Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-09-06 / 201. szám
4 1925 . szeptember 6 ket. Itt üdülnek, sétálnak vagy kertészkednek versenyt dalolva az erdő énekeseivel.. S önkéntelenül is rágondol az ember a túlzsúfolt osztályú középiskolákra, azok miazmás levegőjére, amikor pedig az Isten ingyen adja a jó levegőt, jó vizet, fát, virágot, madárdalt.; Beültem az erdei katedrába s ott a padokba magam elé képzeltem a száz meg ezer beteg tanulót, akiket az életben valaha tanítottam, azt a sok vérszegény, sápadozó, tuberkulózus, tüdőhurutos tanítványomat s mintha a lélek "szemével láttam volna, hogy horpadt testük kiszélesedik, tüdejük tágul, arcuk pirosodik és agyuk jobban lát. Úgy vélem látni, mintha ez a csodálatos, klimatikus levegő, áz erdő szépsége és gyógyító ereje ez a hatalmas természeti panorama hazánk javára mind megmentette volna azokat a szegény magyar gyerekeket. S mig Qödöllőn egyik erdei osztály nyiiik a másik után, sajnos, legtöbb középiskolánk továbbra is levegőtlen marad. Ősi kollégiumaink, líceumaink fájdalomsikolya. A premontrei tanárok — meg maradt vagyonuk kockáztatásával — felélesztik régi iskoláik tradícióit, az üldözött és erőszakosan elnémított. kassai, nagyváradi és rozsnyói főgimnáziumok "hagyományait. Mikor ezeknek az iskoláknak hazafias szelleme uj tápot nyert a gödöllői iskolatelepen, kulturánk ősi virágaiból kaptunk viszsza néhányat.. De hány ily virágszál illatozott még a magyar kultura kertjében s nem kell-e itt önkéntelenül is többi nagy iskoláinkra gondolnunk, a felvidéki líceumokra, az erdélyi kollégiumokra. Nem kellene visszahonositani az eperjesi, pozsonyi, Selmecbányái, késmárki líceumok ősi hagyomá jiyaít, a kolozsvári, marosvásárhelyi nagy iskolák nemes tradícióit? Vagy örökre némult volna el a Wesselényi-kollégium, a Kuún kollégium? Avagy azzal, hogy az oláh elrabolta a nagyenyedi Bethlen-kollégium tizezerholdas birtokát, teljesen elvesztettük volna Erdély kultúrájának ezt a háromszázéves őrtornyát? A csehek a Fel vidéken egymásután csukják be a magyar iskolákat, a hírneves liceu mokat. Vájjon ezek az iskolák, melyek mindenkor a magyar civilizáció világítótornyai voltak; és a nemzeti gondolat erősítői, örök időkre eltűntek volna a magyarságra nézve? Az oláhok tűzzel-vassal, müérettségi buktatásokkai tiporják le az erdélyi kollégiumokat, amelyek évszázadokon át a magyar művelődésnek erős pilléreit alkották. Sohse élednének fel többé? Nagy iskoláinkat haza kellene hozni, hadd hirdessék itt az isteni igazság feltámasztó erejét.. Vagy ha szegénységünkben ezt nem tehetjük, telepítsünk vissza legalább egy nagy líceumot, egy ősi kollégiumot — a többihez való szeretetünk dokumentálására, — hadd hirdesse vérző hazánk feltámadásához ragaszkodó hitünket.. Az üldözött premontrei rend megmutatta, mi itt a teendő: kipattantotta az iskolaalkotás szikráját.. Ne adjuk fel nagy iskoláinkhoz való jogunkat, amely a békeszerződésben is biztosítást" nyert.. S ha erőszakosan tönkreteszik a magyar líceumokat és kollégiumokat, ám kövessük a nagymultu premontrei iskolák példáját s mentsük meg a magyar középiskolák évszázados tradícióit, mert líceumaink és kollégiumaink is mindenkor a nemzeti művelődés templomai, a magyar nevelésügy istápolói voltak.. Gondolatfoszlányok? Nyíregyháza a fejlődéstől erősen lüktet. Ahová nézünk, mindenütt kellemes ujitás, változás, fejlődés. Ha ez így tovább tart, Nyíregyháza lesz rövidesen a legszebb vidéki városok egyike. S ennek a díszes külső keretnek van belső tartalma is. Szellemi világából csak fejlődő iskola — és kulturéletét ragadom ki. Iskolavárosnak is szokták emlegetni. S méltán. Minden rendű és rangú iskolái vannak. Egy része a háború folyamán létesült, még nincs is végleges elhelyezkedése. — Szomorú legázoltságunk napjaiban természetesen nem kergethettünk délibábokat, nem vezethet minket ragyogó illúzió. — De ha egyszer mégis iskolaépítésre, vagy mondjuk egy középiskolai konviktus építésére kerül a sor, akkor sem gondolhatunk egyelőre diszlépcsőházas iskolapalotákra vagy sok holdas kulturtelepekre, de a jövőben igenis minden körülmények közt legyen gondunk arra, hogy minden egyes nyíregyházi iskolának legyen legalább higiénikus szempontból kifogástalan épülete, két-három holdas területen játék- és tornaudvara, virágos kertje, kertésztelepe, egészséget lehető fái. A szabad természet, a kert, a tágas udvar a legjobb nevelő erő. Itt fejlődik az értelem s erősödik a 'test. Iskolaépítésnél nemcsak a fokok és emeletek száma fontos tényező hanem a kert, a virág, a fa udvar, játék és tornatér, jó viz. Vagy mondjuk fásított iskolaudvarainkban az iskolakert ifák árnyékában egy kerti osztály, egy tanterem a szabad természetben. . Bácskai József. Diadal és Városi Színház Mozgó Szeptember 5, 6-án szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a Diadalban és Városiban A legmodernebb és legaktuálisabb attrakciós film Kokain Dráma a szenvedélyek hatalmáról, a világvárosi Kokain-büntanyákról 8 felv. Emlékére irta és a főszerepet jálsza a Kokain-szenvedély miatt fiatalon elhalt Wallace Reid amerikai filmművész özvegye MRS. WALLACE REID. Asszony és a hőség (Játék a szerelemmel) Regényes történet 6 felv. Főszereplök Alfréd Abel, Sascha Gura. Hétfőn, kedden Világattrakció Farkasok csodája Hirdetések felvétetnek Budapesten: RUDOLF MOSSE hirdetési Irodájában, VI-, Podmaniczky-utca 49 és a MOSSE fiókokban: Győrött és Szegeden. I cö < cc t/) CD Levente ünnep Gégényben. Nyíregyháza, szeptember — A »Nyirvidék« munkatársától. A magyar falu életének kulturális* megnyilvánulásában mind gyakrabban gyönyörködhetünk és valóban gyönyörködünk is, mert jói esik magyar szivünknek,az a tudat, hogy mikor mindenünktől megfosztottak, maradt valami, amit nem vehetnek el tőlünk, mert az benne él minden magyar lélekben : a magyar kultura. Ennek szép megnyilvánulása volt az a lélekemelő ünnepély, mely augusztus 30-án folyt le Gégényben. Zászlóavatás. Ez ünnepély keretében avatta fel a Gégényi Levente Egyesület Mezössy Gusztávné és Vass Imre nyug. p. ü. főtanácsos által adományozott zászlaját és tett fogadalmat 130 levente, bizonyságot téve öntudatos, lelkes magyarságáról. A vármegyei Testnevelési Vezetőség képviseletében lovag Zloczky testnevelési főtanácsos, a nyirbogdányi járás képviseletében Bartha Jenő dr. szolgabírói, a vidék leventéinek képviseletében Pátroha és Kék községek leventéinek egy-egy csoportja jelentek meg. A kedvezőtlen idő dacára is zsúfolásig megtelt templomban hangzott fel az ének : »Hazádnak rendületlenül. Az ének után Gégény ősz lelkipásztora, Vass Mihály lelkész-esperes emelkedett fel és áldástkérő ima után egy ifjú lélek lelkesedésével és izzó hazaszeretetével gyújtotta lángra a leikeketrés buzdította arra a nagy munkára, mely ma minden magyar léleknek kötelessége, hogy »Istenért és Hazáért« dolgozzék. Ezután Mezössy Gusztávné zászlóanya képviseletében, ki ; gyöngélkedése miatt nem vehetett részt az ünnepélyen, férje Mezössy Gusztáv földbirtokos emelkedett szólásra és szeretetteljes szavakkai emlékeztetve a leventéket arra a nagy szerepre, amit a nemzeti zászló tölt be hazánk történetében, átadta a zászlót, amit dr. Bötykös Béla segédlelkész, a Levente Egyesület vezetője vett át leventéi nevében tett azzal az Ígérettel, hogy zászlójukhoz hivek és arra méltók lesznek. Itt kell megemlékeznünk arról a kedves jelenetről is, hogy mielőtt a leventék a zászlót átvették volna, Vass Juliska gyönyörűen hímzett »Istenért, Hazáért« feliratú, széles fehér selyem szalaggal, Pázmány Bözsike gyönyörű fehér virágcsokorral díszítették fel a zászlót. E kedves epizód után Vass Mihály lelkész szavai nyomán 130 levente tett fogadalmat arra; hogy Istenükhöz, hazájukhoz, kormányzójukhoz magyarságukhoz és zászlójukhoz hivek lesznek. A komoly szavak elhangzása után az ősz pásztor Istenhez emelte szavát s megható imádságban kért áldást az ifjúságig s a gyülekezetre. Még egy ima hangzott fel : Isten áldd meg a magyart... s meghatott gyülekezet elhagyta Isten házát. Díszmenet. Istentisztelet után a leventék diszmenetben vonultak el a zászló előtt. A diszmenetben meglepően szép képet nyújtott az a szakasz, mely a vármegyei levente-versenyre készülve az ünnepélyen is teljes leventediszben jelent meg. Díszmenet után | Világattrakció! A fnrlrnSfl ik csodáié ,ilása,tritóé ! „,„,, , , .. « AXAA JUfabCASJU