Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-05-12 / 106. szám
tya kerjült elő. Másutt a legújabb vicceklet adták le és pánokat boroc náltak össze. A Nytve vezetősége szalonnás rfeggjelit adott a sport barátailhftlk, tprjnés^teisen a kisüstin főzött pálinkáról siem feledkezve m)cg. A gyerekek kutyausjztatást), bicikliversenyt, fára mászást, re|ndfezte,k, nemi ki Ls őrömére a felnőtteknek. Az óra pedig könyörtelenül haladt tovább. Kilenc óra lehetett, amikor eszébe jutott valakinek, hogy megkellene kérdezni m[it tud a rqpülőgépről Szerencs. A telefonon adott válasz nemleges volt. A közönség azonba,n még m|jndig várt és már elfogadta a roissz vicceket is. Volt olyan, aki azt újságolta, hogy borotváitan jött ki a mezőre és most liosszu Szakállal mjegy haza. Más azt újságolta, hogy egy közeli tó a várakiozáls ideje alatt száradt ki. Tiz órakor aztán autó;s küldöttség mént a várasba hireket hozni, melynek távozta után a közönség is távozni kpzldett laz erős napsütésben sörre áhjtozva. Az autó aztán hírül hozta, hogy Miskolez azt telefonálja, hogy oda sem érkezett még meg, Debrecen pedig Nyíregyházától vár hirt, mivel ott is 3 órán várják a hivatalosak és több százan mint nem hivatalosak. Féltizenegykor Mátyásföld közli, hogy a repülőgép pontos időben, tehát 4 •óra 30 perckor elindult, azonban Aszódon deffektort kapott (ujabb vicc áradat az aszódi javítóintézettel kapcsolatosan), amelyet kijavítottak és most útban van a gép Nyiregyháza felé. Tizenhét óra ikof a közönség oszladozik, mert a gép állítólag eltévedt és Cseh területre jutott. Félegykor megnyugtató hi,rek jöttek, hogy az ujabb defektusokat is sikerült elhárítani, de már nem nagyon volt kinek ezt elmondani. * * * A repülőgép 10 városba szánva 8 métermázsa súllyal indul köznapokon. A vasárnapi szám ugy lát szik ugy megterhelte, hogy sok kényiszer-lietszáílása volt. 'Az első 1 napon tehát hamarabb jött meg a vonaton a Pesti Hirlap, mint a repülőgépen, reméljük azonban, hogy jövőre nem igy lesz. Minden kezdet nehéz. Kemechey Árpád.. A repülőgép jövetele soffőrpoétánkat i|S .megihlette, aki a következő verset hozta be szerkesztőségünkbe : CSALÓDÁS. Végre eljött legszebb álmunk. Hogy repülőgépet látunk Erre vártunk mi már rég S most megadta a nagy ég. Kíváncsiak nagy tömege Várt a ptaceon epekedve Nem tűnt föl a gépmadár Üres volt a láthatár. Egyszerre csak nagy öröm let' •Mert a búzaföldek felett Megláttuk a gépmadárt, Amit szívünk régen várt. örömünk nem soká tartott, Mert amit a szemünk látott Nem gépmadár volt, csak gólya Megnyúlt a közönség orra. S jött a repülőgép helyett Aszódról egy kis üzenet: »Ujságot nem viszünk mára Gépünk belefúlt a sárba". JUNG. 1925. május 12. DIADAL Május hó 13, 14 szerda, csütörtök H. V. ,,Schumachar" Lady Hamilton élete és szerelme és Lord Nelson utolsó szerelme cimü regénye után Lady Hamilton Nagy történelmi filmregény 2 részben, 12 felv.-ban egyszerre. I. rész : A POSVÁNY. II. rész: AZ ÜSTÖKÖS. Rendezte : Richárd Oswild. Főszerepben Wernei Krauss, Conrad Weidt, Liane Haid, Lois Ralp Előadások hétköznap 7 és 9. Legközelebbi műsorunk Dzsungel királynője Diadal Mozgó. Ma este és holnap y>A vörös kakasai játsza a Diadal-Mozgó 7 és 9 órakor. Ennek a filmnek az adja meg a különös érdekességét, hogy ^ két utolsó felvonása szines. Egy megrázó erejű, természetes színezésű erdőégést láthatunk ezen a filmen, amelyben az őserdők vadjai üvöltve keresnek menedéket. A borzalmak színjátéka ez a csoidála tos zsenialitással megrendezett film, amelyen kivül nagyszerű kiaérő műsor teszi élvezetesebbé az előWást. » • Szerdán és csütörtökön egy nagy történelmi filmregényt játszik a Diadal-Mozgó, a »Lady Hamiltom-1. A darab H. V. Schumacher •tiLady Hamilton élete és szerelmet és "Lord Nelson utolsó szerelmei. cimü regényei után készült, s két részből áll '6—6 felvonásban. Az első rész cime »A posványa, a másodiké v>Az üstököse. A DiadalMozgó mindkét részt egyszerre mutatja be. A darab főszereplői: Werner Krauss, Theodor Loos, Conrad Veidt, Louis Ralph és Liana Haid. SZÍNHÁZ Kedd, május 12. Altona, páros bériét. Szerda, május 13. Nótás kapitány, páratlan bérlet. Csütörtök, május 14. Hattyú, Lukács Pál, a Vígszínház művészének vendégjátéka. Péntek, május 15. Szerelem vására, Lukács Pál, a Vígszínház művészének vendégjátéka. Szombat, május 16. Tisztelem a régi szeretőmet, páros bérlet. Vasárnap, május 17. Tisztelem a régi szeretőmet, páratlan bérlet. Vasárnap, május 17. délután : Hétrom grácia. Tegnap este a >. Délibáb' előadásán telt ház ünnepelte Darvas Lilit, aki csodálatos klasszicitással játszotta Matild szerepét. Igaz» asszony,-egyéniség volt, szeszélyes forró életre, különösségekre vágy' elkényeztetett asszony, aki elénk varázsolta élete nagy hatalmát, lábai elé gyűrte az ártatlan, az erős, fiz őszinte diákot, a puszták egyszerű, becsületes gyermekét. A nagyvilági élet ott vibrált, ott vonaglott a néző előtt, az asszonyi ratffináltság, az »én« kultuszában élő ártatlan lélek, akiben, ha vannak is .mély érzések, rejtve vannak, alusznak s elhpmvadnak végül. Rajz Ferenc játszotta György szerepét. A puszta fia, a szépséges erő megragadta a nézőt s meghatotta naivitása, becsületessége. Őszinte volt, gyönyörköd tető; arcjátéka, mozdulatai mind élő elevenséggel hatottak, lelkékig értek. Simon Jenő, mint rendesen, mojs't is igen jó volt, S. Szabó Rózsi kellemes, megnyugtató, Trillap Ilonka bájosan, Halmai jól játszott. Kovacsics Margit, Szemethi Bandi, Ignáth és a többiek mind kellőképpen igyekeztek beleilleszkedni a szép játék rendjébe. * színházi rímek. Jön Lukács Pál. Pompás kutató Heltai : Meglel minden kincset... Egyik vendég a másiknak Adja a kilincset. •Most a nők kedvence Lukács Kerül vendég-sorra.. . Lehet-e hát igy panaszunk A szindirektorra ? Van minden. Ha meguntuk a sok ujat: Reprizben sincsen hiány ... És ha nem kell már a civil : Ott a Nótás kapitány. DIOIKUS. Kalapok minden formában és minőségben Fodor Ferenc is Társai-nál Zriuyi Ilona-utca 5. HÍREK. KIS NAPTÁR Május 12. Róm: kath. i Pongrác v,t. Gör. kath. Epiifán főp. Prot. Pongrác. Izr. Lagbeo[ mer. Városi Szinház: Altona, páratlan bérlet (8 órakort Diadal-Mozgó: A vörös kakas regény egy megjavult fiúról kisérömiisorral (7 és 9 órakor. Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva 9—1 óráig. Városi gőzfürdő: nyitva (nőknek.) Egész héten át az Osgyáni és Farkas-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. MINDNYÁJAN VÁRUNK... Mindnyájan várunk valami csodát Hogy tán maga az Isten fog le[jönni És újjászületik az egész világ, Vagy nem marad itt többé semmi! i • Mindnyájan várjuk a nap kelését Gyászunk fekete éjjeléb,en, Mert igy halálra kinoz a kétség, Elpusztulunk dermedten, éhen. Az istenek hatalmas harcát, Melyben nem villannak meg kardok Mégis feltámad Magyarország ! Mindnyájan várunk... nem sült galambot, De megszentült, töretlen hitben Igazságot, amely győzni fog, Mert maga jön le a nagy Isten ! V. Szabolcsy Lajos. — Eltemették Kubinyi Imrét. — t egnap délután fél 5 órakor temették ei feísőkubini és deménfalvi Kubinyi Imre tartalékos zászlósnak a galíciai harctérről hazaszállított hamvait nagy katonai pompával'és fényes egyházi szertartás keretében. A hősi halált halt Kubinyi Imre kiváió költő volt, akinek pályafutása Nyíregyházáról indult ki. Bofdog emlékű dr. Ballay Gyulával és Vertse K. Andorral együtt szerkesztették az annak idején nagy feltűnést keltett «A hónap» cimü szépirodalmi, művészet) és tudományos havi folyóiratot, amelyben Kubmyinak sok szép költeménye jefent meg. A kiváló fiatai poéta azután Budapestre került s onnan ment a harctérre, ahol a haza védeimébeh hősi halált halt. Egy dicsőségesen indult költői pályafutás szakadt ezze.t ketté a többi tragédiával együtt, amelyet a háború valamennyiünknek okozott . • — Halálozás. Részvéttel adunk hirt róla, hogy Schösser Józsej menekült ny .r. kath. igazgató-tanitó, a Vöröskereszt hadiékitményes ezüst diszérmének tulajdonosa, voi?-tanitóegyesületi elnök májes 9-én reggel fél 5 órakor 51 évi fáradhatatlan nevelőmunka után éfetének 76. évében meghalt. Temetése hétfőn délután 4 órakor volt a Zrínyi Ifona-utca 7. számú gyászházból nagy részvét mellett. Az elhunytban Kuzaiia Péter ny .kir. áií .tanitóképző-mtézeti igazgató apósát gyászolja. — Eljegyzés. Dányi Erzsikét eljegyezte Bihon Mihály. — A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület igazga'tóválasztmánya május 14-én, csütörtökön délután 3 órakor a vármegyeháza kis tanácskozó termében ülését megtartja, miről a választmányi tagok ezúton is értesíttetnek. Az elnökség . — Az erde. kitérőnél felszállóknak holnaptól jegyet kell váltanjok. Holnapi naptói (május hó 12) kezdődőleg Erdei-kitérőn a Nyíregyháza—Sóstógyógyfürdői viszonylatban a menetjegyek az áilomasi pénztárnál lesznek kiszolgáltatva, tehát a felszállás előtt a menetjegyek megváitandók, mert aki jegv nélkül száll fel, a menetdíj kétszeresét tartozik megfizetni. Csak