Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-09 / 254. szám
1926. november 9. JSÍYÍRYIDÉK. Diadal SNozqó November hó 8-án és 9 én, hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órai kezdettel Nanette mindenre kész! Egy csinos szobacica kalandjai 7 felvonásban. — Főszereplő: Mády Christians. Buster meg a nő! burleszk 2 felvonásban. Gaumont Hiradó. Előzetes jelentés! November 10 én és 11-én, szerdán és csütörtökön RIN-TIN-TIN „Az éjféli látogató" saskeselyű harca a kutyával Ifjnsági zarándoklás Szent Alajos sírjához. (A „Nyirvidék" tudósítójától.) December 27-én indul a magyar katholikus nemzeti ifjúság zarándoklata Rómába, hogy Szent Alajos szenttéavatásának 200 ik évfordulóját megünnepelje. A zarándoklat rendező bizottsága a következő felhívást intézte az ifjúsághoz: Magyar Fiuk 1 Ebben az évben ünnepli az Egyház Szent Alajos szenttéavatásának kétszázéves évfordulóját. A világ minden országából indul ifjúsági zarándoklat az örök város, Róma felé, hogy jelen legyen december 31 én a nagy ünnepségen és a sz. misén, amelyet a szentséges atya mond a világ minden tájáról összeseregló ifjúság előtt. A magyar ifjúság szintén hódolni akar Szent Alajosnak s azért hazánkból is indul zarándokvonat december 27-én, Budapest— Déli vasúttól d. u. 5' 1 0 órakor. Az ifjúsági za.ándoklat megtekinti Velencét, Rómát, ahol legalább öt napig tartózkodik, visszajövet Assisit és Firenzét. Visszatérés Budapestre január 7-én. A zarándoklat páratlanul olcsó. Gyorsvonat Ill-ik osztályon csak 2.900.000 korona, (amennyiben a liri nem emelkedik.) Ebben az összegben benne van az utazás, lakás és teljes ellátás költsége a zarándoklat egész idejére. Kívánatos villamos, kegyszerek stb. költségeire még 100 v. 200 lirát hozni. A zarándoklatot szakavatott vezetők vezetik. Minden húsz fiúra egy vezetó esik. (*) A Magyar Rádióujság ui száma megjelent és kapható az Ujságboltban és minden árusítónál. Világattrakció! n c •a u Pola Negri «> Ct r*C! "1 a> N a Az éjszaka virágában ot XOs az Apollóban 3 Nem hétfőn, hanem holnap kedden lesz a nyiregyházi lóverseny. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Vasárnapi számunkban, sajnálatos félreértés folytán azt irtuk, hogy a Szabólesvármegyei Lovaregylet nyíregyházi' lóversenye hétfőn lesz. Ezzel szemben a valóság az, hogy a verseny holnap kedden, azaz november 9-én lesz az Eletói pályán, défután 1 óra 30 perces kezdettel. A tévedés helyreigazítása céljából egyébként a verseny rendezősége ma délután röplapokon értesítette a publikumot, hogy mindenkit megkíméljen a fölösleges fáradságtól. A villamos gőzfürdői megállójánál és a Széchenyi-ut végén pedig kirendelt őrszemek hozták tudomására a versenyre igyekvőknek a verseny helyes időpontját. I y -í J Ugyancsak mély tisztelettel üdvözölte az egyházközség közönsége az elnöklő felügyelő indítványára közgyűléséből dr. Kállay Miklós főispánt abból az alkalomból, hogy őt a Kormányzó érdemeinek elismeréséül a II. osztályú polgári érdemkereszttel tüntette ki. Választások. A Kiss István elhalálozásával megüresedett egyik tanítói állásra az egyházközség Péter Irma oki. tanítónőt választotta meg s szolgálattételre az egyik tanyai iskolába osztotta be. Béler Gusztáv r>>. tanító, az egyházközségi pénztá". ellenőre betegségére való hívatlfozással állásáról lemondott. Távozását a közgyűlés fájdalommal s égiben elismeréssel vette tudomásut s helyére Nandrássy £urél ny- tanitót választotta meg. A községi köztemető ügye. Ismeretes tény, hogy Nyíregyháza városa 12 évvel ezelőtt mar elhatározta, hogy az egyházközségek tulajdonában és kezelésében lévő temetőt községi kezelésbe veszi át, mert csak igy látja biztosítva azt, hogy a temetkezés ügye minden tekintetben kielégítő módon biztosítva legyen. Akkor a megindult tárgyalások befejezésévei tényleg telekkönyvileg át is ment a város tulajdonába eddig az egyházak tulajdonát képező temetőkert, azonban a város egyelőre meghagyta az egyházaknak azon jogát, hogy a sírhelyeket értékesítsék. Igy határozott azért is, mert az utolsó 12 év zűrzavaros állapotában gondolni sem lehetett a községi temető ügyének végleges rendezéséreMost azonban, hogy a városfejlesztő politika Inmár lendületes lépésben halad előre s hogy az örökváltság száz éves évfordulóián ismét állást foglalt a város közönsége e kérdésben, rövidesen véglegesen is dönteni kell e kérdésben. A város ugy gondolta, hogy az egyházközségeket megfelelő értékű földdel fogja kárpótolni, annyival is inkább, mert a temetők mellett úgynevezett tanítói földek is vannak, melyekre pedig a temető rendezése során feltétlenül szüksége lesz a városnak s mivel nem akarja az egyházak "jogait és igényeit csorbítani, azt látja a legcélszerűbbnek, ha a földért földet adAz ev. egyházközség képviselő" testülete a bejelentést tudomásul vette s megbízta Geduly Henrik püspököt, Paulik János igazgató lelkészt, Kovács András (jánosbokori) II. felügyelőt, dr. Szopkó Dezső és Paulusz Márton egyházFrancia kítonai repülők, névszerint Latarie (balról) és ^RobixfWkik'.'egy ünnepély alkalmával lezuhantak és halálra zúzták mag»at."í' A nyíregyházi ág. h. ev. egyházközség közgyűlése. , Üdvözlések. — Választások. — A községi közifmető ügye. Határozat az agynevezett leventebálok ellen.A tanyai iskolánkiviüi népművelés. — Az orgona kijavítása (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A nyiregyházi ág. h. ev. egyházközség" vasárnap délelőtt 11" órakor közgyűlést tartott az egyház tanácstermében dr. Bencs Kálmán kormányfőtanácsos polgármester, egyházközségi felügyelő és Paulik János igazgató-lelkész elnöklete mellett . Dr. Zelenka Lajos üdvözlése. A közgyűlést dr. Bencs Kálmán felügyelő nyitotta meg a Magyar Hiszekegy elmondásával. Napirend előtt őszinte szavakkal emíekezett meg arról, hogy a Kormányzó > dr. Zelenka Lajos kir. törvényszéki elnököt, aki az egyházközség életében mint felügyelő, majd később mint egyházmegyei és egyházkerületi felügyelő igen élénk szerepet játszott, Budapestre nevezte ki táblai tanácselnökké s igy kénytelen megválni az egyházközségben viselt tisztétől- Az egyházközség közgyűlése a jelenlévő dr- Zelenka Lajost bizalmának és szeretetének jelével halmozta el s a távozó volt egyházközségi felügyelőt búcsúszavai után melegen ünnepelte. Az egyházközség képviselőtestületében viselt tagsági helyét dr. Fábri Gábor orvossal töltötték beItt jegyezzük meg azt, hogy dr. Zelenka Lajos nem szakadt el véglegesen a nyiregyházi ev. egyházközségtől, mert mint a tiszai egyházkerület felügyelője, továbbra is szoros összeköttetésben marad az itt székelő püspökséggel. A főispán kitüntetése* tanácsosokat, hogy az egyházközség nevében a várossal folytassák le a szükséges tárgyalást s eljárásuk eredményéről annak idején tegyenek jelentest a közgyűlés eféA leventebálak ügye. Az egyháztanács javaslata alapján foglalkozott a közgyűlés az úgynevezett leventebálak ügyével is. Az egyháztanács ülésén Qeduly Henrik püspök ismertette a kérdést. Rámutatva arra, hogy az OTT. szabályzata megengedi ilyen leventebálak rendezését, melyeket rendesen az iskolák helyiségében tartanak, annak a véleményének adott kifejezést, hogy ezeknek a bálaknak a tartása semmikép sem áll összhangban azzal a nemes és nagy céllei, amelyet a leventeintézmény zár magába. Mulatság rendezésével, amely nagyon sokszor elfajulásával, sőt tragikus események bekövetkezésével is jár, nem lehet olyan kötelességteljesítést jutalmazni, melyet minden magyar leventének lelkéből keit megcselekednie- Emellett még sokszor olyan kiadást is ielent a bálák megrendezése az azokon résztvevő leventéknek vagy szüleiknek, melyet a család más helyen nagyon is megérez. Erkölcsi és anyag: indító okok késztetik arra az egyházközséget, hogy az egyházi felsőbb közigazgatási) hatóságok utján megkeresse a kultuszkormányt s arra kérje, hogv jár jon közbe az OTT. szabályzata vonatkozó szakaszának megváltoztatása ügyében. Az egyházközség közgyűlése az egyháztanács javaslatát a magáévá tetteA tanyai iskolánkivüli népmüvelés. örömmel vette tudomásul a közgyűlés az elnökség azon bejelentését, hogy a kultuszkormány áltat az ev. egyetemes egyháznak ajándékozott két vetitőgep egyikét báró Kaas Albert és Geduly Henrik püspök személyes érintkezése folytán a nyíregyházi ev- egyház kapta. A géphez 695 diapozitív is tartozik. Az egyházközség közgyűlése ez évre egy millió koronát szavazott meg arra a célra, hogy a diapozitiveket folytonosan kí lehessen egészíteni. Ezzel a kulturának egy ujabb eszköze áll a tanyai iskolánkivüli népmüvelés szolgálatába s ez | is nagyban hozzá fog járulni ahj hoz a munkához, amelyet a város í tanácsa indított meg. Az orgona kijavításaAz egyházközség közgyűlése az orgonakijavitásra beérkezett ajánlatokat a zeneművészeti főiskola szakértői által felülvizsgáltatta s a szakvélemény alapján Marcély Endre budapesti orgonakészitő céget bízta meg a munkálatok elvégzésével. Egyidejűleg megbízta a közgyűlés az elnökséget azzal is, hogfr" a 120— 130 millió koronát igénylő fedezet előteremtéséről gyüites utián haladéktalanul gondoskodjék. Ami örökül fog maradni. (*) 65 év óta közkedveltségnek örvendenek köhögésnél, rekedtségnél, torok és légzési szervek működési zavarainál a világhírű Egger féle mellpasztillák. Kapható mindenütt. 3x