Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-09-23 / 214. szám

JSÍyÍRVTDÉK jftfytkkibés; 1925. szeptember 30. A kultuszminiszter meglátogatta az ev. Kossuth Lajos főgimnáziumot. Nyíregyháza, szeptember 22. A Nyirvidék tudósítójától. A kultuszminiszter a tegnap dél­utáni látogatások során megtekin­tette az ev. Kossuth Lajos főgim­názium épületét s annak berendezé­sét is. Fel 6 órakor érkezett kísére­tével az iskolába, ahol a lépcsőház­ban az igazgató várta s felvezette a díszterembe a reá várakozó kor­mányzótanácstagok és tanárok elé. Lekötelező szivélyességgel minden tanárhoz intézett egy-két kérdést, érdeklődött a tankönyvek, tanítási módszer, az egyes tantárgyakban elérhető eredmény iránt, majd a diákhősök emléktábláját, a rajz­fczErtárt, a cserkészotthont, a termé­szetrajzi szertárt, a fizikai szertárt és a tanári könyvtárt tekintette meg Minden egyes helyiségben a szak­tanár nyújtott szakszerű felvilágosí­tást s nagy érdeklődéssel hallgatta végig a szaktanárok ismertetéseit. Különösen tetszését fejezte ki az iskola nagyszerűen felszerelt fizikai szertára felett, mely a mai fizika­tanítás eredményességét feltétlenül biztosítani képes minden téren ki­váló, de különösen az elektromos­ság tanára vonatkozó elsőrangú felszerelése révén, örömének adott kifejezést a cserkészotthon minta­szerű felszeretése láttára, megelé­gedését fejezte ki a természetrajzi szertár szép rendjén s meglepődés­sel vélte tudomásul, hogy a tanári könyvtárnak nem egy a .könyv­nyomtatás első éveiből való unin kuma van. A miniszter az igazgató üdvözlő szavait hasonló melegséggel viszo­nozva, kíséretével csaknem egy óráig tartó ott időzése után hagyta el a főgimnázium épületét. A kisiparosok és kiskereskedők részére is kötelezővé tették a könyvelést. A kereseti adó megállapítása végett tartja szükségesnek a pénzügyminiszter a könyvelést. — A háztulajdonosnak a házából származó jövedelmeket nem kell elkönyvelni. — 100 aranykoronára büntetik, aki elmulasztja a könyvvezetést 6 — Kubelik Debrecenbe jön. — Kubelik János, a hegedű világhírű mestere a háború alatt egyszer volt Debrecenben. Évek teltek azóta. A Mester mind kevesebbet lépett a concert publikum elé, ellen­iben annál inkább aratta, a zeneszer­zői babérokat. Mig felesége: a deb­receni Széli Marianne szépirodalmi munkáival aratott világszerte elis­merést, Kubelik a szimfonikus ze­nében alkotott szép és eredeti dol­gokat, melyek rendszerint Prágá­ban kerültek bemutatóra. Tavaly óta Budapest készül bemutatni Ku­belik egy zenekari müvét, Kubelik dirigálásában. Dr. Szenes és dr. Sebestyén, a Zenekedvelő Kör ve­zetőségi tagjai személyes interven­ciójára Kubelik megígérte, hogy bár sehol sem fog koncertezni, Debrecenbe lejön a Zenekedvelők Körébe hangversenyezni. — A 29-ilt gyermek. A Madridi lapok irják, hogy Walladeridban egy 68 éves asszonynak megszüle­tett a 29-ik gyermeke. A boldog anya sokszorosan nagyanya. (*) Hajat mos, Hennával fest, ondolál, manikűröz, min­dennemű parókát, hajfonatot, loknikat, fülcakkot a leg­finomabb kivitelben jutányosán ké­szit, műkedvelő előadásokat alakit — maszkíroz — parókát kölcsön ad. (Babi és Bubi hajvágásban specialis­ta. Ondoláiás és fésülésre abonen­seket jutányosán vállal privát ház­nál és bent a hölgyfodrász szalonban Maleskevitz László uri- és női fod­rász, manikűröző és paróka készitő Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-utca 10. Úrhölgyeknek külön szalon Scherr Sándorné Reich Rózsika, bécsi hölgyfodrász és paróka-készitő szakiskolát végzett hölgyfodrásznő vezetése mellett. — Vágott és hul­lott hajat veszek. 26x előadásban kerül bemutatásra A mi in 5, 7 és « órakor az Apollóban. Jegyekről aj illatos előre jíondoskodni. — Milyen okmányok szüksége­sek a lanoncszerzödletésnél? A ta­noncok leszerződése körül állan­dóan felmerülnek olyan jogi nehéz­ségek, melyek sokszor vitákra ad­nak alkalmat és ugy a szerződő feleknek, mint a felettes hatóságok­nak felesleges bosszúságot okoznak. - Az uj ipartörvény elrendeli, hogy hogy a tanoncok szerződtetésénél a következő okmányok feltétlenül szükségesek: születési bizonyítvány, a legmagasabb iskolai képzettséget igazoló bizonyítványt ujraoltást bi­zonyítvány és a hatósági orvosi bi­zonyítvány. « i Megkerült egy hősi halottnak hitt diák. Nyíregyháza, szeptember 22. A Nyirvidék tudósítójától. Az ev. Kossuth főgimnázium pad­jaiból a harctérre került diákok kö­zül az elmúlt iskolai év elejéig ér­kezett bejelentések szerint tizenhár­mán áldozták fel ifjú életüket a haza oltárára, majd utólag még egy diák haláláról érkezett megbíz­ható értesítés, akinek a nevét szin­tén felvésette az iskola a hősök em­lékére emelt márványtáblára. Most ujabb változás következett be a táblán. Ez a változási azonban az öröm érzelmeit keltette a taná­rok és volt osztálytársak lelkében. A névsor élén álló Baracsi István hazakerült. Mikor már mindenki megsiratta, mikof már övéinek lel­kében a fájó seb is lassanként be­hegedt, értesítést kapott Moravszky Ferenc igazgató arról, hogy a ha­lottnak hift s megsiratott hós haza­került s jelenleg jó egészségben, oly kora ifjúságában szerzett mély életfelfogással készül Budapesten a tudományegyetem orvosi fakultásán életpályájára. Az értesítés után Moravszky Ferenc igazgató intézke­dett, hogy a halottnak hitt ifjú neve lekerüljön az emléktábláról Schratt Katalin hami­sítottnak mondja állí­tólagos emlékiratait. A «Nyirvidék» bécsi tudósítójá­tól . Nagy feltűnés tkelt az az irodal­mi botrány, amelynek szereplője Schratt Katalin ismert művésznő. Egy Groszfeld nevü újság­író felajánlotta néhány lapnak a művésznő a legnagyobb felháboro­dással látta, hogy a nevével vakmerően vissza­éltek, mert ő soha senkit sem bizott meg emlékiratainak leközlésével. Schratt Katalin most kijelentette, hogy az egész úgynevezett irodalmi' munka nem más, mint vakmerő kohol­mány és különösen azok a részletek amelyek Ferenc Józsefre vonatkoz­nak, szemenszedett hazugságok. A művésznő megbízott egy bé­csi ügyvédet, hogy indítson becsü­letsértés és rágalmazás cimen pert mindazon lapok ellen, amelyek ezeket a hazugságokat leközölték. A Nyirvidék munkatársátó' A pénzügyminiszter most adta kj a végrehajtási utasítást a kötelező könyvelésről, amely országszerte nagy feltűnést keltett.. Az uj végrehajtási utasítás ugyanis könyvek vezetésére kötelez mindenkit, akinek üz­leti tevékenységéből eredő jö­vedelme van, kivéve a fixfizetéses alkalmazotta­kat, a föld- és házbirtokost és még a könyvvezetésre nem köteles em­ber is köteles a hozzáintézett le­veleket és számlákat rendszeresen összegyűjtve megőrizni. — Igaz ugyan, nem a magánleveleket, ha­nem csak az üzleti leveleket és könyveket. Köteles könyvet vezetni az a kisiparos is, akit a kereskedel­mi törvény erre nem kötelez, a haszonbérlő, a kiskereskedő, a gyógyszerész, az ügyvéd, az örvös ,~fogorvos, kir. közjegyző, állatorvos, mérnek. Az ügynök háromféle könyvet köteles vezetni: megbízások köny­vét, pénztárkönyvet, adósok köny­vét. Nem terheli ez a könyvveze­tési kötelezettség azonban sem a földbirtokost, sem a háztulajdo­nost, merf ezek nem fizetnek álta­lános kereseti adót, de a haszon­bérlők közül sem terheli a földha­szonbérlőket. Az általános kereseti adó cél­iaira vezetett könyveket hasz­nálatbavétel előtt hitelesíteni kell. Ha valakinek a könyvét a bé­lyegtörvény szempontjából nem hi­telesítik, ugy a községi elöljáró­ságnál kell a könyvet Hitelesíteni. A könyvvezetés ellenőrzendő is. — Ez általában összekapcsolandó a forgalmiadók lerovásának ellen­őrzésével; az utasítás azt mondja, hogy ennek alaposnak és kimerítő­nek kell lennie és különösen is fel­hívja a közegek figyelmét arra. hogy vizsgálják meg azt, vájjon az egy.k adózónál kijegyzett ki­adási tételt a másik adózó, mint bevételi tételt elkönyvel­te-e. Az ellenőrző közeg az anyag- és árukészletet is hivatva van ellen­őrizni. Az, aki könyvet nem vezet, 100 aranykorona értékig terjedhe­tő pénzbirsággal büntetendő. — A könyveket le is lehet foglalni, el is lehet venni és a lefoglalás kér­désében a pénzügyigazgatóság vég­érvényesen határoz.. Nagyon részletesen van tehát a közegek hatásköre megállapítva. anélkül azonban, hogy biztosít­va volna az adózó polgárnak az érdeke az alkalmazott köze­gek indiszkréciójával szemben. Akkor, ha a pénzügyi adminisztrá­ció erős kezekben van, amely az adózó polgárok jogait is megvédi, nincsen nagyobb veszedelemre ki­látás. Reméljük, hogy Nyíregyhá­zán igy is lesz. A végrehajtási utasítás egy ál­talánosabb érdekű rendelkezése a szolgálati illetmények után járó ' átalányozásrói intézkedik. 1 Keddtől | Az Apollóban. | Csütörtökig | Minden idők legszebb ftjTjLÍ 1 1| Rafael Sebatini 8 szerelmi regénye filmen •• ^awFwÉí Jgm* ^iSÉr ^gr *%r4r mUŰk regénye 1. rész: Az antlllák rabszolgái. 1 Mindkét rész egyszerre! I II. rész: Az antillák kalózai, g

Next

/
Thumbnails
Contents