Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-12 / 257. szám
NyiregyMz»j 1926. november 12. * Péntek XLTJI. évfolyam. 257 szám Előfizetési Arak helyben ét vidéken: &ay hóra 30000 K. Negyedévre SOOOO K. Kistisztviselőknek és tanítóknak 20•/• engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K.ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Telefon szém 139. Postacheque 2955a. Kéziratokat nem adunk vissza. Féltékenységében leszarta a feleségét s öngyilkos lett. Budapest, november 11. (A MTI. rádió jelen tése.) Az Est iría:: Szolnokról jelentik: Bögremaiorban véres családi dráma játszódott le tegnap. Tarjáni Imre béres féltékeny volt a feleségére s emiatt a házasfelek között napirenden voltak a civódások. Tegnap Tarjám a felesége fején uj selyemkendőt talált azzal vádolta meg, hogy azt a szeretőjétől kapta. Az ebből keletkezett szóváltás hevében Tarjáni vasvillát ragadott s azzal az asszonyt leszúrta. Tettének elkövetése után felakasztotta magát. • « • • • Béldi Izor meghalt. Budapest, november 11. (A MTI. rádiójelen tése.) Az Est iria:: Ma délelőtt a János szanatóriumban meghalt Béldi Izor iró, neves zeneesztéükus. Nagybátonyban a bányászok sztrájkba állottak. Budapest, november Ív (A MTI. rádiójelen tése.) Az Est irja: A nágybátonyi bányaigazgatóság kijelentése szerint a bányászok között kitört sztrájk politikai jellegű. Az utóbbi időben több uj bányászt vettek fel a bányába s ugylátszik, hogy ezeknek sikerült a munkásokat rávenni a sztrájkra. • • • • • Sétezer szövőmunkás* zártak ki a csehországi szövőgyárak. Budapest, november 11. (A MTI- rádiójelen tése.) Prágából jelentik:: A szövőgyárak elrendelték az általános munkáskizárást. A kizárásra okot az szolgáltatott, hogy a Peruts-fivérek tulajdonában levő libeni szövőgyárban a munkások sztrájkba álfottak. — A textillgyárosok, akiknek körzetébe nyolc gyár tartozik, erre azzal feleltek, hogy beszüntették az üzemet s ezzel kétezer munkás maradt kenyér nélkül. • « « • • Az időjárás. Budapest, november 11. (A MTI. rádiójelen tése.) A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban az utóbbi 24 órában általánossá vált az esőzés s különösen a nyugati részeken volt számottevő csapadék. Tatán 31, Zalaegerszegen 30, Móron 29, Győrött 24, Keszthelyen 23 mm. mennyiségű csapadékot mértek. Időprognozis:: Egyelőre még csapadékra hajló idő várható mélyebb hősülyedéssel. Léderer Gusztáv kegyelmi kérvényét elutasította a kormányzó. A halálos Ítéletet holnap reggel hajtják végre az elitélten a Margit körsti katonai fogház udvarán. Ma délelőtt egy negyedórán át együtt volt Léderer a feleségével. ték a Markó-utcai fogházból a Margit-köruti katonai fogházba. Léderernét Apáthy hadbiró ezredes fogadta s közölte vele, hogy urán a halálos Ítéletet holnap, pénteken reggel végre fogják hajtani. Ezután bevezették Léderert a feleségéhez. Egy negyedórán át beszélgettek Lédererék a hadbiró ezredes jelenlétében, majd Léderert Visszavezették cellájába. Meggörnyedve, könynyezve hagyta el Léderer feleséget. Pár perc múlva cellájából hangos zokogás hallatszott. Ezután pár perc múlva Léderemét is visszakísérték a Markó-utcai fogházba. A halálos itéfetet Gold Károly fogia Léderer Gusztávon végrehajtani. Budapest, november 11. (A MTI. rádiójelen tése.) Az Est irja: A rablógyilkos Léderer Gusztáv előtt ma reggel hirdették ki a legfelsőbb katonai törvényszék Ítéletét, valamint azt, hogy a kormányzó a benyújtott kegyelmi kérvényt elutasította. Ennek következtében Léderer Gusztávot holnap reggel a Margit körúti katonai fogház udvarán fel fogják akasztani. Léderer Gusztáv az Ítéletet s az elutasító kormányzói végzést látszólag egy kedvűén fogadta. Utolsó kívánsága az volt, hogy feleségévei szeretne beszélni. Ezután celláját siralomházzá alakították át. Léderernét ma délelőtt átvezetA nemzetgyűlés mai ülésén Bud lános pénzügyminiszter nagy beszédet mondott az adóterhek csökkentéséről. Budapest, november 11. (MTf. rádiójelentése.) A nemzetgyűlés ma défelőtt 11 órakor Zsitvay Tibor elnöklésével harmadszori olvasásban is elfogadta a felsőházról szóló törvényjavaslatot. Mielőtt áttértek volna a napirend tárgyalására, Valkó Laios külügyminiszter jelentést terjesztett be az amerikai egyesült államokkal kötött kereskedelmi szerződésről s törvényjavaslatot nyújtott be, melyben az egyes külálla. mokkái való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink ideiglenes rendezéésére adott felhatalmazást a kormánynak. Ezután Bud János pénzügyminiszter terjesztett be törvényjavaslatot az adók és illetékek mérsékléséről. Rámutatott arra, hogy már több izben jelenti be, hogy az adómérséklés elől nem lehet elzárkózni, ha a bevételek alakulása erre megadja a lehetőséget. A beterjesztett javaslatokat nem tekinti egyébnek, mint álláspontjának valóra válását s reméli minden ki örömmel fogadja. Kevés példa van arra, hogy ma a pénzügyminiszter jön adómérsékléssel és tudja hogy vannak kik nem minden tekintetben lértenek egyet ezze. az irányzattal. Három évvel ezelőtt a pénzügyi katasztrófa elől kellett kibúvót keresni, ezért kellett a nemzet áldozatkészségét fokozott mértékben igénybe venni és amennyire indokolt volt, most ugyanolyan helyes, ha minden alkalmat felhasználunk arra, hogy könnyitsünk a fokozott terheken. A terhek csökkentésének egyik előfeltétele az, hogy semmi kö! rülmények között sem szabad ve| szélyeztetnünk az államháztartás egyensúlyát. Ez már annyira át ment a köztudatba, hogy szükségtelen hosszasan indokolni. A külföldi példák is azt mutatják, hogy hasonló helyzetben más államoknak is ugyanazt az utat kellett kovetniök az állam pénzügyeinek helyreállítása érdekében mint nekünk. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi politikának ma előrelátónak kell fenni, legalább 2—3 év Tehetőségével kell számolni. A megoldásra váró problémák egész tömegévei állunk szemben, melyet figyelembe kell venni. A költségvetés megállapításánál óvatossággal kell eljárnunk és figyelembe feli venni, hogy nem találkozunk olyan problémával, melyet meg kell oldani. Ilyen probléma a tisztviselői kérdés. Az első megoldásra váró probléma a nyugdijasok kérdése. Hangsúlyozta, hogy előbb meg kell teremteni az összhangot a magángazdaság és az államgazdaság között, ha láttuk az intézkedések hatását, és az ország gazdasági életének természetes fejlődését. Ha sikerül a takarékosságo terőteljesebben megvalósítani, akkor tudunk csak ezekkel a kérdésekkei tulajdonképen foglalkozni. A jövő évi költségvetés kilátására hatással van a lakbérek fokozatos emelkedése, mert ezzel kapcsolatba^ a tisztviselő lakásbéreket megfeteíő színvonalra keli 'emelni; mely 118 millió aranykorona többletet jelent a jövő évi költségvetésben. A házado ezzel szemben a bevétet itöbbletnek csak egy részét adja. A szociális kérdéseknek is egész tömege vár megoldásra. A terhek csökkentésénéi ezeknek a kérdéseknek figyelembevételévei kell eljárni. A felesleget ugy állítják be. mintha azok jórészt az adóbevételekből származnának, holott ezeket a vámtételek adják. A kereskedelmi szerződések megkötésének arányában a vámtételek is csökkenni fognak. Jóllehet, az erőteljesebb forgalom ellensúlyozni fogja ezt a csökkenést, de még sem számithatunk a jövő években hasonló feleslegekre. Meggyőződése, hogy akkor jár el helyesen, ha a pénzügyi jelentésekben ridegen "állapítja me^|. a helyzetet, mert az ilyen száraz jelentésekben nagyobb erő V mint amilyen dicsekvésben. Éppen ezért a rendszertői eltérni nem fog. Az volna helytelen, ha programot adna ezekben a kérdésekben, mert ennek helye a nemzetgyűlés. Kevés ország van, mely olyan szigorúan állana a költségvetési jogalapon, mint Magyarország.. Ezután sem hajlandó Magyarországot elzárni a költségvetési keretektőf. A takarékosság elvét erősen keresztül kell vinni a költségvetésben. E téren még igen sok tennivalója van a nemzetgyűlésnek. A mayerlingi tragédia ujabb megvilágítása. Az Est bécsi jelentése szerint az orosz állami levéltárban megtalálták Lansdorff grófnak, az egykori orosz külügyminiszternek naplóját, melyben a mayerlingi tragédiának uj megvilágítását adja. A napló szerint Ferenc József császár és Rudolf trónörökös között heves jelenetek játszódtak le s ennek következtében Rudolf agyonlőtte magát, öngyilkossága előtt három levelet irt, melyben felfedte tettének okát is. TŐZSDE. Budape st, iiov ember 11. A korona Zürichben nyitáskor és zárlatkor 72-75 volt. Valutát. Angol font 345600— 347600, Cseh korona 2109—2119, Dollár 71100—71400, Frank Í2305— 2365, Leu 386—400, Líra 2920— 2980, Márka 16914—16974, Osztrák korona 10030—10070, Svájci frank 13745—13795Sertésvásár. Könnyű 14500— 15000, Közép 17000—17750, Nehéz 18500—19000Terménytőzsde: Készáru: 77 kg. tiszavidéki jbuza 405000— 410000- — Rozs pestvidéki 300000 —305000, egyéb 297500—302500. Határidős: Buza: novemberre leszámoló (árfolyama 399000- — Márciusra zárlat 431500—432000, leszámoló 431000- — Áprilisra leszámoló 431000- — Majusra zárlat 431500 —432000, leszámoló 432000- — Rozs márciusra zárlat 332000— 332500, leszámoló 332000- — Áprilisra leszámoló 334000Ejgye* siám ár® korona.