Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-03-21 / 66. szám
1025. március 21 JSÍYÍKBTDÉK 5 — A világlátott macskák. — A mult héten három macska bámulatba ejtette Felsősima tanya környékét. Egy éve annak, hogy Zajacz András nyíregyházi" gazda Zalaegerszeg környékére költözködött. Bútoraival, gazdasági eszközeivel együtt hat macskáját is felrakta a vasúti kocsiba. Berendezkedés után pár nap múlva a három idősebb macska eltűnt. — A mult héten Morauszki, a Zajácféle tanya uj tulajdonosa éjjel észrevette, hogy valami idegen macska kérezkedik be. Majd kövé vált meglepetésében, mikor a Zajáczféle macska állt előtte, melyet most egy éve a költözködésnél segédkezve, ő tett ketrecbe. Hajnalban a második, reggel" felé pedig megérkezett a harmadik is. A világlátott macskák tehát egy évig kóboroltak s átjöttek a Dunán, a Tiszán és mégis csak hazataláltak Zalaegerszegről . — Uj Benoit-könyv. A király gyűrűje. Egy nagyszerű szerelmi viaskodás páratlan bonyodalmát festi a romantika lángoló színeivel Pierre Benőit ez uj regénye. — Most jelent meg. Kapható az Ujságboltban . INZOLVENCIÁS DAL. Sándor. József, Benedek: Nagyon derék emberek. Fáztam télen eleget; ők most hoztak meleget. Ámde mondják elegen : Van épp jócskán melegem. Hitelezők fiítenek, Adósuk meg hűtlenek. Sándor. József. Benedek. Hoztok-e pénzt eleget ? Ha nem, Isten veletek ! Itt a tavasz : mehetek. PUCK. — Munkás ruhák és köpenyek -minden szakmához, kaphatók a Gólya áruházban, Zöldség-tér. — A nép az iskoláért. — Nem mindennapi esemény történt a benkőbokortanyai iskolában. — Az iskola körzetébe tartozó gazdák, hogy az iskbla sovány földjét megjavítsák, tanítójuk jövedelmét szaporítsák, elhatározták, hogy 50 -60 szekér trágyával két részletben megjavítják á silány homokot. Az elhatározást nyomban tett követte. Megkapó, hogy még azok is serénykedtek az adakozásban, akiknek "iskolás gyermekük sincs. Benkőbokor környékének gazdái ez zel a tettükkel bebizonyították iskolájukhoz való szeretetüket, ragaszkodásukat s példát mutattak az egész ország földművelő népének, hogy miképen kellene a népnek a népiskola fogalmát értelmeznie. Igazuk van nekik. Elvégre a népiskola mégis csak a népé. Dühében öngyilkos lett. Nagy István hajdúböszörményi vendéglős a lakásán egy vékony zsinegre felakasztotta magát és mire a hozzátartozói észrevették, már meghalt. Nagv István dühében lett öngyilkos" Egy veszekedésből kifolyólag nagyon felmérgesítették, ugy, hogy nem tudott uralkodni magán, berohant a szobájába és ezt kiáltozta: — Ezt nem birom tovább, velem ne veszekedjenek! Fn felakasztom magamat! — Hozzátartozói, akik szemtanul' voltak dühöngésének, nem vették komolyan a kijelentését és csak akkor döbbentek meg, amikor később a szobájába lépve a vendéglőst holtan találták egy vékony zsinegen csüngve. Nagv István eltemetésére a debreceni ügyészség megadta az engedélyt . — Fiu ruhák minden nagyságban szövet és vászonban kaphatók leszállított árban a Gólya áruházban. — Megindult Csenger és Mátészalka között az autóbusz-forgalom. Március 15-én, azaz vasárna pinditotta útnak Grossmann Márton csengeri lakos, fakereskedő személyszállító autóbuszát. Az autóbusz" Csengerből pontosan reggel 5 órakor indul és Fehérgyarmaton keresztül fél 8 órakor érkezik Mátészalkára. Az autóbusz Csengerből kiindulva a következő községeket érinti: Komlódtótfalu, Csengersima, Csegöld, Jánk, Majtis, Zsarolván, Fehérgyarmat, Matolcs, Tunyog, Győrtelek és Kocsord. Menetrendje egyelőre a következő: Indul Csengerből 5 órakor, érkezik Mátészalkára fél 8 órakor. Indul Mátészalkáról fél 10 órakor és Fehérgyarmatra érkezik fél 11-kor. Fehérgyarmatról délután 3 órakor indul és Mátészalkára érkezik 4-kor. Innen délután fél 5-kor indul tovább és Csengerbe érkezik 7 órakor. Az autóbusz megállóhelyei: Csengerben a«Csillag»-szálló és a kis piacon, Komlódtótfaluban a jegyzői lak előtt, Simában az útelágazásnál, Csegöldön a község bejáratánál, Jánkon a ref. templom előtt, Majtison a «Székelyhidy»-lak előtt, .Zsarolyánban az útelágazásnál, Fehérgyarmaton a vásártérnél és a kaszinó előtt, Matolcson a községházánál, Tunyogon a ref. iskolánál, Győrteleken a kis állomásnál, Kocsordon a szövetkezet előtt, mig Mátészalkán a biróság, a vármegyeházához vezető utcánál és a vasútállomásnál, mint végállomásnál. — Ahol milliókba kerülnek a patkányok. Kardoss Géza debreceni szín házigazgató jelentést tett a városi tanácsnak, hogy Thália templomában igen elszaporodtak a profán patkányállatok s gyakran előadások közben rendeznek a szín padon és a nézőtéren futóversenyeket. A városi tanács erre Stern Sámuel festékkereskedővel szerződést kötött a patkányok kiirtására. A pusztító munkáért a speciális eljárással dolgozó Stern hét millió koronát kap, de ha mun kája nem vezet kellő eredményre, nem kap semmit. Egyúttal megbízta a tanács a műszaki ügyosztályt, hogy a patkányfészkek kijáró réseit falaztassa be. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Bagdadi bajadér APOLLO tiimiiiiiviiiiiiiiiiiiitiiiuiitiitiiuiiiiiiiviiiiinniiiiiHiitiin — Miskolci tenyészbika és tenyészkosvásár. A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara és a Borsodmegyei Gazdasági Egyesület Miskolcon, 1925. március hó 30. (hétfő/ napján a M. Kir. Gazdasági felügyelőség közreműködésével egy napig tartó, díjazással egybekötött tenyészbika és tenyészkan vásárt rendez Miskolcon, a városi állatvásártéri istállókban. Ezen vásárra felhajthatók tenyészképes magyar es pirostarka fajta tenyészbikák, valamint magyar mangalica fajta tenyészkanok. Az eladó tenyésztők részvételi szán dékukat, a eflhajtandó tenyészállatok számának, korának és fajtájának megjelölésével, lehetőleg azonnal, legkésőbb március 24-ig a Borsodvármegyei Gazdasági Egyesületnél Miskolc, Vármegyehaza, vagy a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamarához Miskolc, Széchenyi-utca 36, levelezőlapon jelentsék "be. A községek és közbirtokosságok által vásárlandó tenyészbikák és kanok vételárának egyrészét 2 félév alatt visszafizetendő kamatmentes kölcsönképen nyújtja a m. kir. Gazdasági felügyelőség, ha a vásárlás a gazdasági felügyelő közbenjöttével és beleegyezésével történik. Mindennemű bővebb felvilágosítás a vásárt illetőleg a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamaránál és a Borsodmegyei Gazdasági Egyesületnél nyerhető . — Elegáns férfi öltönyök K 900.000-től feljebb Váradi Testvérek áruházában Bessenyei-tér 16. — A búcsúvers és végrendelet. Kecskemétről jelentik : Tegnapelőtt az Otthon kávéház és sz&loda egyik takarítónője tömény-szublimatoldatot ivott. Rögtön beszállították a kórházba, ahol gyomormosást alkalmaztak, állapota azonban igy is reménytelen. Megtalálták nála bucsuzóúl irt levelét, amelyet versnek szánt. Igy hangzik : A kegyetlen sors ! 22 évem töltöm s sorsom Kegyetlenségeiben Küzdök szenvettem és ez Ideig szenvettem és vártam. Ö talán ez a kegyetlen sors Meg fog kegyelmezni. Biztam És csalódtam s már tudom és Érzem, hogy az én szivem Egy siralom yölgy, mert Mindig sir és zokog és fáj, mert Panaszkodna, de nincs kinek. Ladonics Teréz. A gyűrött kis levélpapír másik 3 dalán olvasható végrendelete mindössze ennyi : »Egy kosaram van és ami ruhám van benne, kérem azt a legszegényebb árva nőknek kiosztani ,mert ha én nem bírtam egyszerű kis ruháimban örvendezni, igy hát örvendjenek a többi szegények*. — Férfi öltönyök divat színekben 595000-től, külön nadrágok 128000. Tavaszi kabátok 745000 K Gólya áruház, Zöldség-tér . — Esököpeny legjobb minőség K 310.000, kapható Váradi Testvérek áruházában, Bessenyei-tér 16. 2080 • öl területen 2 emeletes magtár Tiszadadán eladó* Érdeklődni a Tiszavidéki Áruforgalmi R.-T.-nál, 1415-1 Eladó ház Gáva községben azonnal beköltözhető, újonnan épült 2 szoba, konyha, kamara, istállóból álló 816 Q-öl területű ház eladó. — Értekezni lehet KOCÍOQH Andrásnál Gáva. 1365 3 Borárverés. Kényszeregyezségi tömegből különböző borok és seprő, Vay Ádám-utca 20. szám alatt levő irodámban 1925. március 25 én d. u. 2 órakor, kisebb tételekben is, nyilvános árverés alá kerülnek. Az áruk Rosenwasser Adolf ur közbenjöltcvel (Takarékudvar) tekinthetők meg. Arányos bánompénz letétele kötelező. 1396-5 Dr. Böhm Ignác ügyvéd. - • • - - —.———i-i-i-rtj->_rT»-i-irLf ui_ri _)u-ül u _ri-ii»XLftinuU* APRÓ HIRDETÉSEK Hirdetési dij: 10 széig 6000 K, mindee további szó 500 K- Hirdetések otáni érdeklődésre csak válaszbélyeg beküldése mellett válaszolunk. „Cim a kiadóhivatalban" ielzésü hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatóak felvilágosítást. A hirdetések dija a feladáefeor fizetendő Vidékről levélbélyegben is beküldhető a hirdetés dija. A lap megjelenési napján közlendő hirdetéseket d. e. 11 óráig kérjük feladni MIMMIMMIMMWVMIIMW 70 holdas príma hirttl: Szabolcsban állomás mellett, épületekkel, osztályozás miatt, Nagy Imre irodája utján sürgősen eladó. 343-7 Eladó szőllöbirtok házzal, két legelőre! Tarcalon Andrássy Sámuelnél. 444-9 Háromszobás lakás, hat lóra istállóval, azonnali beköltözésre Nagy Imre irodája utján bébeadó. 1371-2 3 szobás téglaház, kel ö melléképületekkel, azonnali bekaltözé-re, vasali állomás közelében, Nagy Imre irodája utján sü gősen eladó. 245-9 Házhelynek való 2001 négyszögöles, három utcára nyíló te'ek, 200 négyszögöles parcellánként, vagy egy darabban, olcsón, négyszögölenként 12 kgr. buza árban Nagy Imre irodája utján eladó". 290-8 Orökösföld IV. szakaszon egy kh. szántóföld eladó. Értekezni UjszBllő 33. 1281-2 Egy intelligensebb úrinő házvezetőnőnek menne vidékre ötéves kisfiával. Cim a kiadóban. 1350-2 Laktanya-tér 14. számú ház eladó, azonnal elfoglalható. Egy te!j»s szoba berendelés eladó. Szilfa-utca 18. 1386-2 Egy hold bujtosi kaszáló eladó. Selyem-nt«a 14. sz. 456-2 Egy jökarban levő hidas a hozzátartozó felszerelés sel eladó. Érdeklődök a tokaji osztatlan legelöbirlo kosíág elnökéhez Görgey Gáborhoz Tokaj forduljanak. 1395-2 Rózsa-utca 24. szám alatt egy üzlethelyiség kiadó. Értekezni ugyanott. 1398-1 Fiatal borbélysegéd állást keres. Cim a kiadóban. 1399-1 Gyermekszerető s főzés bez értő jó mindenes cselédleánjt ke'esek április l-re. Vay Ádám-utca 10. szám. 1408-2 Jobb szobalányt keresek vidékre. Cim az Ujságboltban. 462-2 Megbízható, szorgalmas be:árónö, aki a finom főzést teljtssn étii, azonnal, esetleg elsejére felvéte'ik. Szobalány van. Luther-u 16 14011 Szorgilmas nö 3 éves gyermekkel, ki főzéshez is jól ért, ajánlkozik uri családhoz. Cim a kiadóban. Deák Ferenc-utra 66. számú készületlen ház jutányes árban sürgősen eladó. Értekezni ugyanott. 1416-1 Kosztosokat elfogadok. Csillag-utca 14. 1377-1 Kisebb 13—15 éves kifut' lányt azonnali belépésre keresek. Cim az Ujságboltban. 3x Kossut h-sarki cukorkapavillonomhoz társat vagy béi lőt keresek. — Ben de Gyula. 469-2 Egy cserépkályha és egy tsngeri kas eladó. Cim az Ujságbeltban. 470.2 Villamos csillár, ebédlői eladó, Cim a kiadóban 1425-2 2 szép zöld vaságy és egy furnéros ruhaszekrény igen olcsón elaió. C m Siputca 16. 1451-1 Kéttagú család keres feltétlenül tisztességes, megbízható mindenest, aki önállóan főz, április l-re. — Cim Nyirfa-utca 30. 466-2 Nagyobb lányt vagy középkoiu asszonyt l-re keresek. Cim az Ujságboltban. 4t>8-2 Kis család keres főzni tudó, feltétlen tisztességes, megbízható mindenes leányt Cim a kiadóban. Fiatal hetes, ki takarításban is jártas, április 1-étől alkalmazást nyer Farkas gjógyszertáiáb&n Rákóci-ut. 14Í6-2 Öregebb, jobb nő szftrazdajkáuak azonnal fölvétetik. Cim az Uj:ágholtban. 5*