Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 172-196. szám)
1926-08-07 / 177. szám
augusztus 7. JSÍYÍK5IDÉR 7 ban előkelő pesti családok üdü nek. Egy kivételével pestiek. Valahogyan elnevezték őket bicsérdistákriak. Megnéztem őket. Mutat ták az étlapot. Sűrűn szerepel rajta a fatányéros és a lucskos-káposzta— És még ránk mondják, hogy bicsérdisták vagyunk — szólt egyi < tömzsi székely és megkínált kitűnő kolbásszal, majd borral. Már évek óta igy nyaralnak .Igazi természetimádók. A másik hatalmas nyársat mutat — Tegnap ezen sütöttük a hust Ugy-e, milyen bicsérdisták va gyünk? Cserkészek. Imitt-amott cserkészkürtök har :sognak. A nemzeti tábor után jönnek a cserkészek is. Népszerűek. Mindenki szereti őket. A tisztes Mészöly Gyula könnyes sze mekkel nézegeti: - Ezek fogják megvalósítani az én balatoni álmaimat. A hajózást a Balaton és Pest között, a téli sportot. Ezek teszik világhírűvé ; vöröskövet és az elnyomott ma gyárt is. N—bő Jack London regénye FEHÉREK ÉS FEKETÉK Leghatalmasabb filmszenzáció Szombattól az Apollóban. Fiuk - leányokról. Orok probléma marad: 'milyen leányok tetszenek a férfiaknak, mjt ki/ánnak meg a nőtől, ha házasodni akarnak A mai felfordult világban, ami kor a bubi-, az etonfrízura, a me rész ruhák, a férfias kedvtelések dominálnak a nők körében, nehéz erre a felelet, mert azt látjuk, hogy a divattal haíadó leányok sokszor könnyebben boldogulnak, előbb férjhez mennek, mint a szo-j lidne\t:íésüek. Ha felületesen néznők a dolgokat,, talán annak bizonyítékát látnók benne, hogy a férfiak Ízlésének az uítramodern nők felelnek meg. Valójában azonban máskép áll az ügy, a fenti jelenséget inkább a körülmények okoznák. A férfi, ha még annyira is modern, a nő ről, a feleségről való gondolko zásában megmarad konzervatívnak. Természetesen nem kívánja, hogy a nő visszamaradott legyen, a feleségnek is megengedi bizonyos mértékben a divattal való haladást, de — megkívánja, hogy a leánv alaptermészetében ne tá-» volodjék el a nőiességétől. Ezekről a problémákról külföldön érdekes módon tudják meg a férfiak véleményét. Az amerikai egyetemeken jött először szokásba, hogy az egyetemi ifjúságot megkérdezték a legkülönfélébb dolgokról, hogy gondolkozásukat megismerjék. Legutóbb a notredámi katolikus egyetem férfiifjuságát egy c;omó érdekes, főleg a nővel kapcsolatos kérdésekről szavaztatták meg. A kérdések nagyrésze akörül forgott, mi'íyen feleséget kívánna magának az illető. Erre a kérdésre: «elvenne-e egy leányt, aki cigarettázik?®, a fiuk közül 266 nemmel, 77-en pedi& azt felelték, hogy legalább, szokványos dohányzó ne Legyen a menyasszonyuk- Érdekes, hogy a fiatalabb diákok e tekintetben átlag sokkaf szigorúbb követelményeket támasztottak menyasszonyukkal szemben, mint az időseb.bek. A második kérdés ez volt: »elvenne-e olyan íányt, aki iszik?» Erre 305 diák feleit határozott nemmel, 1770 attól tette függővé válaszát, hogy a feány csak egyszer iszik-e, vagy állandóan italos, míg 138-an "nem találták házassági akadálynak a szeszes italok szeretetét. A fiataf diákok ezen a ponton megint sokkal szigorub baknak bizonyultak, mint az őre gebb. A harmadik kérdés a szitkozó dást és káromkodást illette. Itt már a legtöbben nem ismertek tréfát /47-én jelentették ki, hogy szitko zódó asszony nem keli, 117 mutat kozott csak engedékenyebbnek. Legszigorúbban a negyedik kérdést bírálták el : »EIvenne-e olyan leányt, aki nazudik ?« 559-en fe leltek erre a kérdésre határozol' nem-mel. 47 azt irta, hogy elvenne ilyen leányt is, ha más hibája nincs mert azt hiszi, hogy a házasságban leszoktatná a hazuaozásróf. Ugyan igy bizakodott egy másik a dohány zással szemben is. »Nem baj — irta — ha mint leány cigrettázik maid ha asszony lesz és gyermeke lesz látni fogja, hogy nem lehet kisbabát ugy dajkálni, hogy az ember füstöt fuj az arcába.« A hazugságra vonatkozólag egyik ifjú azt a választ adta, attól függ fait hazudik ? Ezenkívül még sok más kérdés ről is megszavaztatták az ifjakat azonban ez már nem tartozik cikkünk tárgyához. Legszebb kivitelű gyermekkocsik Schwartz Lipót cég Nagytakarék-palota. 395 0 Kútfúrási Yállalatom Kossuth Lajos-utca 53. szám alá, saját házamba helyeztem. Kiváló tisztelettel Bencz András kútfúrási vállalkozó .*. 4072 TÉGLA kis és nagy méretben, padlás és burkoló tégla, valamint hódfarkú cserép bármily mennyiségben és békebeli minőségben kapható a Barzós téglagyárban. A téglaégetés most már salgótarjáni szénnel történik. — A salétrommentességet sikerült a debreczenl vagy más alföldi tégla salétrommentességéig csökkenteni. Telefon: központi iroda: 272., gyári iroda: 211. szam, 3969-4 Saját termésll sóstótelepi BOROMAT állandóan kistételben is kimérem literenként 9.000, 10.000 és 12.000 koronás árban. Károlyi tér 5. Ruzsonyi Pál. Keresünk állandó alkalmazásra egy ügyes, megbízható fiatalembert szolgai állásra. Személyes bemutatkozás szombaton d. u 2 — 3 óráig a Singer Varrógép R -T. Vay Ádám-utca 2. sz. a. üzlethelyiségében. 4116-2 Kerekünk állandó alkalmazasn j egy jómegjelenésü, intellligens elárusitónöt, ki a vevőkkel való érintkezésben jár1 taseággal rendelkezik. Ajánlatok kor és fizetési igény, valamint eddigi mfiködés megjelölésével szombaton d. u 2 -3 óráig Singer Varrógép R.-T. Vay Ádám-ntca 2 sz. a. üzlethelyiségében személyesen adandók be. 4117-2 A nyíregyházi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságtól 5745/1926. Tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A Nyírvidéki Takarékpénztár Részvénytársaság végrehajtatónak Koczka Julianna Sajben Andrásné, Koczka István, kiskorú Koczka Hona és Koczka Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató, kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146 és 147, §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 2.838.000 korona tőkekövetelés, 8.000.000 korona után 1925. évi október hó 17. napjától 1925. november 20-ig, 2.838.000 korona után pedig 1925november 20-tól járó 8% kamata 869.000 korona eddig megállapított per- és vé gr ehajtási és ,az .árverési kérvényért ezúttal megállapított 233.000 korona költség és járulekai behajtása végett a nyíregyházi kir. járásbíróság területén lévő, Nyíregyháza városba^ •fekvő; s a nyíregyházi 1232. számú betétben A. III. 7. sorszám, 17780' —2. helyrajzi szám afatt foglalt Koczka Juliánná Sajben Andrásné Koczka István, kiskorú Koczka Ilona és Mária nevén álíó Lakatos boi korban fekvő 1007 négyszögöles szántóra 4.000.000 korona kikiáltási árban. Továbbá a nyíregyházi 4406. számú betétben A. I. 4—5. sorszám 10635/2. és 10634/2-b helyrajzi szám alatt foglalt Koczka Juliánná Sajben Andrásné, Koczka István, kiskorú Koczka Ilona és Mária nevén álló Nádas-bokorban fekvő, összesen 1 kat. hold 714 négyszögöl szántóra 9.500,000 korona kikiáltási árban. Végül ezen utóbbi betétben t 1. sorszám, 10635/1. helyrajzi szám alatt foglalt Koczka Juliánná Sajben Andrá-né, Koczka István, kiskorú Koczka Hona és Mária nevén álló Nádas-bokorban fekvő 1 kat. hold 492 négyszögöf szántóra 8.000.000 korona kikiáltási árban. A teleikönyvi hatóság az átverésnek a kir. járásbíróság hivatalos helyiségében (Bocskai-utca 2. szám 16. ajtó) megtartására 1926. évi szeptember hó 9. napjának délelőtt 9 Óráját lüzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI. t. c. 26. §.) 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 20 °/o-át készpénzben vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. LX. t.-c. 147,, 150, 170 §§.; 1908. XLI. t.c. 21. §.) 3. A kincstár, valamint a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége mint árverelő bánatpénzt letenni nem köteles. Nem kötelesek bánatpéazt letenni az 1889. XXX. t.-c. 10. §-ának második bekezdése alapján adómentes záloglevelek kibocsátására jogosított és Budapesten székelő részvénytársaságok és szövetkezetek, valamint az az 1898. XXIII. t.c. alapján alakult Központi Hitelszövetkezet, a javukra zálogjoggal megterhelt ingatlan elárverezésénél. Abban az esetben, amelyben az árverelő a törvény értelmében a hánatpénzt elveszti, a bánatpénz letétele alól felmentett árverelő a telekkönyvi hatóság felhívásának kézhezvételétől számított nyolc nap alatt a bánatpénznek megfelelő összeget birói letétbe helyezni köteles (1908. XLI. t.-c. 21. § ; 1911. XV. t-c. 15. §.) 4. Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár %-a szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Ha ennek a kötelezettségének eleget nem tesz, ígérete figyelmen kirül marad és az árverésben, amelyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehet. A bánatpénz letétele alól felmentett árverelő a bánatpénz kiegészítésének megfelelő összeget sem köteles letenni (1908. XLI t.-c. 25. § ) Nyíregyháza, 1926. május hó 15. Dr. GERGELYFFY s. k., kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: 4567 BENEDEK sk„ kiadó. T^ | _ * az Orosi szőllő Il-ik Irf'ÚUU kapun, méhészetre ! alkalmas 4 1/ 2 nyilas, jól kezelt erős SZŐLLŐ terméssel együtt, rajta levő lakható ; borház, alatta sinvasu boltozott pince. — Értekezhetni: Laktanyatér 2. szám. 4122-1 Teherautó fuvarozás Értesítem a t szállíttató közönséget, hogy vállalatomat teherautóüzemmel k bővítettem. Ugy helybeli, mint vidéki utakra való szállítást vállalók vagontételekben is. — Szives pártfogásukat kérve: Vámos Adolf szállító Nyíregyháza, Szarvas-utca 67. sz. Telefon: 367. sz