Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 26-48. szám)

1926-02-06 / 29. szám

1926. február 4. j^íyxrbtdék 5 adással teljesítette az elnökséggel | járó teendőket és ígéretet tett, hogy ezután is közreműködik azoknak a teendőknek a befejezésén, amelyek­ben szóbeli tárgyalásokat folyta­tott. (Helyeslés.) A diszelnökök érde inéit dr. Zefenka Lajos diszelnök dr. Tóth Bálint elnök és dr. Szesz­ttay Zoítán kormányfőtanácsos, a Kansz főügyésze és alelnöke mél­tatták még, mely után emiitettek egyhangúlag és nagy lelkesedés mellett választattak meg diszelnö­köknek. Záradékul Luka Jenő főtitkár be­számolt még a státusrendezéssel kapcsolatos sérefmek összegyűjté­séről és a tisztviselői házhelyek ügyérőf. Bejelentette, hogy 150 há­romszobás, 130 kétszobás és 20 egyszobás lakásra nézve jelentettek be a csoportok kölcsönigényt. Jel­lemző, hogy sokan beírták a jdgyzet rovatba, hogy az épület már tető alatt, vagy- hogy az építési anyag nagy része megvéve. Éz is azt mutatja, hogy az építkezést na­gyon is komofyan akarják- a nyír­egyházi Kansz tagok. A kölcsönt ugy akarja a vezetőség legalább részben megszerezni, hogy a nép­jóléti miniszternek a kislakások építésének abbanhagyása miatt na­gyobb összegű pénz áll rendelkezé­sére, amelyet normális kamatok el­lenében most magánépittetőknek kíván kölcsönadni. S. Fűzőt modern kivitelben, tiszta gummiból és gummival kombinált más anyag­ból készít Blumberg, Nyiregyh^za. és Kelemen Károly a kellemes össz­hatást lendületessé tették. Magyar­ország patronáját megszemélyesítő Stibi Piroska a költői szép min­den kellékét megcsillogtatta. A műsor utolsó száma egy kitű­nően egybeállított élőkép volt — a műsoron szereplők ügyes beállítá­sával. Az élőkép kompozíciója, amely Szabó Károly rendező alkotó tehetségét dicséri, nemcsak össze­foglalása volt az egész műsor, kü­lönösképen pedig az irredenta szín­darab meséjének, de egyúttal a Sport-Egyesület kebelében élő szellemet és az Egyesület hazafias célkitűzéseit is szimbolizálta pro­gramot adóan. A műsor egyes számait Czimbo­linetz Jenő konferálta be hatásosan.__ A nagyszerűen sikerült műsort" tánc követte, amely a legkelleme­sebb hangulatban a reggeli órákig tartott. A minden izében kiválóan sike­rült est általános megrendezésében az Egyesület vigalmi bizottságának elnökét, Kohn Ignácot és főtitkárát, Stibi Józsefet külön elismerés il­leti meg. A bál érdekessége volt az ingyen sorsolás. Az oldal talpat Bodolósz­ky Lajos csizmadiamester nyerte. A második dijat a Nemzeti Sport egynegyed évi ingyenes előfizetését Kóhn Ignác, a 3. dijat a Bőrös tavaszi mérkőzéseinek ingyen láto­gatását pedig Pap S. nyerte. örömmel állapítjuk meg a tea­estély színvonalából azt, hogy az egyesület nem csak testi erejét kul­tiválja tagjainak, de módot talál ahhoz is, -hogy az ép testben éji lélek — magyar lélek lakozzék. Nyíregyházán 1258-cai több nő van, mint férfi A népszámlálás legújabb eredményei. — A lakósok száma 45.302. -- A szaporulat 1920 óta 1962. A Bőripari Sport-Egyesület teaestélye kitűnően sikerült. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) — A Nyíregyházi Bőripari Sport­Egyesület tea-estélye minden vá­rakozást felülmúlóan sikerült. A «Bocskai» vendéglő nagyterme nem­csakhogy zsúfolásig megtelt, de nem is bizonyult elég tágasnak a nagyszámú közönség befogadására, ugy hogy számosan a folyosókon és a melléktermekben állva hall­gatták végig a minden izében síke­rtilt nivós műsort. ' Szohor Pál városi főjegyző, a Sport-Egyesület diszelnöke nyi­totta meg az estéíyt. A város fő­jegyzőjének mélyen szántó szaval a hazaszeretet szent érzésében fel­oldódó nemzeti sport nagyszerű hi­vatását ecsetelték: a csonka hazából feltámadandó Nagymagyarország biztos reményében. Lendületes beszédét meg nem szűnő éljenzés és taps követte. Ezután a változatos műsor per­gfett le. Szabó Károly, aki az egész es­tély művészi megrendezője volt, nagyszerűen szavalt. Király Bözsike kellemes szopránjával ért el kiváló sikert. Szabó Károly nótázása {js sok tapsot kapott. Schnitzer Győ­"ző táncos mutatványai szintén si­keresek voltak. Babies Janika ko­rát meghaladó művészettel előadott irredenta szavalata a közönség ha­tártalan tetszésnyilvánítását váltotta ki. Thury Béla gordonkaszámai ki­válóak voltak. Pásztor József:Lesz még tavasz... cimü irredenta szín­müvét könnyeket kicsalóan inter­pretálták a szereplők. Szabó Károly alakítása hivatásos színpadra isbe­illene. Ligeti Ica természetesen kedves jelenség volt. Belánszky Pál Nyíregyháza, február 5. (A Nyir­vidék tudósítójától.) Rendszerint minden tizedik év­ben tartanak népszámlálást, amely­nek adatait az Országos Statiszti­kai Hívataf dolgozza fel és adja közzé. Most azonban az eddigi szo­kástól eltérően össze kellett irni a lakosságot s igy az utolsó, 1920. évi népszámlálás óta beállott népe­sedési változások megállapíthatók. A város lakosságának összeírását nemrégen fejezték be s már a vá­rosi tanács előtt vannak az össze­írás érdekes adatai. Ezek szerint Nyíregyháza lakosainak száma jelenleg 45.302 Tehát az 1920. évi népszámlálás óta 1962-vel szaporodott a város lakosainak száma. — Az összeírás adataiból" az is megállapítható, hogy Nyíregyházán a 18 éven fe­lüli nők száma: 13.599. A 18 éven felüli nők száma: 14.753. A 18 éven aluli férfiak összesen "S423-an van­nak, míg a 18. éven afuli nők' szá­ma összesen 8527. A v árosban ösz­szesen 6595 ház van. Az összeírás adataiból megállapít­ható, hogy Nyíregyházán 1258-caí több nő van, mint férfi. A háborús évek tehát csökkentették a férfiak í és nők száma között levő eddig j fennálló eléggé nagy különbséget. Megkezdődött a szabolcsi burgonya tavaszi szállítása. Az ipari burgonya iránt nagy a kereslet. — A legújabb burgonyaárak. Nyíregyháza, február 5. (A Nyirvidek tudósítójától. Amint értesülünk, vármegyénk­ben és messze vidékről való szesz­gyárak részéről elég élénk keres­let indult meg ipari burgonya iránt: ugy hogy egyedül a Burgonya­termelők Értékesítő Szövetkezeté­nél mintegy 5—600 vaggon ipari burgonyára van megrendelés. Amint a Szövetkezet Igazgatósá­gától értesültünk, jelenleg a bur­gonyaárak a következők: Raka- ­maz—Nyíregyháza, Téglás—Nyír­egyháza, Záhony—Nyíregyháza, vonalok mentén fekvő vasúti állo­másokon körülbelül 300 korona, Nyíregyháza — Vásárosnamény, Ny iregyháza—Mátészalka vona­lak mentén 280 korona, Kisvárda— Nyirbaktai vonal mentén 270 ko­rona, Mátészalka—Záhony 260— Pénteken, csakl napig! UHU A halál madár! • • Kalandor dráma 6 felvonásban, fi TOLVAJ ! Burleszk 5 felvonásban. Holnap, szombattól AZ OROSZ POKOL Izgalmas regény a borzalmak országából. GOWBOY HERCEG Egy tüzesvérü hidalgó regénye 6 felvonásban. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. 270 korona, Balsa és Dombrádi kisvasutak mentén 270 korona. Az árak magasságánál a fuvar játsza' a főszerepet, miért is közelébb fekvő állomásokról pár koronával több, messzebb fekvő állomásokon pár koronával kevesebb érhető el. A Burgonyatermelők Értékesítő Szövetkezete Budapest, V., Vilmos császár-ut 22. — Nyíregyházán a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egye­sület helyiségében (megbízott Olt­ványi öcfön) ezeken az árakon egészséges szokvány minőségű leg­alább 16 százalékos keményítő tar­talmú burgonyát bármilyen meny­nyiségben el tud helyezni. Ami a későbbi áralakulást il­leti, az ipari burgonya iránti ke­reslet még egy pár hétig el fog tartani, amig a szeszgyárak nyers­anyagszükségletüket beszerezik, fé­lős azonban, hogy ha a szeszgyá­rak szükséglete fedezve lesz, az ipari burgonya iránti kereslet is alább fog hagyni, mert eléggé és igen olcsó tengeri van és mi­helyt a szeszgyárosnak a burgonya beszerzési ára, romlási rizikó, fu­varköltségek együttvéve többe fog kerülni szeszre átszámítva, mint a tengeriből nyert szesz, azonnal át fog térni a tengeriből való szesz* termelésre. Étkezési burgonyában az üzlet még nem indult meg, szép váloga­tott áruért valamivel több érhető el, mint ipari burgonyáért, ellen­ben kilátás van arra, nogy jó mi­nőségű vetőmag burgonyaért magas árak lesznek elérhetők. Szívesen adtunk helyt ezen köz­leménynek, abban a reményben, hogy minden olvasónkat érdekli a Szövetkezet működése és a burgo­nyának elhelyezési lehetősége és áralakulása. Tékozló élet. A második tízparancsolat Tékozló élet SUHAMESZ bútorcsarnoka február hó 5 tői a Kállai utca 4. szám alá nyeri áthelyezést, hol a legizlésesebb kivitelű kárpitos és mübutorok nagy választékban kaphatók. SUHANESZ LAJOS, i bútorgyáros. Telfon: 319. 43S-? PIRELLI Pneumatik és tömörgummi legjobb a magyar utakra. Vezér ké p visel e t: Automobilkereskedelmir. t. (REIMAN) Budapest, Vörösvarty-tér 3. 450-2 EGY LITER FAJBOR » 3500 KORONA KOVÁCS, Rákéczi-utca 32. szám. Telefon szá m: 295 . 1233-10 Ü———I——111 IIII llllilill'llll II 11 IMIM II I I Ilim H I IIIII I I liwmillll IMIIIIWIMWWIiaMWIMWaBMMMWWIWMmroWIMWI

Next

/
Thumbnails
Contents