Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-07-26 / 167. szám
6 SBjasesss •zjmmmmmmamttemmmmBmi 1925. juiius 26. Felrobbant egy söröshordó és súlyosan megsebesített egy cselédlányt. (A Nyirvidék tudósítójától) Debrecenből jelentik: Különös és súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt csütörtökön délután a Honvéd-utca 2. szám alatt levő ven dégiőben. Bocsánvi Margit cselédleánv a söröshórdókat tisztította amikor' az egyik söröshordóból furcsa sziszegő hangot hallott. A hordón ugyanis megtágult az egyik abroncs és szénsav tört elő a hordóból. Bocsányi Margit meg akarta igazítani az abroncsot, azonban a hordó szénsavelzáró csapját rosszul zárta el. Ennek következtében a hordó hatalmas detonációval felrobbant s a szerterepülő szilánkok fején, arcán, mellén súlyosan megsebezték a szerencsétlen cselédleányt, aki ezenkívül alkarcsonttörést is szenvedett. Az előhívott mentők Bocsányi Margitot beszállították a sebészeti klinikára. Állapota igen súlyos. SPORT. Győri Dunántuli AC—NyKISE Bethlen-utcai pálya d. u. 5 órakor Egy olyan mérkőzés kerül holnap a Nykise pályán lejátszásra, amely minden tekintetben találkozhat sportközönségünk legteljesebb érdeklődésével. A legtávolabbi kerület a külföldön is előnyösen ismert nyugatiak legjobbjának vendégjátéka megérdemli, hogy közönségünk egyrészt meghálálja a Nykise vezetőségének áldozatkészségét, másrészt a kitűnő nyugati csapat bizonyára elsőrangú játéka előreláthatólag olyan sportot fog szolgálni, amellyel kifogja, a közönség kényesebb igényeit is elégíteni. A győri Dac a nyugati kerületben az a csapat, amelytől a leg jobban félnek még a jobbak is. Megértő és lelkes tizenegy tudása és ambíciója előtt meg kellett még a legjobb vidéki csapatnak is hajolni és csak igen nehezen tudta eldöntetlenné tenni a bajnoki mérkőzést, megverte a Tatabányai AC 3:1-re, a győri ETO-t 1:0-ra és még több igen szép győzelme után a bajnokság végeztével' a res pektábilis harmadik helyet foglalta el. Játékosai között több kerületi válogatottat találunk. A közvetlen védelmében Kravcsik a halfsorban Kovács és Kulcsár, a csatársorban a Raffay I. Fekete jobbszárny már többször a nyugati kerület válogatott csapatában is megállták helyüket. Reméljük, hogy a kitűnő győri, csapat Nyíregyházán is hírnevéhez méltóan fog bemutatkozni és csak kellemes emlékeket fog városunkban hagyni. Ellenfele a Nykise legjobb csapatával áll starthoz és erősen készülődik, hogy a keleti kerületr és városunkra szégyent ne hozzon . A mérkőzés délután 5 órakor kezdődik, előtte a Iegfiafolabb csaparunk a Munkás TE Nykise ifjaival. CSUI IMÁDSÁG. A nap lángja hullt a tó vizére s halk fodrok himbálták a lángot: remegett minden s az alkony-égen Száz fehér felhő vitorlázott. S láng gyúlt az Élet mély szemében Mentünk az uton s kis mondatok buggyantak el a szánk ivéről, selymes hangok: pillangó szárnyak : — igaz-e, hogy az érzés, az — ö/?! Vagy az érzést dobják a halálnak ? — Mentünk s a fák fölénk hajoltak, a porban fénylett egy bogár — — Ki kérdez itt? ... A nagy, szent csendben, hol nagy, szent s csendes a halár ? És elvész a hang a végtelenben. Mentünk s már az ég is lehajlott, a fejünk, a lelkünk, a két kezünk s borzongó, meleg lehajtással egy csillag jött, majd messze tűnt — — Alázat . . . Mélység . . . boldog csodálat! Féllek . . . szeretlek ... és megcsodállak. Sóstó, 1925. julius. C. S/ima Ilona, Apró dolgok. Sokszor jellemzőbbek, mint a nagy dolgok. Kicsi jelentéktelennek látszó apróságok néha jobban bevilágítanak valaminek, vagy vala- ' (kinek a lényegébe, mint döntő fon- ' tosságunak felfujt nagyobb esetek ' Ugy vagyunk ezekkeí, mint apró ' kémlelő lyukakkal, amelyeken át észrevétlenül betekintve, jobb meg- 1 figyeléseket tehetünk, mint a nyilvánosságnak szánt kirakati üveg- ! táblákon keresztül... íme egy pár ilyen jellegzetes apróság: A város gőzerővel szépitkezik. — Fáradtságot, költséget nem kímél- i ve varázsolja elénk az addig elhanyagolt tereken a "szebbnél-szebb kerteket, parkokat. Kövezteti az uttesteket és fákat ültettet az utcákmentén, hogy azok idővel meglombosodva, árnyékot adjanak a hőségtől eltikkadt járókelőknek és üditő látványt a sivatagi homoklakó szemeinek. A szép fiatal csemetéket kikötteti az elültetés után erős karókhoz, mondhatnánk kölyök oszlopoknak is, hogy védve legyenek erős szél, szekér síb. ellen. A szép fák azután meg is fogantak. Az idei sok esőzés erre kiválóan alkalmas is volt. Gyönyörűség nézni a fejlődésüket és már előre hálával gondolunk arra, hogy pár év multán utcáink milyen gyönyörű, egyforma, terebélyes gömbakácokkal lesznek szegélyezve... Persze a városi kertésznek nincsen ideje ahhoz, hogy minden' egyes csemetét naponként végig vizsgáljon s a kö'.elékeket, amelyek a karókhoz erősítik a gyenge törzseket, megigazítgassa, megerősitgesse. Fel lehetne tételezni a háztulajdonosoktól, a kereskedőktől, hogy kiki a saját háza és üzlete előtt ezekre a kedves kis ültetvényekre egy kis gondot fog fordítani. Bizony csak imitt-amott tapasztaljuk. A legtöbb helyen a szegény kis fácskák kötelékei lecsúszva, leoldozódva, elszakítva találhatók és a gyenge törzset hajtogatja a szél, cibálják az utcagye rekek s isten csudája, hogy eddig még sok kár nem esett bennük A háztulajdonosokban, üzlettulajdo nosokban vagy semmi, vagy csak igen kevés érzék. — Az uteagyere kekben pedig határozott ellenszenv és gyűlölet. Apróság. Jellemző korkép. r Más. Ugyancsak a város-rendezéssel és szépítéssel kapcsolatos apróság. Milyen büszkén tekintünk egy-egy újonnan renovált, restaurált épületre, amely az évtizedes elhanyagoltság után főnixmadár ként megifjodva tekint le ránk megszokott utcakanyarulatból. Mintha nem is az a régi avultas ház lenne. Most legújabban a Korona-szálló tetszetős homlokzatán szokott megpihenni a szemem. Milyen nemes stílus, milyen diszkrét harmonikus színek. És tovább csúszik a tekintetem a szépen kikövezett templomtérre. Az is, mintha kicserélték volna. A por és szemét-fészek helyén városias, sima kőburkolat... Na de azután, ami ott következik, az azután megcsúfolása minden esztétikának, ső'' minden higiéniának. Az Igazságügt felszentelt csarnokára gondo lok, amely a maga esetlen formái vaí, elhanyagolt külsejével torz ellentét a szomszédos miliő kulturállapotával. Az egész országnak tafíán ez a legelhanyagoltabb középülete. Hát még ha belép az ember | A piszkos, setét, szűk fofyosók, a - bűzös illemhelyek, a szégyenteljes cejlaszerü hivatalos helyiségek, zsúfolt dolgozó-szobák. Megcsúfolása minden kulturállapotnak. Egy épület, ahol a környezetnek "is tiszteietet és megnyugvást "kellene lehellnie és parancsolni, a visszataszító és undorító kopottságának és elhanyagoltságnak szánalmas képe. Olyan szegények lennénk?? Más. Nagyra vagyunk, hogy gyógyfürdőnk van. Már-már ott tartunk, hogy fürdővárosnak képzeljük magunkat. A Sóstón szépítünk, építünk, kertelünk, mélyítünk, csónakázunk. Szóval ugy viselkedünk mint gyógyfürdő. Dé... és itt jön a bökkenő: a gyógyfürdőn nincs fürdőorvos. A minap is majdnem végzetes lett ennek a hiánya. És nincs egv kis vizgyógyintézet. Holott a légtöbb hazai gyógyfürdőnek egyenesen ez a forsza. Ne áltassuk magunkat. A mi Sóstófürdőnknek a vize nem valami különleges gyógyhatású. Nem mondom ,hogy nincs gyógyhatása, mert megverne érte az Isten, hiszen rajtam is segített a reuma ellen, de azért bizony nem Pöstyén ez és nem Császárfürdő. Hanem inkább csak üdülőhely. Ám az üdülőhelyeket már mai napság el se lehet képzelni egy kis hidegvízgyógyintézet nélkül. Az nem is kerül sokba. Sőt azt hiszem, hogy egy-két szakavatott fürdőmester alkalmazása mellett a fürdőorvos minden különösebb berendezés nélkül meg tudná csinálni. A lényeges dolgok tehát itt is hiányoznak. Gyógyfürdő a neve és hiányoznak legelemibb alkatelemei. Pedig a név semmi, a lényeg az, ami valami '. ' SzólóHÍREK. 1 KIS NAPTÁR : Julius 26. Vasárnap. "Róm. "kath. D. 8. Anna a. Gör. kath. C. 8. Hermol vt. Prot. D. 7. Anna. Diadal-Mozgó: Az ítélet éjszakája (Egy elhagyott gyermek története 7 felvonásban) és Három lyukas tallér, vidám amerikai történet 5 felvonásban Tom Mix főszereplésével (3, 5, és 7 órakor, rossz idő esetén 9 órakor is.) "Apolló-Mozgó: Orient (A Kelet borzalmai), izgalmas filmregény két részben, 10 felvonásban. Mindkét rész egyszerre. Harry Üedtke és Mária Jakobini főszereplésével (3, 5, 7 és 9 órakor.) Kert-Mozgó: Az ítélet éjszakája (Egy elhagyott gyermek története 7 felvonásban) és Három lyukas tallér vidám amerikai történet 5 felvonásban Tom Mix főszereplésével (jó idő esetén fél 9 órakor,) Szombat estétől vasárnap reggelig a dr- Szopkó és Haissinger-gyógyszertárak, vasárnap déltől hétfő reggelig pedig a Lányi-Qcnda és Török-gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Várcsi gőzfürdő: nyitva: (férfiak nak.) ZRÍNYI ILONA-UTCA 4. SZÁM.