Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-11 / 205. szám

2 RH JSÍYÍRYIDÉK. 1926. szeptember 11. A kibékülés felé. Európa politikájának egyik leg­nagyobb eseményéhez értünk. Ne­metországnak a népszövetségbe való felvételével. Ismeretes, hogy a locarnói konferencia annakide­jén e fontos ügy elintézésének ked­véért ült össze s hogy Németorszá­got csak most veszik fel a Nép­szövetségbe, annak igazán nem ő, hanem a. Népszövetség más tagjai voltak az okozói. Pedig Európa bé­kéje mindaddig nincs szolid ala­pokra fektetve, amig a Népszövet­ség, amefy a saját bevallása sze­rint a jog, igazság és méltányosság Ítélőszéke akar lenni, csak _ a nagy háború győzteseibői tevődik össze s nem biztosit helyet azoknáR, > akiktőf a szerencse elfordult s le­győzettek. Anglia volt az első, amefy világosan megérezte, hogy a Népszövetség s vele együtt Eu­rópa mai helyzete egészségtelen s 4ia már egyszer a győzők a béke­diktátumokban ugy is kivívták azt, amit akartak, nincs semmi .értel­me tovább folytatni a békében való háborút s ezzef'mély, talán örökre betölthetetlen szakadékot húzni né­pek és országok között. De nemcsak altruisztikus szem­pontok vezetik azokat a hatalma­kat, amelyek Anglia köré tömörül­ve Németország felvételét sürge­tik, hanem a jól átgondolt és át­érzett önérdek is. Látva azt a ha­talmas erőfeszítést, amelyet Német­ország a felemelkedés, a talpraál­lás érdekében végez, méltányos, hogy jsmét bekapcsolódjék Euró­pa többi nemzeteinek közösmun­kájára, hasznára a művelődésnek, hasznára a békének. Németország, mint a Népszövet­ség tagja, természetesen jogokat nyer, viszont kötelességei is szi­gorúbban lesznek körülírva, mint ezideig. Eddig, hogy ugy fejezzük ki magunkat, törvényen kivüli ál­lapotban élt, amennyiben nem "kö­tötték a Népszövetség szabályainak statutumáí s ez az állapot részben kényelmes, részben kényelmetlen volt a számára. Azonban minden­esetre a kényelmetlenségek túl­súlyra jutottak az előnyök fölött, mert Németország maga is igen jó néven veszi, hogy végre helyet kap Európa nagy " nemzeteinek szövetségében s kifejezést adhat azoknak a szempontoknak, ame­lyek a legyőzöttek magatartására elsősorban mérvadók. És itt kapcsolódik össze a le­győzött államok sorsa azzal az ese­ménnyel amelyet Németországnak a Népszövetségbe való felvétele je­lent Ezideig a Genfben tartott üléseken nem hangzott el olyan beszéd, amelyet egy legyőzött ál­lam képviselője tartott volna, ^agy ha ef is hangzott, ez nem bírt oly jelentőséggel, mint azok a beszé­dek, amelyeket a Népszövetség ren­des tagjai a győző államok politi­kusai tartottak." Bajos volna "jóslá­sokba bocsájtkozni, hogy miként fog Németország belépésével a Nép­szövetség további arculata alakul­ni, annyi azonban bizonyos, hogy fesz egy hang, amely korlátozni lakarja a győzelem jogát, s az igaz­ságosságra, emberiességre hivat­kozva könnyítéseket kér majd a békeszerződések hallatlan szigoru­ságán. Mi, akik osztályosai vol­tunk a vereségben Németországá­nak, természetesen örömmel üd­vözöljük ezt a fontos eseményt s reméljük, hogy maga után fogja vonni a Népszövetségnek uj, az I eddiginél igazságosabb működését, i Európa már egyszer csaknem bele­íhalt a gyűlölködésbe s ha nem akar egy másodrendű megvetett világ- I Öt órai tea az úszómedencében : Londoni hölgyek, az úszósport szenvedélyes hivei, a fürdőben teáznak. M< MMMMM M< MMMMMMMM M< MMMM M< M A trachomajárvány továbbterjedésének megakadályozása céljából Szabolcsvármegye alispánja elrendelte a talmud-thóra iskolák bizonytalan időre való bezárását. A vármegye közönsége 229 főiskolai hallgatót segélyez. A vármegyei nagy leventeverseny október 4-én és 5-én lesz. A vármegye közigazgatási bizottságának ülése. Nyíregyháza- (A Nyirvidék tu­dósítójától.) Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága csütörtökön dé'előtt 10 órakor tartotta rendes havi ülér sét, amelyen Mikecz István al­ispán elnökölt. A bizottság ülé­sen az alispán .jelentését Tóth László másodfőjegyző olvasta fel­A jelentés ismerteti a törvényható­sági bizottságnak a font sterling, kölcsön ügyében hozott határo­zatát, amellyel 104 milliárd papír­korona fefvételét szavazta meg s elfogadta az alispánnak a kölcsön felhasználására vonatkozó előter­jesztéseit. Az alispáni jelentés a kölcsön­akció további sorsáról majd a vár­megyét illető egyéb aktuális kér­désekről a következőket mondja: A kölcsön még nem érkezett meg. Dacára annak, a törvényható­ság határozatát az előirt időn be­lül felterjesztettem és hogy a lé­tesítendő beruházások fetárgyalása végett a m- kir. kereskedelemügyi miniszter ur felszólítására augusz­tus hó 23-án a m- kir. államépité­szeti hivatal vezetőjével és az ügy előadójával megjelentem a m- kir. kereskedelemügyi minisztériumban' ahol a törvényhatóság által meg­állapított beruházási programot tel­jes egészében elfogadták, a tör­vényhatóság által igényelt kölcsön­összeg mindezideig nem érkezett meg s legutóbbi értesüléseim sze­rint, a bejelentett igények általá­nos redukciója következtében a törvényhatóság .nem kapja meg az igényelt 300-000 fontot a maga teljes egészében, hanem mintegy 270.000 fontnyi kölcsön összeg­ben fog részesülni még e hó fo­lyamán. Minthogy pedig a törvényható­ság részére folyósítandó kölcsön végösszegére nézve határozott kor­mányrendelkezés még nem érke­zett hozzám, a tervbe vett beruhá­zási program részletes kidolgozá­sa sem állott módomban ezideig és ezáltal, sajnos, a beruházások létesítése is halasztást szenved. A főiskolai hallgatók segélyezése. Ugyancsak az augusztus 6-án megtartott rendkívüli közgyűlésen felhatalmazást nyertem a törvény­hatósági bizottságtól, hogy az ér­demes és szegénysorsu főiskolai hallgatók támogatását a most kez­dődő _ 1926—27- iskolai év folya­mán is folytathassam s az ehhez szükséges anyagi eszközöket költ­ségvetésileg biztosíthassam. / A segélyezés i-ánt fcenyujvott kér­vények elbírálására és " a segély­összegek megállapítására kikül­dött bizottság augusztus hó 25-én tartotta meg ülését, elnökletem alatt, amikor is 272 kérvényt bí­ráltunk felül. Segélyezésre 229 főiskolai hall­gatót találtunk érdemesnek és 41 kérelmet Utasítottunk «el. _ A segélyt kérők anyagi ráutalt­ságának és tanulmányi eredményei­nek, valamint az erre a c?lra ren­delkezésre álló alap teherbíró ké­pességének mérlegelésével a bi­zottság a havi segélyeket 200000 korona legkisebb és 700-000 ko­rona legmagasabb összeg között ál­lapította meg. Azoknak a főiskolai hallgatók­nak a tanulmányi eredménye, akik régebben támogatásban részesül­nek, a legszigorúbb bírálatot is ki­áltották, s igy, amennyiben ké­relmüket megújították továbbra is, kivétel" nélkül segélyben részesülő­nek. A most érettségizett ifjúság­gal szemben viszont a kérvénye­zők nagy számára és a rendelkezés­re álló fedezet korlátolt voltára te­kintettel sokkal szigorúbb mérté­ket kellett alkalmazni. Az elmúlt iskolai év folyamán 12 segélyezett főiskolai hallgató nyert oklevelet és pedig 5-en tanári, ketten gyógyszerészi okfeveiet gyer­tek, orvosi, állatorvos, közgaz­dász és iparművész egy-egy let 1 belőlük. A segélyezendők sokába felvett főiskolai' hallgatók tanulmányi hely szerinti megoszlása a kővetkező: Budapesten tanul 89, Debrecenben tanul 73, Más főiskolában tanul 45, Külföldön tanul 8, Jegyzői tanfolyamot végez 14 segélyes. A később beérkezendő kérvények elbírálása végett a segélyező bizott­ság ujabb ülést fog tartani. A közúti felügyelő Nyír. egyházán. A kérüíeti közúti felügyelővei, Keviczky Sándor m. kir. minisz­teri tanácsos ur őmé'tóságával a vármegye közutjaiból az elmúlt hó 27. és" 28. napjain mintegy 380 km.-nyi utvonalai beutaztam s ez alkalommal megtekintettük az épi­—o/ujs — Bjn;.iiÁu« 9i|T? JJÍJB saj napkori», «nagyhalász — ibrány— paszab — tiszaberceli», «vencsellő — balsa — timári», «rétközberencs — ajaki», «pap — kopócsapátii» s az «ujfehértó — nagyká'lói» út­szakaszokat, amelyeken a földmun­kának egy-két rövidebb szakasz ki­vé'elével, már teljes befejezést nyert, ugy, hogy a kőanyagnak a hely­színére való, egyes helyeken már megkezdett szállítása akadály nél­kül folytatható. A nagy levente-verseny. Az október hó 4. és 5-ik napjain a vármegye összes községeinek be­vonása mellett megtartandó vár­megyei levente-verseny előkészíté­sére szükséges intézkedéseket meg­tettem, az érvényes versenyszabá­fyokalt kiadtam s minden remé­nyem meg van arra, hogy a vár­megye levente ifjúságának az idei erőpróbája sikerülni fog. A pusztaszeri Arpád­ünnep. A «Pusztaszeri Árpád-Egyesü!et» minden év folyamán más-más tör­vényhatóság bevonásával, minden év szeptember hó első vasárnapján, országos Árpád-emlékünnepélyt ren­dez. Ez ünnepély rendezésében való részvéte're a folyó évben Szabolcs­vármegye törvényhatóságát kérte fel az egyesület. A megtisztelő mjegr hívásnak eleget óhajtván tenni, át­hatva attóf a meggyőződéstől, hogy milyen fontos nemzeti érdeket ké­pez honfogfaló őseink emlékének ápolása, felkértem dr. sasi Szabó László m- kir. kormányfőtanácsos, törvényhatósági bizottsági tag urat az ünnepi beszéd megtartásának, dr. Borbély Sándor vm. tb. fő: jegyző egy alkalmi óda megírásá­nak s Nagy Lajos fő'evéltárnokot az alkalmi óda elszavalásának el­vállalására, akik mindannyian kész­séggel tettek eleget felkérésemnek. Erről, valamint arról a körül­ményről, hogy Szabolcsvármegye törvényhatóságiak képviseletébén nagyobb küldöttséggel személyesen kívánok résztvenni az emlékünne­pélyen, a Pusztaszeri Árpád-Egye­süíet vezetőségét megfelelő időben értesítettem. Az ünnepély e hó 5-én a fent elősoroltak részvételével e hó 5-én fe is zajlott s azon a törvényhatóság képviseletében 14 tagu küldöttséggel részt is vettem. Bezárjak a 'rach"mát ter jesztg t??irud isk"Iákat Végül meg kell emlékeznem ar­ról, hogy a vm- t. főorvos az or­szágos egészségügyi felügyelő úrral együtt augusztus hó 16-, 17. és 18-án megvizsgálta a nyíregyházi, nyírbátori, nyirbogáti, apagvi., ui­Szombaton és vasárnap a világhírű Gyönyörű előadás! — Gyönyörű kiállítás! — Gyönyörű wiuzsika! rész szerepére jutni, hallgatnia kell a józanság szavára, ameiy a kibé­külést parancsoló szükségként irja

Next

/
Thumbnails
Contents