Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-11-15 / 260. szám

jsftiksridék 1925. november 15. Megjelent az uj rádiórendelet végrehajtási utasítása. Budapest, november 14. (A MTI. rádiójelentése.)_ Az uj rádiórendelet végrehajtási utasítására vonatkozólag a Magyar Távirati Iroda illetékes helyen következő tájékoztatást kapta. Mindenki, aki rádióberendezést akar szerezni, előzetesen erre enge­délyt tartozik kérni. — A jövőben csak az előzetes engedély megadása után létesíthető rádióberendezés. Az utasítás részletesen kifejti ezután, hogy ki és mily feltételek mellett szerezheti meg az engedélyt s a felvevőkészülék mily célokra használható. Akinek már ez engedély megjele­nése előtt volt rádiófelvevő ké­szélíike november 2ó-ig köteles ezt illetékes helyen bejelenteni. Akik már benyújtották az engedélyre vonatkozó irataikat, azok nem tartoznak ujabb bejelentést tenni. Aki bármely tekintetben is át­hágná a rendelet intézkedéseit, két hónapi elzárásra, három millió pénzbüntetésre, felvevőkészüléké­nek azonnali elkobzására és az en­gedély megvonására büntethető. Pajkos suhancok leverték a telefonvezeték porcellánjait a kállói vonalon. Nyíregyháza, november 14. — A Nyirvidék tudósítójától . Tömöri Sándor vasúti pályaőr ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a kállósemjéni' őrsön, mert pá­lyavizsgálat során azt észlelte, hogy a Nagykálló és Kállósemjén közötti vasútvonal mentén több te­lefonvezeték porcelláncsészéjét le­verték az oszlopról. A csendőrörs a vizsgálat során megállapította, hogy két kiskorú csordáslegény az­zal szórakozott, hogy a vasúti töl­tés két oldaláról egymásra köve­ket dobált s eközben több porcel­tánt is eltaláltak. Az eljárást megin­dították . Uzsonnazene a Korona kávé­házban. A «Nyirvidék» tudósítójától. Holnap délután uzsonnazene lesz a «Korona» kávéházban. Czeglédy Gyula kitűnő jazz-band zenekara fogja játszani a legújabb külföldi táncdarabokat, ezenkívül több klasszikus számot ad elő. Vasárnap délutáni szórakozásnak igazi, nagy­városi ötlet ez az uzsonnazene, amelynek előreláthatólag nagy kö­zönsége lesz. A holnapi teadélután nagy­sikerűnek Ígérkezik. A «Nyirvidék» tudósítójától. A holnapi jótékonycélu teadél­után a jelek szerint nagysikerűnek ígérkezik. A műsor számai közül megemlítjük Doctor Edit és Ra­gyóczy Jolán négykezes zongorajá­tékát, Liptay Iréné énekét Ragyóczy Jolán zongorakisérete mellett, Hor­váth Ella szavalatát és Hoder­marszky Tihamér műsorszámát, aki saját költeményeit fogja elő­adni. , A teadélután tiszta jövedelmét a tanitóképzőintézet és a Baross­cserkészek zászlója javára fordítják. Ezek a teadélutánok mindig ked­vesek, intim hangulatuak, amit fo­koz a műsor után következő tánc, \7asámap két előadás a szinházban! Délután 4 órakor mérsékelt helyárakkal: íótáskapitány Este 8 órakor a nagysikerű írmacekán Hétfőn, november 16-án Csak felnőtteknek E darab lányoknak nem való! Hasa pénzt keres!! Jön! Jön! Régi jó Budapest sági melyhez a zenét a kénezdészek ki­tűnő zenekara szolgáltatja. A teadélután 5 órakor kezdődik a «!<orona» nagytermében. ( #) 31 pengő divatos férfi öl. tüny, minden szinben a Gólya áru­házban, Zöldség-tér. — A Lengyel-cukrászdában min­den délután uzsonna alatt és szin­ház után a szinházi karmester, Virágh zongoraművész játszik. HÍREK. KIS NAPTÁR : November 15. Vasárnap. Róm. kath D. 24. Gertrud. Gör. kath. C. 24. Guriász vt. Prot. D. 23. Lip. Városi Szinház : A nótás kapitány (4 órakor). Hármac skán (8 órakor.). Apolló-Mozgó; Az elrabolt menyasszony, bravúros cowboy regény és A fehér cigányleány, kalandos filmregény (3, 5, 7 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó : A Moulin-Rouge fantómja, Renée Clair fantasz­tikus filmregénye 8 felvonás­ban és Zavaros-zűrzavar, bur­leszk 2 felvonásban (3, 5, 7 és 9 órakor.) Városi gőzfürdő: nyitva (férfiak­nak.) Vármegyei Jósa-Muzeum : nyitva 9—1 óráig. Szombat estétől vasárnap reg- I gélig a Lányi-Gonda és Haissiti ger-gyógyszertárak, vasárnap déltől hétfő reggelig pedig az Osgyáni és Török-gyógyszertá­rak tartanak ügyeleti szolgála­tot. Paát Árpád dr. egyetemi magán­tanár, kir. adjunktus előadása a dohánybetegségekrőt a város­háza nagytermében (11 órakort Jótékonycélu tea délután a Ko­rona nagytermében (5 órakor. NyTVE—Kombinált mérkőzés a bujtosi sporttelepen (negyed 3 3 órakor.) NyKISE—Munkát TE, mérkőzése a Betli len-utcai sportpályán — November 16. Hétfő. Róm'. kath. Ödön vt. Gör. kath. Máthé ev. Prot. Ottomár. Városi Szinház: Masa pénzt keres Csak felnőtteknek ! Páratlan bérlet 10. (8 órakor.) Diadal-Mozgó: őfelsége a Sze­relem, Lya Mara és Georg Vaulter főszereplésével és Pi­lotti az angol parkban, 2 felv. burleszk (5, 7 és 9 órakor.) Apolló-Mozgó : A vörös talár. — Regény 2 részben, 10 felvonás-' ban (Mindkél, rész egyszerre — (5, 7 és 9 órakor.) Vármegyei Jósa-Muzeum : nvitva 9—1 óráig. Egész héten át az Osgyáni és Tö­rök-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. 1P.LOK EGY SZÉIt /SSZONYHOZ Ugy köyyetleh hiven, Mint ViHami irn yék, Anélkül', ho^y Tőled Akármit is vamék. Mégis csak ke, estek, MégtP mindég várlak S ne>n élek én igazán csak Akkor, mikor láUak. Swthmáry Zoltán — jSsküvő. F. hó 17-én délután 2 órakor Aranka leányunknak Weisz .Miklóssal lakásunkon, Körte utca á- szám alatt megtartandó egybckelési ünnepélyére- jóismerő­seipket és rokonainkat ozuton tisz­telettel meghívjuk. Kleiií Jakab és nfje. anos l terrí.i&zetes besetüviz székrekedésnél, emésztési zavaroknál gyors, biztos, enyhe hatású. Harisnyák k i?M | a0 nagy választékban legolcsóbban kedvező fizetési faltélelekkel is IfWQQfr T dívatáruházáb an himM ü. Kállói-utca2. — 1 A tisztek házasodása. A ka­tonatisztek nősülését uj rendelet ut­ján akarja szabályozni a honvédel­mi miniszter. E rendelettervezet szerint csak a 28 évnél idősebb ka­tonatisztek nősülhetnének és csak szeplőtlen hírnevű urilányt vehet­nek el feleségül. A tervezet szerint a vőlegény és menyasszony között nagy korkülönbség nem lehet és szükséges az is, hogy az uj háza­soknak lakásuk és lakásberendezé­sük legyen . — A «Szociális Missziótársulat karácsonyi vásárja december 12 .és 13 -án lesz a Korona termeiben. A szociális munkának lelkes művelői már buzgón dolgoznak a sok apró és értékesebb holmik elkészítésével. Mint halljuk, egyik nap teadélután is lesz, sőt valami meglepetést is tartogatnak a misszió hölgyei. - • Mindenesetre hisszük, a közönség segitségére jön ezeknek a fáradha­tatlan, egész éven át csendben, csak a szegényekért dolgozó höl­gyeknek, a karácsonyi vásár jól fog sikerülni és a misszió továbbra is istápolhatja szegényeit. — Köszönet. Az Erzsébet hadiár­vaház növendék ei hálás köszönetet mondanak Jánossy Miklósné úrnő­nek a küldött kézimunkaanyagért. —A Nyiregyházi Kereskedő If j«k Egyesületének kedvezményes esti tánctanfolyama kezdők és ha­ladók részére Kőrössy Zoltán ve­zetésével kellőszám u jelentkezés esetén a napokban megnyílik. — A feltételek Faragó Dezsőnél a szinház pénztáránál megtudhatók. — Drága az apróvad. Debrecen­ből jelentik: A földmivelésügyi mi­nisztérium egyik legutóbb érkezett leiratában apróvadat kínált a vá­rosnak megvételre. A leiratból ki­tűnik, hogy a vadtelepités ma igen drága mulatság, amennyiben a fo­goly párja 10, a nyul darabja 13, a fácán 12 aranykoronába kerül. Mindenki ott legyen Jackie — A sírba zuhant és szörnyet halt az 'jedtségtől. Rómából jelen­tik: Különös szerencsétlenség tör­tént hétfőn a messinzi temetőben. Sarratot miniszteri tisztviselő báty­ja sírját látogatta meg. Virágot akart a sírba helyezni és eközben a sírt fedő márványlapra lépett. A márvány beszakadt és. Sarratot a sirba zuhant. A nagy ijedtség kö­vetkeztében szörnyet halt . (*) Eddig legjobban bevált, sok elismerés tanúskodik róla, a Blumbergnél készülő csipőformáló 65, melltartó 45 ezertől feljebb . — Ui elemet fedezett fel két cseh vegyész. Prágából jelentik: A Narodny Listi irja, hogy Heirov­szki és Dolelysek prágai egyetemi tanárok uj kémiai elemet fedeztek fel, amelynek a magáncsoportból a 75-ik rendszámot adták. Az uj elemet közvetlenül mangánból nyerték és elnevezték dejmongának. (*) Autói bérelnék állandó hasz­nálatra. Cim az Ujságboltban.

Next

/
Thumbnails
Contents