Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-01-15 / 11. szám

4 JMYÍRYIDÉK 1925, január 15. voltak birtokában Románia gazdasági vi­szonyairól szóló megbízható adatoknak. A' most készülő munka éppen ezt a régóta ér­zett hiányt van hivatva orvosolni s a köny­vet összeállító erdélyi kamarai titkárokat el­sősorban az a cél vezérelte, hogy megköny­nyitsék a gazdaságilag egymásra utalt két ország között a kereskedelmi érintkezés fel­vételét és megerősödését, mert egyformán szolgálatot tettek ezzel ugy a magyar, mint a román közgazdasági életnek. A munka azonban nemcsak Magyarországon, hanem az összes külállamokban is sok ezer példány­ban kerül majd Erjesztésre és megjelenése elé valamennyi európai állam gazdasági kö­reiben nagy érdeklődéssel tekintenek. Hogy­ha valamelyik yállalat, cég a készülő mun­kában hirdetni kiván, ugy forduljon felvilá­gositásért a debreceni kereskedelmi és ipar­kamarához. A pausál fogyasztók figyelmébe ajánlom, hogy rillamos pausál fog­lal atokat és égőket Jutányosán átcserélem, ágyszintén pausákól árammérőre való átszerelési munkálatokat szakszerűen végze m Petrovics Lajos villanyszerelő és vállalkozó. Műhely: Zrínyi Ilona-utca 3 A Jótékony Nőegylet megven­dégelte a szegényház lakóit. Nyíregyháza, január 14. A Nyirvidék tudósítójától. A Jótékony Nőegylet évről-évre a szegényház lakóinak juttatja a teaest büf­féjéből fennmaradó izes. ételeket. A sze­gényházba jutott elaggott beteg emberek otthonában ünnep mindig az a nap, mikor a Nőegylet jóságos asszonyai megjelennek és megvendégelik az élet megtört szomorú vándorait. A napokban lezajlott mőegyleli teaestén nem volt büffé, de azért a nő­egyleli asszonyok most sem feledkeztek meg a szegényházról. Héttőn délelőtt a Nőegylet elnöksége pompás tízórain ven­dégelte meg a (szegényház lakóit. Liptay. Jenőaé, Hartsítein Sándorné, dr. Korányi Endrémé, Sexty Judith maguk főzték a kitűnő gulyáslevest. — Megjelent a jóté­konysági aktuson dr. Kállay Miklósne fő­i ispánmé, aki hófehér cipókat osztott ki a szegények közölt, di\ Belncs Kálmánné polgármesternc borral látta el a szegény­háziak asztalát, Bodor Zsigmondné is nagy örömei adó ajándékkal kedveskedett a szegényeknek, akik hálás szívvel fogad­ták az irántuk tanúsított emberszeretet megnyilvánulását. Dr. Kállay Miklósáé ez­alkalommal dr. Bencs Kálmáimé s a nő­egylet elnöksége megtekintették a sze­gényház termeit Kardos István kulturta­nácsmok c-s Barzó István szegényházi gondnok kalauzolásával. A szegényházban mindenütt rend és tisztaság fogadta a látogatókat . tagjai, tagjai, tagjai. Jönnek a Magyar Királyi Operaház Jönnek a Magyar Királyi OPeraház Jönnek a Magyar Kirnlyi Operaház Januártól már az nj ügyrend szerint dolgozik a Máv. Kibővítették az üzletrezett és az ügyosztályfőnökök hatáskörét Megszűnt a szám­osztály „Tétó" joga. Az üzletiezetőség köteles érintkezést fentartani a gazdasági és kereskedelmi intézményekkel. Mint megírtuk, az állampénztár átszer- • vezésével kapcsolatban uj ügyrendi szabá­lyozást vezettek be az államvasutaknál. — Az uj szabályzat sok fontos újítást tartalmaz, amely január léével életbe is lépett. Az uj ügyrendnek megfelelően az üzemvitel min­den ágába, az üzletszerű, gyors adminisztrációt és az egészséges kereskedői szelle­met vezeti be, alapgondolatnak véve mindenütt a kizáró­lagos, osztatlan személyes felelősséget és ezzel kapcsolatban a hatáskörök megfelelő kiterjesztését. Lényeges változás jállott be ebből kifo­lyólag az üzletvezetőségek ügyvitelében és hatáskörében is. " , | • t ! » A helyes üzleti szellemnek megfelelően az üzletvezetőség működéséért az üzem vitel biztos, rendes és gazda­ságos l.ebonyolításáért az üzletveze­tő saját személyében kizárólagosan { felelős. Ezért az üzletvezető ugy személyzeti, mint üzemviteli és pénzügyi intézkedéseiben a leg­tágasabb hatáskörrel lett felruházva. A számosztály mellérendeltsége s a számosztály főnök úgynevezett • »vétón joga megszűnt

Next

/
Thumbnails
Contents