Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-10-09 / 228. szám

É^Íufminmíít.tM, j^Mmmtirffnn* ^jftfc Jfrifwf**! jwikrosesl 1925. október 9, A locarnoi koníerencia A nyugalom, béke és jólét bol­dog hazájában, a kies Svájczban ujabb konferenciára gyűltek össze öt állam kiküldöttei. Ezek az álla­mok:' Anglia, Franciaország, Olasz­ország, Belgium és Németország. A konferenciának az ad különös izt, hogy a német delegátusok a háború befejezése óta most először jelen­nek meg a tárgyaló asztalok mel­lett, mint egyenrangú felek. Amik­ről tárgyalni fognak, azok a kér­dések Európa legfontosabb kérdé­siéi. Szó lesz az úgynevezett bizton­sági szerződésekről, amelyek arra lennének hivatva, hogy a háború által megteremtett uj nyugati és keleti országhatárokat mai formá­jukban véglegesén biztosítsák. Hir szerint a németek a nyugati hatá­rokra vonatkozólag hajlandók tár­gyalásokba bocsájtkozni, azonban a'keleti határok kérdésében a meg­egyezés minden valószínűség sze­rint nehéz, ha ugyan nem lehetet­len. Általában véve a konferenciát az jellemzi, hogy semmi biztosat nem lehet tudni. ' Európa népei már számos alkalommal vettek tudo­mást nagy csalódás kíséretében ilyen konferenciákról, amelyeknek eddigi minden eredménye az volt, hogy ujabb konferencia anyagává tették azokat a fontos kérdéseket, amikről dönteni nem tudtak, vagy nem akartak. Egy bizonyos. Ez a sok tanácskozás mind arra mutat, Jtogy a különböző békék által meg­alkotott uj Európa tökéletesen in­stabil képződmény. Jellemző hogy erre a tanácskozásra sem Csehor­szág, sem Lengyelország meghívást hivatalosan nem kaptak s ha két ország külügyminisztere meg is érkezik, őket a tanácskozásokba minden valószínűség szerint bevon­ni nem fogják, mert a németek az­zal fenyegetőznek, hogy ebben az esetben rögtön felvetik a versaillesi t>éke revíziójának kérdését. Ez pe­dig száz százalék valószínűséggel az egész tanácskozás csődjére vezetne Egyébként amúgy is félünk attól, liogy még a garancia-paktum sok­kal kisebb jelentőségű kérdésében sem fognak tudni megegyezni, mert ugy tűnik fel, hogy ezt a konferenciát inkább a félelem, mint az őszinte jóakarat érzése liozta össze. Painleve ugyan kijelentette, hogy a francia-német kibékülés az euró­pai civilizáció mellőzhetetlen fel­iétele, de nagyon kételkedünk ab­ban, hogy ez a kijelentés megtör­tént volna-e akkor is, ha nem lesz­nek köztudomásúak Németország­nak Oroszországgal folytatott ta­nácskozásai. A locarnói konfe­rencia a leghatározottabban a né­met külpolitika sikere. Németor­szág dacára, hogy Hindenburg az lelnöke, a mesterséges izoláltság kö­vetkeztében az őt fojtogató láncok­ból kelet felé próbál kivezető utat találni. Ugy latszik, hogy hogy a németek hajlandók Oroszországgal szorosabb összeköttetésbe lépni, amely igen könnyen tul mehet az orosz—német kereskedelmi szerző­dés formális megkötésén. Ez termé­szetesen nem annyit jelent, hogy a német birodalom hajlandó bármi­féle belpolitikai változtatásokat esz­közölni, hanem csak annyit jelent, hogy a német és orosz külpolitika pillanatnyilag azonos irányait kö­zös eredővé egyesitik. A németek részéről mindenesetre nagyon ügyes sakkhúzás volt a nemrégiben Csi­cserinnel folytatott berlini tárgya­lás s a német delegátusok tudva azt, hogy a nagyantant tagjaitól minden mézes-mázos kijelentés el­lenére is csak annyi eredményt fog­nak tudni kicsikarni, amennyit a kényszerítő szükség présel ki be­lőlük, jobbnak láttak, hogy a lo­carnói konferenciára már eleve is bizonyos túlsúllyal menjenek, meghiúsulása esetén pedig legyen módjuk, amivel a megegyezés meg­hiúsulását ellensúlyozzak. Francia­ország és Anglia érthetőleg félnek a kommunizmustól s ez a félelem talán most abban az üdvös ered­ményben fog megnyilvánulni; hogy az oly hosszan húzódó biztonsági szerződést legalább nagy vonalai­ban tető alá hozzák, már csak azért is, mert a nyugat nagy államainak nem lehet célja az, hogy Német­országot Oroszország karjaiba hajt­sák s ezzel a bolsevista veszélyt erősítsék. Szabolcsvármegye alispánja köszönetei mond a Leventeünnep sikeréért. „Elárvult Nemzetünk csakis önfiai erejétől remélhet szebb és boldogabb jövőt". A Nyirvidék tudósítójától. Még mindnyájunk emlékezeté­ben él, sugárzó, eleven erővel az a szines, mozgalmas képsorozat, amelyet a vasárnapi Levente-ünnep vetített lelkünkbe. A szebb, boldo­gabb magyar jövő iránt való ihle­tett reménység és az ünnepség gyö­nyörű emlékeinek hatása alatt Mi­kecz István alispán köszönő ira­tot intézett a vármegye főszolgabi­ráihoz, Nyiregyháza város polgár­mesteréhez, a községi elöljárósá­gokhoz és a Levente-egyesületek­hez. Az emelkedett stílusban meg­fogalmazott körlevelet az alábbiak­ban közöljük: A folyó hó 4-én fényes külső ke­retek között lezajlott vármegyei Le­vente-ünnepség lélekemelő, felejt­hetetlen emlékeinek hatása alatt lelkemből való szükségét érzem an­nak, hogy mindazoknak, akik akár mint Szabolcsvármegye Leventéi fe­gyelmezettségükkel, az ősmagyar erőt sugárzó és a nézők ezreit büsz­ke örömmel eltöltő magatartásuk­kal, akár mint lelkes és hűséges oktatók a nagy cél szolgálatában kifejtett fáradhatatlan kitartásuk­kal és ügybuzgóságukkal és akár mint községeik vezetői erkölcsi és anyagi áldozatoktól vissza nem riadó támogatásukkal a sikert meg­teremtették, — örömmel, hálával és elismeréssel köszönetet mondjak. Meg nem rendülő hittel vallom azön meggyőződést, hogy a tör­ténelmi sors forgandóságánál fog­va egykor félt. tisztelt és hatalmas, s ma mindenkitől magára hagyott, elárvult Nemzetünk csakis önfiai erejétől remélhet szebb és boldo­gabb jövőt és csak ugy érheti el a feltámadáshoz vezető'helyes utat, ha mindannyiunk közkincsévé vá­lik az a tudat, hogy gazdasági helyzetünk megszilárdításán kivül nem kevésbé fontos feladat nem­zeti eszményeinknek a maguk régi ragyogó tisztaságába való vissza­hel fyezése és hogy az emberi test erejét helyes és egészséges irány­ban fejlesztő, ellenálló képességét fokozó és ugyanakkor attól elvá­laszthatatlanul a lélek épségét, a jellem szilárdságát is megalapozó testnevelés elengedhetetlen és ha­talmas eszköze "Nemzetünk talpra­állitásának. A vármegyei Levente-ünnepség eredményei nem hagynak immár kétséget az iránt, hogy a Levente­ügy megalapozása és fejlesztése ál­dott magyar földünk romlatlan lel­kű ifjúságának szivében dúsan ter­mő, televény talajra talált és csak rajtunk múlik, hogy a Levente­ügy mindannyiunk dédelgetett ked­vencévé, annak már, is látható, maj­dan dus eredményei a Nemzet megbecsülhetetlen értékű közkin­csévé váljanak. Áthatva attól a meggyőződéstől, hogy vármegyénk népe foglalko­zásra, osztályra és társadalmi ál­lásra való tekintet nélkül tudatá­ban van a Levente-ügy fontossá­gának és annak fejlesztése terén reá váró nagy feladatoknak, min­denkit kérve kérek, hogy a most tapasztalt siker szolgáljon a jö­vőre buzdításul s odaadó, közös munkával tegyük lehetővé, hogy fiaink ezrei és tízezrei, mint vár­megyénk daliás Leventéi egymás­sal uiból és újból nemes verseny­re kelve acélozzák meg lelküket és testüket s a vármegye minden ren­dű és rangú lakosságának lelkes együttérzésével és odaadó támoga­tásával váljanak mind bátor jel­lemű, akaraterős és veszélyektől vissza nem riadó magyar férfiakká, akik bizton segítenek megalapozni és szikla szilardan megépíteni mindannyiunk egyetlen és legfőbb álmát: a régi szép, boldog, nagy Magyarországot! Hogyan áll ma az állampolgársági ügy. II. Nagy tévedésben van tehát az, aki például az ilyen egyént ren­dezetlen állampolgárnak tartja és esetleg kétesnek jelzi az útlevelé­ben e tartalmú rovatait. Az optiós kérvények elbírálás végett felterjesz tettek minden törvényhatóságtól a belügyminisztériumba. Ily kérvény százhatvanezer érkezett fel. Azon­ban igen csekély töredéke volt a kérvényeknek szabályszerűen fölsze relve, hogy azt véglegesen el lehe­tett volna bírálni. Mert szükséges hozzáfolyamodó atyja keresztlevele és u tóbbi anyakönyvi kivonata. — Ennek hiányában legalább is ki­lenc-tizedrészben vissza kellett küldeni az iratokat pótlás végett. Itt igazat adok mindenkinek, aki ezt elitéli, mert a mai viszonyok között, pláne oly kultúrátlan jegy­zőknél, mint amilyenek Romániá­ban vannak, úgyszólván lehetetlen ezen okiratokat megszerezni. — Ilyen egyének állampolgárságának igazolását egyszerűvé kell tenni, mert elég csapás reájuk, hogy szű­kebb hazájukat elvesztették. Mi­nek még tetézni bajukat ilyen le­hetetlen feltételek felállításával. Az optálásnál felmerült zavarok, abból a tényből származtak, hogy a békeszerződés az illetőségi kér­déssel kapcsolta össze az állam­polgárság fogalmát és nem a la­kóhellyel. Már pedig a lakóhely sokkal egyszerűbb fogalom, mint a szakemberek előtt is bonyolult il­letőség. S a magyar illetőségi tör­vény eléggé nagy zavarossága miatt kár volt ezt alapul venni s elő­fordul olyan eset is — egy fejetlen nemzetközi bíróság hiányában, — hogy valakit mindkét állam magáé­nak vindikál, vagy például egvik sem ismeri el. Másképpen értelme­zik az illetőségi törvényt Csehor­szágban és másképpen Magyaror­szágon. Térjünk át a kedvezményes vis^ szahonosításra. Erre annak van szüksége, aki az optálási egy év alatt elmulasztotta kérelmét előter­jeszteni, vagy akiről megállapítja a hatóság, hogy jelenlegi törvényeink értelmében idegen honpolgár, de 1921. évben még magyar volt. — Mig a szabályszerű honosítás elég nehézkes, hosszadalmas, ad­dig ez elég egyszerű. Kérvényében melléklendő erkölcsi, vagyoni bizo­nyítvány, saját születési és há­zassági bizonyítványa; ezeket so­ron kivül fel kell ternjeszteni eldön­tés végett a minisztériumba. Elma­rad itt a külön községi kötelékbe való felvétel és öt évi adózás, ami elengedhetetlen kellék a régi be­osztásnál. Nem áll tehát, hogy akik nem optálnak és magyar ho­nosok akarnak lenni, ugyanolyan okmányokat kell beszerezniük, mint a többi magyar állampolgár­ságért folyamodóknak. Majd alább kimutatom, hogy utóbbiaknak sokkal többet. Ellenben elég érdekes útja van az ilyen kérvényeknek. A szabály­szerűen felszerelt kérvényeket az el­ső fokú közigazgatási hatóság fel­terjesztik a belügyminiszterhez, on­nan elkerül a népjólétibe vélemé­nyezés végett. Innen újra a belügy­minisztériumba. Ez leküldi a rend­őrkapitánysághoz, amely felter­jeszti a minisztériumba. Ha most elintézést nyer, akkor az aktacsomót leadja a törvény­hatóság első tisztviselőjének, ahol az esküt leteheti a boldog fél. Amig azonban az optálás ipso jure magyar hon polgárságot ad, addig a visszahonosítás már nem ad_ jogot a kérelmezőnek követelni a felvételt. Sokat emlegetett sérelem vala­mely jog megadása alkalmával ál­lampolgárságot igazoló okirat be­szerzésének nehézsége. Ezt kell kérni, aki trafik, italmérő jogért folyamodik. Az e tárgyban 1921. évben megalkotott törvény 20 éves állampolgársági tény fenállását kí­vánja igazolni. Tehát itt okvetle­nül kell 1875 -1880. évekre vissza­menőleg a felmenők születési bizo­nyítványát beszerezni és azt iga­zolni, hogy az illető őse ezen idők­ben Magyarországon adózott. — Mert a honossági törvény szerint — mint azt már előbb említettem — az ilyeneket hallgatólagosan ho­nosítottaknak tekinti. — Nyír­í egyházán például már sok ilyen Az APOLLÓ szombati szenzációja T t áris lángokban - '— • »- Regény a borzalmak vápásából. Regény a borzalmak városiból.

Next

/
Thumbnails
Contents