Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-10-04 / 224. szám

1925 október 4. 9 L m NyK/SE—Bőriparos SE. Bethlen-utca. — Vasárnap délután fél 4 órakor. Két helyi elsőosztályu csapa­tunknak bajnoki mérkőzése lesz holnap délután a Bethlen-utcai sportelepen. Mindkét csapatra néz­ve igen fontos ez a mérkőzés, mert hiszen ugy a Nykise, mint a Bő­>-ös a bajnoki' tabella legvégén kul­lognak egyetlen bajnoki pont nél­kül. A kezdet nehézségein most már mindketten tul vannak és különö­sen a Nykise végre megfelelő ösz­«zeállitásban kompletten fog tudni starthoz állani a Bőrösök ellen, akik szintén legjobb csapatukkal veszik fel a küzdelmet. A Nykise vasárnap a Nytve el­len is már megfelelő játékot muta­tott, csupán a halfsora volt az, amely nem birta végig az iramot. Most Damu visszatértével Cseiket fogják előrevonni, ami valószínű­leg a halfsor egységét igen emelni fogja. A Nykise valószínű össze­állítása igy a következő lesz : Ká­rolyi — bamu, Budaváry — Cseik Klein, Tímár — Benke, Wilheim, Varga, Grünszberger, Kubicska. A Bőrösöknek is szerintünk a halfsora az, amely még sok kí­vánni valót hagy maga után. — Előreláthatólag a következő lesz az összeállítás: Rosenberg — Hóra, Knáver — Séfer, Wolf, Zajác — Gyurcsek, Bártfalvy, Hartmanny — Beleznai, Riszula. A mérkőzésnek különös pikan­tériát kölcsönöz az, hogy a Nykise a Bőrösöket még soha legyőzni nem tudta, mint másodosztályú csapatot sem, igy igen erős elke­seredett küzdelem várható, mert bár a papírforma; szerint a Nykisé­nek kell győzni, bizonyos hogy a Bőrösök lelkes legénysége mindent el fog követni, hogy ezt megnehe­zítse. A nagy mérkőzés előtt az ifjú­ságiak küzdenek az ifjúsági baj­nokságért. * KiSvárdai IKSE — Postás SE. Bethlen-utca. — Délelőtt fél 11 órakor. A Postások a tultömött prog­ramm miatt délelőtt bonyolítják le bajnoki mérkőzésüket, amelyen el­keseredett küzdelem után a hazaiak minimális győzelmét várjuk. * A Nytve Debrecenben. A Nytve jó formában levő csa­csapata egyik legnehezebb mérkő­zését játsza le Debrecenben a Dkaséval. A fizikum és technika harca lesz ez a küzdelem, amely­ből remélhetőleg a mi fiaink fog­nak győztesen kikerülni. (*) Hajat mos, Hennával fest, ondolál, manikűröz, min­dennemű parókát, hajfonatot, loknikat, fülcakkot a leg­finomabb kivitelben jutányosán ké­szít, műkedvelő előadásokat alakit — maszkíroz — parókát kölcsön ad. Babi és Bubi hajvágásban specialis­ta. Ondolálás és fésülésre abonen­seket jutányosán vállal privát ház­nál és bent a hölgyfodrász szalonban Maleskevitz László uri- és női fod­rász, manikűröző és paróka készítő Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-utca 10­Úrhölgyeknek külön szalon Scherr Sándorné Reich Rózsika, bécsi hölgyfodrász és- paróka-készitő szakiskolát végzett hölgyfodrásznő vezetése mellett. — Vágott és hul­lott hajat veszek. — Elsőrendű ma­nikürös-lányt felveszek . Megrendszabályozták a sorsjáték lavinát. Budapest. Félhivatalosan jelen­tik: Az utóbbi időben igen nagy mértékben elszaporodott és igen nagy arányokban rendezett sors­játékok közgazdasági szempontból is károsak, mert a játékszenvedély felkeltése és kihasználása révén ká­ros hatással vannak a közönség egyébként is nehezen meginduló takarékossági hajlamára. A pénz­ügyminiszter ezért a miniszterta­nács szeptember 15-én tartott ülé­sén hozott határozata alapján a sorsjátékok rendezése ügyében ren­deletet bocsátott ki. A rendelet ér­telmében a miniszter a tombola játékok és egyéb kisebb mértékű ingóságok kisorsolására a jövőben is az eddigi gyakorlatnak megfele­lően ad engedélyt. A nagyobb ará­nyú sorsjátékok rendezésére azon­ban általában csak kifejezetten köz­jótékonysági vagy kulturális egye­sületeknek fog engedélyt adni oly­módon, hogy egyes egyesület éven­ként legfeljebb csak egy sorsjáté­kot rendezhet. A rendelet életbelépésétől kezdve csak olyan sorsjátékok rendezésére ad engedélyt a miniszter, amelynél a kibocsátandó sorsjegyek száma az 50 ezer darabot, azok egyenkénti • névértéke a 10 ezer koronát és igy az összes sorsjegyekért fizetendő névérték végösszege az ötszázmil­lió koronát meg nem haladja. A kibocsátott sorsjegyek minden egyes példányán fel kell tüntetni a teljes játéktervet, valamint a kibo­csátott sorsjegyek összes számát, a sorsjegyek egyenkénti névértékét és . — J j mát, azok egyenkénti és összes értékét. Az engedélyes vállalkozó a sors­játék engedélyét másra át nem ru­házhatja, hanem azt feltétlenül sa­ját kezelésében, a saját számlájára kell rendezni oly módon, hogy e célból semmiféle idegen szervezet (pénzintézet) közreműködését sem veheti igénybe. A sorsjegyekkel sem házalni, sem azokat utcán árusí­tani nem szabad. A sorsjáték engedélyezése érde­kében benyújtott kérvénynek egye­bek között azt is tartalmaznia kell, hogy az engedélyt kérő aláveti ma­gát a jelen rendeletben, valamint az esetleges engedélyezésről szóló rendeletben megállapított feltéte­leknek és minden kártérítési igény nélkül tudomásul veszi, hogy amennyiben a pénzügyi hatóság megállapítása szerint d sorsjáték rendezésére adott engedélynek bár­melyik«feltételét megsérti, a kiadott engedély azonnnal visszavonható. Egyébként a sorsjátékok enge­délyezésére nézve a lottojóvedéki szabályok rendelkezései továbbra is érvényben maradnak. Parafa és fa hordó és üYegdugók! Valódi gyökérfa pipák. Nagy válasz­ték pipák és pipaszzrakban. Hordó­csapok, káposztás-csavarok, álló és asztali villanylámpák, — fonógép. Sándorfí, Nyirvíz palota. 5996 1 Vennék Sín deJ Ó lévő tizedes mérleget 3—400 kgr. raksúlyig, kemény­fából, sulyokkal vagy anélkül. — Ajánlatokat az árral és teljes cim­mel kérem az Ujságboltba leadni. 2414-1 DEMETER BÉLA faiskolája NYÍREGYHÁZA. Őszi árjegyzéke megjelent, s kívánatra. mindenkinek ingyen kflldetik meg. 5731-6 Ha nem szól a csengője és nem ég a • • Szóljon On Juhász J.Béla (hadirokkant) mechanikai és villanyszerelő vállalkozónak, aki azt a leggyorsabban és a legolcsóbban megjavítja. Vállal villanyvilágitási berendezéseket, villanycsengő, villámhárító fölszere­léseket, motorok, dinamók fölszerelését és javítását, varrógép, irógép és gramofon javítását. Villám oscsengők évi jókarban tartását vállalom. Minden munkálatokat felelősség mellett vállalok. Ingyenes költségvetéssel és terv rajzzal szolgálok. Vidéki megrendeléseket pontosan eszközlök. Munkálatok felvételi helyei: Mezőgazdák Szövetkezete üzletében Zrinyi Ilona-u. (Kaszinó épület) Teleion: 49. Paczauer Lajos műköszörűs üzletében (Takarék­épület) és Papp Dénes kalapos üzletében Luther utca 6. sz. 5959-4 Műhely: Epreskert-utca 37. szám A m. kir. állami rendőrség nyir­egyházi kapitánysága. 11.167 -1925. köz. szám. Rendelet. A kerékpárnak a közlekedési forgalomban tapasztalt rohamos szaporodása, a kerékpáron köz­lekedőknek az erre vonatkozó szabályok be nem tartása, a közönség személybiztonsága, a közrend és a közlekedés rendje iránt tanúsított nemtörődömsége következményeként a 42159 — 1897. ö. M. és 39820-1921. B. M, számú rendeletekben biz­tosított diskretionális jogomnál fogva Nyíregyháza r. t. város egész területén lévő összes ke­rékpárosoknak nyilvántartásba vételét, rendszámozását és a kormány mögött a váz között felszerelendő s a rendőrkapitány­ság által kiadandó egységes rendszámtáblával való ellátását rendelem el, ezért felhívom Nyíregyháza r. t. város összes kerékpár tulajdonosait, hogy ke­rékpárjaiknak nyilvántartásba vé­tele és rendszámmal való meg­jelölése, valamint rendszámtábla átvétele végett a vezetésem alatt álló kapitányság 2. számú szo­bájában (közigazgatási osztály) f. évi október hó 5-től novem­ber hó 5 ig a hivatalos órák alatt jelentkezzenek. Egyidejűleg értesítem a ke­rékpár tulajdonosokat, hogy a kerékpárral való közlekedésre a 42159-1897. B. M. számú körrendeletben foglaltak irány­adók. A Nép-, Károlyi-, Dessewffy-, Bessenyei-, Kossuth-kertekben és Erzsébet-ligetben vJó kerék­pározást eltiltom. Aki a jelen rendeletben fog­lalt felhívásnak a kitűzött határ­ideig eleget nem tesz, illetőleg rendőri tilalmat megszegi, amennyiben cselekménye súlyo­sabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és a 39820 -921. B. M. számú rendelet 38. §-a és az 5340— 1924. M. E. számú rendelet 56. §-ának 2. bekezdése értelmében 200000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlan­ság esetén 5 napig terjedhető elzárással, fogom büntetni. Ezen rendeletem a közhírré­| tételt követő 24 óra elteltével, azaz október hó 5-én lép életbe s 1926. évi december hó 31-éig marad érvényben. Nyíregyháza, 1925. okt. 3. 5956-1 Kiss Sándor s. k. rendőrfőtanácsos, kapitányság vezetője. A világhírű szabadalmazott Schöberl-ágy felülmúlhatatlan ! M Schöberl Róbert udvari butorgyárasníil nappal fotel! Budapest. IV. kerület, Haris-köz 4. szám. Éjjel ágy! 5395

Next

/
Thumbnails
Contents