Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-09-27 / 218. szám

2 jmrjtidée. 1925. szeptember 27. Több alázatosságot^ A Shenandoah-t, Amerika büszke léghajóját kettétörte a vihar. Hawai körül eltűnt repülők után kutatnak és valamelyik amerikai lapban olvasom, hogy össszekeverednek az európai rádiók hangjai a levegőben. A felhők fölé felmerészkedőket lesöpörte az elemek ereje a horizontról és a hangok, amelyeket az emberi találékonyság küld villamos szárnyon tengerek és országok felett: zavarossá válnak utazás közben. Meg kell állni, mert mégis véges az emberi elme, bármilyen makacsul is ostromolja a végtelenséget. A föld ura nem elégedett meg a földdel, kevés volt neki az/hogy kénye-kedve szerint gyötörhette. Szánthatott, vethetett rajta, feltéphette a földet és titokzatos mélységek kincseit rabolhatta ki belőle, gúzsba köthette folyói rohanását, lefaraghatta hegyeit, — mindez nem volt elég. Az ember kimerészkedett a tengerekre és leereszkedett a tenger mélységeibe, ma már tudósok vitatkoznak azon, hogy tehető termőképessé a tenger és hajók utaznak a nagy vizeken, amelyek vizi gyárak tulajdonképen: különböző kémiai kincseket választanak ki gépeikkel a tengervízből. Az ember nem elégedett meg a földdel és a vizzel, felszállt a levegőbe és az uj Ikarusnak már hem ártott a nap heve és szembeszálltak a viharral. Sokan áldozatul dobták magukat, csakhogy más (magasabbra törhessen és az emberi gondolat ma már a csillagok kapuján kopogtat. £s a levegő titokzatos magasságaiban roppant léghajók szárnyalnak. Svájc óriási hegyei felett magányos repülőgépek kelnek harcra gőgös sas-óriásokkal, akik el akarják űzni a hiyatlan vendéget birodalmukból. És évek hosszú során keresztül mázsás ágyú lövegek zugnak óriási ivekben a levegőn keresztül és villanyhullámok hordanak földi üzeneteket — a madarak nem utaznak többé délre ősszel, mert a légi utazás nekik ma veszedelmesebb, mint az Régi zeneszó. Hallgassátok meg kedves nyíregyházi lányok! Arról is irok, hogy mi volt egykor! Altén arról, hogy mi lesz most. Olyan szép veit, hogy most is a lelkünkben hordozzuk. Akartok-e Ti is sok szép szines emlákezést ? ! Halkan, súgva, kissé szomorúan is talán, el kell árulnom, hogy milyen nagyon elfutott az idő fölöttem... No, ne féljetek, nem csapok át azért melankóliába, egészen másról lesz itt szó! Régi dalok, hajladozó, mosolygó lány^arcok, karcsú kis hölgyek táncos szilüettjei jönnek elém... Tizennyolc év előtti lányok — olyanok voltak, mint ti most: frissek, mosolygók, akik mindenkit odavonzottak, varázsoltak az intim és meleg hangulatú teazsurokra, melyek akkoriban kéthetenként megismétlődtek. Akkor született a leány-egylet! Volt la Koronában, a Városháza dísztermében, a gimnázium tornaterméében s mindenütt remek műsor, finom tea és sütemény s legtöbbnyire tánc *fs várt az ifjú leányokra és urakra. Nem mese ám ez! Kérdezzétek, meg csak, hány ember emiekezik még Lipovnitzky Edit szép leányfejére, amint bodros .szőke haja megcsillant a lámpafényben s biztonságos gesztusokkal, mint egy kész kis primadonna, adta elő a szebbnél-szebb kuplékat, müdalokat — aztán Heider Margit! Mint embernek. És percről-percre uj találmányok, uj erők és uj hősök ostromolják a levegőt, amelynek mérhetetlen és titokzatos hatalmát valósággal lekicsinylik már. Az óriás megmozdult és letörölte inagáról a vele packázó porszemeket. Egy mozdulat és aláhullottak a hősök, egy másik mozdulat és az édes dalból, ami gyengéden zengett a rádió hullámain, rikácsoló diszharmónia lett. Sötét figyelmeztetés ez: jöhet egyszer egy ismeretlen forgószél, mely a roppant ágyú lövegeket is vissza fogja sodorni azokra, akik pusztító útra küldték. Ki tudja, milyen meglepetések várnak még ránk, ki tudja, mi lappang még a levegőben? És ki ismeri vájjon a tenger erejét, a föld hatalmát, amelyekből már annyiszor kaptunk ízelítőt. Megtűrt, szánandó lények vagyunk valamennyien, akiket a tudósok, a bölcsek, a lángelmék elkábítanak nagyságukkal, mikor azt hirdetik egy-egy sikerük után, hogy az embert úrrá tették földön, vízen és levegőben. Pedig csak egyet nyújtózik a föld és városok omlanak össze, csak ^gyet reng a tenger és hajórajokat sodor alá a mélybe és csak egy forgószél vágtat végig a levegőn és összetörten zuhannak alá az acélvázás gépmadarak. Meg kell állni, határt szabnak az elemek az ember erejének, de vereségeken, pusztuláson és holtakon keresztül is uj és uj generációk indulnak ostromukra. Több alázatosságot! Erre intenek ezek a titokzatos és kegyetlen figyelmeztetések. De mikor olyan nehéz alázatosnak lenni. Grafológiai vélemény miatt füstbe ment egy párti. A nyár derekán az egyik nyíregyházi előkelő házban Hymen kezdte szövögetni illatos láncát. A háztulajdonos gyönyörű tizennyolc éves lányának udvarolt életre-halálra egy intellektuális pályán működő fiatalember. Ahol a leányka megjelent, onnan nem hiányzott a fiatalember sem, — együtt rótták reggeltől estig a hírhedt nyíregyházi flasztert —i s a legény másnaponkint vacsorára volt hivatalos a háztulajdonos dúsan teritett asztalához. A város előkelő köreiben nagy rokonszenvvel fogadták a készülő frigyet, a zsurokon és a kávésnénikék összejövetelén mint jegyeseket könyvelték el a fiatal párt. Annál nagyobb meglepetést keltett hát, amikor éppen nemrégiben a fiatalok szinte máról-holnapra elszakadtak egymástól. A fiatalember, ahányszor megjelent a háztulajdonos lakásán, csak a kínosan udvariaskodó szülőket találta otthon. A leány hol bevásárolni volt, hol valamelyik nagynénijét látogatta meg s a látogatás ideje alatt nem is tért haza. Egyszer aztán £ppen akkor ért a ház elé a fülig szerelmes ifjú, amikor édeskés Schubert-melódiák szűrődtek elő a fehér lányszobából. — Hála Istennek, végre itthon van — sóhajtotta boldogan s szinte (beesett a szalonba. Itt azonban a mama fogadta nagyon szertartásosan és sajnálkozását fejezte ki, hogy Baba megint távol van, tenniszezni ment. Pedig a szomszéd szobában még zengett a zongora hurszerkíéztete s a fiatalember nagyon jól tudta, hogy az egész házban nem zongorázik senki, csak — Ö. Tehát itthon van sieltagadják előle. Nem véletlen, hogy elmaradtak a találkozások és a vacsorára való meghívások. Ez szakítás, sőt kiutasítás. De miért ily hirtelen és ridegen ? Hiszen a legutolsó vafcsorán még mama, papa olvadoztak mindent megírni egy kis cikk keretében ! De van még egy szépszép emlékem! Percei Karola! Ki ne emlékeznék rá?! Kinn, az Erzsébet-ligetben ő is olasz leány volt velünk, ő tanította Oláh Micit a Starantellára s apró dobjainkat ütögetve, kacagva és a Fenikuli-Fenikulá-t dalolva, vele jártuk a liget emberárral borított ösvényeit, hogy pénzt szerezzünk ezzel is a szegény gyermekek ebédjére. És Percer Karola újra eljött! Nagy titokban készültek lányok-fiuk az Aranykakas cimü bohózat előadására s ezt követőleg Liszt. II. rapszódiáját fogják szép kis nyiregyházi lányok bemutatni — táncritmusokban, Ezt még nem láttuk, ez nagyon-nagyon szép lesz, aki emlékszik még Percei Karolára, mint táncmüvésznőre s aki emlékszik rá, mint táncpedagógusra, annak mondani sem kell, az ugy is tudja, hogy nem is kis leányok^ de — tündérek fogják a Liszt-rapszódia csodás-büvös szépségét elénk tárni. Az Aranykakas előadásai szeptember 30. és október 1-én lesznek. Régi, kacagtató és — mindenekelőtt — fehér bohózat! Az előadás a Városi-színházban lesz, természetesen a nagy-nagy erkölcsi siker reményében. Az anyagi siker? Ha jól ismerem a nyiregyházi közönséget no, csak annyit mondok, siesssiink majd a jegyünket megváltani! Igazam van ? A viszontlátásra! Tartallyné, SUma Ilona. , Szeptember 28, 29. gsn MARION DAYIS és Marié de Bourbon hercegnő Yilágfilmj* Janice Meredith vagy Diadal és Városi Mozgó, valamely exotikus virágszál, ugy imbolygott előttünk. — Pintér Margit légiesen finom táncai. — Schlichter Rózsi, Kiss Jolán s még hány barackvirágarcu, elragadó karcsuságu lány, kiknek neve hirtelen nem jut eszembe, táncolt, dalolt hogy a közönség forró tapsban tört ki és olyan jól érezte magát, hogy felejthetetlen előtte a szép teadélutánok és esték emléke. Most körülnézek — itt van a Korona terme, ugy, mint akkor. — Papp Lajosné az urnő, mint akkor — a külömbség az, hogy) most már néki is nagy, cserkész-fia van, aki résztvesz majd a szép délutánok rendezésében. Mert hiszen elárulom : emlékezéseim nem éppen ok nélkül valók — a Korona termét Papp Lajosné urnő átengedi és október 18-án, november 15-én és december 5—6-án a régi, szép napok felelevenednek, hogy újra ugyanolyan jelentőséggel bírjanak a város életében, mint akkor. — Műsoros teadélutánok lesznek ezek a jótékony cél érdekében. Azonban a céi nemcsak az, — hanem hogy újra összehozza az emberi lelkeket, újra egységes társadalmi" akciókra legyünk képesek s megszűnjön a háború s az azt kö'-ető áldatlan, szomorú emlékű idők keserűségét, gyűlöletet szító nehéz ránktespedése." Azokon a kedves, hires teadélutánokon és estéken ott láttuk Petrovics Gyula apátplébános urat s a többi főtisztelendő s nagytiszteíetü urakat épp ugy, mint a feszes, aranyos ruháju ezredest, kapitányt s a hadsereg délceg, ifjú tisztjeit — — ők is tapsoltak «ne|künk» s míg finom cigarettjük füstije szállt vagy a tea édeskés illata, leányok, mint egy-egy szépséges rózsaszál, imbolyogtak az asztalok között s szalagcsokros kis csipkés köténykéikkel felszerelve — mely házikisasszonyi mivoltukat jelezte — figyelték, hogy mindenki megyan-e elégedve s kinek, mire volna még szüksége? Vay főispánné őméltóságának is megvolt az asztala és társasága, gyönyörködésüket a szép műsorban ők sem titkolták, mosoly és taps honorálta a műkedvelők nagy igyekvését; és résztvett azokon a műsoros teázásokon minden magasrangu tisztviselő épp ugy, mint ügyvédek, orvosok, hivatalnokok, kereskedők, nagy- és kisiparosok, családja, a társadalmi rétegeződés nem örvénylett ott mély szakadékokban, hanem simán, kedvesen és bonyodalom nélkül megfértünk ugy, együtt, mert a szép élvezetében s a jótékonyságban kell, hogy egyek legyünk! Mint akkor régen, most is a mi körülrajongott, fáradhatatlan Szeréna nénink az, aki újra szépen össze akarja bogozni a szálakat s azt akarja, hogy újra megteremtsük a nagy, melegítő tűzhelyet, mely mindannyiunk arcába világítson s fellobbanó yngcsóvái távolabbra is eljussanak az emberiesség és humanizmus jelszavával: jótékonyság! Visszaemlékezéseim ám nem teljesek még! Igaz, nehéz js. lenne