Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-07-25 / 166. szám

jVÍVf^TTTTTPTr •jJ? X * jkX^íL IÁJáj&i* 1925. julius 25 Szervezkedjenek a Hogy a kereslet és kínálat egy­máshoz való viszonyanak kereteii között vevő és eladó pozícióharcot vivnak egymással, azt mindenki ter­mészetesnék tartja. A közgazdasági élet nem a sima érintkezés sza­lonja, hanem többé-kevésbé olyan küzdőtér, ahol az egyik fél a má­sikat a porondra igyekszik fektet­ni. Ha tehát a gabonakereskedő kí­vánsága az, hogy aratás után a bú­za olcsó legyen, később pedig ímikor már a gabona nem a gazdá­nál, hanem a kereskedőnél van, az ár emelkedjék : — ezt a kíván­ságot senki sem tekintheti az em­beri alaptermészettel és a közgaz­dasági élet elemi szabályaival el­lenkezőnek. Természetes, hogy a kereskedő nyerni akar a gabonán, az is természetes, hogy minél töb­bet akar nyerni. Nem természetes azonban az, mit nálunk tapasztalni lehet, hogy a kereskedői haszon gyakran többszöröse a termelői ha­szonnak. Ez a különböző társadal­mi tényezők között egészségtelen tehát kiküszöbölendő erőeltolódást jelent. Az erőviszonyok eltolódásának kétségkívül nem a földmivelő né­pesség számszerű aránya, hanem szervezetlensége az okozója. Ez a szervezetlenség juttatja nálunk a termelőt a közvetítővel szemben hátrányos helyzetbe és ez a szerve­zetlenség az oka annak is, hogy hiába olcsó a buza aratás után, a a városi fogyasztó mégis drága ke­nyeret kénytelen enni télen. Es ha összehasonlítjuk a buza világpa­ritásbeli árát a hazai piac minden­kori áraival, nagyon tanulságos számokra bukkanunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a spekuláció Magyarországon aránytalanul sú­lyos vámokat szed termelőtől és fogyasztótól egyaránt. Hogy a világpiacokon a nagy tőzsdék a rendelkezésükre álló ha­talmi eszközökkel saját maguk ér­dekében irányítják az árakat és hogy a spekuláció igyekszik árhul­lámzást teremteni, ezt a közgazda­sági élet ismerői aligha kifogásol­hatják. Ez már a vijág rendje. És eredménye annak a gazdasági harc­nak, amely nélkül lüktető kereske­delmi élet nem is volna elképzel­hető. Azt azonban hazai termelői és fogyasztói szempontból teljes jog­gal lehet kifogásolni, hogy a bel­földi búzaár és a világparitási ár között mindenkor megtalálhatja azt a bizonyos különbözetet, amely kizárólag egy társadalmi rétegnek, a közvetítő kereskedelemnek javára szolgál. Ennek a ténynek megvilá­gítására elegendő néhány számadat Akkor, amikor az elmúlt nagy buza­liossz idején magyar koronára át­számítva a newyorki tőzsdén 610 ezer korona volt egy mázsa buza ára, Budapesten 640 ezer koronát jegyzett a tőzsde. Most pedig mi­kor a spekuláció célja világszerií. az árak leverése, Amerikában 470 ezer korona a buza ára ugyanakkor (nikor a budapesti tőzsdén 390 ezer koronával jegyzik az uj búzát. — vagyis hossz idején a budapesti tőzsdén az ára világparitás fölé emelkedik, bessz idején pedig jó­vá! a világparitás alá száll. Mivei pedig buzahossz akkor van, mikor a gazdánál már nincs készlet, bu­zabessz pedig akkor, ha az elcsé­pelt gabona még a gazda magtá­rában van; Ezekből a számadatok­ból azt az igazságot is meglehet ál­lapítani, hogy a magyar gabona­kereskedelem igen gyakran világ­paritás! áron alul vásárol és világ­paritási áron felül ad cl- Ez a szu­perplusz a szállítási költségek kal­kulálásával 30 ezerből 110 ezer koronáig ingadozik métermázsán­ként. Ha tehát átlagban 70 ezer ko­ronára becsüljük ^zt a világpari­tással nem magyarázható métermá­zsánkénti nyereségtöbbletet, akkor Szombattól Harry Liedtke is egymillió métermázsa búzánál olyan hetvenmilliárd koronát ki­tévő összeg mutatkozik, amely csak­is azért terheli a termelőt és fo­gyasztót, mert a magyar gazdatár­sadalom nincs kellően megszervez­ve. Nincsenek közös értékesítő szer­vei, nincsenek közös közraktárai, nincsenek pénzintézetei, amelyek, a tárolt gabonára nyújtott előlegek­kel mentesítenék a termelőt az el- \ adási kényszertől. j Bizonyos, hogy a világparitást j irányító tényezőknek a gabonaárak ' alakulása terén íytfndig érvényesül­niük kell. Kétségtelen azonban az is, hogy a belföldi szuperplusz az értékesítés szervezése esetén a gaz­da és a fogyasztó zsebében ma­radna. Lehetővé teszik több száz szabolcsi falusi ház felépítését. Az állam épületfát ad a házhelyhez jutott kisembereknek hosszabb törlesztésre. A beruházások keretében megold­ható lesz a falusi kislakások felépítésének kérdése is. A föidbirtokreform során kiosz­tott házhelyekkel különösen a fal­vak népe tudott mit kezdeni. A városokban kiosztott házhelyek kö­zül elenyésző kis szám az, amelyen már áll a ház, mert a városokDan az építési szabályrendeletek előír­ják a házak formáját, beosztását, az építési anyagot stb. Ezzei szemben a falvakban lehet vályogból falat verni és szalmával födni a tetőt, tehát sokkaí köny­nyebb és egyszerűbb a szükségsze­rű építkezés megoldása. Ha künn jár az ember a vidéken és kocsin több faíun át utazik, egész seregét látja az uj házaknak. Azok a házhelyhez jutottak, akik nem voltak teljesen szegények, las­sanként eíőre megszerezték az épü­ietlíez szükséges faanyagot, csa­ládtagjaikkal és a jószomszédokkal együtt vályogból felhúzták a fala­kat és magaerejükbőí hajlékot emeltek. Ezer és ezer ilyen uj kis ház áll a vidéken és még sokezer ház­hely vár arra, hogy felépítsék rajta kis (házaikat a teljesen szegények, a nincstelenek, akiknek nem volt és ma sincs miből megszerezniük az épületfát: az ajtót, ablakot és a ge­rendát. Az államnak kell a hóna alá nyúlni ezeknek a kisembereknek s megadni a lehetőséget ahhoz, hogy a házhelyre ház is kerülhessen. A kormányban eziránt meg fs van a hajlandóság és az a terv, amely ennek a kérdésnek megoldá­sára korábban felmerült, ugylát­szik, a megoldás stádiumába ke­nut. Arról van szó, hogy az állam saját erdeiből "termeltessen ki fa­anyagot, készíttesse ef épületfának és ezt adja természetbeni köícsön­ként a házhelyhez jutott kisembe" reknek hosszú törlesztésre. Alkalmunk volt beszélgetni az in­dítván}- előterjesztőjével, Frühwirth Mátyás nemzetgyűlési képviselővel, aki a következőket mondotta: — Tavasszal", "a felhatalmazási javaslat vitája alatt, határozati ja­vaslatot nyújtottam be, amely sze­Sünt a liázhelyesek az építkezés elő­mozdítása céljából ne pénzbeli, hanem természetbeni hitelt kapja­nak. Javaslatomhoz előzetesen Bethlen István gróf miniszterelnök es Bud János pénzügyminiszter is hozzájárult. — Tervem szerint a természetbeni hitei bizonyos megállapított for­mában készült házakhoz szükséges faanyagból állana. Az arra rászo­rult házhelyesek kapnának bizo­nyos egységes formára készített ge­rendázatot, ablakot, ajtót és padlót, amelyet az állam egyszerű módon készíttetne ef az ország különböző részein lévő fatelepeiben, ahonnan aztán rendeltetési helyére szállíta­nák. — A természetbeni hiteit aztán évek során kisebb részietekben törleszthetnék az építtetők. Természetesen a feiépités, a falak emelése az építtető gondja, aki megadott méretek szerint vá­lyogból verhetné. Az állam részére nem jelentene a kérdés megoldása elviselhetetlen terheket, mert hiszen a faanyagot az állami erdőkben termelhetnék ki és csak a munka­bért kellene az államnak készpénz­ben előlegezni. — Igaz, hogy az erdőtermelés szabályai szenvednének ezáltal, de a mostani időkben ezt a szabály­talanságot meg lehet engedni, amikor pár ezer ember otthonáról van szó. — Miután a miniszterelnök a ja­vaslatot elfogadta, a Ház utasí­totta a kormányt, hogy fogfalkoz­zék a kérdésseí. Eddig ezt a fon­tos kérdést szintén a pénzügyi ne­hézségek miatt nem lehetett dű­lőre vinni. Az enad legizgalmasabb filmregénye ORIENT — Most, a beruházási kölcsön­nel kapcsolatosan, előtérbe nyo­mult a megvalósulás és remélem, hogy az illetékesek rövidesen meg­találják a módját, hogy határozati javaslatomnak megfelelően a ház­helyeseket épületfához juttassák. A terv valóban kivihető, sok ezer kisember szempontjából rendkívül nagyjelentőségű, mert hiszen az otthon biztosítását jelenti számukra. Meg kell tehát valósítani minél előbb. Újból itt a fekete selyemharisnya! Párisi divatlevél. (A «Nyirvidék» párisi tudósító­jától.) Mint minden a világon, amit csak a nők divatszeszélye felszínre hozott, a világos selyemharisnya sem örökéletű. Sőt! Még alig hó­dította meg a világot és Párisban máris lealkonyult a világos, testszi­nü harisnyáknak. Jön az ujabb di­vat! A fekete harisnya divatja! Ma már Párisban csak ugy elegáns a nő, ha sötét ruhához fekete harisnyát hord Szinte ugy is mondhatnánk a divat nagy sakkjátszmáját nézve, hogy a fekete a világosnak sakkot adott. Hogy a harisnyáknak ezt az ujabb divatját az izlés diktálta volna — nem egész valószínű. Tekintettel arra, hogy Párisban mindig más rugói vannak a divatnak. A haris­nyakereskedők az egész világot el­látták már világos harisnyákkal, «kellett» már változtatni a divaton, hogy újra kiüríthessék hatalmas áruraktáraikat és valószínű, hogy a nagykereske­dők raktáraiban már ezertucat­számra állanak készen a fekete ha­risnyák. Az uj harisnyadivat azonban nem egyszerű fekete harisnyát ir eiő. A fekete harisnyának selyem­bő! kell lennie. Mint ilyen, vaíószi" nüvé teszi, hogy a rövidszoknyadi­yat újra felélénkül, mert — a se­lyemharisnya nem szereti a hosz­szu szoknyát. A hosszú szoknya eltakarja a harisnyát és akkor pe­dig igazán nem érdemes selyem­ből lennie. Példa rá Eugénia császárnő ko­ra, amikor a hosszú szoknya miatt cérna ,söt pamutharisnyát vi­seltek a dámák. A selyemharisnyagyárosok akkor már-már a tönk re jutás széfén ál­lottak, mikor a császárnőhöz for­dultak azzal a kérelemmel, hogy változtassa meg a hosszú szoknya divatját. A császárnő Kiég is tette, a legközelebbi udvari, bálon rövid szoknyában jelent meg és másnap mar ezrével rendelte az akkori elő­kelő hölgyvilág a selyemharisnyá­kat. A harisnyák egyébként mindig fontos szerepet játszottak ugy a divatban, mint a történelemben. — Hétfőig (A KELET BORZALMAI) Az Apollóban, Mindké t rísz egyszerre. 10 felvonásban. Az Apollóban.

Next

/
Thumbnails
Contents