Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 273-297. szám)
1926-12-21 / 289. szám
1926. december 21. JSÍYÍKYIÜSK. ugy látszik, hogy a pompás Molnár-darabnak nagy sikere lesz Nyíregyházán. * Pénteken délután, karácsonyfagyújtás előtt a gyerekek örömére rendez egy kedves előadást a direkció. Aktuális, alkalmi darab. A khacsonyfa kerül szinre a legjobb színészek közreműködésével. Nemcsak a gyerekek örülnek ennek az előadásnak, hanem a szülők is, akik megszabadulnak egy nagy gondtól a gyerekek kíváncsiságának leszerelésétől. Egyébként a gyerekek között cukorkákat osztogatnak szét ami csak fokozni fogja a gyerekek érdeklődését az előadás iránt. * Most jelentek meg a Városi Színház ünnepi előadásairól szóló falragaszok, amelyek elolvasását ajánljuk az ünnepek alatt szórakozni vágyó közönség szives figyelmébe. LEVENTEÜGY. Nyíregyháza v^áros tanácsa f. évi október hó elején falragaszokon felhívta a testnevelésre kötelezett ifjak szülőit, gondviselőit és munkaadóit, hogy az L.—III. testnevelésről szóló törvény értelmében leven tekötelezettségüknek eddig még eleget nem tett 12—18 éves ifjakat a városi testnevelési ügyosztályon (Városháza I. e. 12. ajtó) való Jelentkezésre f. évi november hó l-ig hozzák el, illetőleg a 18—21 éveseket jelentkezésre utasítsák. Hasonló eljárásra kötelezte a tanács az üzemeket> kereskedőket és iparosmestereket is. Minthogy eddig ezen kötelezettségnek nagyon sokan nem tettek eleget, a testnevelési ügyosztály ismételten felhívja az érdekelteket, hogy ebbeli kötelezettségüknek f. hó végéig annyival is inkább te gyének eleget, mert jövő évi január hó elején súlyos pénzbüntetés terhe alati kényszer jelentkezést fog eszközöltetni. 3x M illón Sills Ha a holtak visszatérnek... Szerdától az Apollóban j Takarékos háziasszony lisztjét Brüllnél vásárolja. Bessenyei-tér. Telefan 143-1 SS3 «£.«•»!£?:_ S**»X. 128% os szappan főző S2óda a legolcsóbban Izsay festéküzletében Luther utca 6. Telefon : 245. A , ' y,V A A nyírség legjobb teljesítőképességű és legelterjedtebb Turaautója 114.000 000 korona előnyös részletfizetési feltételekkel. MARTON ÉS TSA NYÍREGYHÁZI AUTÓÜZEME Széchenyi-út 23 — Telefon: 230 fii22-t élelmiszer, főzelékek és csemege áruk,bor, pezsgő, likőrök, Floris-, Gerbaud- és Lukács-bonbonok, legjobban beszerezhetők a 62 év óta fennálló Hoffmann Adolf cég fűszer és csemege üzletében. Karácsonyfa díszek, cukorkák, stb. ezer- és ezerféle változatban juiiiHiiniiiiiiniiiiiiiiiiiiiHHiiiinuitiiiiiiuiiiiiiiiu 90.524. 111—1926. szám. Hirdetmény. A nagym. m. kir. pénzügyminisztérium 1926. évi 164.700. sz. rendelete értelmében értesitem azon általános forgalmiadó alá eső adózókat, kik ált. forgalmi adójukat a folyó naptári évben kivetésszerü átalányozas utján rójják le, hogy a folyó naptári év végén lejáró átalány kivetések hatályát az 1927. év elején kezdődő naptári évre terjedő átalányozási időszakra meghosszabbítom. Azon kivetésszerüen átalányozott adózókat, kiknél a kivetésszerü átalányozásnak az 1925. évi 29 500, sz. P. M, rendeletben meghatározott feltételei már nem állanak fenn s igy a kivetésszerü átalányozásukat mellőzni fogom; továbbá azon kivetésszerüen átalányozottakat, akiknek átalánya a folyó áv folyamán, tehát a naptári év eltelte előtt már lejárt, akik azonban a fentebb hivatkozott rendelet értelmében az 1927. év elejétől kezdve ált forgalmi adójukat kivetésszerü átalányozás utján kötelesek leróni, egyénenként végzésileg fogom értesíteni. Az elől hivatkozott rendelet 7. § a alapján felhívom még azon adózókat, kik vállalatuk teendőit kizárólag osaládtagjaik segítségével, alkalmazottak nélkül látják el s ez ideig ált. forgalmi adójukat rendes szabályok szerint róttak le, egyezségi alapon való átalányozások iránti 20.000 K-ás bélyeggel ellátott kérvényüket a kir pénzügyigazgatósaghoz terjesszék bs. M. KIR. PÉNZÜGYIG AZGATÓSÁG. Nyíregyháza, 1926. december 13. TÓTH BÁLINT miniszteri tanácsos, 6848-3 m. kir. pénzügyigazgató. ^iniiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiniiiiiir Mcnnuilt 3 N aM Maratfék Áruház lYlcyilJlll Debreceni-ii 5. ÍZ, alatt. Legolcsóbb bevásárlási forrás. Hatszemélyes kávés abrosz szalvétával 98,000 K. Siffon 80 cm. széles métere lo.ooo K. Alsó lepedő vászon 150 cm. széles la. métere 28,ooo K. Damaszt törülköző métere 12,ooo K. Len törülköző métere 16,ooo K. Kartonok ll,5oo K. Crepp mindén színben métere 75oo K. Kelengye vászon métere 12,5oo K. Kézzel varrott dublé clott paplan fehér vattával drb.-ja 26o,ooo K. Szövetek dupla széles minden ssinben métere 25,ooo K. Szalmazsák drb.-ja 49,ooo K. „HANGYA" Szövetkezet fWS 1 arácso Játék áruk, képes könyvek, társas játékok és ajándék tárgyak Felfüiiá ©!©sé MF* Tagj ainknak minden vásárlás után külön vásárlási visszatéríté s! "m Kax*écson^f^ te&ré.oson^fa. öísssek! E Vidéki megrendeléseket postán vagy vasúton azonnal szállítunk. 1 kg. vegyes apró alma 2,800 koronás árban minden mennyiségben kapható. 6580-10 Jri!