Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-03-23 / 68. szám

1925. március 22. JNÍYÍJÜTIDÉK 11 Szenzáció. Igen. Szenzáció. Minél nagyobb szenzáció. Ez kell a magyarnak. Bármiféle, csak szenzáció legyen, hogy izgassa a kedélyeket, feszítse az idegeket, fokozza a fantáziát és delirizálja az eszelősségig, a betegségig érzékeny tömeglelket. Ez kell a magyarnak! És ez kell az újságnak is. Szenzáció. Akkor kelendő a lap, ha nyolcoldalra terjedő érzelmes riportot közöl Kudelka ur tiltott szerelmi viszonyáról s a megtévedi Léderer-házaspár rémregénybe illő szörnyű cselekedetéről, ha leközli a gyászbeszédet, melylyel a hentesiparosok társasága névében egy gyászfátyolos vállszalagu ur búcsúztatja a tilos szerelmi viszonyba tévedt áldozatot a tragikus sorsán tépelődő embersokaságtól. Akkor kelendő az újság ha a szenzációra éhes publikumnak fantasztikus részletességgel tálalja fel Leirer Amália meggyilkolásának idegrázó körülményeit, az apa vétkes viszonyára vonatkozó gyanúnak minden komoly alapot nélkülöző támpontjait, ha intim részletességgel megirt intersTukat közöl Saguly urnák, a 20 millióra pályázó betöjrőnek gyengéd családi érzelmeiről, az Amália világra szóló szépségéről és mesés pongyoláiról... Akkor kelendő a lap, ha tetemre-hiyásokkal, parlamenti verekedésekkel, botrányokká! táplálja olvasóközönségét, mert a közönségnek ez kell. Ez izgatja, ez kábi'Ja ,ez csiklandozza!! Ez csiklandozza, mert a felettünk végigszántott 10 esztendő megérlelte az idegeket ezekre a narkotimokra, ezekre a deliriumokre, ezekre a beteges rángásokra! A szenvedélyes dohányosnak a végén már a bagó se elég, az iszákosnak bunda pálinka kell s a romlott idegzetű mozi-közönségnek film-tragédiák, kalandordrámák és detektiv-liistóriák kellenek! Valamikor az üjság csinálta a közvéleményt, irányította az iz'.ést, a műveltséget, küzdött a társadalmi betegségek ellen, csitította a téves vágányokra törekvő tömegpszichózist és a közhangulatba bizonyos egészséges irányzatot igyekezett bedisputálni. Valamikor. Mikor még az újságírás hivatásának magaslatán állott és nem siiíyedt a szenzáció hajhászásnak üzleti nívójára! Most azonban a sajtó (tisztelet a kivételeknek) vak kiszolgálója a közönség szenzáció-éhségének és nem nézve se jobbra, se balra, tisztán a lap kelendőségének üzleti szempontjától vezéreltetve, engedelmesen igyekszik kielégíteni ezt a tömeg-deliriumot s nem törődve a családi élet belső intimitásai, vagy magasabb nézőpontok iránt tartozó dfskrecióval, beteges, fázas sietséggel igyekszik félti lalni minden idegrázó riportot, amivel az újságszám érdekességét, ke'cndőségét fokozni tudja! Most mi is szemrehányást kaptunk efőjkelő pesti újságoktól, hogy a nyíregyházi kaszárnyának közeli szenzációját agyonhallgat tűk s eltussolni igyekeztünk. Mar kész a" gyanúsítás is, hogy «felsőbb nyomásra® hallgattunk, mert int «kormánylap» vagyunk. Igy lesz egy szenzációból mindjárt két szenzáció. Egy a maga nemében páratlanul álló tragi-komédia és másrészről egy politikát izzó szenzáció, hogy t. i. egy kormánylap felsőbb nyomásra és su^almazásra tussol. Hát igen. Mi tényleg elhallgattuk a szóbanforgó szenzációi és nem igyekeztünk annak üzleti érté- ( két kihasználni. Pedig Istenem! milyen erdekes, milyen világraszóló, miiven ritka szenzációval tudtunk volna szolgálni a nagy közönségnek. Szinte Tátom az országos érdeklődés lázas központjában a régi jó «Nyirvidéket» amint oldalakra terjedő riportokkal kürtöli világgá, harsogra, orditja, harangozza a nyíregyházi huszárlaktanya borzalmas esetét, al és főcímekkel cifrázott, hatalmas reklámbetükkel szedett, orditó ki-bekezdésekkel fokozott riportokban, hogy «a nyíregyházi laktanyában egy őrvezető felakasztatott egy közlegényt!» hogy «egy hatalmi mániában dühöngő altiszt Napóleonnak képzelte magát» hogy «egy családjáért aggodalmaskodó szegény közhuszár életével lakolt a pár napi szabadság-meghosszabbitásért», hogy «a kaszárnya-élet éjjeli rejtelméi» «setét középkori vandalizmus árnyát vetítik a zsoldos hadsereg belső szellemére» stb. stb. stb.... Istenem, milyen gyönyörű is lett volna és milyen kelendők léttünk volna és milyen hírneves lett volna újból a mi szeretét városunk, amely pár hónappal' előbb a centennárium ragyogo fényéve! tündökölt az országos érdeklődés központjában! fis mi mégis elmulasztottuk ezt a gyönyörűséges alkalmat és hallgattunk. Mi "tussoltunk. Mi lemondtunk a szenzáció drága dicsőségéről és diszkrét némasággal igyekeztünk a dolgot eltemetni.... Persze, felsőbb sugalmazásra, mondják most a riport fejedelmek. Hát nem. Megnyugtathatjuk a szenzációra éhes hírszolgálat felkent lovagjait. Nem felsőbb nyomásra és nem felsőbb sugalmazásra cselekedtünk, hanem a lelkiismeretünk 'parancsára. Hallgattunk, mert ugy találtuk, hogy rossz szolgálatot tennénk az ügy ismertetésével nemzeti hadseregünk féltett reputációjának, tekin télyének, jóhirnevének. Nem azért, mintha ebből a sajnálatos incidensből, amely voltakepen egy hatalmi tébolyba esett altisztnek brutalitása és absolufe semmiféle összefüggésben nincsen a nemzeti hadsereg általános szellemével s a kaszárnyáinkban uralkodó irányzattal stb. tehát nem azért, mintha ebből az incidensből magára a nemze'.i hadseregre bármiféle tárgyilagos kntika levonható lenne, hanem azért, mert magát az intéz ményt olyan féltve-f értett közkincsnek tekintjük, hogy annak bármiféle kellemetlen belügyét nem szívesen szellőztetjük, hiszen az ilyesmi mindig alkalmul szokott szolgálni mindenféle mende-mondákra, plety kálkodásokra, téves következtetésekre, elfogult kritikákra stb. és nagyon jól tudjuk azt, hogy minden hasonló esetből számos belső és külső ellenségeink két kézzel igyekeznek magának a hadsereg jóhirnevének ártó magyarázatokat levonni és a közhangulatba átvinni. Mindenki tudja, hogy hadseregünk sajnos zsoldos hadsereg, amely önkéntes toborzásból s önkéntes jelentkezőkből rekrutálódik. Nos: kézen fekvő dolog, hogy ha egy ilyen fantasztikus eset a szenzáció romboló erejé vei nyilvánosan pertraktálfatik, az a szükséges toborzások egy ebként is gyenge eredményére bizonyosan hátrányos és káros befolyással lesz. Nekünk a trianoni szégyenbéke folytán csak egy csekélyke kis hadsereget szabad tartanunk". Ezt a kicsiny intézményt mindannyiunknak, aki aggódva és féltő gonddal érezzük csonka hazánk jelene és jövője iránt: becézgető szeretettel, biztató, bátorító rokonszenvvel, minden életnyilvánulásában és funkciójában megértő lélekkel kell támogatnunk és óvó vigyázattal kell kezelnünk minden belső ügyét, amelyből nemzeti hadseregünk ellenségei óh! hányan vannak? — a legtávolabbi kellemetlen lekövetkeztetést, vádat, gáncsot, vagy érvet kovácsolhatnának. Ezért hallgattuk el az esetet és ezért nem adunk róla riportot és nem fogunk adni, ha megpukkad is a «Világ»! legfeljebb az illetékes katonai hatóságok nyilatkozatát, vagy a nyilvános főtárgyalás lefolyását és a hadbíróság íteletét. Nekünk kedves a mi hadseregünk és ahogy nem szívesen kontárkodunk a családi élet belső dolgaiba, ugy nem kontárkodunk bele a hadsereg belső ügyeibe se Madák őrvezető nélkülünk is meg fogja kapni méltó büntetését és szenzáció nílküi is el fogják rajta verni a sor-port érdeme szerint. Mi szükség esetéből nagy lármát csapni!? Vér és szenzáció! Harsogják egyik oldalon! Nyugalom és munka! Kiáltjuk vissza mi!... Dr. S. Sz. L Rácz Jenő nyugalmazott huszáralezredes vasárnap hajnalban váratlanul elhunyt. Nyíregyháza, március 23. Saját tudósítónktól. Vasárnap délelőtt villámgyorsan járta be a várost az a hir, hogy Rácz jenő nyugalmazott honvédhuszárezredes meghalt. Áz emberek megdöbbenve vettek tudomásul a hírt, amply szinte hihetetlennek látszott, hiszen szombaton este még \sokan látták a makkegészséges, fess fiatal férfit, aki csak ugy duzzadt az életerőtől és munkakedvtől. Szombaton még a dolgait intézte, s körülbelül 4-5 óra tájban jött haza autón a büdszentmihályi útépítéstől. Azután a városban intézte el a dolgait, majd 7 óra tájban elment a Kaszinóba, ahol kedélyesen beszélgetett el barátaival és ismerőseivel. Nyolc órakor ment haza megvacsorázott, s vacsora után még üzleti beszélgetést is folytatott fél 11 óra tájban, azután lefeküdt. Reggel 6 óra után a szobalány bekopogtatott hozzá, hogy mint rendesen fölkeltse a katonásan élő koránkelő urat, de nem kapott választ. Erre körülment a lakásban, hogy a szomszédos szobának nyitva levő ajtaján menjen be, egyúttal jelentette a ház úrnőjének, aki beteg kisfiával egy másik szobában aludt, hogy az alezredes szokása ellenére nem reagált a kopogtatásra. Rosszat sejtve mentek be a hálószobába, ahol Rácz alezredes épen ugy feküdt az ágyban, ahogyan szo kott, bal tenyere a feje alatt volt, arcán az álom csöndes nyugalma, halálküzdelemnek semmi nyoma, csöndesen szenderedett át a másvilági életbe. A gyorsan előhívott orvosok, dr. Klekner Károly és dr. Spányi Géza már teák a beállott halált konstatálhatták, amelyet szívszélhűdés okozott. A halál az orvosi megállapítás szerint körülbelül 5 és fél óra tájban következhetett be, hiszen a test még meleg volt, tehát alig egy órával ezelőtt, hogy föl akarták kelteni. Rácz Jepő nyugalmazott honvédhuszárezredes mindössze 44 éves vojt. A forradalom után már nem teljesített katonai szolgálatot, s nemrégiben ment nyugdíjba. A fiatal tetterős ember nem maradt nyugton, különböző vállalkozásokéba fogott, s jelenleg ő volt a vármegyei útépítés k<">s/állitó vállalkozója. Nyolc különböző helyen dolgoztak az emberei és fogatai, a bűd szentmihályi útépítéshez pedig móMarcel Prevost regénye AFÉLSZŰZEK Csak felnőtteknek! A Diadalban. toros kisvasutja szállította a köveket. Agilis, törekvő ember volt, akiiben a praktikus vállalkozó esze párosult a korrekt, kifogástalan katona jellemével. A tragikus gyászhírre a vármegye háza és városháza erkélyeire kitűzték a fekete lobogót. A" temetésen, amely ma délután ment végbe óriási részvét mellett, a róm. kath. vallás szertartása szerint, a katonaságon kiviil résztvett a vármegye és város tisztikara is. A megdöbbentően váratlanul elhunyt Rácz alezredest felesége és gimnázista kisfia gyászolja. Bagdadi bajadér APOLLO Egyik a vízbe fulladt, a másik megvakult. Zalaegerszeg, március 23. A mult nyáron történt, hogy nagyobb somogyi kiránduló társaság a Somogy ke thely melletti úgynevezett •tZsiványlyuk barlangban emberi csontvázra bukkant. A csontváz mellett női ruhadarabokat és beszáradt vérfoltokat találtak. A nyomban megindult csendőr nyomozás kiderítette, hogy a csontváz Lukács Alargit nevű leány maradványai. Lukács Margit 1022-ben eltűnt az ottani környékről. Lukács Margitot két ismerőse, Pálfi Antal és farkas József, Onódi Géza társukkal állati kegyetlenséggel meggyilkolták és tetemét a » Zsivány Iyukba« rejtették. Lukács Margit Pálfi Antal jómódú gazdalegény kedvese volt, aki Farkassal és Önódival tolvajbandát alakított. Pálfi félt. hogy a leány elárulja őket és ezért tették cl láb alól. Pálfit és Farkast sikerült elfogni, de a gyilkos Onódi a Balatonba fulladt. A haramia gyilkos Pálfi letartóztatása után mindkét szemére megvakult. Az egyik gyilkos elvette büntetését - a vizlxí fulladt. A inásik teljesen megvakult. A kéthelyiek várják, mi lesz most a harmadikkal? Bagdadi bajadér APOLLO