Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-07-19 / 161. szám
jHxiMsnmÉK 1925. iu'iius 19. Hajdudorog a görög katholikus püspökség céljaira 66 hold földet, az internátus fenntartására 20 hold földet ad. A görög katholikus tanítók országos szö?etsége internátust létesít Hajdudorogon. A görög katholikus tanítók országos szövetsége e hó 15-én tartotta meg impozáns keretek között évi rendes közgyűlését, mely külsőségekben éppen ugy, mint lényegben, jóval túlhaladta a szokásos közgyűlési keretet. Szép ünnepe volt ez a hajdudorogi püspökségért évtizedek óta küzdő Dorognak s vele együtt a magyar görög katholikusság egyetemének is. Az ország minden részéből igen sok tanitó sereglett össze, hogy a megkezdett internátusi mozgalmat végre tető alá hozza s tényleg, a megjelent tanitók összessége impozáns módon adott kifejezést amaz óhajának, hogy egy görög katholikus jellegű internátus állíttassák fel Hajdudorog székhellyel. Felejthetetlen emlék marad a vendég tanitók lelkében az a bensőséges magyaros meleg fogadtatás, melyet "a vendéglátó Hajdudorog község nevében Tótb Pál főbiró s Lengyel János igazgató tanitó tolmácsoltak. A közgyűlést megelőző este a Novella nagytermében ismerkedőest volt. .• Másnap reggel a községházán 10 Órakor törvényhatósági díszközgyűlés volt, melyen megjelent Berlányi János miniszteri tanácsos, Simon László dr. kultuszminiszteri titkár, Petreeky Jenő miskolci kir. tanfelügyelő, Szabó Bertalan hajdúnánási kir. járásbiró, a község notabilitásai és mások. A díszközgyűlés ünnepi szónoka dr. Oláh István volt, aki magas szárnyalású beszéd keretében üdvözölte a megjelenteket s "bejelentette, hogy Hajdudorog ma is olyan energiával és fanatikus akaraterővel küzd az egyetemes magyar görög kathc&kus érdemekért, mint ahogy tenék azt évtizedekkel ezelőtt a nagytudásu és hervadhatatlan érdemeket szerzett dicső elődök. Megemlítette, hogy ezek a nagymultu elődök megteremtették — minden akadályt leküzdve — a magyar liturgiái nyelvet, majd később a hajdudorogi magyar gör. kath. püspökséget. A törvényhatóság, követve a nemes elődök nagyszerű példáját, hozzájárul a felállítandó internátus felépítéséhez és fenntartásához, mint a magyar gör. kath. kuitura fclső s eddig egyetlen templomának felállításához azzal, hogy az internátus részére ingyen telket ajánl fel s az internátus fenntartásához addig, mig a hajdudorogi püspökség eredeti székhelyére: Hajdudorogra nem költözik — a püspökség részére már felajánlott 66 Jcat. hold földet, azután pedig 20 kat. hold földet bocsát az internátus részére fenntartás céljából, Bőt az építkezések folyamán nagymérvű áldozatkészséget helyezett kilátásba a törvényhatóság részéről. Azután a magy. gör. kath. tanitók orsz. szövetsége tartotta meg évi rendes közgyűlését, melynek első pontja a felállítandó internátus elhelyezéséről szólt s a közgyűlés Reskó János javaslata kapcsán egyhangú lelkesedéssel ugy határozott, hogy az internátust Hajdudorogon állítja, fel s a maga részéről kötelezőleg kimondja, hogy minden tanitó 75 aranykorona egyszer s mindenkori hozzájárulás cimén tartozik fizetni. i Egyben felkéri a gör. kath. pap' ságot, a szent "Bazil máriapócsi rendházat s a gör. kath. egyházközségeket, hogy támogassa eme nagy horderejű s _g]ső gör. kath. j intézmény megteremtésében a tanítóságot. Meghalt Tisza István bihari barátja, aki harminc évvel ezelőtt már egyszer koporsóban feküdt. Pallay Lajos, aki párbajban halálos lövést kapott, de a ravatalon föléledt a koporsóban s négy hét múlva kilovagolt Tegnap délután temették el Budapesten Pallay Lajos, volt nagyváradi ügyvédet, a Budapesten élő bihariak nagy részvéte mellett. Pallay Lajos, aki most hetvenhatéves korában hunyt el cáöndesen, hoszszu betegség "után, aki Tisza István gróf egyik legintimebb barátja volt, egyike ama csodálatos alakoknak, akik ma már csak Jókai regényeiben élnek. Az öreg ur, aki hetvenhat évet élt, harminc évvel ezelőtt mór egyszer ravatalon feküdt nagyváradi kúriáján s már el akarták temetni, amikor az utolsó pillanatokban újból magához tért s a már egyszer halott Pallay Lajos még harminc évig élt viruló egészségben. Az sem mindennapi történet, hogy hogyan került Pallay Lajos harminc évvel ezelőtt a ravatalra. Ellenfele Waiszlovich Gyula volt, aki ugyancsak, mintha Jókai regényalakjai közül való lenne, a legromantikusabb életű bihari emberek egyike, Egy alkalommal a vizesgyáni pusztán Waiszlovich Gyula és Emil testvére vadászkéssel mentek ölre egy Seiterer nevü lovaskapitánnyal, aki a bérletük gondnoka volt. Pallay ugy került a családi küzdelembe, hogy mint ügyvéd elvállalta Waiszlovich Adolf képviseletét ebben a veszedelmes pörben. Másnap délelőtt, amikor huszártisztek társaságában végigsétált a váradi korzón eléje áll Waiszlovich Gyula és lovagló korbácsával végigvágott Pallay n. A segédek rendkívül súlyos feltételű pisztolypárbajban állapodtak meg. Mindenki tudta, hogy ez élethalál harc. Waiszlovich, az Afrikában járt oroszlánvadász célzott és első lövése haslövés volt Pallay összeesett s a párbajorvos pár pillanat múlva konstatálta, hogy a sérülés halálos. Pallay holttestét hazavitték a Sal Ferenc-utcai kúriára és fölravatalozták. A ravatalnál azonban szenzációs dolog történt, már gyülekezett a gyásznép, ott vol tak mind a bihari előkelőségek, amikor egyszerre megmozdult a halott Izgatottan hivták a koporsóhoz az orvosokat, akik csodálkozva állapították meg, hogy a halott szívműködése megindult. Kivették a koporsóból Pallay Lajost és az orvosok hozzáfogták a csodatevő munkához, hogy életbentartsák a föléledt halottat! Másnap este újra kimaradt Pallay szívverése, de aztán ismét magához tért s még három hétig lebegett élet és halál között. Három hétig térdig magasan reküdt a szalma a Sal Ferenc utcá ban, hogy ;e nmi kocsizörgés ne zavarja a" nagy beteget és három rii-tig aggódtak Pallay Lajos intim barátai, közöttük Tisza István gróf is, hogy sikerül-e életben tartani a roppant sérülés után ezt a hihetetlen .SZÍVÓS embert. A csoda megtörtént, Pallay Lajos felgyógyult. Akkor senki se hitte volna, hogy Pallay még harminc évig él és cenctes öregség után fektetik őt ravara, amelyen már egyszer oly regényes körülmények között feküdt. Mert nem hiába voltak hires gascognei legények azok a bihariak. Holnap lesz a Nykise sóstói népünnepélye. Zenés kerékpár-korzó szombat este és vasárnap délben. Nagy költséggel és fáradozással 4iinat _ már kétszer készítette elő a Nykise sóstói népünnepélyét, az esős időjárás miatt azonban egyik vasárnap sem lehetett megtartani. Reméljük, hogy holnap már kedvezni fog az idő és a nagy érdeklődéssel várt nagyszabású népünnepély Nyíregyháza lakosságát holnap a Sóstóra fogja vonzani. A népünnepélyt szombat este és vasárnap délben a város főbb utvonalain tartandó, zenés kerékpáros virágkorzó vezeti be. Ugy szombaton este, mint vasárnap délben nagyszámú, feldiszitett és kivilágított' autók, női, gyermek és férfi kerékpárosok fognak cigányzenekarok kíséretében felvonulni. A népünnepély délután 3 órakor kezdődik és reggelig tart. A két hétig állandóan közölt programmot a rendezőség változatlanul fenntartotta és ezen szenzációs műsor, rengeteg szórakozási alkalom és látványosság az ünnepély sikerét már előre biztosítja. A tombola-sátor még bővítve lett és az összes értékes tiszteletdijak már készen állnak. — Szép tiszteletdijat kapnak tudvalevőleg az összes versenyek (szépség, csunyasági, tánc, ping-pong, birkózó, léggömb, footoall, stb. stb.) győztesei és helyezettjei, de rengeteg tisztelettárgy kerül a népünnepélyen résztvevők között kiosztásra. A nép ünnepélyről és a győztesekről a fővárosi lapok részére fényképfelvételek készülnek. { Tekintve, hogy a népünnepély jövedelme nemes célt szolgál : a Nykise pálya további kiépítésére fogják fordítani, minden remény megvan arra, hogv a holnapi népünnepély erkölcsileg és anyagilag a legteljesebb mértékben sikerülni fog. Férfi, női és gyermekharisnyák legolcsóbb bevásárlási forrása FODOR FERENC és TÁRSAI Zrinyi Ilona-utca 5. Halálos szerencsétlenség egy debreceni gőzfürdőben. A Nyirvidék tudósítójától. Debrecenből jelentik: Csütörtökön délután fél négy órakor halálos szerencsétlenség történt a nagyerdei gőzfürdőben. A meleg vizet tartalmazó medencében fürdött egy 12 éves kisfiú Böszörményi Kálmán. Ebben a medencében még sokan, mintegy húszan voltak együtt. A fürdőzők nem sokat törődtek a vidáman lubickoló kisfiúval, aki többször a viz alá merült, majd megint előtűnt. Igy fél sem tűnt, hogy egy pár percig nem látták sehol sem. Rövid idő muiva azonban a viz felvetette a gyermeket s a jelenlévők óriási megdöbbenéssel vették észre, iiogy a kisfiú élettelen. Előhívták a mentőket, akik megpróbálták életrekelteni, azonban a kísérlet nem járt semmiféle eredménnyel. Valószínű, hogy a kisfiút a vizben szivszélhüratlan halála. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a szerencsétlen kisfiú 8 éves hugá alig egy évvel ezelőtt szintén tragikus körülmények között hunyt el, amennyiben a Csapó-utcán halálra gázolta a villamos. A legszebb bútorokat legolcsóbban Suhanesz Lajos bútorgyáros kárpitos és butorárucsarnokában szerezheti be. Nyíregyháza, Gör. kath. parochia. Hajlított székek nagy rattára. 2127-13 Hétfőn Dela Lipinszhája Kedden Diadal és a víiághirü Fregoli-Sheba Diadal