Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 172-196. szám)
1926-08-14 / 183. szám
'JNyíryidék 10 1926. augusztus 14. Jogászkongresszns. Bécsben tartották meg a jogá szok világkongresszusukat, melyen sok mindenféle kérdés szóbakerütt többek közt olyanok is, amelyek a magyar kisebbségekre vonatkoznak. Sőt nemcsak hogy szóba került, hanem ez az illusztris társaság majdnem minden vonalon elfogadta azt az álláspontot, amelyet ottan magyar részről kifejtettek képviselőink. Pedig nem hiányoztak az ellenvélemények s amint hirlik különösen a csehek és lengyelek erős agitációt folytattak abban az irányban, hoggy a magyarral szemben a maguk nézetei diadalmaskodjanak. Minthogy azonban ez a társaság nem politikusokból, hanem tudósokból alakult, a politikát a tudományba is becipelm akaró ellenfeleink alul maradtak s Magyarország megint egy erkölcsi diadal aratásával gyarapította meglévő erkölcsi tőkéjét. Vannak, akik erre azt mondhatják, hogy fütyülünk mi az ilyen' erkölcsi diadalokra, amelyeknek /semminemű gyakorlati haszna és eredménye nincs. Ezzel még egy kvadrát kilóméterrel sem gyarapodnak ős magyar területeink s a kisebbségek kinzó elnyomatásában sem áll be lényegesebb változásEz azonban csak látszat, mert ha jobban szemügyre vesszük e határozatot és annak következményeit, nem tagadhatjuk meg örömünket attól és elismerésünket azokkal szemben, akik azt kivívták. A francia forradalom sem jött egyszerre, mint a régi eszméket és • irányzatokat elsöprő áradat, hanem azokat történelmileg kimutathatóan megelőzték Rousseau és Voltaire írásai, szóval tudósok és bölcsészek munkálatai. Minden állambölcsészeti igazság keresztüí kell, hogy menjen először a tudomány re tortáján, csak az ott történő meggvitatások után kerülhet gyakorlati érvényesülésre. Igy van fez a magyar kérdéssel is. Ma még a mi igazságunk többé-kevésbbé csak azoknak az ajkán szokott elhangzani, akiket a gyakorlati politika nem feszélyez akik véleményüket és megállapitasaikat, mondjuk igy, tudományos mezben és magasságban hangoztathatják. A napokban nyilatkozott ezekről egy kiváló amerikai történetíró. Ma a bécsi jogászkongresszus, holnap és holnapután megint egy másik, vagy harmadik tudós, vagy egyesület fogja megállapítani azoknak a hibáknak ,sőt vétkeknek sorozatát, amelyekkel tudatlan rövidlátók Magyarországot gúzsba kötöttékDe ha egyszer egy minden irányban kialakult tudományos nézetrendszer fog mellettünk szólani, akkor annak igazságai előtt hanyatt esnek a gyakorlati po'itikusok is, mert azok a megállapítások ellenállhatatlan köövetelményt fognak teremteni mindenütt szerte a világban. S ép ezért tekintünk mi merően és bizalommal a jövőbe, mert az elmék megvilágosodása lassan történik ; az igazságok menetsebessége nem nagy, de minden akadályt letípró. Minden ilyen mozzanat csak közelebb vissza, hogy a i megértés után a reparációk is bekövetkezzenek. Az oláh karabélyt, amellyel Csobaji Józsefet lelőtték, Begre Albert cipészsegéd rejtette el a csűrben. Begre az orgyilkosság előtt céllövészeti gyakorlatokat tartott Csobaj határában. — A merénylő kezét ujabb nyomok szerint nem a földbirtokrendezés miatt való bosszn irányította. — Begre Albert cipészsegédet előzetes letartóztatásba helyezték. Mélyen leszállított Michelin Pnéu legolcsóbb, legtartósabb autófelszerelések Nagy József, Budapest, VI., [Andrássy-ut 34. A csobaji orvgyilkossági kísérlet nyomozásában a csendőri kutatás harmadik napján ,kedden délután váratlan fordulat következett be. Minden jel amellett szól, hogy a csendőrségnek sikerült eltfogni az orgyilkossági kísérlet tet tesét, aki bár a fegyveres merénylet elkövetését tagadja, de annyit beismert a nyomozó csendőrök előtt, hogy a barátjánál megtalált karabély az ő tulajdonát képezi. Megbízható adatokat szereztek be a csendőrök arra vonatkozólag is, hogy a letartóztatásban lévő gyanúsított régebb idő óta ellensége volt Csobaji József földbirtokosnak és az ellenségeskedésnek olyan alapmotívuma volt, amely alkalmas arra, hogy bosszúvágyát esetleg gyilkosság utján elégítse ki. A földbirtokos állapota egyébként a ma délelőtt folyamán anynyira rosszra fordult, hogy a bekövetkezett komplikációk miatt orvosai aggódnak életéért. Háromnapos eredménytelen nyomozás. Szombaton este 9 órakor dördült el a fegyver Csobaj községben/ nem messzire Csobaji József földbirtokos lakásától. A merénylő az esteli sötétség leple alatt húzta meg a ravaszt és akkor, amikor/ 1 golyója átütötte az ablakon keresztül Csobaji József földbirtokos tüdejét és a földbirtokos véresen, eszméletlenül bukott a földre, a merénylő már a falu sötét utcáin ke•esztül vad futással menekült. A? jtcára kirohant vendégek és baráok csak hült helyét találták a merénylőnek, aki semmi olyan nyomot íem hagyott maga után ,amelyből akár kilétére, következtetni Ieíetett volna ,vagy legalább is azf l helyet közelebbről megjelölni sicerült volna, ahonnan golyóját \ úztos kézzel küldte a földbirtokos ; íátába. | A csendőri nyomozás három na- I pon keresztül éppen ofyan eredménytelenül folyt a tettes személyének a megállapítása és a me-| rénylet Színhelyének kiderítése szempontjából, mint amilyen eredménytelenül kutattak a merénylet | éjszakáján Csobaji József barátai Több letartóztatás és házkutatás ellenére sem sikerült közelebb jutni a tettes személyéhez. Az előállított gyanúsítottak valamennyien alibit igazoltak, ugy hogy a csendőrség hétfőn délelőtt mérlegelve a nyomozás eddigi adatait, arra aa| álláspontra jutott, hogy hibás utakon indultak el a merénylő nyo-» mába. A báji, tiszalöki és csobaji egyesitett csendőrsök rájöttek, hogy a háromnapos nyomozásnak az iránya, mintha a merényletet a földbirtokrendezés miatt kiváltott elkeseredés robbantotta volna ki, helytelen és a merénylet okát egészen más irányban keU keresni a merénylő kezét nem a földbirtokrendezés miatti bosszú, hanem olyan bosszú irányította, amelynek i egészen más alapmotívuma volt. 1 U jirányl aa a nyomozásnak a megtalált fegyver. A csendőrség ujabb feltevését azután a kora délelőtti órákbar* | erősen alátámasztotta, hogy a tömeges házkutatások során egy fiatal földmives csürjében elrejtve találtak egy átalakított oláh karabélyt. A Csobaji József vendégszobájának asztalában talált golyót összehasonlították a karabélyba való golyókkal. Az összehasonlítás kétségkívül megállapította, hogy a golyót az oláh karabéllyal lőtték I ki. Előállították a községházára a fiatal földmivest ,majd énnek egy barátját, akiket vallatóra fogtál' Mindenekelőtt tisztázták a csend pnök, hogy a két fiatal földmives tnek a fööldbirtokrendezés, illetve ; Radvánszky-birtoknak Csobaji ál tal történt megvásárlása egyálta Oiasd^ji Hoagfg ót Augusztus 13-án, 14-én és 15-én, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Sárga poko Kaland a Szaharában 7 felvonásban. — A főszerepben: Lewis Stone, Nitta Naldi és Virginia Vally. Polgármester kisasszony 5 felvonásos vígjáték. Főszerepben: VIOLA DANA. JÖN: JÖN: j„Eskii" „Házasság tűzpróbája" I Vámosi Hoaeifé Augusztus 13-án, 14-én és 15-én, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor SZERELMI HIPNÓZIS Vígjáték 5 felvonásban. Főszerepben: Lil Dagover, Conrad Veidt és Georg Aléxander. Kisérő műsor: Tinta Matyi. A csiga express. Sv ájc. B Kedvező ilő esetén a 9 órai előadás a Kert Mozgóban lesz megtartva. A 9 órai előadásokat katonazene kiséri. Ián nem sértette az érdekeit és azok a föld miatti bosszúból semmi körülmények között ss m szövetkezhettek a gyilkosságba, A csendőrök más irányban fog ták őket vallatóra és ez aztán váratlanul szenzációs eredménnyel végződött. A csendőrök a vallatás befejezésekor már tudták az orgyilkosság tettesének a nevét, de tudták, azt is, hogy vakmerő tettére nem a földbirtokrendezés miatt, hanem egész más okokból szánta ef magát. Kié a fegyver? A csendőrök az előállított földművesek kihallgatása során mindenekelőtt azt akarták tisztázni : hogyan került birtokukba az oláh karabély és milyen célzattal rejtegették azt maguknál ? A földművesek kihalfgatásuk során előszón tudni sem akartak az oláh karabélyra f. Azt igyekeztek bizonyítani, hogy azt ismeretlen ember rejtette el a csűrbe az ő tudtukon Jkivül. * Hosszas kertelés és erélyesebb vallatás után a kora délutáni órákban a földművesek végre beismerték ,hogy az oláh karabélyt Begre Albert 19 éyes csobaji cipészísegéá rejtette el a csűrben. Elmondották ,hogy Begre még régebben vásárolta a karabélyt egy báji földművestől. Ezt gondosan rejtegette magánál ,de délutánonkint beeavatott barátai kíséretében gyakran 'tartott lövészeti gyakorlatokat távol a falutól a földeken. Céllövészet a falu határában Csaknem minden délután kiment a határba ,ahoí különösen 150—200 lépésnyire felállított emberalakokra gyakorolta be magát. Amikor barátai afelől érdeklődtek, hogy mi célja van a cipészsegédnek a céllövészettel, a legkülönbözőbb válaszokat adta. Eleinte azt akarta elhitetni barátaivar, hogy katonának akar bevonulni és az előmeneteléhez Szükséges, hogy a céllövészetben megfelelő jártasságr a tegyen szert. Az őrizetbe vett két földműves előtt azonban, mint azt ők a csendőrségen elmondották, már olyan értelmű kijelentéseket tett, hogy a fegyvernek nagy szerepe tesz az életben. Olyan dofogkra készül ezzel a fegyverrel, ami valakinek igen nagy kárára lesz, de ő habár veszélyeknek is teszi ki magát, csak hasznát fogja látni. A földművesek meégrtették ezekből a kijelentésekből, hoggy a fiatal cípészsegéd valakit el akar tenni láb alól. Azt azonban, hogy ki ellen szóltak nyilatkozatai, nem is sejtették. A zárkózott fiatalember ezt gondosan elhallgatta és eltitkolta legmeghittebb barátai előtt isVasárnap hajnalban került a csürbe a fegyver. A földművesek megértették ezekgül elmondották a csendőröknek; hogyan került a fegyver a csürbe ? Elbeszélésük szerint vasárnap hajnalban féf 4 óra tájban bezöregttek az egyik földműves ablakán. Kiment és Begrét találta az. ajtó előtt. A fiataí cípészsegéd nagyon fel volt dúlva. Haja csapzottan lógott a szemébe és arcan és ruházatán határozottan látni lehetett hogy álmatlanul töltötte az éjszakát. Kabátja alóf előhúzta a földműves előtt jólismert karabélyt és arra kérte, engedné meg, hogy csürjébe elrejtse.