Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-20 / 137. szám

1926. junius 20. JSfYüoriDÉK: 5 (Az 1-sö oldal folytatása.) tak elhelyezni a városháza diszter mében. Az összeesküvők nagy ré­szét letartóztatták. Az angorai kormánv pedig el­határozta, hogy haladéktalanul Smirnába küldi a legfelsőbb tör­vényszék tagjait, hogy azonnal kezdjék meg az összeesküvők el­len a bírósági eljárást. Katonai sportverseny lesz jnnius 24-én a bujtosi sporttelepen (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Hírt adtunk már a f. hó 24-én megtartandó katonai sportverseny­ről , amelynek előkészületei a leg­alaposabb munkával folynak. A versenyen részt vesz Nyíregyháza egész helyőrsége és a csendőrség csapatai. Katonáink, csendőreink szorgalmas munkával készültek a versenyre, hogy ott döntsék el, ki a jók között a legjobb. Az egyéni és csapatversenyekre beérkezett nevezések nagy száma kényszeríti a versenyrendezőséget, hogy előversenyeket tartson és az abból kikerült győztesek küzdelmei ben lesz alkalma a közönségnek f. hó 24-én fél 3 órai kezdettel gyö­nyörködni. Értékes, nívós küzde­lem helye lesz a Nytve bujtosi sporttelepe. örömmel állunk meg ennél a dátumnál mi, akik figyeljük, is­merjük katonáink életét, akik a laktanya falain belül a legénységi otthonokban hazafias ünnepélyek rendezésével áldoznak a magyar kulturának, a zöld gyepen pedig a testi kultúra ápolásával szolgál­ják hazájukat. Igazi harcos szelem fez, mely a múltból táplálkozik, ami kor őseink kardja összeölelkezett a lanttal*" Ma a birkózás előversenye zaj­lott le a lovassági laktanyában; 24 birkózó állott a porondon, hogy küzdjön a döntő küzdelembe való bejutásért. Igen szép és nivós küzdelem után a 8 legjobb jutott a döntőbe. A versenyrendezőség belépti di jat nem szed a versenyre; alkal­mat óhajt adni mindenkinek, hogy lehessen tanuja a honvédségben szolgáló neveink nemes vetélkedé­sének. * Éljünk az alkalommal! Legyünk ott mindnyájan' ftlozció Junius hó 21-én és 22 én, hétfen és kedden 5, 7 és 9 órai kezdettel A BORZALOM TANYÁJA Egy eowby vérbosszúja. Kalandor történet 5 felvonásban. Főszerepben: JACK HOXIS. AZ 5. AVENUE MODELLJE! Romantikus történet 7 felvonásban. JÖN JÖN Sodorna és öomorra^ Csütörtökön lesz a Gréban-féle Passió bemntatása Nyíregyházán. A Nemzeti Színház művészei városunkban. Nagy érdeklődés előzi meg a Gréban-féle Passió előadását. Akik látták ezt a passiót a fővárosban előadná, csak elragadtatással be­szélnek róla. A Nemzeti Színház művészgárdája csütörtökön délelőtt érkezik városunkba. A szereposztás már olvasható a kifüggesztett mű­vészies plakátokon. Jézus : Abonyi Géza, Mária: Nagy Teréz, Júdás : Bakó László, Piláüis : Miháfyfy Ká roly, Irgalmasság-kétségbeesés : —' Vizváry Mariska, Veronika : Ághy Erzsi, Magdolna : Pethes Margit, Szent Péter : Önodi Ákos, Mar­docheus : Tapolczay, Szent Já­nos : vitéz Garamszeghy Sándor, Kifás : Timár József, Sátán : Fla­rasztos Gusztáv, Jeroboám : Szath­máry Lajos stb. Jegyek előre kaphatók Borbély , Sándor illatszertárában (Zrínyi Ilo- I na-u. 2.) Tekintettel az óriási ér­deklődésre, ajánlatos, hogy min­denki még idején beszerezze jegyét, mert a rendezőség minden kísérle­tezése dacára második előadásra nincs kilátás. A helyárak a következők : föld­szinti páholy: 250.000 K, emeleti páholy : 200.000 K, támlásszék I— XIII. sor : 50.000 K, támlásszék XIV—XVII. sor: 40.000 K, erkély: XIV—XI—II. sor: 40.000 K, er­kély III. sor : 30.000 K, karzat és diákálló: 15.000 korona. Az előadás precíz pontossággal este 8 órakor kezdődik a Városi Színházban. — A rendezőség kéri a közönséget, hogy a darab "tartal­mának méltósága s az áhítatos han­gulat megőrzése végett minden tetszésnyilvánítástól tartózkodjék. 4 külügyminisztérium ujabb lépéseket tesz a magyar rendőrségnek cseh területen való nyomozása érdekében. A rendőrségen teljesen megállapították a hadikölcsön ha­misító társaság bünlajstromát. Budapest, junius 19. M. T. 1. rádiójelentése. Az uj Nemzedék irja. A hadi­kölcsön kötvények nosztrifikáló bélyegzőjének hamisítása, mint arról már a mult számunkban beszámoltunk, cseh területen tör­tént. A rendőrség ujabban pon­tosan megállapította a bűncselek­mény helyét és a szereplők nevét s kiderítette, hogy a hamisítás belső cseh területen történt, míg a csempészést foganatosító vállal­kozók székhelye Pozsonyban volt. A kötvényhamisitó banda élén egy Szedlák Ede nevü cseh tőzs­debftományos állott. A rendőrség megállapította, hogy ez a Szedlák igen gyakran jött Pozsonyból Budapestre s itt több izben talál­kozott Jaeger Mihállyal, valamint Weingartennel és még szökésben levő bűntársaival. A rendőrség már annyi adatot gyűjtött össze, hogy abban az esetben, ha a cseh hatóságok megengednék a magyar rendőr­ségnek azt, hogy a nyomozásnak cseh területen való lefolytatásában részt vegyenek, ugy három hét leforgása alatt teljes világosságot derítenének az ügyre az összes szereplők letartóztatásával. A csehek eddig még semmi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy megengedjék a magyar rendőrségnek cseh területen való nyomozását, illetve a csehek által végzett nyomozásban való rész­vételét. A rendőrség ezért újból arra kérte a külügyminisztert, hogy ebben az irányban tegyen ujabb diplomáciai lépést a cseh kor­mánynál. A nemzetgyűlés mai ülése. Budapest, junius 19 (M T. I. rádiójelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 11 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök és folytatták a magántisztviselők nyugdijvalorizációjáról szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. Az első felszólaló Szilágyi Károly volt, aki ez alkalommal mondotta el szüzbeszédét. Ke­gyelettel emlékezik meg man­dátumbeli elődjéről, Benedek Já­nosról és kijelenti, hogy az ő nyomdokaiban kiván haladni a szociális és nemzeti gondolat jegyében. A javaslatot a tisztviselők szemével nézi, mert neki régeb­ben a tisztviselők pályázatot adtak, hogy ezzel a kérdéssel hozzáértőén foglalkozzék. Ismer­teti a magántisztviselők osztá­lyának és mozgalmainak fejlő­dését, amelynek főcélja megél­hetésük biztosítása és a nyugdij­kérdés megoldása volt. A magán­tisztviselők mindenkor a magyar nemzeti kultura legmegértőbb támogatói voltak. A törvény­javaslat ebben a formájában nem old meg semmit, csak a tisztviselők elkeseredését fokoz­za. A kormány sokkal többet tett volna azzal, ha a javaslat ellen a magántisztviselők nyug­díjbiztosítását tette volna meg. Meg kell szervezni a nemzeti munkát Mussolini példájára, de vér és forradalom nélkül. Rokon­szenvvel nézi a magyar minisz­terelnök működését és elvárja tőle, hogy a nemzeti munkának összefüggő megszervezését fel­adatának ismeri el. Ezután az ipar kifejlesztésének szükséges­ségéről szól, mert az önálló vámterület következtében, külö­nösen az ellenséges cseh párt­politika miatt függetleníteni kell magunkat. Du mas hires regénye Gróf Monté Christó Amerikai FOX attrakció Hétfőtől — az Apollóban. A folyók vízállása. Budapest, junius 19. A M. T. I. rádiójelentése. A földmivelésűgyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti : A Duna áradása Pozsonynál elérte a kul­minációs pontot. A viz!m8gassága itt a Moldva áradása következté­ben 572 cm. Budapesten ma reggel 524 cm. volt a vízállás. A várható maximális vízmagasság, mely 23-án fog bekövetkezni 600 cm. körül fog mozogni. A Tisza felső szakaszán Vasárosnamény körül közepes vizállásu, lejebb mérsékelten árad. A Körösök áradása toyább tart. Békésnél a vízmagasság elérte a 318 cm-t. •••••• Holnap nyitják meg a csikágói eucharisztikus kongresszust. Budapest, junius 19. M. T. I. ráqliójelejitése. A Magyar Kurír jelenti: Csiká­góban lesz az ünnepélyes megnyi­tása a 28. nemzetközi eucharisztiku-i kongresszusnnk. Ez a kongresszus felül fogja múlni az összes eddigie kel. A rendezők legalább egy millió résztvevőre számítanak. A kongresz­szust a Tároson kívül fogják meg­tartani az egyik szeminárium 600 holdas parkjában. Vasárnep az ün­nepélyes megnyitás alkalmából Csi­kégóban 200 katholikus templomban lesz szentmise. Mintegy 5 kilométe res útvonalon lesz ünnepi körmenet A szentmisén 50 ezer főből álló fiu­és leány-énekkor fog énekelni. A pá­pai követ szentmisét tart és ezzel egyidejűleg lesz a közös szent áldó zás, 300,0 pap közreműködésével Kedden délelőtt a nők napját tart­jak meg délután és éjjel pedig a férfiakét. Este pedig mintegy 300.000 ember részvételével fáklyásmenet lesz, amelyet éjszakai szentségimádás kö­vet. A kongresszus napján a világ egyes országaiban szentáldozáshoz járulnak a katholikus hívek, hogy lelki közösségüket demonstrálják az eucharisztikus kongresszussal. Elnöki enunciáció kapcsán fejezi ki a nemzetgyűlés köszönetét Smith Jeremiás előtt. Budapest, junius 19. M. T. I. rádiójelentése. Scitovszky Béla elnök ma dél­előtt pártközi értekezletet hivott egybe, melynek tárgyát az ké pezte, hogy milyen formában ad­| jon kifejezést a nemzetgyűlés Smith Jeremiás előtt elismerésre méltó munkássága felett. A párt­közi konferencia az elismerés nyilvánítására legalkalmasabbnak az elnöki enunciációt találta, melynek jegyzőkönyvi szövegét díszesebb kiállításban fogja a nemzetgyűlés Smith Jeremiáshoz eljuttatni. Az elnöki enunciáció hétfőn történik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents