskolában c., Kollonay Zoltán: Külföldi tanulmányutam beszámolója c., Marssó József dr.: Az anyanyelv tanítása az osztrák és a magyar kereskedelmi iskolában c., Kövendy Károly: Idegen nyelvek tanítása külföldön és nálunk c., Naményi Gyula: A szép-, gép-, és gyorsírás tanítása a külföldi kereskedelmi iskolában c. tanulmányban közli a külföldi út értékes tapasztalatait. A könyvecske büszkeségére válhat bármely főiskolának és mindenesetre büszkesége ennek a városnak, ahol a kereskedelmi szakoktatás ilyen magas színvonalú alapelvek szerint történik, mint amilyenekről az ,Egy szünidő tanulságai" c. könyvecske beszél. Meghívás. A Dombrádi Népbank Részvénytársaság 1926. december hó 14-én délelőtt 11 órakor Dombrádon, üzlethelyiségeben rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. TÁRGYSOROZAT: 1. Határozatképesség megállapítása és jegyzőkönyvhitelesítők választása. 2. Igazgatóság javaslata az alaptőkének 10 000 pengőről 15.000 pengőre való felemelése tárgyában. 3. Az alapszabályok 4. §-ának módosítása. 4. Igazgatósági tagok választása. 5. Esetleges indítványok. Dombrád, 1926. december 4. 6667 AZ IGAZGATÓSÁG.