Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-05-10 / 105. szám

1925. május 10. — Tartallyné Stima Ilona, la­punk belső munkatársa, a kiváló poétának a napokban »Nyár« cím­mel egy verseskötete hagyja el a sajtót, amelyben a költőnek a leg­utóbbi évek alatt alkotott legszebb költeményeiből kiválogatott mint­egy ötven vers fog méltó formában napvilágot látni. A szebbnél-szebb költeményeket kedves csokorként magábanfoglaló kötet a legfino­mabb papíron, pompás művészi ki­vitelben lapunk nyomdájában ké­szül és az ara mindössze két arany­korona, vagyis 30 ezer papírko­rona lesz. A kötetre előfizetéseket felvesz lapunk kiadóhivatala. — Halálozás. Moór József hely­bei ifodrászmester neje e hó 8-án elhunyt. Temetése holnap, vasár­ínap déjután 3 órakor fesz az Er­zsébet közkórházból. — Bővítették a tanitóképzőinté­zet igazgatójának hatáskörét. — A Hivatalos Közlönyben rendelet je­lent meg, amely a létszámcsökken­tés következtében könnyít a vallás­és közoktatásügyi minisztérium munkakörén és az eddigi intézkedé­si jogok közül többet átenged az alárendelt tanügyi hatóságoknak. A rendeletből a nagyközönséget kö­zelebbről az érdekli, hogy ezentúl a tanitó képző-intézet igazgatója nemcsak a felvételeket eszközölheti a tanári testület közreműködésével hanem ő ad engedélyt a honosítási vizsgálat kivételével valamennyi magánvizsgálatra és más vizsgála­tokra. A tanitóképző-intézet igazga­tója ad a jövőben korengedélyt is, ő vizsgálja felül a gyakorló elemi iskola tanmenetét és más fontos teendőkben is növelték a tanító­képző igazgatójának hatáskörét. — Gaspari bíboros a legitimista nemzeti királyság mellett. Rómából jelentik: Lónyay Elemér herceget ugy a pápa, mint Gaspari bibor­nok a fogadtatás alkalmával meg­kérdezte Lónyai herceget, hogy le­gitimista-e? A herceg igenlő vála­szára Gaspari kijelentette, hogy a fegitim'ista királyság visszaállítását mindenütt szimpátiával fogadnák, de ő nem hiszi ,hogy a Habsbur­gok Ausztriában ismét trónra ke­rülnének. A Neues Wiener Journái ezzel a tudósítással kapcsolatban megjegyzi, 'hogy a francia bibor­nokok is pártolják Zita királyné lórestaurációs törekvéseit, Ausztria kizárásával . HALCSARNOK. Csodálkozásra ad okot: Épitik a halcsarnokot. De még mindig rejtély marad: Kapni-e majd benne halat? PUCK. — Meghosszabbították a juhte­nyésztési kiállítás féláru vasúti iga­zolványok érvényességét. A Ti­szántúli Mezőgazdasági Kamara közli az érdekelt: az I. Országos Juhtenyésztési Kiállítás alkalmával Debrecenbe utazó közönséggel, hogy a Kereskedelemügyi Miniszter ur az I. Országos Juhtenyésztési Kiállítás alkalmával Debrecenbe és visszautazok részére engedélyezett féláru vasúti utazásra jogosító iga­zolványok érvényességét bezárólag május hó husz napjáig meghosszab bitotta. — Azon igazolványok a kiállítási irodában lebélyegezteten dők tehát, melyeknek tulajdonosai az eredetileg megállapított május hó tizenhetediki terminust megha­ladóan az igazolványt május hó tizenhét—huszadika között is igénybe' venni óhajtják. — Jön a nők kedvence LUKACS PAL a színházba. — A szabolcsvármegye! jegyzők tavaszi közgyűlése. A szabolcsvár­megyei jegyzők egyesülete ez évi tavaszi rendes közgvuiését május 20-án, délelőtt 10 órai kezdettel tartja meg. A közgyűlés a Sóstó­gyógyfürdő iombos fái alatt fogja letárgyalni a napirend gazdag tárgysorozatát. Az egyesüfet elnök­sége a közgyűlésre meghívja a ta­gokat azzal a kéréssel, hogy a közgyűlésre, illetőleg az azt köve­tő baráti összejövetelre családtag­jaikat is hozzák ef. Az egyesület elnöksége gondoskodik a záróra meghosszabbításáról . — Az első országos juhászati kiállítás előkészítő munkáiról. — A Tiszántuii Mezőgazdasági Ka­mara rendezésében, Debrecenben, május hó 10-ikén megnyíló I. Országos Juhtenyésztési Kiállítá­sának előkészítő munkálatai láza­san folynak. A tenyész és haszon­juh-vásárra tömegesen érkeznek a szállítmányok és kiváló tenyészju­hokkai telik meg a Salétrom 'lak­tanya óriási lovardája. Itt vizsgál­ják meg a beérkező juhszáílitmá­Inyokat s helyezik el fajták szerint csoportosítva. Serény munka fo­lyik az Arany Bika dísztermében is, ahová a "kiáílitók máris tömege­sen szállítják a juhászát mezőgaz­dasági és ipari feldolgozást termé­keit . — Repülőkatasztrófa Újvidéken. Újvidékről jefentik: Súlyos ka­tasztrófa érte szerdán az újvidéki katonai repüiőosztag két altiszt­jét. Krizman József őrmestert és Hetnc Hinko káplárt. Krizman őrmester parancsot kapott, hogy egy mechanikussaf próbáljon ki egy uj tipusu Brankdenburg-gépet. Mikor az aeroplánt kivitték a hangárból, odaérkezett Hetnc káp­lár és jelentette az őrmesternek, hogy felsőbb parancsra ő száll fel vele* a mechanikus helyett. A két altiszt beszállott a gépbe és körül­belül 200 méter magasságban vof­tak .amikor egy hirtelen fordulónál a Brandenburg nagyon súlyos mo­torja felbillentette á képet, amely csavaralakban forogva zuhant álá. Krizmant holtan vették ki a repü­lőgép roncsai közüf. Hetricnek ke­ze és lába törött. Az azonnal hord­ágyra tett káplár még a kórházba vezető uton meghalt. A vizsgála­tot megindították, mert Hetric ál­lítólag félrevezette Krizmant. — Pünkösdi királynét választ Budapest a Szinházi Élet uj számá­ban, miről Szász Zoltán irt cikket. Kálmán Jenő a Renaissance Szín­ház újdonságáról a Májusi muzsi­káról számoi'be érdekesen, míg Szomaházy István Fedák §án bu­dapesti látogatásáról ir érdekes riportot. Érdekesebbnéi-érdekesebb riportok, két teljes vicclap, illusz­trált novella, regénymelléklet és Mariska vagy a házasságkötés is­kolájának teljes szövege, mint da­rabmeiléklet teszi változatossá az uj számot, a vidéki rovatban to­váb bfolyik a szavazás a Vidéki színészek estjére. A filmrovat foly­tatja Váró Andor érdekes regé­nyét, a társaság rovat intimitáso­kat hoz a pesti életről, mig a di­vat rovat a tavasz divatját mutat­ja be. Egy szám ára 8000 korona, negyedévi előfizetés 80000 korona. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet­körut 29 . . > — Jön a nők kedvence LUKACS PAL a színházba. * A legújabb és legszebb elő­rajzolási minták megérkeztek a ké­zimunka és fonalházba (Kiskorona épület.) Darvas Lili általános közkívánatra hétfőn másodszor is fellép a Délab-bao. — A Pesti Hirlap gazdag tartal­mú vasárnapi száma repülőgépen érkezik Nyíregyházára. Défután 2 óra helyett már reggel 6 órakor. — Női ruha szabászatot, ugy mint angol costümök, kabátok, francia ruhák, aljak stb. szabásta­nitását megkezdtem, továbbá szak­vizsgákra felelősség mellett és teljes sikerrel előkészítek. — Molnár Zsigmond női divatterme, techno­lógiai szabász, szakoktató, Nyir­egyháza, Kálvin-tér 14. — Jelent­kezni állandóan lehet, hol felvilá­gosítással is szolgálok. — Egy bécsi egyetemi tanár a magyar-japán rokonságról. Most tért vissza Japánból Melisch bé­csi egyetemi tanár, aki a Wiener Allgemeine Zeitungban hosszabb nyiiatkozatot tett japáni tapasztala­tairól. Minket főképen az a kije­lentése érdekei, hogy szerinte a japánok nagy rokonszenvvel* visel­tetnek a magyarok iránt és őket vérrokonainknak tekintik. MeliSch professzornak feltűnt a nagy ha­sonlatosság a japánok és a ma­gyarok között. * Figyeljen a minőségre! Min­dennemű vászon, lüszter és mosó öltönyök, kitűnő üzleti kabátok, vászon-nadrágok, finom kivitelű vászon öltönyök stb. Schwartz Ju­ne ruhaáruház, Takarékpafota (sa­rok). Alapítva 1897. — Hogy nyomta el a magyar uralom Erdélyben az oláhokat? — Brassóból jelentik: Az összes er­délyi lajx>k megemlékeznek a bras­sói görögkeleti oláh lyceum fenn­állásának 75-ik évfordulójáról. Az oláh intézett ünnepi körlevele hang­súlyozza, hogy »a 75 év a nemzeti kultura terén termékeny és áldásos működés volt, minek során az in­tézet Erdély és a jelenlegi Nagyro­mánia legjelesebb államférfiait ne­veltei Az erdélyi magyar lapok rámutatnak ezzel kapcsolatban arra hoggy ez az ünnepség s az oláh intézet körlevele a legékesebben bizonyítja azt, miszerint a magyar uralom türelme tette lehetővé az oláh nemzeti kultura ápolását s ez tette lehetővé hogy az intézet oláh nemzeti missiót teljesített. Az oláh intézet tanárai a magyar ura­lom alatt is oláhok voltak, s az is­kola nyilvános jellegű volt. Min­den tantárgyat oláhul tanítottak, a tanárok maguk vizsgáztatták a diá­kokat és az intézet államérvényes bizonyítványt állított ki. — Mi a magunk részéről még hozzá te­hetjük mindezekhez azt is, hogy államsegélyt is kapott ez az oláh intézet a magyar államtól ! Vájjon gondoskodik-e a magyar kormány arról, hogy ezekről a tényekről a »müvelt« nyugat nemzetei is tudo­mást szerezzenek ? Nem lett volna helyesebb, ha Hoyos Miksa grót ur is ezekről beszélt volna Romá ba ? — Az is ijgaz, hogy a kisan­tant képviselőinek itapssait nem ijgen nyerte volna el egy ilyen I felszólalásával. BERETVAS PASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja Csőköpeny 290.000 Kor. Váradi Testvérek férfi-, fiu­és gyermekruha áruházában Nyiregyháza, Bessenyei-tér 16. szám. — Jön a nők kedvence LUKACS PAL a szinházba. — Zsebmenetrend, a kisvasúti és Máv. összes vonatainák indulási és érkezési idejét tartalmazza, kap­ható a Ferenczi-féle könyvkereske­désben és a kisvasúti kalauzoknál. Ára 2000 korona . — Tapolca gyógyfürdő meleg­forrásai világhírűek. Lásd a hirde­tést mai számunkban. — A Pesti Hirlap gazdag tartal­mú vasárnapi száma repülőgépen érkezik Nyíregyházára. Délután 2 óra helyett már reggel 6 órakor. — Jön a nők kedvence LUKÁCS PÁL a szinházba. * 1, 2, 3, milliárd korona az ujj XIV. osztálysorsjáték főnyeremé­nye és az első osztály húzását már május 13. és 15-én tartják meg. Mindazon olvasóinknak, akik ezen nyereményesélyekben oly gazdag sorsjátékra biztosítani akarják nye­rő jogaikat, ajánljuk, hogy a köz­ismert Benkő szerencse Bank-nál, Budapest, VI., Andrássy-ut 60., mielőbb rendeljék meg egy leve­lezőlapon szerencseszámaikat. Já­téktervek kívánatra dijtaíaniu. — A hírneves KORANYI-féle kámforos arckrém, szappan és púder kapható minden gyógyszer­tárban, drogériában. Főraktár: Ko­rányi gyógyszertár Nyiregyháza, Bessenyei-tér 15. " 12x Hirdetések felvétetnek Budapes­ten: RUDOLF MOSSE hirdetési irodájában, VI., Podmaniczky-utca 49 és a MOSSE fiókokban: Győ­rött és Szegeden. NYILT-TÉR.* Nyilatkozat. Alulírott kinyilatkoztatom, hogy mind az; a hir, melyet a »Nyiregy­házi Iparosok III. Temetkezési Egyesületérők terjesztettem, rága­lom s a valóságnak nem felel meg .Hibámat belátva ezúton a nyilvá­nosság előtt kérek bocsánatot meg­gondolatlan szavaimért a t. Veze­tőségtől, valamint az egyes tagok­tól is. Nyíregyházán, 1925. május 5. Farkas László I. temetkezési egyesület pénzbeszedője. *E rovat alatt közlöttekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal fele­ősséget nem vállal. Mély fájdalommal jelent­jük, hogy egyházunk köz­szeretetben állott lelkésze Zloczky Qemeter g. kath. esperes lelkész május hó 8-án este 10 órakor elhunyt. Egyházunk jóságosszivü s közszeretet­ben álló lelkészét vesztette el benne, akinek emlékét há­lával és kegyelettel őrizzük meg. Oroson, 1925. május 9. Az orosi g. kath. egyház 2263 hivei.

Next

/
Thumbnails
Contents