Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 273-297. szám)
1926-12-30 / 296. szám
ma JSÍYÍRYIDÉK. 1926. december 30 Tizennyolc szegény gyermek karácsonyi öröme az evang. Kossuth reálgimnázium cserkészcsapatának karácsonyfája alatt. (A Nyirvidék tudósitójától.) — A nyiregyházi ev. Kossuth Laj)s reálgimnázium 88. sz. Szab J cserkészcsapatának tagjai önszivíú sugallatára elhatározták, hogy a minden évben megrendezett karácsonyi ünnepélyt ez idén az eddigieknél is magasztosabbá teszik azáltal, hogy a maguk körében gyűjtést rendeznek, mindenki elhozza a szeretet oltárára, azt a ruhadarabját, melyet maga is használhatna, de amelyet nélkülözhet s olyanoknak juttatja el, akik arra nagy mértékben reá vannak szorulva Kedden este gyújtották ki a szeretet lángjait a reálgimnázium épületében levő Cserkészotthonb -i s tizennyolc szegény gyermeket láttak el egy-két melegebb ruhaneművel, jobbára kabátokkal, Minden ilyen csomaghoz azután egyegy kalácsot, süteményt tartalmazó csomag is járult. A hangulatos, lélekemelő ünnepélyt ének és a reálgimnázium vallástanára által elmondott imádság vezette be, majd Kozák István parancsnok ajánlotta fel a cserkészek jó szivvel adott ajándékát a jelenlevő szegény gyermekeknek és hozzátartozóiknak. Az ajándékok kiosztása^ után a cserkészcsapat Nyíregyházán tartózkodó tagjai barátsagos szeretetvendégséget tartottak, melyen a parancsnok feleségén kivül dr. Nagymáthé András ügyvéd, Lator István kr. ügyész, a cserkészek lelkes barátai, Deák Endre és Gyula cserkésztisztek, Krecsák László karnagy, az öreg cserkészek nevébeDienes István jelentek meg s együtt örültek a nemes lelkű ifjakkal. Az együttlétet hangulato-sá varázsolták az elhangzott szavalatok szóló- és karénekek. • •• j l' nyer egy újévi malacot MinfleOll a Sportkedvelők szilveszteri tomboláján. á NyTVE és a NyKISE jelmezes Szilveszter estélye iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg. Nyíregyháza, december 29- — A Nyirvidék tudósítójától. Megemlékeztünk már róla, hogy az idei Szilveszterek közül a Sportkedvelők jótékonycélu jelmezes estélye az, amely ugy célját, mint programmját tekintve is a nagyközönségből a legnagyobb érdeklődést váltotta ki- Az estély, amely a Korona nagytermében lesz megtartva, nemes sportcélokat szolgál és éppen ennek a célnak az érdekében fogott kezett hely beli két nagy egyesületünk, a Nytve és a Nykise, hogy egyesült erővel a társadalom széles rétegeit belevonva, egy olyan Szilvesztert rendezzen, amely egyrészről a fia" talságnak egy sokáig emlékezetes éjjel legyen, másrészről a tiszta bevétellel a sport oltárán áldozhasson. Az erkölcsi siker már előre biztosítva van, hiszen napról-napra a jelmezesek egész tömege jelenti be részvételét a rendezőségnek, habár a jelmez ez estén nem lesz kötelező- Hatalmas rendező gárda, a két club egész fiatalsága szorgoskodik az előkészületeken, pompás éjféli műsor, gazdag tombola és sok-sok meglepetéssel gondoskodik a rendezőség, hogy mindenki jól érezze magát. A rendezőség ez uton is közli a nagyközönséggel, hogy ha esetleg valaki meghívót nem kapott, és Maresch Pálnál (Városháza) kaphat. — A sportkedvelők szilveszteri jótékonycélu jelmezes vigestélye a [Koronában. Karácsony estéjén egy nyírturai muzsikust agyonszúrtak, egy másikat súlyosan megsebesítettek. A nyiregyházi kir. törvényszék orvosai karácsony első napján boncolták fel Pintér Istvánt. A tetteseket letartóztatták és bekísérték Nyíregyházára. Nyíregyháza, december 29. — A Nyirvidék tudósitójától. Nyírturán a karácsonyest békéjét egy gyilkosság_ hire zavarta meg. Pintér István nyírturai muzsikust, aki este 11 óráig hegedűszóval köszöntötte a karácsonyestet a nyírturai ablakok alatt, egyik muzsikus társa késsel agyonszúrta- A gyilkosság a zenéléssel szerzett pénz miatt történt, osztozkodás, heves veszekedés, késsel, borotvával való verekedés előzte meg Pintérék házában. A tettes Drigán Dudon Bálint kemecsei cigány, a halált okozó kést Pintér füle mellet 1 döfte be és átvágta vele a főütőeret és a boncolás megállapítása szerint akkor is okvetlenül halált okozott volna, ha azonnali orvosi segélyt kap az áldozat. Drigán Bálint és Drigán Sándor kemecsei cigányzenészek karácsony este átmentek Nyírturára, ahol Pintér Istvánnal, Rácz Csirke Barnával és Rácz Cs- Kálmánnal elindultak karácsonyestet köszönteni. Este 11 óra tájban fejezték be a köszöntést és ekkor Pintér házába tértek, ahol a bevételen osztozkodni kezdtek- Ez most sem ment simán. A muzsikusok nemcsak hogy összevesztek, hanem kést rántottak, sőt egyikök borotvát vett elő és azzal kezdett vagdal ózni. A nagy verekedés után a kemecseiek távoztak, de Pintér, aki nem volt megelégedve az osztozkodással, utánok ment. Felesége elmondotta, hogy alig távozott, visszatért és ezt mondotta: Drigán Bálint megszúrt.... lna én sem keresek már többé... Igaza volt. Rövid idő múlva kiszenvedett attól a mély sebtől, amely a füle mellett vérzett erősen. Drigán, a tettes, azt mondja, hogy Pintér egy vasvillával futott utánok, rájok támadt, eltörte a hegedűjét, ekkor rántott kést és szúrta meg az éjszaka setétjében. A dulakodásban súlyos sebet kapott Drigán Cs- Sándor is, akit Rácz Kálmán szúrt lágyékon ugy, hogy bele kifordult. A csendőrök nyomban letartóztatták Drigán Bálintot. Rácz Barnát és Rácz Kálmánt, akiket bekísértek a nyiregyházi kir- ügyészségre. A súlyosan megsebesített Drigán Sándort beszállították a nyiregyházi Erzsébet kórházba- Breriner Mihály vizsgálóbíró, dr. Konthy Gyula és dr. Demjén József kir. törvényszéki orvosok karácsony első napján szálltak ki Nyírturán, hogy } megejtsék a boncolást, amelynek során megállapítást nyert, hogy Drigán szúrása a főütőeret vágta át és okvetlen halálos volt. r KXSMAPTÁR December 30. Csütörtök. Római kath. Dávid. Gör. kath. Anizia. Prot. Zoárd. Izr. Tebeth 25. Városi Színház: A csárdáskjrát/ nő (8 órakor). Apolló-Mozgó: A halálrózsák. Az élet regénye 9 felv., Conrad Veidt főszereplésével (5, 7 és 9 órakor). Csak felnőtteknek! Diadal-Mozgó: Embervásár, történet egy nagyvárosi bérkaszárnya életéből 8 felv. és Kékszakáll utolsó felesége, vígjáték 7 felv. (5, 7 és 9 órakor). A Nytve jégpályája: nyitva.. A Bessenyei Kör mohácsi emlékünnepe az ev. Kossuth reálgimnázium dísztermében (6 órakor). Városi gőz- és kádfürdő : nyitva reggel 6 órától A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők nők részére van nyitva• Vármegyei Jósa-Muzeum * nyibf9—13 óráig. Egész héten át a dr- Szopkó és Oergelyffy-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. SZOMORÚ AJKAKKAL. Hűtlen szeretőm lett a Nevetés, Egyszer itt hagyott s többet rám se néz. Fölvette legszebb rózsaszín ruháját: Ifjúságomnak kacagó világát. Nyakába drága gyöngyöt aggatott, I Mit az álmokból lelkem faragott. A gyűrűbe, mit ujjaira vett, öröm-rubintból tett drágakövet. Szivemnek forró szárnyas vágyai Lettek lábának szép topánjai. i s I £s igy hagyott el hűtlen egy napon. Hol jár, hová ment? egyre kutatom. Sokszor másoknak ajkán föllelem Es kacérkodni onnan " kezd velem. Felém, mint gyilkos máglyatüz lobog, Fitogtatja, mit tőlem ellopott. S vad gyűlölettel sújtanék feléje, De hát karomat lefogja szeliclen A szomorúság édes, csöndes éje... Fiák András. — Kinevezés. Gróf Dessewffy Emil Balogh Gyula uradalmi kasznárt uradalmi főintézővé nevezte ki. Balogh Gyula előléptetése széles körben kelt örömet, ahol ismerik az elméleti és gyakorlati téren kiváló szakképzettségű, a kísérleti gazdálkodás, a gazdasági tudósítás és szakirodalom terén is nagy sikerrel működő gazda széleskörű tevékenységét— Ozory István rendőríanácsos bünügyi feljelentést tett a Reggel cikkírója ellen. A Reggel cimü hétfői lapban támadó cikk jelent meg Ozory István rendőrtanácsos ellen, aki a cikk súlyos sértései miatt bünügyi feljelentést tett a cikk irója, Vági Andor ellen, egyidejűleg felhatalmazást kért felettes hatóságától a szükséges lépések megtételére. — Halálozás. Egy fiatal életet tört ketté a kérlelhetetlen halál — Valentik Tibor, az ev- Kossuth reálgimnázium első osztályának tanulója távozott el szinte megdöbbentő hirtelenséggel az élők sorából. Az életerős gyermeket szinte a karácsonyfa alól ragadta tel a halál- Haláláról a család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak fájdalomtelt szivvel tudatjuk, hogy a szeretett gyermek és testvér Valentik Tibor, a helybeli Kossuth Lajos reálgimnázium I- éves növendéke életének 12-ik évében hosszas szenvedés után az úrvacsora felvétele után elhunyt. Szeretett halottunk hült tetemeit f. hó 30-án délután 3 órakor fogjuk a Népkert-u 20. sz. gyászházból a Morgó-temetőben örök nyugalomra helyezni. Nyíregyháza, 1926. december 29- Béke lengjen porai felett! Bartos Jánosné édesanyja, Bartos János "százados mostohaapja- Miklós és Ida testvérei, özv. Burza Józsefné nagyanyja. — A bankok nemcsak az újév első napjaiban, hanem később is bevezetik a betéti könyvekbe a pengő értéket, mindenkor a rendes üzleti órák alatt. A nyíregyházi pénzintézetek értesítik a betevő közönséget, hogy betéti összegeiknek a könyvecskékbe az uj pengő éhékben való bevezetését a könyvecskéknek a rendes üzleti órák alatt leendő bemutatása alkalmával fogják eszközölni. Ez a bevezetés későbbi időben is bármikor meg fog történni s azért — az esetleges torlódás elkerülése végett is — nem szükséges a könyvecskéknek e célból mindjárt az újév elején való bemutatása. — A nyiregyházi orth. izr. hitközség uj elnöke. A nyiregyházi orth- izr. hitközség Schvartz Edét, a Chewra Kadisa elnökét választotta uj elnökévé. Az alelnöki tisztség Rosenvasser Adolfnak jutott, akinek elévülhetetlen inagy érdemei vannak az uj templom felépítése körül. Értesülésünk szerint közel jövőben aktuálissá lesz a 35 éve üresedésben lévő orth- izr. főrabbiszék betöltése is. — Adomány. Kéry Kálmán gégényi földbirtokos 200-000 koronát küldött a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák javáraAz összeget rendeltetési helyére juttattukE HÉTEN MEGNYÍLIK A HUNGÁRIA Írógép Vállalat Nyiresyhaza, Széchenyi-utca 2. szám. Njirviz-palotával szemben A világhírű amerikai Woodstock Írógép és a legerősebb német Senta portable Írógép képviselete. Kellékraktár az összes rendszerű Írógépekhez. Telefon szerelés alatt. 7044-9 Iparosok! 1 Kereskedők 1 Szövetkezetek! Mérlegképes könyvelő, leltár és mérleg készítését, könyvek nyitását és zárását olcsón vállalja. — Cim a kiadóban.