Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-18 / 110. szám

1926. május 12. 7 Amundsen. Irta : Segesdy László. Szűkszavú távirati jelentés közli, hogy a »Norge« elérte célját ési az alaskai Nome-ban földreszállt. Megilletődve olvassuk ezt a rövid jelentést. 'Most, amikor a frank hamisítás botrányát, az angol sztrájkmozgalmat, a lengyel katonai forradalmat és a német kormányválságot kolportálják oldalakon a lapok szerte a világban, jól esik hallani ötödik szenzációnkat azt az igazán komoly értékű jelentést, mely arról ad hirt, hogy az Embernek sikerült megteremteni a légi összeköttetést Európa és Amerika két legészakibb pontja között. A távirati jelentések ma még hiányosak, még nélkülözzük a részleteket a technika és az emberi kitartás győzelméről, de máris beláthatatlan jelentőséget kell tulajdonítanunk a norvég sarkkutató utjának és szédületes perspektívák nyilnak meg a jövő légi közlekedés lehetőségei előtt. Roald Amundsen norvég sarkkutató 1926. május 12-én a »Norge« kormányozható léghajóval átrepült az Északi Sarkon és Ötvenkét óra alatt jutott el a Spitzbergákról Alaskáig. A főfeffedezés dicsőségére elesett ugyan a bátor norvég kutató, mert ahogy ő megelőzte 1911. december 16-án teljes két hónappal az angol Scott-ot a Déli Sarkon, ugy indulása előtt most őt is megelőzte az amerikai Byrd kapitány teljes két nappal az "Északi Sarkra való repülésében. Byrd egyébként igazolta nagyrészben Róbert Peary állivtásait, aki már 1909. április 6-án elérte az £szaki Sarkot, de fölfedezését komolytalannak, őt magát pedig csalónak nyilvánították. Amundsen expedíciójának tehát már nem az Északi Sark fedezése volt a célja, hanem, ha lehetséges, <a Jielyszinen való leszállás, hoszísi4abb tartózkodás és tudományos mérések eszközlése. A ködös, rossz idő azonban Amundsennek ezt a szándékát is keresztül húzta s a »Norge« kénytelen volt feszállás nélkül tovább repülni az amerikai partok felé. Ennek a véletlen kényszerűségnek még sokkal nagyobb jelentősége van, mintha Amundsen sikeresen leszállt volt az Északi Sarkra. Azok a földrajzi ismeretek, melyeket a kutató az Északi Sarkról hozott volna magával, megközö litőleg sem bíznak akkora fontossággál, mint a sikeres kísérlete, hogy megteremtette a légi utazás lehetőségét Európa és Amerikái között, az Északi Sarkon keresztül. Amundsen bizonyára érezte is expedíciójának ezt a fontosabb részét s ezért, bár nem nyílt alkalma a sarkvidéken leszállani, visszatérés helyett a további utat választotta. Az emberi kitartás és akarat ismét győzelmet aratott a lehetetlen fölött s ennek a lehetetlennek az emberiség jövője előtt ma már mind kevesebb és kevesebb létjogosultsága van. Vessünk csak egy pillantást vissza az emberiség fejlődésében, a primitív kőkorszaktól Stefenson első gőzmozdonyáig, innen Graham Bell telefonján és Marconi szikratávíróján át a mai rádióig s ámuló szemeink előtt hatványozott mértékben fognak kibontakozni a jövő század szédületes lehetőségei. Az Ismeretlen háttérbeszorulása a kutató ember bátorsága és akarata egyszersmind dokumentuma annak a ténynek hogy a minden lehetőségek kora nyitott meg előttünk s az "idő "holnapjában talán már alig lesz kérdés, melyre alkalmazható lenne a »megfejthetetlen« jelző. Igaz, hogy az évezredek egymásrahalmozódó eredményeiben eltűnnek az egyedek személyi érdemei, megmaradnak az eredmények nagyobb állomásai, melyek világtörténeti viszonylatban is örökké hirdetni fogják az emberi munka és kitartás diadalát. Ennek a kitartó törhetetlen munkának legújabb hőse a norvég sarkkutató : Roald Amundsen. A nyíregyházi kir. tőrvényszék két és félévi fegyházra itélt egy szakolyi cigányt, aki hóknsz-pókusszal kicsalta egy gazda egész vagyonát. Szellemekkel akarja visszaadni a vak látását. Az ördög feneketlen zsákja. A csaló cigányok első büntetése az égből jött: villám sújtotta agyon a varázsló asszonyt és gyermekét. Az ördög töltött káposztát és pálinkát kér. - A főszellem a vádlottak padján. Nyíregyháza, május 15- — (A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi kir. törvényszék Brenner-tanácsa a maga nemében páratlan büntettet tárgyalt kedden délelőtt. A vádlott Balog Péter szakolyi cigány, aki felesége segítségével vakmerőséggel határos ravaszsággal hálózott be egy szakolyi földműves családot. Az áldozat Hegyes Ferenc, aki vak felesége iránt érzett szánalmában abban a megindító szeretettel áthatott vágyakozásban, hogy szeretett hitvesének visszaadja szeme világát, elvesztette józan Ítélőképességét és a hókusz-pókusszal, vajákolással dolgozó cigányok fejevesztett hivője és áldozata lett. A cigányok közű! a bűnre inditő asszony még a csalás leleptezése előtt elvette méltó büntetését. Egy viharos napon villám sújtott le és agyoncsapta Balog Petemét, a vakoknak látást igérő asszonyt és karján ülő gyermekét. — Mindjárt az ég büntetését követő napon a csendőrök kezére jutott a cigány is, akit most vont felelősségre a kir. törvényszék. Hegyes Ferencék rászedése a következőképpen történt: A kálvinista család letérdel és esküszik. Hegyes Ferenc vak feleségével és leányával együtt volt otthon, amikor egy cigányasszony kopogott be hozzájuk. A cigányasszony köszöntötte a ház népét. Mindenki fogadta a köszönést, csak az öregasszony nem. — A cigányasszony észrevette és megkérdezte. — Talán nem hall az öregaszszony ? — Hallani, hall, csakhogy nem lát — mondotta neki Hegyes Ferenc. — Mi baj van ? — kérdezte a cigányasszony. — Megvakult, szegény. Voltam vele Debrecenben, a klinikán, sok pénzt elköltöttem. Hiába. Megmondották: nem segíthetnek rajta. — Mind a két szemére vak. Az is marad. • A cigányasszony titokzatosan mondotta: — Ne busuljanak, én meg fogom gyógyítani. A szellemekkeí vagyok összeköttetésiben. Akarják, hogy meggyógyítsam? Újra látni fog. De erről nem szabad beszélniük senkivel. Ha elmondják valakinek, a szellem nagyon megharagszik, a gyógyításból semmi sem lesz. Esküdjenek meg, hogy senkinek sem szólnak. És a szakolyi földmíves család hisz a csábító, hitegető szónak. — Hogyne, mikor annyit igér, látást ígér a vaknak a cigányasszony. Az egész család kálvinista, de "most letérdel az öreg Hegyes Ferenc, letérdel a Teánya is és mondják erős esküvéssel, hogy nem árulják el soha, senkinek a csodákat tévő szellemeket. Fehér tojásból zöld tojás lesz. Az eskü után, nyilván, hogy a családot jobban hálóba fonja, a cigányasszony elővett egy tojást és fazzal a vak asszony körül különféle hókuszpókuszokat mutatott. Egyszercsak, amint a tojást az öreg asszony köténye alá rejti, majd újra előhozza, Hegyes Ferenc és leánya megdöbbenve látják, hogy a fehér tojás zölddé változott. Ezzel a szemfényvesztéssel végképp megnyerte a cigányasszony az egész családot. Mosít már szentül hitték, hogy a szellemekkel cimborál és látóvá teszi a vak aszszonyt is. A főszellemhez ketl fordulnunk. A cigányasszony ezután mindennapos volt Hegyeséknél. — A főszellemhez keíl fordulnunk, mondotta egy napon. Csakugyan az esti órákban a cigányasisizony elvezette Hegyes Ferencet a határba, a keresztutíioz. Itt egy bokorban várakozott Balog Péter, a cigányasszony férje, ö volt a faszelleni. Irredenta-estén.* Ha ajánló előszókkal fellépő költőink tudnák azt, mennyire gyanút keltő költészetük belső értékét illetőleg ez a vállveregetésre szoruló eljárásuk bizonyára óvakodnának a hangulatkeltésnek ettől a manapság nem ritka eszközétől. Körülbelül ilyen megítélés alá eshetik némely műsoros estének jóindulatú »bekonferálása« is, amikor szintén külső eszközök látszanak szükségeseknek akár a közönség figyelmének felébresztésére, akár az előadás hiányainak leplezésére Egészségesnek akkor mondhatjuk a helyzetet, ha az előadó is, meg a munka is maga felel magáért s nem szorul a modern kornak erre a mindenesetre jellemző »vivmányára«. Ezen az alapon mellőzvén alkalmi előadásomból minden személyi kérdést, kizárólag elvi szempontból mondok néhány szót az irredenta eszméről és Költészetről, amelyet napjainkban mindennél egyetemesebbnek, fontosabbnek és szükségesebbnek tartok. Nem riaszt vissza ettől a megállapításomtól sem az a beállítás *l Agyagfalvi Hegyi István költő és Murgác? Kálmán dalszerző nvregyházi bemutatkozása alka'mával elmondott meg Qjitó beszéd hogv az irredenta-eszme ma már eldobott konc, amelyen csak az érdekeltek rágódnak; sem az a felfogás, hogv az irredenta törekvés jelentéktelen ábránd a megélhetés súlyos realitása mellett; sem az a vád, hogy az irredenta-mozgalom céltalan fáradozás a jelen állapot erőviszonyai között. Be akarom bizonyítani, hogy az irredenta-eszme híveinek csupán az érdekeltekre való szorítása nemzeti gyalázatunk, az irredenta-törekvés lekicsinylése végzetes rövidlátásunk az irredenta-mozgalom céltalanságának hirdetése erkölcsi öngyilkosságunk. Létünk, boldogulásunk, becsületünk függe nagy gondolatnak helyes felfogásától, gyakorlásától, diadalától; méltó tehát arra, hogy szemébe nézni, magunkévá tenni s minden eszközzel terjeszteni igyekezzünk. Az irredenta-eszme eredetileg az olasz nemzeti egység megteremtésének eszköze volt s abban az óhajban forrasztotta egybe a lelkeket, hogy az összes olaszul beszélő népek ne csak nyelvileg, hanem területileg is egységes államtest tagjai legyenek. Ugyanilyen törekvés buzditója és táplálója a soha meg nem szűnő dáko-román és pánszláv mozgalomnak is, amennyiben »meg nem váltottaknak«, tehát rabságban sínylődőknek tekinti azokat a vele egynyelvű testvéreket, akik más államegységeknek csak alattvalóiként szenvedhetnek, de hü fiai sohase lehetnek, s azokat a területeket, amelyekre a nyelvközösség alapján politikailag is természetszerű igényt tartanak. Volt idő, amikor még csak érdeklődni se akartunk e mozgalmak iránt; ma guzsbakötve is vérbefojtva sirathatjuk hajdani közömbösségünket, s jaj nekünk, ha még most sem okulunk rajta: Pedig van okulnivalónk nemcsak a magunk szerencsétlenségén, hanem az ő sikerükön is; mert ugyanaz a végzet hozta meg az ő szerencséjüket és a mi szerencsétlenségünket. Fájdalmas ez a tapasz talat ,de egyben némileg megnyugtató is; mert a szerencsenem mindig az érdem jutalma, a szerencsétlenség nem mindig megérdemelt büntetés. Rájuk nézve nem jogos szerzemény, hanem kétes értékű ajándék az, amit kaptak; ránk nézve nem a legyőzetés kudarcából, hanem a kötelező hűségből származó érték az, amit elvesztettünk. A jogtalan birtoklás tisztátalan jogforrás, sőt egyenesen bitorlás ; az eltiport jog lehet pillanatnyi gyöngeség jele, de egyben olyan erőforrás is, amely büszkén állitható szembe az átmeneti hatalmaskodással. S mennét kíméletlenebb ez a hatalmaskodás, *nnál inkább kihívja maga (?lfen az erkölcsi világrend törvényét s annál jobban kiteszi magát ez öröktörvény boszujának. Vegyük ehhez még figyelembe azt is, hogy a magyar irredentaeszme mélyebb, több és jogosabb minden más irredenta-gondolatnál. Mi nem uj tagokat akarunk szerezni egységünk testéhez uj testvérekkel és uj területekkel, hanem elszakított testvéreinket és megszállt területeinket akarjuk az édesanya testéhez visszacsatolni; mi nem nyerni akarunk, csak veszteni nem akarunk; mi nem konjunkturaelőnyhöz akarunk jutni, hanem évjtzíredes történeti jogunk visszaállítását követeljük. A történeleni lelke többet vár tőlünk, mint máiguktól elszakított testvéreinktől is; mert ők nem tehetnek többet, mint azt ,hogy hűségesek maradnak az integer Magyarország gondolatához, mig nekünk az a kötelességünk, hogy az ő hüségiik szégyent be valljon, reményük cserbe ne maradjon, bizalmuk állandóan erősbüljön. Nekünk akarni kell ott, ahol ők csak vágyakoznak, s cselekednünk ott, ahol ők csak sóhajtoznak ! Ha ez a gondolat csak egy pil-