Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-30 / 221. szám

202 JKÍYÍRYIDÉK. 1926 szeptember 19, Milyen legyen a népház ? Irta ; Imre Lajoi dr ) A közművelődési munka külső központja, mely külsőleg összetart­ja a munkát és tűzhelye annak, a népház vagy kultúrház. A népház maga nem teremti a műveltséget, csak segit annak külső folyamatán. Ne essünk tehát abba a tévedésbe, hogy népház nélkül nem lehet ne­velői munkát végezni, vagy vi­szont, ha ez meg van, akkor min­dennel készen vagyunk. Sőt ellen­kezőleg, ezután kezdődik a legnehfe­zebb munka; a népházat valóban a község művelődési életének kö­zéppontjává tenni. . f [ Ma már a legkisebb községben sem lehetetlen népházat állítani. — Különösen 'sok terméskővel rendel­kező községben játszva meg van ez a dolog. A népház külső alakja is céljá­nak megfefelő legyen. Ne cifra, fel­tűnő épületet emeljünk, hanem ha­sonlítson a község többi házaihoz, Ízléses épitésmódja mutassa ren­deltetését. Előtte vagy körülötte kertet vagy ha terület van, teret rendezzünk be, evvel gondoskodva egyúttal a fiuk és leányok játszóte­réről is. Emelkedjék ki a többi házak közül, hogy meglássék min­denünnen. A népházban van elhelyezve min den, ami a község művelődésének előmozdítására alakult. Itt lehet el­helyezni a hitelszövetkezetet, fo­gyasztási szövetkezetet is. Egyik nagyobb terme, mely a lakosság számarányaihoz van készítve, az olvasóterem. Egyszerű, de csino­san kidolgozott asztalok húzódnak itt végig, melyek mellett padok ál­lanak. Az asztalokon vannak elhe­heiyve a legújabb képes és napila­pok, kis asztalokon társasjátékok (dominók, sakk stb.) láthatók. A fal mellett szekrények állanak, ezek­ben van a könyvtár, a másik a já­tékok és lapok helyét képezi. Egy kis szekrény a kézi gyógyszertárat tartalmazza, a kulcs állandóan ben­ne áll, hogy szükség esetén ne kell­jen keresni. Az egész szoba rend­jére a könyvtáros ügyel fel. Be'épünk egy nagyobb terembe, ez az előadóterem, mely ünnepsé­gek. színielőadások, stb. rendezésé­re szolgál. A terem végét a színpad I foglalja el, mely bár fából van I ácsolva s csak mázolva van, esi- 1 nos képet mutat. Kétoldalt tőle a falig még öltözőszobák állanak, egy-egy függönnyel elrekesztve. A teremben padok vannak elhelyez­ve, az ablakokon szellőztető nyílá­son a levegő tisztántartását végzik. Ezenkívül két kisebb szoba van a népházban. Az egyik az ismeret­terjesztő előadások terme. Itt egy aáztai körül egyszerű székek álla­nak az előadók és hallgatók szá­mára. A faltyi vázlatok es tábláza­tok függnek) a vérkeringés táblája az egyik, az optikai lencsék törvé­nyeit mutató stb- tábla a másik falon. Az egyik szekrényen köny­vek állanak, ott találunk minden tárgykörbői jó, népszserü tudomá­nyos müveket. A másik szekrényen különféle fizikai kísérleti eszközö­ket látunk, mind a hallgató és ve­zető együttes- kézimunkája. — Egy E olcán három vaskos album, egyik­en mind kivágott és felragasztott történelmi, a másikban természet­rajzi, a harmadikban földrajzi és tájképek, minden kép alatt magya­rázatokkal. Az egész szoba kelle­mes, hangulatos, azonnal érezzük, hogy a tudomány hajlékában va­gyunk s hogy aki itt tölti az idejét, nem tölti hasztalanul. í f >Y fnásik kisebb szoba ezt a felírást viseli: Községi múzeum. ' ,Ebben a szobában össze van gyűjt­ve minden, ami a községre vonat­kozik. A falon azonnal szembeötlik két nagy térkép: Egyik a község befső részének, másik vidékének' pontos látképe. Ezt is a vezető és hallgatók készítették. A falak többi részein a községről, annak külön­böző részeiről, nevezetesebb épü­leteiről stb- készített fényképek függnek. A szoba közepén egy asztai áll, ezen van elhelyezve a község történetérői megirott füzet. Ennek itt a hefye, nem is szabad innen kivinni. Most nézzünk be a szekrényekbe és az állványokra. Az egyik szekrényben meglátjuk a köz­segben előforduló rovarok gyűjte­ményét, mellette rögtön a növény­gyűjtemény fogfal helyet, azután a község kőzetei állanak s kis sa­tuiyákban a községben található földnemek. Mindegyik gyűjtemény szép rendben, magyarázattal és megnevezéssel. » A következő szekrény néprajzi tárgyakat foglal magában. — A népviseletet látjuk bábukon szem­léltetve. Azután a nép foglalkozása körébe eső tárgyat. Itt egy kis szö­vőszék, kerekes rokka, kender tiló, amott egy szépen faragott sulyok, remekbekészült agyagedény, ko­sár. Két seprű, a háziipari termékek miniatűrjei. A harmadik szekrény a ritkaságokat, emlékeket tartalmazza. Ott van egy darab érc, abból a ha­rangból, amelyet a világháborúban elvittek; régi pénzek, melyek ásás közben kerültek: elő, lövedékek, mé­lyeket egykor harctér gyanánt szol­gáló község határáról szedtek össze, régi, elromlott egyházi kfenódiumok, kegyszerek, kegyeleti tárgyak stb. Ha ebbe a szobába belépünk, on­nan az ottfevő tárgyakból kitárul előttünk annak egész múltja és je­lene. Ilyen községi muzeumot csi­nálni egyáltalán nem nehéz és vi­szont hatása és használhatósága igen nagy. Ilyenformán alkothatnánk meg a népházat. Építése, berendezese, fenntartása legyen elválhatatlanul beleolvadva a község életébe, le­gyen valóságos otthona a lakosság­nak és igy szolgáljon őrhelyéül es világító-tornyául a község míivelő­désenek. i Súlyos vasúti baleset a glasgow—londoni vasútvonalon: Egy mozdonyvezető nem vette észre a megállást parancsoló jelzést, mire a vonat kisiklott, neki ment az állomási épületnek s valósággal kettészelte azt. Megalakult a hadviselt polgárok országos pártjának nagykállói fiókja. Diszelnökül Nánássy Andor nemzetgyűlési képviselőt, elnökül Sőrés lános ügyvédet választották meg. (A «Nyirvjdék» tudósítójától.) A Zsitvay József ny. tábornok veze­tése alatt működő Hadviselt Pol­gárok Országos Pártja hétfőn dél előtt 10 órakor alakította meg egyik vidéki fiókját Nagykálióban, a községháza nagytermében. A gyű* lés megnyitásakor Kerekes Gyu'a pártigazgató elnökölt, majd Sőrés János dr. helybeli ügyvéd vette át az elnöklést a választások megej­tése után, amelynek eredményét itt jközöljük: Diszelnök: dr. Nánássy Andor nemzetgyűlési képviselő, elnök: dr. Sőrés János, ügyvéd; ügyvezető al­elnök: dr. Fucns András takarék­pénztári titkár; alelnök: Thuránsz­Ky Károly dohánybeváltói főtiszt, ügyész: dr. Kelen László; titkár: Rektor József tanitó; pénztáros­Nagy József tiszthelyettes. Az intéző-bizottság tagjai: dr. Bertha Jenő ügyvéd, Pókiy Károly őrnagy, Szász József tanár, Gás pár Endre tanitó, vitéz Várkonyi László tanitó, Mafmos József ta­nitó, Arendánszky Gyu'a jegyző, vitéz Szőke József tiszthelyettes, vi­téz Adorján Károly, Árvái Ede, iFrischmann Zoltán, Kátpna Lajos asztalos, Szondy Mihály kisbirtor kos, vitéz Papp János földmives, Kovács Gyula kőműves, vitéz Vass József cipész, Kálmán Sándor ny. főhadnagy, Seres Sándor, Mangé" zius ödön, Kiss János. Munkatársunknak alkalma volt beszélgetést folytatni Kerekes Gyu­la pártigazgatóval, aki az uj párt céljairól a következőket mondotta: A partnak hármas célja van. Az egyik az, hogy a meddő és felesle­ges politikai harcok helyett alkotó munkával igyekezzünk ezt az orszá­got újból naggyá és erőssé tenni. A másjk cél az, hogy háttérbe szo­rítsuk a gyűlölködést, hogy a lel­kekben békét teremtsünk, hogy új­ból a szeretet szava parancsoljon | köztünk. A harmadik cél pedig az, 1 hogy a közéletben mindenkát asze rint becsüljenek, amennyit a közre ér ,ne pedig aszerint, hogy mi lyen társadalmi osztályhoz, foglal­kozáshoz vagy felekezethez tartozik továbbá, hogy a hadviseltek elha­nyagolt érdekei felkaroltassanak a rendelkezésre álló eszközök keretén belül és a hadviseltség, mint a ha­záért teljesített legértékesebb szol­gálat méltó elismertetésben és előnyben részesittessék. Csonkamagyarországon közel két és fél millió hadviselt polgár van, ezeknek a szervezetbe való tömöri­té;e tehát beláthatatlan jelentőséggel bir .Európa majdnem minden áua mában pártba tömörültek már a hadviseltek, és érdekeiket megfele­lően képviseltetik a parlamentek­ben s ekként befolyással birnak or­száguk kormányzására. A párt mindenre kiterjedő, gaz­dag po'iükaí programja figyelem­reméltó célokat tüz ki a közszabad­ságok ,a választójog, a gazdasági szabadság, szociálpolitika, közegész­ségügyi, hadviselt és rokkantügyi, tisztviselői és rhunkásiigyyi, adó­politikai, közoktatásügyi, közigaz­gatási és törvénykezési, földbirtok­po'itikai, kereskedelmi es hitclpoliti kai, külpolitikai kérdésekben és fő­leg a király kérdésben. Rövid idő kérdése — mondotta Kerekes pártigazgató, hogy pár­tunk Nyíregyházán is meg fogja alakítani fiókját. Az alakulás elé igen élénk érdeklődéssel tekinte­nek mindazok, akik a legutóbbi jdőkben bármilyen oknál fogva tá­vol tartották magukat a politikai mozgalmaktól. Diadal füoseió Szeptember 29 én és 30 án, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órai kezdettel LAURA LA PLAUiTE főszereplésével A biöffprimadonna Vígjáték 7 felvonásban. Évaa cowboyok között Arizonai kalandor történet 6 fel­vonásban. — A főszerepben: JOSIE SEDGWICK Amerika első női cowboy színésze Péntek Szombat Vasárnap Lövés az éjszak a ba 11 és A szerelem banditái 2 vagy 3 szobás lakást keresel azonnali vagy november 1-ei beköltözködésre, Cim a kiadóban Legparádésabb operett Legparódésabb előadásban Még négyszer! Szept. 30-íól—oki. 4-ig oki. 4-ig I ÍÉLJ

Next

/
Thumbnails
Contents