Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-09-02 / 197. szám

1925. szeptember 2. jfösötidék. rozásának mélységesen szép pilla­natai, a vitézi multat visszaidéző stílusa az ott felhangzó szárnyaló, inspiráló erejű beszédek, társadal­munk komoly, munkás vezeíőfér­fiainak az ifjúsággal való szoros kézfogása, mindaz, amit az offi­cium ünnepi pillanatában felfog­tam, az inofficium komoly szépsé­geiben megvillanni láttam, ami a fidelitás szivárványosan derűs idején felragyogott előttem s amit éjfélnek idején a »silentium triste« szivet tépően fájó egy percében átvillant bennem: meggyőzött, meg erősített, uj reményekre biztatott. A táborozás most a tűzoltó lak­tanya nagy termében volt s a va­csorát Varga őrmester ebben is mesteri képzel intézte. A rendezés­ben Deák András közgyám járt el lekötelező szívességgel. — A va­csora nyolc órakor kezdődött és közéletünk több kimagasló egyé­nisége sorakozott fel a törzs nagy­urainak szallagjával, élükön Mi­kecz István alispán patronussal, frki a szabolcsi diákságot gyámolító nagy nemzeti értékeket kiváltó mozgalom éltető lelke. A magister bibendi, praeses, krónikás, kincs­tárnok megválasztása után megkez­dődik a vacsora. Silentium! Áhítatos csend lesz az első «Szi­lencium», amikor fölhangzik Enyedy Zoltán vezérnek a kor­mányzót köszöntő gondolatos be­szédet. Vietórisz József az ifjúsá­got magunkhoz kapcsoló szeretet hatalmáról beszél lelkesítő hévvel. Az officium első mozzanata Enyedy Zoltán vezéri beszámoló­ja a Szabolcs Törzs értékes tevé­kenységéről azután a nagyurak, ne mes urak és seniorok avatásának ünnepi percei következnek. Off'cium* A nyíregyháziak közül dr. Ko­vách Élek, dr. Szopkó DezSő, dr. Vietórisz István, a fővárosiak közül Buday Barna, Mózer Ernő, László Gyula, Szesztay László, Vámossy Zoltán a törzs uj nagyurai. Ko­vách Elek dr., Vietórisz István dr., Szojpkó Dezső dr. leteszik a .foga­dalmat, majd Szesztay Zoltán nagy­úr üdvözli klasszikusan szép be­szédben az uj nagyurakat, akik­nek nevében Kovách Elek mond beszédet a minden magyar em­bert egy táborba vonó nagy cél­kitűzésről. A felavatott uj nemes urakat dr. Hubay Balázst, dr. Vietórisz Gyulát, Fráter Ivánt, dr. Valent Miklóst, dr. Gaisler Gyulát, Téger Bélát dr. Szesztay András örökös vezér üdvözli mélyen a szi­vekbe vésődő szavakkal s nevük­ben dr. Vietórisz Gyula válaszol az elesett bajtársakra való megható emlékezéssel és fogadalom tétellel. Az uj seniorokat dr. Klekner Ká­roly nagyúr lelkesíti szeretetre és munkára gyújtó hatású beszédben s a mélyen meghatódott seniorok nevében Teles László válaszol. Amig a vezér e fogadalom szö­vegét olvassa s a felavatottak áhí­tattal köre tik, a háttérben felzeng a Szózat rendületlen erőre lelkesítő dallama. Uj vezér választása. Most az uj vezér választása kö­vetkezik. Szesztay Zoltán dr. elő­íterjeszti a senátoroknak a vezércse­réről szóló jelentését, amelyből ki­tűnik, hogy Enyedy Zoltán vezért a Bethlen Gábor Kör elnökévé vá­Jasztotta s ezért a törzs vezérségé­ről lemond. Enyedy Zoltánt erre tiszteletbeli, örökös vezérré választ­ják a törzs lelkes ünneplése köz­ben. Szerepkör vállalás ez csupán, mondja a távozó vezér. Továbbra is: munka minden áldozattal! Uj vezérré dr. Vietórisz József alvezért választják meg, akit fel­avatása után Szesztay András dr. tiszteletbeli örökös vezér üdvözöl. Klekner dr. az uj vezér szüleit kö­szönti meghatóan szép szavakkal, majd az inofficium kezdődik. Inofficium­Dr. Gaisler Gyula nemesur mindvégig nagy figyelemmel hall­gatott, értékes dolgozatát olvassa fel az emberről, mint a tudomá­nyos kutatások tárgyáról. Az elő­adást élénk tetszéssel fogadják, majd Kovách Dénes dr. hegedű­jén zendül művészi előadásban Grandegger Pferot szerenádja. — Taps és lelkesedés, majd előkerül a cimbalom is, amelvet a törzs egyik bajtársa Kubacska junior mesteri módon kezel. Megkezdődik a fidelllas, felhangzik a Gaudea­mus igitur. Fídelíías­Pohárköszörftők gondolatai gyújtanak áldozati lángot. Dr. Vietórisz István rámutat arra, hogy éppen ma 399 éve játszódott le a mohácsi tragédia, de abból, ami utána történt, erőt menthe­tünk a jövendőre. Szmolár Sándor senior közvetlen meleg szavakban ad kifejezést annak a végtelen há­lának ,amellyel Szabolcs ifjúsága Mikecz István alispán iránt érez dr. Vietórisz József a tábor viha­rosan lelkes együttérzésével méltat­ja Mikecz Istvánnak a levente­mozgalom és a diáksegitőakció te­rén kifejtett nemzeti és szociális jelentőségű munkásságát. Mikecz István alispán patrónus válaszában kifejezésre juttatja, hogy a levente mozgalom erősödése, a diákakció­nak a tanulmányi eredményben iga zolódó sikere mindig örömmel töl­tötte el s az ifjúságot munkára, ta­nulásra serkenti. Enyedy Zoltán örökös vezér a törzs nagyurainak érdemeit mél­tatja, akik a szabolcsi diákok városi eletét meleggé, közvetlenné tették. Silentium triste... Komoly, lelkes beszédek, dal, muzsika, pohárcsengés után eljön az éjfél órája. A silentium triste. Egy perc komolysága és fájdalma árad a szivekre és a lehunyt sze­mekben megcsillan a Kárpátok ezüstje. Magyar nóták sírnak fel, magyar szivek tüzesednek, mint magasba lobbanó lángok a fekete éjszakában. Egy órakor elérkezik a ballagás ideje. A tűzoltó udvar­ban kialszik a parázs, a daltól zen­gő terem elcsendesül, de a magyar diákszivek parazsa ég tovább, ég örökké. Tankört i$vek, füzetek, irószfrek, iskolatáskák Ferenczi-féle könyvkereskedésben. 7 Diadal és Kert Mozgó. •BaB^HBaBHBBHai Ma kedden utoljára 7, 9órai kezdettel a Diadalban. 7 és 9 órakor a Kert-Moziban Az álomkóros FIX és FOX Burleszk 7 félvonásban. Főszerepben FIX és FOX. Nősül a nagyherceg Szatirikus vígjáték 6 felv. Főszerepben ÉVA MAY. Jön Jön Donelli grófnő Főszerepben Henny Portén. A legszebb bútoro­kat legolcsóbban Suhanesz Lajos bútorgyáros kárpitos és butoráru­csarnokában szerezheti be. Nyíregyháza, Gör. kath. parochia. Hajlított székek nagy raktára. 52^5 13 Hirdetések felvétetnek Budapes­ten: RUDOLF MOSSE hirdetési Irodájában, VI., Podmaniczky-utca 49 és a MOSSE fiókokban: Győ­rött és Szegeden. — Hogy vannak ebben az eldu­gott fészekben, Sarolta? Ugy mint Budapest kellős kö­zepén Tennénk. Dolgozunk. Sen­kit sem bántunk. Bennünket sem bánt senki. Legalább eddig nem bántott. Most meg István hallgatott el. Nem tudott mit felelni a leány ke­sernyés szavaira. Isten tudja miért, de István va­lahogy részesnek érezte magát ab­ban, hogy ez a leány olyan ko­moly, olyan fanyar. Hogy leány maradt.. Otthon Sarolta anyja fogadta őket. Egészen ellentéte a leánynak. Emez magas fejedelmi alak, a ma­ma .el veven, csöpp, mozgékony te­remtés. A leány szeme fekete és csukott ablak, a mamáé kék, mint a nyári égbolt és a lelke fenekéig lehete beláni. Kitörő örömmel fogadta Istvánt, de jóságos két orcáján könnyek peregtek le, mikor egyik kezével megfogta a férfi jobbját, a másik­kal meg a vállát veregette. — Miért is nem jön maga soha felénk István? Pedig tudja, hogy... az Édesanyjával milyen jó barát­nők voltunk. Elhallgatta, hogy a gyerekeket Saroltát és Istvánt — mindig egymásnak szánták. Uzsonna is került az asztalra. Az U alakú ház ölében, csupa virág között, kőasztal állott. (A szokolyai református pap küldte. Ott a jószágot is ilyen szép tiszta kővályuból itatják.) Sarolta került, fordult s az asztalon állott a friss kalács, meg a hideg kávé. Csend­ben költötték el. A kocsis jött jelenteni, hogy a kerék csak reggelre lesz készen. Hol hálássá a lovakat? — Az Ipolv is megnőtt, de nem csapott ki csak egy helyen, a Holvagy Jóska kertjében. El is vitte a Holvagyné fehérített vásznát. Ugy kell neki! Miért teríti £>lyan közel a vízhez. i. Akad itt hely, ugy-e anyám? Kérdezte Sarolta méjyen rezonáló hangján. — Akad bizony! Régen nem volt vendéglő az istállóban. De vendég sem nálunk, tette hoazá szomorúan az özvegy. Istvánnak szörnyű káromkod­hatnékja támadt. El is ment egy kicsit a kocsissal a kapu felé, hogy legalább valamit könnyítsen a lelkén . Közben leszállt az este. Vacsora után kevés szóval még ültek egy egy kicsit az asztalnál. Sarolta bement a szobába, az anyját meg a cselédlány hivta be a kamrába, hogy adjon, korpát a ma­lacoknak reggelre. István maga maradt az asztal mellett. Csodálatos nehéz volt a szive. Valami halk szomorúság no­nolt ebben a házban, ami megülte a lelkét. Mi lakik ebben a leány­ban, hogy ilyen fáradtja az élet­nek? Pedig valamikor, az öreg ur életében rózsanyilásos János nap­ján, de sokat mulattak ebben a házban. Micsoda szép, eleven lány volt akkor Sári! — Nem Sarolta, — mint most. A félhomályban ki­vette még az öreg eperfa alakját ptt a szín és a tyúkól között. Ugy tíz év előtt ez alatt a fa alatt csókolta meg Sárikát. Zálog kiváltásnál szaladt el előle. Azóta tízszer virágzott és ter­mett az eperfa. A csóknak azon­ban nem lett folytatása. Nem is igen találkoztak, pedig csak két faluval odébb volt a gazdasága Istvánnak. Szeretett mulatni ez a nagy da­rab magyar. Nagyokat ittak vá­lasztás, névnap, disznótor, pap, o»­gona, templom, zászló stb. szente­Iés és mas hasonló falusi ürü­gyek alatt. Eszébe sem jutott a házasság. Saroltára különben is haragu­dott, mert a fülébe jutott, hogy egy nagyobb társaságban ezt mondta róla: — István túlságosan passzív, mindenbe belenyugvó ember. Ha egész éjszaka becsurogna a meny­nyezetén az eső az orrára, nem menne odébb, de boldogan sóhaj­tana fel reggel: Hála Istennek, hogy békák nem potyogtak rám. Ezen persze jól mulattak a je­lenvoltak, de István nem tudta Sa­roltának megbocsátani. Csallókuton élt a leány. Élte az ő férfiasan kirajzolt munkás életét. Túlságosan tökéletes volt ah­hoz, hogy kiütközzön belőle a nő. Ezt érezte István is. Összecsuk­lott benne minden energia, mikor Sári kutató, fekete szeme belekap­csolódott az övébe. Mindig azt Attrakció a világvárosi Ko­kain büntanyákról 7 felv. Attrakció a világvárosi Ko­kain bűntanyákról 7 felv.

Next

/
Thumbnails
Contents